Ádám _feláll_. Ez a fiatal úr pedig, engedelmükkel, Ádám Albert,
huszonötéves, zeneszerző. Én írtam a zenét ennek a kedves két úrnak a
legújabb operettjéhez. Ez az első színpadi munkám. Ez a két éltes angyal
fedezett fel engem és most az ő segítségükkel szeretnék híres lenni. Ők
hivattak meg ide ebbe a kastélyba is. A frakkomat és a smokingomat ők
csináltatták. Tudniillik egyelőre még szegény és ismeretlen vagyok.
Egyébként: korán árvaságra jutottam és a nagymamám nevelt fel. A
nagymamám már meghalt. Most egyedül vagyok a világban. Se nevem, se
pénzem.
Turai. De fiatal vagy.
Gál. És tehetséges.
Ádám. És szerelmes vagyok a primadonnába.
Turai. Ezt már nem kellett volna mondanod, ezt már a publikum magától is
kitalálta volna.
_Mind a hárman leülnek._
Turai. Hát nem ez volna a legegyszerűbb, így kezdeni egy darabot?
Gál. Hiszen ha ezt lehetne, könnyű volna darabot írni.