Cruncher Jeremiás szeme előtt naponta nagyszámu és változatos dolog
történt, amint ott ült székén a Fleet-streeten, utálatos törpéje
oldalán. Ugyan ki lett volna képes arra, hogy a Fleet-streeten üljön a
nap munkás óráiban, anélkül, hogy elkábult vagy megsiketült volna az
arra vonuló két óriási processzió zajától, melyek közül az egyik nyugat
felé haladt a nappal együtt, a másik kelet felé, távolodott a naptól,
mindakettő pedig a vörös és aranyos felhők mögötti sikság felé
törekedett, ahol a nap lenyugszik.
Cruncher szalmaszállal a szájában szemlélte a két folyamot, mint a
mesebeli pogány, akinek századokon keresztül egy folyamra kellett
ügyelnie, kivévén, hogy Jerry nem remélte, hogy azok kiszáradnak
medrükben. Ez a várakozás azonkivül nem lett volna valami kecsegtető,
minthogy az ő jövedelmének csekély része onnan eredt, hogy félénk
asszonyokat (leginkább termetes és az élet java korán tul levőket)
Tellsonék oldaláról a másik partra kalauzolt. Ámbár minden egyes esetben
Cruncher kisérete csak rövid ideig tartott, ő mégis érdeklődést
tanusitott a hölgy iránt és sohasem mulasztotta el, hogy annak a hő
vágyának adjon kifejezést, hogy az illető hölgy iránt való tisztelete
jeléül az ő egészségére óhajt poharat üriteni. És azokkal az
adományokkal, melyeket jóakaró vágyának kielégithetésére kapott,
rendezte pénzügyeit, amint az emlitve volt.
Volt egy idő, amikor egy költő ült az utcán egy széken és az emberek
láttára társalgott a Muzsákkal. Cruncher is az utcán ült egy széken, de
minthogy nem volt költő, a lehető legkevesebbet társalgott a Muzsákkal,
hanem maga körül tekintgetett.
Éppen olyan időszak volt, mikor a torlódás megritkult, kalauzolásra
szoruló asszony is ritkán akadt és Cruncher viszonyai általában olyan
kedvezőtlenül fejlődtek, hogy azt az erős gyanut keltették keblében,
hogy felesége valami különösen hathatós módon »csuszkálhatott a térdén«,
mikor szokatlanul nagy tömeg tódult a Fleet-streeten nyugat felé és a
figyelmét felkeltette. Cruncher abba az irányba tekintve, megtudta, hogy
valami temetés halad végig az utcán, melyet a nép megakadályozott; ebből
aztán torlódás támadt.
– Ifju Jerry, – mondá Cruncher magzatja felé fordulva – egy temetés.
– Hurrá, apa! – kiabált az ifju Jerry.
A fiatal ur ujjongó kiáltásának valami titokzatos jelentősége volt. Az
idősebb ur ezt a kiáltást oly zokon vette, hogy csupán az alkalomra
várt, hogy az ifju urat fülénél foghassa.
– Mit jelentsen ez? Mit hurrázol? Mit akarsz ezzel mondani saját
édesapádnak, te ifju csirkefogó? Kezdem sokallani ezt a fiut! – mondá
Cruncher reátekintve. – Őt és az ő hurrá-kiáltásait! Ne halljak többet
ilyet, vagy majd megérzed. Hallod-e?
– Nem tettem semmi rosszat – tiltakozott az ifju Jerry és arcát
dörzsölte.
– Hagyd abba tehát, – mondá Cruncher – nem akarok tudni a te »semmi
rosszat sem tevésedről«. Állj fel erre a székre és nézd a tömeget.
Fia engedelmeskedett és a tömeg közeledett; pisszegve és orditozva
vettek körül egy halottaskocsit és egy fakult, fekete gyászkocsit, amely
utóbbiban csupán egy gyászoló ült, aki sokat használt és kifakult
fátyolba és gyászköpenybe volt burkolva, mely az ilyen helyzet
méltóságához föltétlenül hozzátartozott. A gyászolónak azonban sehogysem
tetszett a szerepe, mert folyton növekvő csőcselék vette a kocsit körül,
gunyolta őt, arcát fintorgatta feléje, orditozott és folyton ezt
kiabálták: Fssz! Kémek! Fssz! Kémek! És még más udvariasságot is
hangoztatott, mely sokkal számosabb és erőteljesebb volt, semhogy
ismételhető volna.
A temetések Crunchert mindig különösen vonzották. Mindig izgatott lett,
ha Tellsonék mellett temetés haladt el. Természetesen, ez a temetés,
melynek ilyen szokatlan volt a kisérete, rendkivülien fölizgatta őt és a
legelső embert, aki mellette elrohant, megkérdezte:
– Mi az, testvér? Ki az?
– Nem tudom – válaszolt az ember. – Kémek! Ahaha! Fssz! Kémek!
Egy másikat kérdezett: – Ki az?
– Nem tudom, – válaszolt az is, de azért kezével beszélőcsövet formált a
szája előtt és azon keresztül bömbölte nagy hévvel: – Kémek! Haha, Ts,
tst, ké-é-mek!
Végre az esetről többet tudó ember rohant feléje és ettől megtudta, hogy
ez a gyászmenet Cly Roger temetése.
– Kém volt? – kérdezte Cruncher.
– Old Bailey kéme! – válaszolt a felvilágositást adó. – Haha, Tst! Haha!
Old Bailey ké-ém!
– Ah, már tudom! – kiáltott Jerry és visszaemlékezett a törvényszéki
tárgyalásra, melyen jelen volt.
– Láttam őt! Meghalt?
– Akár a dög! válaszolt a másik – És nem halhatott meg eléggé. Szedjétek
ki! Kémek! Huzzátok ki! Kémek!
Ez az eszme, minden gondolat hiányában, olyan elfogadható volt, hogy a
tömeg élénk helyesléssel fogadta és a tanácsot hangosan ismételgette, –
Huzzák ki! – és annyira körülvették a kocsikat, hogy azok nem voltak
képesek tovább haladni. Mikor aztán sokan egyszerre rohanták meg a
kocsik ajtaját, az az egy gyászoló hirtelen kiugrott és egy pillanatra a
tömeg kezei között volt; de ő oly ügyes volt és oly sikeresen használta
föl a kinálkozó alkalmat, hogy a következő pillanatban egy mellékutcába
szaladt, a gyászköpenyt, kalapot, a hosszu fátyolt, a fehér zsebkendőt
és a többi szimbolikus könnyeket eldobálta.
A nép ezeket nagy ujjongás közben darabokra tépte és szerte-széjjel
szórta, mialatt az iparosok sietve bezárták boltjaikat, mert abban az
időben ilyen tömeg semmitől sem tartózkodott és rettegett szörnyeteg
volt. Már a koporsót készültek kihuzni, mikor egy különösen találékony
géniusz azt ajánlotta, hogy inkább kisérjék őt általános ujjongás között
rendeltetési helyére. Minthogy praktikus tanácsokban hiány volt, ezt az
ajánlatot is élénk helyesléssel fogadták és a kocsi gyorsan megtelt;
nyolc ember volt a belsejében és vagy egy tucat a tetején, a
halottaskocsira pedig annyian kapaszkodtak föl, amennyi csak reáfért. Az
elsők között volt Cruncher Jerry, aki szerényen rejtette el tüskés fejét
a gyászkocsi legsötétebb sarkában, nehogy Tellsonék észrevegyék őt.
A temetést rendező vállalkozók ugyan óvást emeltek a ceremóniák
megváltoztatása ellen; de minthogy a folyó veszedelmes közelségben volt
és sok hang hidegfürdő időszerüségét emlegette arra a célra, hogy az
ellenkezőket észretéritse, az óvás gyengült, majd megszünt. Az átalakult
gyászmenet megindult; egy kéményseprő hajtotta a halottaskocsit, a
rendes kocsis utasitása szerint, aki szigoru felügyelet mellett erre a
célra mögötte ülve maradt; egy pástétomárusitó hajtotta a gyászkocsit,
akit szintén minisztere kisért. Egy medvetáncoltatót – akkoriban
népszerü utcai alakot – szedtek föl ujabb disznek, mielőtt a menet a
Strandra érkezett; fekete és kopottszőrü medvéje a processzió ama
részének, ahol lépdelt, a helyzetnek teljesen megfelelő szinezetet
adott.
Igy haladt a vad tömeg, sörözve, pipázva, bőgve és a gyászt töméntelen
változattal gunyolva; utjában minden lépésnél növekedett, mialatt
közeledtére a boltok gyorsan bezárultak. Szent Pongrác régi temploma
felé tartottak, messze kinn a mezőkön. Jó idő elteltével a menet
odaérkezett, a temetőbe való bemenetelt kierőszakolták és
keresztülvitték, hogy Cly Rogert a saját módjuk és tetszésük szerint
temessék el.
A temetéssel végeztek és a tömeg más szórakozás után kezdett vágyat
érezni. Egy másik ragyogó géniusz (vagy talán ugyanaz) arra az ötletre
jutott, hogy a véletlenül arra haladókat Old Bailey kémeknek
nyilvánitsák és bosszut álljanak rajtuk. Ennek a humorisztikus eszmének
a megvalósitásában néhány tucat ártatlan emberre vadásztak, akik egész
életükben soha még az Old Bailey közelében sem jártak, ezeket durván
meghurcolták és bántalmazták. Az ablakbetörés sportjához való átmenet,
majd a korcsmák kirablása, könnyü és természetes folytatás volt. Néhány
óra eltelte után, mikor már több nyárilakást leromboltak és a házak
vaskeritését kitépték, a harciasabb kedélyek felfegyverzésére, elterjedt
a hir, hogy a testőrség kivonult. Erre a hirre a tömeg fokozatosan
eloszlott; a gárda talán kivonult, talán nem; a csődüléseknek ez volt a
szokásos lefolyása.
Cruncher nem vett részt a befejező sportokban, hanem ottmaradt a
temetőben, hogy a temetésrendezőkkel beszélgessen. A helynek nyugtató
hatása volt idegzetére. A szomszédos korcsmából pipát szerzett és azt
szivta, mialatt a keritéseken betekintgetett és alaposan körülnézett a
helyen.
– Jerry, – mondá Cruncher szokott módján önmagát megszólitva – te láttad
ma ezt a Cly-t, láttad a saját szemeddel, hogy ő fiatal és jó szál ember
volt.
Miután pipáját elszivta és egy kevés ideig még elmélkedett, hazafelé
indult, hogy zárás előtt ott legyen Tellsonék előtti állomásán. A
halandóság fölött való elmélkedése támadta-e meg máját, vagy pedig
általános egészségi állapota nem volt rendben, avagy pedig egy kiváló
emberrel szemben akart-e figyelmes lenni, nem annyira fontos, mint az,
hogy hazafelé utjában orvosához – nagyhirü sebészhez – beszólott.
Az ifju Jerry kötelességtudó érdeklődéssel helyettesitette atyját és
jelentést tett neki arról, hogy távollétében nem volt munka. A bank
bezárult, az ókori alkalmazottak kijöttek, a szokásos őr megjelent és
Cruncher fiával hazament teára.
– Most pedig megmondom neked, hogy hányadán áll a dolog – mondá Cruncher
feleségéhez, amint belépett. – Ha nekem, a becsütetes iparosnak, ma
éjjel vállalkozásom nem sikerül, majd bizonyságot szerzek magamnak az
irányban, hogy ellenem imádkoztál-e ismét és akkor ugy megdolgozlak
érte, mintha láttam volna, hogy azt teszed.
A lehangolt Cruncherné fejét rázta.
– Micsoda, szemem láttára akarod azt tenni? – mondá Cruncher a haragnak
minden jelével.
– Semmit sem mondtam.
– Jó, de ne is elmélkedj semmit. Akár a térdeden csuszkálsz, akár
elmélkedel. Az egyik éppen ugy ellenem van, mint a másik. Hagyd abba
egészen.
– Igen, Jerry.
– Igen, Jerry – ismételte Cruncher teájához leülve. – Ah! Ez az! igen,
Jerry. Jól van. Mondhatod, igen, Jerry.
Cruncher e dörmögő ismétléseinek nem volt semmi különös jelentősége,
ezekkel csupán, amint azt más emberek is gyakran teszik, általános
elégületlenségét akarta gunyosan kifejezni.
– Te és a te igen-Jerry-d – mondá Cruncher nagyot harapva vajaskenyerébe
és ugy látszott, mintha ezt egy nagy láthatatlan osztrigával nyelné le.
– Ah! Elhiszem. Hiszek neked!
– Kimégy ma éjjel? – kérdezte szerény felesége, mikor az ismét egy
nagyot harapott.
– Igen, kimegyek.
– Veled mehetek, apa? – kérdé fia gyorsan.
– Nem, nem jöhetsz. Elmegyek halászni, – mint anyád tudja. Igen,
odamegyek. Halászni megyek.
– Horgod meglehetősen rozsdás; ugy-e, apa?
– Ne törődj vele.
– Hozol-e halat haza, apa?
– Ha nem hozok, bőjtölni fogsz holnap, – válaszolt fejét rázva – elég
volt a kérdezgetésből; nem megyek előbb el, mig te régen ágyban nem
vagy.
Az est hátralevő részét azzal töltötte, hogy feleségét éberen
megfigyelte és állandóan beszélgetett vele, megakadályozandó abban, hogy
imádságokat mondjon az ő hátrányára. Ez okból fiát is biztatta, hogy
beszélgessen vele; a szegény asszonynak minden ellene felhozott panaszra
válaszolnia kellett, hogy egy pillanatig se legyen képes saját
gondolataival foglalkozni. A legjámborabb ember sem adhatta volna
alaposabb bizonyságát az őszinte imádság hatékonyságának, mint ahogyan ő
cselekedett felesége iránt való éber bizalmatlanságával. Olyannak tünt
föl, mintha a szellemekben nem hivő, kisértetes történettől megijedne.
– És el ne felejtsd, – mondá Cruncher – semmi komédia ne legyen holnap!
Ha nekem, a becsületes iparosnak sikerül, hogy egy-két falat hust
szerzek, ne jöjj nekem azzal, hogy nem érinted és csak kenyeret eszel.
Ha nekem, a becsületes iparosnak sikerül, hogy egy kevés sörről
gondoskodjam, ne jöjj nekem azzal, hogy csak vizet iszol. Ha Rómába
mégy, tégy ugy, ahogy Rómában cselekesznek. Róma kellemetlen emlékü lesz
reád nézve, ha nem úgy cselekszel. Reád nézve én vagyok Róma, tudod-e?
Majd ujra dörmögni kezdett:
– Ezzel a saját ételed és italod ellen való gazdálkodással! Nem tudom,
hányszor volnál képes ételt és italt szerezni a te csuszkálásoddal és
érzéstelen viselkedéseddel. Nézz a fiadra: a te gyermeked, igaz-e? Olyan
vékony, mint egy léc. Te anyának mondod magadat és nem tudod hogy az
anya első kötelessége, hogy gyermekét táplálja?
Ez utóbbi az ifju Jerryt érzékeny helyen érintette, megeskette anyját,
hogy teljesitse legszentebb kötelességét és ha bármit mulaszt is el,
elsősorban különös gondot forditson arra, hogy az apja által oly
meginditó és gyöngéd módon körvonalazott kötelességnek tegyen eleget.
Igy telt el az este a Cruncher-családban, mig az ifju Jerryt ágyba nem
küldték és az anya, aki ugyanilyen parancsot kapott, szintén
engedelmeskedett. Cruncher az ébrenlét első óráit magános pipázással
töltötte el és nem indult kirándulására éjjeli egy óra előtt. A
kisértetek órája körül fölkelt székéből, zsebéből kulcsot vett elő,
felnyitott egy faliszekrényt, és kivett belőle egy zsákot, jókora
nagyságu feszitővasat, kötelet, láncot és más ehhez hasonló
halászszerszámot. Miután ezeket a tárgyakat gyakorlott módon testén
elhelyezte, távozásul még feleségére szitkozódott, kioltotta a lámpát és
elment.
Az ifju Jerry, a ki csak szinlelte a levetkőzést, mikor az ágyba feküdt,
nemsokára követte atyját. A sötétség leple alatt követte őt, mikor a
szobából kiment, követte a lépcsőn az udvarba és onnan az utcára. Nem
okozott neki gondot, hogy ismét a házba tudjon kerülni, mert a ház tele
volt lakóval és a kapu egész éjjel nyitva állott.
Az a dicséretes törekvés ösztönözte, hogy apja becsületes mesterségének
művészetét és titkát megismerje és a házak, kapuk és bejáratok mellé
lapult, oly szorosan, mint amilyen közel voltak szemei egymáshoz és
tiszteletreméltó szülőjét folyton szemmeltartotta. A tiszteletreméltó
apa északi irányba fordult és még nem jutott messzire, mikor Walton
Izsák egy másik tanitványa csatlakozott hozzá és ketten együtt haladtak
tovább.
Félórával elindulásuk után a pislogó lámpákat és a még jobban pislogó
éjjeli őröket elhagyták és egy elhagyatott országutra jutottak. Itt egy
másik halászt szedtek föl, oly csöndben, hogy ha a fiatal Jerry babonás
lett volna, azt hihette volna, hogy a nemes szórakozás második követője
hirtelen ketté vált.
A három ember tovább haladt; a fiatal Jerry követte őket, mig meg nem
állottak egy helyen, ahol töltés vonult el az ut felett. A töltés
tetején alacsony téglafal volt, fölötte vasrácsozat. A fal és a töltés
árnyékában mind a három letért az országutról, egy mellékutra fordultak
be, ennek egyik oldalán volt a fal, amely itten nyolc-tiz lábnyira
emelkedett. A fiatal Jerry egy sarokba lekuporodott és onnan látta
tiszteletreméltó atyját, amint egy vaskapun hirtelen felkuszott és a
másik oldalán leereszkedett. A második és harmadik követte. Óvatosan
ereszkedtek le a földre és egy darabig fekve maradtak, talán hogy
hallgatózzanak. Azután kézen és térden kuszva tovább haladtak.
A fiatal Jerryre került most a sor, hogy a kapuhoz közeledjék,
visszatartott lélegzettel ő is ugyanazt cselekedte. Ismét lekuporodott
egy sarokba és látta, amint a három halász a magas fü között mászik; a
temető minden sirköve, – mert egy nagy temetőben voltak – mint fehérbe
öltözött kisértetek tekintettek oda, a templom tornya is lefelé nézett,
mint valami rettenetes nagy óriás szelleme. Nem másztak messzire, mikor
megállottak és fölegyenesedtek. Ekkor aztán elkezdtek halászni.
Először is ásóval halásztak. Nemsokára azután a tiszteltreméltó szülő
valami óriási dugóhuzóhoz hasonló szerszámot használt. Akármilyen
szerszámmal dolgoztak is, keményen dolgoztak, mikor a torony harangjának
tompa zugása a fiatal Jerryt annyira megrémitette, hogy elszaladt olyan
égnek meredő hajjal, mint amilyen az apjáé.
De régi vágya, hogy többet tudjon meg ebből a dologból, nemcsak hogy
megállitotta őt futásában, hanem visszatérésre is birta. Ezek még mindig
kitartóan halásztak, mikor ő másodszor benézett a kapun; de ugy
látszott, hogy mostan halra akadtak. Dübörgő, nyikorgó hang hallatszott
a föld alól, meghajlott alakjuk erőlködött, mintha nehéz sulyt
emelnének. Lassan és fokozatosan a földből a fölszinre kiemelték. A
fiatal Jerry jól tudta, hogy az mi volt; de mikor megpillantotta azt és
látta, hogy tiszteletreméltó apja föltörni készül, a reá nézve még uj
látvány oly rémitő félelemmel töltötte el, hogy ujra elfutott és nem
állott meg, mig egy mérföldnyit nem szaladt.
Még akkor sem állott volna meg, ha nem kellett volna lélegzetet vennie,
ugy szaladt, mintha kisértet elől menekülne és nagyon vágyódott, hogy
elkerüljön előle. Nem tudott attól a gondolattól szabadulni, hogy a
koporsó, melyet látott, utána szalad és azt képzelte, hogy keskenyebb
végén állva szökdös utána és állandóan közelebb jut, eléri és oldala
mellett ugrál, talán a karját is megfogja. Ez a sátán állandóan és
mindenütt vele volt, az egész éjszakán át rémülettel töltötte el; Jerry
átszaladt az országutra, hogy távol legyen a sötét mellékutaktól,
ahonnan a kisértetes koporsó szökdösve előkerülhetett volna, mint valami
szárnyak és fark nélküli sárkány. A koporsó a kapubejáratok alá is
elbujt, ahol rettenetes vállát a kapuhoz dörzsölte és füléig felhuzta,
mint hogyha nevetne. Az ut sötétebb helyein lesbe állott és ravaszul a
földre feküdt, hogy a futó benne megbotoljék. Az egész időn keresztül
folytonosan mögötte szökdösött és mindinkább közeledett, ugy hogy a fiu
félig halott volt, mikor házuk kapujához érkezett. De még itt sem hagyta
el, követte őt a lépcsőkön minden fokon, tompán hangzó ütéssel, vele
ment ágyába és halottan és sulyosan mellére borult, mikor elaludt.
Hajnalhasadta után, napfelkelte előtt az ifju Jerry nehéz álomból ébredt
fel kamrájában, apja a családi szobában volt. Valami nem sikerülhetett
neki; a fiatal Jerry azt abból a körülményből következtette, hogy apja
Cruncherné fülét fogta és fejét az ágy falához verte.
– Előre megmondtam – mondá Cruncher – és most megtörténik.
– Jerry, Jerry, Jerry – könyörgött felesége.
– Te elrabolod keresetünk hasznát, – mondá Jerry – én és társaim
szenvedünk miatta. Tisztelned és engedelmeskedned kell, mi az ördögbe
nem teszed?
– Megkisérlem, hogy jó feleséged leszek – könyörögte a szegény asszony
könnyek között.
– Jó feleség az, aki ura keresetét elrontja? Ugy tiszteled az uradat,
hogy szégyent hozol keresetére? Ugy engedelmeskedel az uradnak, hogy nem
engedelmeskedel neki keresete legfontosabb dolgaiban?
– Akkor még nem fogtál bele ebbe a rettenetes keresetbe, Jerry!
– Elégedj meg azzal, hogy tisztességes iparos felesége vagy, –
válaszolta Cruncher – és ne törd a te buta fejedet azon, hogy mikor
kezdette el foglalkozását. Tisztelő és engedelmes feleség nem is törődik
ura foglalkozásával. Te jámbor asszony vagy? Ha te jámbor vagy, akkor én
istentelent akarok; nincsen benned több természetes kötelességtudás,
mint amennyi a Thames medrében levő cölöpben van, amelyet hasonlóképpen
beléd kell verni.
Ez a szóváltás halk hangon folyt és a vége az volt, hogy a becsületes
iparos lábáról lelökte agyagtól piszkos csizmáját és hosszában
végigfeküdt a padlón. Fia félénken pillantott rá, amint piszkos kezét
párnául használva, hátára feküdt, egyet nyujtózott és ujra elaludt.
Reggelire nem volt hal, de más egyéb se bőven. Cruncher rossz
hangulatban volt és egy vasból való fazékfödő feküdt mellette, hogy
lövedéknek használja felesége megfenyitésére arra az esetre, ha
észrevenné, hogy áldást akar mondani. A szokott órában lekefélte
ruháját, megmosakodott és fiával elment, hogy napi foglalkozásának
szentelje magát.
Az ifju Jerry apja mellett haladt székkel a hóna alatt, a hosszu,
emberektől hemzsegő Fleet-streeten végig, egészen különbözőnek látszott
az előző éjszaka Jerryjétől, aki a magános éjszakában rémitő üldözője
elől menekült. Ravaszsága a nappal együtt felébredt és lelkifurdalásai
eltüntek az éjszakával; azon a reggelen, ebben a tekintetben valószinüen
sok társa volt a Fleet-streeten és London városában.
– Apa, – mondá a fiatal Jerry, amint haladtak, óvatosan kartávolságnyira
volt, és a széket kettőjük között tartotta – mi a föltámasztó ember?
Cruncher megállott a kövezeten, mielőtt válaszolt:
– Hogyan tudjam én azt?
– Azt hittem, hogy te mindent tudsz, apa – mondá az ártatlan fiu.
– Hm! Igen, – válaszolt Cruncher ismét elindulva és kalapját fölemelte,
hogy tüskéinek szabad játéktere legyen – az iparos.
– Micsoda árukkal kereskedik, apa? – kérdezte a fiu félénken.
– Az ő árui – mondá Cruncher, miközben a választ megfontolta –
tudományos áruk.
– Az emberek tetemei, ugy-e, apa? – találgatta a jóeszü fiu.
– Azt hiszem, hogy ilyesvalami – mondá Cruncher.
– Ó, apa, én ilyen föltámasztó ember szeretnék lenni, ha fölnövök!
Cruncher lecsillapodott, de aggodalmasan rázta fejét.
– Attól függ, hogy hogyan fejleszted képességeidet. Legyen gondod, hogy
képességeid kifejlődjenek, egy szóval se mondj többet másoknak, mint
amennyi szükséges, ugy aztán majd meglátjuk, hogy mire viszed.
Amint a fiatal Jerry ilyen módon bátoritva néhány lépéssel előrement,
hogy a széket a Temple-kapu árnyékában elhelyezze, Cruncher igy szólott
magában: – Jerry, te becsületes iparos, reményed van arra, hogy ez a fiu
áldás lesz reád nézve és kárpótol az anyjáért.