14. Fejezet. A becsületes iparos.

Cruncher Jeremiás szeme előtt naponta nagyszámu és változatos dolog

történt, amint ott ült székén a Fleet-streeten, utálatos törpéje

oldalán. Ugyan ki lett volna képes arra, hogy a Fleet-streeten üljön a

nap munkás óráiban, anélkül, hogy elkábult vagy megsiketült volna az

arra vonuló két óriási processzió zajától, melyek közül az egyik nyugat

felé haladt a nappal együtt, a másik kelet felé, távolodott a naptól,

mindakettő pedig a vörös és aranyos felhők mögötti sikság felé

törekedett, ahol a nap lenyugszik.

Cruncher szalmaszállal a szájában szemlélte a két folyamot, mint a

mesebeli pogány, akinek századokon keresztül egy folyamra kellett

ügyelnie, kivévén, hogy Jerry nem remélte, hogy azok kiszáradnak

medrükben. Ez a várakozás azonkivül nem lett volna valami kecsegtető,

minthogy az ő jövedelmének csekély része onnan eredt, hogy félénk

asszonyokat (leginkább termetes és az élet java korán tul levőket)

Tellsonék oldaláról a másik partra kalauzolt. Ámbár minden egyes esetben

Cruncher kisérete csak rövid ideig tartott, ő mégis érdeklődést

tanusitott a hölgy iránt és sohasem mulasztotta el, hogy annak a hő

vágyának adjon kifejezést, hogy az illető hölgy iránt való tisztelete

jeléül az ő egészségére óhajt poharat üriteni. És azokkal az

adományokkal, melyeket jóakaró vágyának kielégithetésére kapott,

rendezte pénzügyeit, amint az emlitve volt.

Volt egy idő, amikor egy költő ült az utcán egy széken és az emberek

láttára társalgott a Muzsákkal. Cruncher is az utcán ült egy széken, de

minthogy nem volt költő, a lehető legkevesebbet társalgott a Muzsákkal,

hanem maga körül tekintgetett.

Éppen olyan időszak volt, mikor a torlódás megritkult, kalauzolásra

szoruló asszony is ritkán akadt és Cruncher viszonyai általában olyan

kedvezőtlenül fejlődtek, hogy azt az erős gyanut keltették keblében,

hogy felesége valami különösen hathatós módon »csuszkálhatott a térdén«,

mikor szokatlanul nagy tömeg tódult a Fleet-streeten nyugat felé és a

figyelmét felkeltette. Cruncher abba az irányba tekintve, megtudta, hogy

valami temetés halad végig az utcán, melyet a nép megakadályozott; ebből

aztán torlódás támadt.

– Ifju Jerry, – mondá Cruncher magzatja felé fordulva – egy temetés.

– Hurrá, apa! – kiabált az ifju Jerry.

A fiatal ur ujjongó kiáltásának valami titokzatos jelentősége volt. Az

idősebb ur ezt a kiáltást oly zokon vette, hogy csupán az alkalomra

várt, hogy az ifju urat fülénél foghassa.

– Mit jelentsen ez? Mit hurrázol? Mit akarsz ezzel mondani saját

édesapádnak, te ifju csirkefogó? Kezdem sokallani ezt a fiut! – mondá

Cruncher reátekintve. – Őt és az ő hurrá-kiáltásait! Ne halljak többet

ilyet, vagy majd megérzed. Hallod-e?

– Nem tettem semmi rosszat – tiltakozott az ifju Jerry és arcát

dörzsölte.

– Hagyd abba tehát, – mondá Cruncher – nem akarok tudni a te »semmi

rosszat sem tevésedről«. Állj fel erre a székre és nézd a tömeget.

Fia engedelmeskedett és a tömeg közeledett; pisszegve és orditozva

vettek körül egy halottaskocsit és egy fakult, fekete gyászkocsit, amely

utóbbiban csupán egy gyászoló ült, aki sokat használt és kifakult

fátyolba és gyászköpenybe volt burkolva, mely az ilyen helyzet

méltóságához föltétlenül hozzátartozott. A gyászolónak azonban sehogysem

tetszett a szerepe, mert folyton növekvő csőcselék vette a kocsit körül,

gunyolta őt, arcát fintorgatta feléje, orditozott és folyton ezt

kiabálták: Fssz! Kémek! Fssz! Kémek! És még más udvariasságot is

hangoztatott, mely sokkal számosabb és erőteljesebb volt, semhogy

ismételhető volna.

A temetések Crunchert mindig különösen vonzották. Mindig izgatott lett,

ha Tellsonék mellett temetés haladt el. Természetesen, ez a temetés,

melynek ilyen szokatlan volt a kisérete, rendkivülien fölizgatta őt és a

legelső embert, aki mellette elrohant, megkérdezte:

– Mi az, testvér? Ki az?

– Nem tudom – válaszolt az ember. – Kémek! Ahaha! Fssz! Kémek!

Egy másikat kérdezett: – Ki az?

– Nem tudom, – válaszolt az is, de azért kezével beszélőcsövet formált a

szája előtt és azon keresztül bömbölte nagy hévvel: – Kémek! Haha, Ts,

tst, ké-é-mek!

Végre az esetről többet tudó ember rohant feléje és ettől megtudta, hogy

ez a gyászmenet Cly Roger temetése.

– Kém volt? – kérdezte Cruncher.

– Old Bailey kéme! – válaszolt a felvilágositást adó. – Haha, Tst! Haha!

Old Bailey ké-ém!

– Ah, már tudom! – kiáltott Jerry és visszaemlékezett a törvényszéki

tárgyalásra, melyen jelen volt.

– Láttam őt! Meghalt?

– Akár a dög! válaszolt a másik – És nem halhatott meg eléggé. Szedjétek

ki! Kémek! Huzzátok ki! Kémek!

Ez az eszme, minden gondolat hiányában, olyan elfogadható volt, hogy a

tömeg élénk helyesléssel fogadta és a tanácsot hangosan ismételgette, –

Huzzák ki! – és annyira körülvették a kocsikat, hogy azok nem voltak

képesek tovább haladni. Mikor aztán sokan egyszerre rohanták meg a

kocsik ajtaját, az az egy gyászoló hirtelen kiugrott és egy pillanatra a

tömeg kezei között volt; de ő oly ügyes volt és oly sikeresen használta

föl a kinálkozó alkalmat, hogy a következő pillanatban egy mellékutcába

szaladt, a gyászköpenyt, kalapot, a hosszu fátyolt, a fehér zsebkendőt

és a többi szimbolikus könnyeket eldobálta.

A nép ezeket nagy ujjongás közben darabokra tépte és szerte-széjjel

szórta, mialatt az iparosok sietve bezárták boltjaikat, mert abban az

időben ilyen tömeg semmitől sem tartózkodott és rettegett szörnyeteg

volt. Már a koporsót készültek kihuzni, mikor egy különösen találékony

géniusz azt ajánlotta, hogy inkább kisérjék őt általános ujjongás között

rendeltetési helyére. Minthogy praktikus tanácsokban hiány volt, ezt az

ajánlatot is élénk helyesléssel fogadták és a kocsi gyorsan megtelt;

nyolc ember volt a belsejében és vagy egy tucat a tetején, a

halottaskocsira pedig annyian kapaszkodtak föl, amennyi csak reáfért. Az

elsők között volt Cruncher Jerry, aki szerényen rejtette el tüskés fejét

a gyászkocsi legsötétebb sarkában, nehogy Tellsonék észrevegyék őt.

A temetést rendező vállalkozók ugyan óvást emeltek a ceremóniák

megváltoztatása ellen; de minthogy a folyó veszedelmes közelségben volt

és sok hang hidegfürdő időszerüségét emlegette arra a célra, hogy az

ellenkezőket észretéritse, az óvás gyengült, majd megszünt. Az átalakult

gyászmenet megindult; egy kéményseprő hajtotta a halottaskocsit, a

rendes kocsis utasitása szerint, aki szigoru felügyelet mellett erre a

célra mögötte ülve maradt; egy pástétomárusitó hajtotta a gyászkocsit,

akit szintén minisztere kisért. Egy medvetáncoltatót – akkoriban

népszerü utcai alakot – szedtek föl ujabb disznek, mielőtt a menet a

Strandra érkezett; fekete és kopottszőrü medvéje a processzió ama

részének, ahol lépdelt, a helyzetnek teljesen megfelelő szinezetet

adott.

Igy haladt a vad tömeg, sörözve, pipázva, bőgve és a gyászt töméntelen

változattal gunyolva; utjában minden lépésnél növekedett, mialatt

közeledtére a boltok gyorsan bezárultak. Szent Pongrác régi temploma

felé tartottak, messze kinn a mezőkön. Jó idő elteltével a menet

odaérkezett, a temetőbe való bemenetelt kierőszakolták és

keresztülvitték, hogy Cly Rogert a saját módjuk és tetszésük szerint

temessék el.

A temetéssel végeztek és a tömeg más szórakozás után kezdett vágyat

érezni. Egy másik ragyogó géniusz (vagy talán ugyanaz) arra az ötletre

jutott, hogy a véletlenül arra haladókat Old Bailey kémeknek

nyilvánitsák és bosszut álljanak rajtuk. Ennek a humorisztikus eszmének

a megvalósitásában néhány tucat ártatlan emberre vadásztak, akik egész

életükben soha még az Old Bailey közelében sem jártak, ezeket durván

meghurcolták és bántalmazták. Az ablakbetörés sportjához való átmenet,

majd a korcsmák kirablása, könnyü és természetes folytatás volt. Néhány

óra eltelte után, mikor már több nyárilakást leromboltak és a házak

vaskeritését kitépték, a harciasabb kedélyek felfegyverzésére, elterjedt

a hir, hogy a testőrség kivonult. Erre a hirre a tömeg fokozatosan

eloszlott; a gárda talán kivonult, talán nem; a csődüléseknek ez volt a

szokásos lefolyása.

Cruncher nem vett részt a befejező sportokban, hanem ottmaradt a

temetőben, hogy a temetésrendezőkkel beszélgessen. A helynek nyugtató

hatása volt idegzetére. A szomszédos korcsmából pipát szerzett és azt

szivta, mialatt a keritéseken betekintgetett és alaposan körülnézett a

helyen.

– Jerry, – mondá Cruncher szokott módján önmagát megszólitva – te láttad

ma ezt a Cly-t, láttad a saját szemeddel, hogy ő fiatal és jó szál ember

volt.

Miután pipáját elszivta és egy kevés ideig még elmélkedett, hazafelé

indult, hogy zárás előtt ott legyen Tellsonék előtti állomásán. A

halandóság fölött való elmélkedése támadta-e meg máját, vagy pedig

általános egészségi állapota nem volt rendben, avagy pedig egy kiváló

emberrel szemben akart-e figyelmes lenni, nem annyira fontos, mint az,

hogy hazafelé utjában orvosához – nagyhirü sebészhez – beszólott.

Az ifju Jerry kötelességtudó érdeklődéssel helyettesitette atyját és

jelentést tett neki arról, hogy távollétében nem volt munka. A bank

bezárult, az ókori alkalmazottak kijöttek, a szokásos őr megjelent és

Cruncher fiával hazament teára.

– Most pedig megmondom neked, hogy hányadán áll a dolog – mondá Cruncher

feleségéhez, amint belépett. – Ha nekem, a becsütetes iparosnak, ma

éjjel vállalkozásom nem sikerül, majd bizonyságot szerzek magamnak az

irányban, hogy ellenem imádkoztál-e ismét és akkor ugy megdolgozlak

érte, mintha láttam volna, hogy azt teszed.

A lehangolt Cruncherné fejét rázta.

– Micsoda, szemem láttára akarod azt tenni? – mondá Cruncher a haragnak

minden jelével.

– Semmit sem mondtam.

– Jó, de ne is elmélkedj semmit. Akár a térdeden csuszkálsz, akár

elmélkedel. Az egyik éppen ugy ellenem van, mint a másik. Hagyd abba

egészen.

– Igen, Jerry.

– Igen, Jerry – ismételte Cruncher teájához leülve. – Ah! Ez az! igen,

Jerry. Jól van. Mondhatod, igen, Jerry.

Cruncher e dörmögő ismétléseinek nem volt semmi különös jelentősége,

ezekkel csupán, amint azt más emberek is gyakran teszik, általános

elégületlenségét akarta gunyosan kifejezni.

– Te és a te igen-Jerry-d – mondá Cruncher nagyot harapva vajaskenyerébe

és ugy látszott, mintha ezt egy nagy láthatatlan osztrigával nyelné le.

– Ah! Elhiszem. Hiszek neked!

– Kimégy ma éjjel? – kérdezte szerény felesége, mikor az ismét egy

nagyot harapott.

– Igen, kimegyek.

– Veled mehetek, apa? – kérdé fia gyorsan.

– Nem, nem jöhetsz. Elmegyek halászni, – mint anyád tudja. Igen,

odamegyek. Halászni megyek.

– Horgod meglehetősen rozsdás; ugy-e, apa?

– Ne törődj vele.

– Hozol-e halat haza, apa?

– Ha nem hozok, bőjtölni fogsz holnap, – válaszolt fejét rázva – elég

volt a kérdezgetésből; nem megyek előbb el, mig te régen ágyban nem

vagy.

Az est hátralevő részét azzal töltötte, hogy feleségét éberen

megfigyelte és állandóan beszélgetett vele, megakadályozandó abban, hogy

imádságokat mondjon az ő hátrányára. Ez okból fiát is biztatta, hogy

beszélgessen vele; a szegény asszonynak minden ellene felhozott panaszra

válaszolnia kellett, hogy egy pillanatig se legyen képes saját

gondolataival foglalkozni. A legjámborabb ember sem adhatta volna

alaposabb bizonyságát az őszinte imádság hatékonyságának, mint ahogyan ő

cselekedett felesége iránt való éber bizalmatlanságával. Olyannak tünt

föl, mintha a szellemekben nem hivő, kisértetes történettől megijedne.

– És el ne felejtsd, – mondá Cruncher – semmi komédia ne legyen holnap!

Ha nekem, a becsületes iparosnak sikerül, hogy egy-két falat hust

szerzek, ne jöjj nekem azzal, hogy nem érinted és csak kenyeret eszel.

Ha nekem, a becsületes iparosnak sikerül, hogy egy kevés sörről

gondoskodjam, ne jöjj nekem azzal, hogy csak vizet iszol. Ha Rómába

mégy, tégy ugy, ahogy Rómában cselekesznek. Róma kellemetlen emlékü lesz

reád nézve, ha nem úgy cselekszel. Reád nézve én vagyok Róma, tudod-e?

Majd ujra dörmögni kezdett:

– Ezzel a saját ételed és italod ellen való gazdálkodással! Nem tudom,

hányszor volnál képes ételt és italt szerezni a te csuszkálásoddal és

érzéstelen viselkedéseddel. Nézz a fiadra: a te gyermeked, igaz-e? Olyan

vékony, mint egy léc. Te anyának mondod magadat és nem tudod hogy az

anya első kötelessége, hogy gyermekét táplálja?

Ez utóbbi az ifju Jerryt érzékeny helyen érintette, megeskette anyját,

hogy teljesitse legszentebb kötelességét és ha bármit mulaszt is el,

elsősorban különös gondot forditson arra, hogy az apja által oly

meginditó és gyöngéd módon körvonalazott kötelességnek tegyen eleget.

Igy telt el az este a Cruncher-családban, mig az ifju Jerryt ágyba nem

küldték és az anya, aki ugyanilyen parancsot kapott, szintén

engedelmeskedett. Cruncher az ébrenlét első óráit magános pipázással

töltötte el és nem indult kirándulására éjjeli egy óra előtt. A

kisértetek órája körül fölkelt székéből, zsebéből kulcsot vett elő,

felnyitott egy faliszekrényt, és kivett belőle egy zsákot, jókora

nagyságu feszitővasat, kötelet, láncot és más ehhez hasonló

halászszerszámot. Miután ezeket a tárgyakat gyakorlott módon testén

elhelyezte, távozásul még feleségére szitkozódott, kioltotta a lámpát és

elment.

Az ifju Jerry, a ki csak szinlelte a levetkőzést, mikor az ágyba feküdt,

nemsokára követte atyját. A sötétség leple alatt követte őt, mikor a

szobából kiment, követte a lépcsőn az udvarba és onnan az utcára. Nem

okozott neki gondot, hogy ismét a házba tudjon kerülni, mert a ház tele

volt lakóval és a kapu egész éjjel nyitva állott.

Az a dicséretes törekvés ösztönözte, hogy apja becsületes mesterségének

művészetét és titkát megismerje és a házak, kapuk és bejáratok mellé

lapult, oly szorosan, mint amilyen közel voltak szemei egymáshoz és

tiszteletreméltó szülőjét folyton szemmeltartotta. A tiszteletreméltó

apa északi irányba fordult és még nem jutott messzire, mikor Walton

Izsák egy másik tanitványa csatlakozott hozzá és ketten együtt haladtak

tovább.

Félórával elindulásuk után a pislogó lámpákat és a még jobban pislogó

éjjeli őröket elhagyták és egy elhagyatott országutra jutottak. Itt egy

másik halászt szedtek föl, oly csöndben, hogy ha a fiatal Jerry babonás

lett volna, azt hihette volna, hogy a nemes szórakozás második követője

hirtelen ketté vált.

A három ember tovább haladt; a fiatal Jerry követte őket, mig meg nem

állottak egy helyen, ahol töltés vonult el az ut felett. A töltés

tetején alacsony téglafal volt, fölötte vasrácsozat. A fal és a töltés

árnyékában mind a három letért az országutról, egy mellékutra fordultak

be, ennek egyik oldalán volt a fal, amely itten nyolc-tiz lábnyira

emelkedett. A fiatal Jerry egy sarokba lekuporodott és onnan látta

tiszteletreméltó atyját, amint egy vaskapun hirtelen felkuszott és a

másik oldalán leereszkedett. A második és harmadik követte. Óvatosan

ereszkedtek le a földre és egy darabig fekve maradtak, talán hogy

hallgatózzanak. Azután kézen és térden kuszva tovább haladtak.

A fiatal Jerryre került most a sor, hogy a kapuhoz közeledjék,

visszatartott lélegzettel ő is ugyanazt cselekedte. Ismét lekuporodott

egy sarokba és látta, amint a három halász a magas fü között mászik; a

temető minden sirköve, – mert egy nagy temetőben voltak – mint fehérbe

öltözött kisértetek tekintettek oda, a templom tornya is lefelé nézett,

mint valami rettenetes nagy óriás szelleme. Nem másztak messzire, mikor

megállottak és fölegyenesedtek. Ekkor aztán elkezdtek halászni.

Először is ásóval halásztak. Nemsokára azután a tiszteltreméltó szülő

valami óriási dugóhuzóhoz hasonló szerszámot használt. Akármilyen

szerszámmal dolgoztak is, keményen dolgoztak, mikor a torony harangjának

tompa zugása a fiatal Jerryt annyira megrémitette, hogy elszaladt olyan

égnek meredő hajjal, mint amilyen az apjáé.

De régi vágya, hogy többet tudjon meg ebből a dologból, nemcsak hogy

megállitotta őt futásában, hanem visszatérésre is birta. Ezek még mindig

kitartóan halásztak, mikor ő másodszor benézett a kapun; de ugy

látszott, hogy mostan halra akadtak. Dübörgő, nyikorgó hang hallatszott

a föld alól, meghajlott alakjuk erőlködött, mintha nehéz sulyt

emelnének. Lassan és fokozatosan a földből a fölszinre kiemelték. A

fiatal Jerry jól tudta, hogy az mi volt; de mikor megpillantotta azt és

látta, hogy tiszteletreméltó apja föltörni készül, a reá nézve még uj

látvány oly rémitő félelemmel töltötte el, hogy ujra elfutott és nem

állott meg, mig egy mérföldnyit nem szaladt.

Még akkor sem állott volna meg, ha nem kellett volna lélegzetet vennie,

ugy szaladt, mintha kisértet elől menekülne és nagyon vágyódott, hogy

elkerüljön előle. Nem tudott attól a gondolattól szabadulni, hogy a

koporsó, melyet látott, utána szalad és azt képzelte, hogy keskenyebb

végén állva szökdös utána és állandóan közelebb jut, eléri és oldala

mellett ugrál, talán a karját is megfogja. Ez a sátán állandóan és

mindenütt vele volt, az egész éjszakán át rémülettel töltötte el; Jerry

átszaladt az országutra, hogy távol legyen a sötét mellékutaktól,

ahonnan a kisértetes koporsó szökdösve előkerülhetett volna, mint valami

szárnyak és fark nélküli sárkány. A koporsó a kapubejáratok alá is

elbujt, ahol rettenetes vállát a kapuhoz dörzsölte és füléig felhuzta,

mint hogyha nevetne. Az ut sötétebb helyein lesbe állott és ravaszul a

földre feküdt, hogy a futó benne megbotoljék. Az egész időn keresztül

folytonosan mögötte szökdösött és mindinkább közeledett, ugy hogy a fiu

félig halott volt, mikor házuk kapujához érkezett. De még itt sem hagyta

el, követte őt a lépcsőkön minden fokon, tompán hangzó ütéssel, vele

ment ágyába és halottan és sulyosan mellére borult, mikor elaludt.

Hajnalhasadta után, napfelkelte előtt az ifju Jerry nehéz álomból ébredt

fel kamrájában, apja a családi szobában volt. Valami nem sikerülhetett

neki; a fiatal Jerry azt abból a körülményből következtette, hogy apja

Cruncherné fülét fogta és fejét az ágy falához verte.

– Előre megmondtam – mondá Cruncher – és most megtörténik.

– Jerry, Jerry, Jerry – könyörgött felesége.

– Te elrabolod keresetünk hasznát, – mondá Jerry – én és társaim

szenvedünk miatta. Tisztelned és engedelmeskedned kell, mi az ördögbe

nem teszed?

– Megkisérlem, hogy jó feleséged leszek – könyörögte a szegény asszony

könnyek között.

– Jó feleség az, aki ura keresetét elrontja? Ugy tiszteled az uradat,

hogy szégyent hozol keresetére? Ugy engedelmeskedel az uradnak, hogy nem

engedelmeskedel neki keresete legfontosabb dolgaiban?

– Akkor még nem fogtál bele ebbe a rettenetes keresetbe, Jerry!

– Elégedj meg azzal, hogy tisztességes iparos felesége vagy, –

válaszolta Cruncher – és ne törd a te buta fejedet azon, hogy mikor

kezdette el foglalkozását. Tisztelő és engedelmes feleség nem is törődik

ura foglalkozásával. Te jámbor asszony vagy? Ha te jámbor vagy, akkor én

istentelent akarok; nincsen benned több természetes kötelességtudás,

mint amennyi a Thames medrében levő cölöpben van, amelyet hasonlóképpen

beléd kell verni.

Ez a szóváltás halk hangon folyt és a vége az volt, hogy a becsületes

iparos lábáról lelökte agyagtól piszkos csizmáját és hosszában

végigfeküdt a padlón. Fia félénken pillantott rá, amint piszkos kezét

párnául használva, hátára feküdt, egyet nyujtózott és ujra elaludt.

Reggelire nem volt hal, de más egyéb se bőven. Cruncher rossz

hangulatban volt és egy vasból való fazékfödő feküdt mellette, hogy

lövedéknek használja felesége megfenyitésére arra az esetre, ha

észrevenné, hogy áldást akar mondani. A szokott órában lekefélte

ruháját, megmosakodott és fiával elment, hogy napi foglalkozásának

szentelje magát.

Az ifju Jerry apja mellett haladt székkel a hóna alatt, a hosszu,

emberektől hemzsegő Fleet-streeten végig, egészen különbözőnek látszott

az előző éjszaka Jerryjétől, aki a magános éjszakában rémitő üldözője

elől menekült. Ravaszsága a nappal együtt felébredt és lelkifurdalásai

eltüntek az éjszakával; azon a reggelen, ebben a tekintetben valószinüen

sok társa volt a Fleet-streeten és London városában.

– Apa, – mondá a fiatal Jerry, amint haladtak, óvatosan kartávolságnyira

volt, és a széket kettőjük között tartotta – mi a föltámasztó ember?

Cruncher megállott a kövezeten, mielőtt válaszolt:

– Hogyan tudjam én azt?

– Azt hittem, hogy te mindent tudsz, apa – mondá az ártatlan fiu.

– Hm! Igen, – válaszolt Cruncher ismét elindulva és kalapját fölemelte,

hogy tüskéinek szabad játéktere legyen – az iparos.

– Micsoda árukkal kereskedik, apa? – kérdezte a fiu félénken.

– Az ő árui – mondá Cruncher, miközben a választ megfontolta –

tudományos áruk.

– Az emberek tetemei, ugy-e, apa? – találgatta a jóeszü fiu.

– Azt hiszem, hogy ilyesvalami – mondá Cruncher.

– Ó, apa, én ilyen föltámasztó ember szeretnék lenni, ha fölnövök!

Cruncher lecsillapodott, de aggodalmasan rázta fejét.

– Attól függ, hogy hogyan fejleszted képességeidet. Legyen gondod, hogy

képességeid kifejlődjenek, egy szóval se mondj többet másoknak, mint

amennyi szükséges, ugy aztán majd meglátjuk, hogy mire viszed.

Amint a fiatal Jerry ilyen módon bátoritva néhány lépéssel előrement,

hogy a széket a Temple-kapu árnyékában elhelyezze, Cruncher igy szólott

magában: – Jerry, te becsületes iparos, reményed van arra, hogy ez a fiu

áldás lesz reád nézve és kárpótol az anyjáért.

Két város: Regény három könyvben · 第 31 / 90 题