– Tudja-e, hogy az Old Bailey merre van – szólott a legidősebb
alkalmazottak egyike Jerryhez, a hirvivőhöz.
– I–igen, Uram – válaszolt Jerry vontatott hangon. – Ismerem a Baileyt.
– Helyes. És ismeri Lorry urat is?
– Ismerem Lorry urat, jobban mint az Old Bailey-t. Sokkal jobban – mondá
Jerry, mint valami akadékoskodó tanu a kérdezett törvénykezési
helyiségben, – mint ahogyan én, a becsületes iparos a Bailey-t ismerni
óhajtom.
– Nagyon helyes. Keresse meg azt a kaput, amelyen a tanuk mennek be, és
mutassa meg a kapusnak ezt a Lorry urnak szóló levelet. Ő majd aztán
beereszti.
– A terembe uram?
– A terembe!
Ugy látszott, hogy Cruncher szemei közelebb kerültek egymáshoz és mintha
egymást kérdeznék: – Mi a véleményed erre nézve?
– Várnom kell a teremben uram? – kérdezte ő a tárgyalás eredményeként.
– Megmondom. A kapus átadja a levelet Lorry urnak; ön pedig valami
mozdulattal hivja fel Lorry ur figyelmét és mutassa meg neki, hogy hol
áll. Azután semmi egyéb teendője nincsen, minthogy ottan vár, mig neki
szüksége lesz önre.
– Ez minden, uram?
– Ez minden. Ő azt óhajtja, hogy hirvivő legyen kéznél. Ez a levél
értesiti őt, hogy ön ott van.
Miközben az öreg alkalmazott a levelet fontoskodva összehajtotta és
megcímezte, Cruncher hallgatva figyelte őt, míg a levél a leszáritás
pontjáig eljutott, akkor ezt jegyezte meg:
– Azt hiszem, hogy hamisitást tárgyalnak ma reggel?
– Hazaárulást.
– Ezért fölnégyelés jár, – mondá Jerry. – Barbarizmus!
– Ez a törvény – jegyezte meg az öreg alkalmazott és meglepetve nézett
rá pápaszemén keresztül. – Ez a törvény!
– Azt hiszem, hogy kegyetlen a törvényben az, hogy embert így
eléktelenitenek. Elég sulyos, ha életétől megfosztják, de tulságosan
kegyetlen, hogy eléktelenitik, uram.
– Egyáltalában nem az, – válaszolt az öreg alkalmazott. – Vigyázzon a
mellére és a hangjára, barátom és bizza a törvényre, hogy az
gondoskodjék önönmagáról. Ezt tanácsolom.
– Uram, a nedvesség fekszik mellemen és hangomon – mondá Jerry. – Ezen
is láthatja, hogy mily nedves módon keresem meg mindennapi kenyeremet.
– Jól van, jól van! – mondá az öreg alkalmazott – mindenkinek megvan a
maga módja, hogy kenyerét megszerezze. Az egyiké nedves, a másiké
száraz. Itt a levél. Menjen!
Jerry elvette a levelet és sokkal kisebb belső alázattal, mint amennyit
külsőleg mutatott, ezt mormolta maga elé:
– Vén csont vagy te is – és meghajolt. Utközben értesitette fiát
küldetéséről és utjára ment.
Akkoriban Tyburn-ban végezték az akasztást. A Newgate mellett elterülő
utcának nem volt olyan borzalmas hire, mint most van. De a börtön
irtóztató hely volt, ahol mindenfajta kicsapongás és komiszság
megtörtént, ahol veszedelmes járványok tanyáztak, melyek a foglyokkal
együtt a terembe jutottak, és gyakran a vádlottak padjáról egyenest a
Lord-főbirót támadták meg és őt helyéből kilökték. Gyakran megtörtént,
hogy a biró fekete sapkával a fején, a saját biztos itéletét is hirdette
ki a fogolyéval együtt és még előbb halt meg, mint amaz. Az Old Bailey
olyan volt, mint valami halotti állomás, ahonnan szekereken és kocsikon
sápadtarcu utasokat erőszakosan küldöttek másvilági utjukra, két és fél
mérföldnyit haladtak utcákon és országutakon végig és alig néhány
jóravaló polgárban keltettek irtózatot – olyan nagy a szokás hatalma. –
Hires volt az Old Bailey pellengére, régi és bölcs intézmény, ez olyan
büntetést szabott, melynek szigorát senki sem volt képes felfogni; hires
volt vesszőző helye is, egy másik kedves régi intézmény, nagyon humánus
és enyhitő a hatása, érdemes arra, hogy működésben lássák, nagy volt a
forgalom a vérbirságban is, az egy másik töredéke őseink bölcsességének,
mely pénzért elkövetett legborzalmasabb gonosztetteket eredményezett.
Általában az Old Bailey ékes bizonysága volt annak a közmondásnak:
»Minden jó ugy, ahogyan van!«; ez a mondás véget vetne mindennek és a
lustaságot is fejlesztené, ha nem foglalná magában azt a fáradságot
okozó következtetést, hogy semmi sem volt rossz, ami valaha volt.
A hirvivő utat tört magának a piszkos tömegen keresztül, olyan ember
gyakorlottságával, aki megszokta, hogy csendben kerüljön előre,
megtalálta a keresett kaput és levelét egy csapóajtón benyujtotta. Abban
az időben ugyanis belépődijat fizettek, hogy láthassák az Old Baileyben
előadott látványosságot, éppen ugy, mint a hogy fizettek azért, hogy
láthassák Bedlamban a szindarabokat, csakhogy az előbbi szórakozás
sokkal drágább volt. Azért őrizték olyan jól az Old Bailey kapuit,
kivévén természetesen azokat a barátságos kapukat, amelyeken a
gonosztevők jutottak be, ezek mindig tárva-nyitva állottak.
Némi késedelem és habozás után a kapu kelletlenül kinyilt egy kissé és
Cruncher Jerrynek lehetővé tette, hogy magát a tárgyaló terembe
préselje.
– Mit tárgyalnak? – kérdé halkan a legközelebbi szomszédjától.
– Még semmit.
– Mi lesz soron?
– A hazaárulási pör.
– A fölnégyelő?
– Igen, – válaszolta az kéjesen; – először is gátra kikötik és félig
felakasztják, azután leveszik onnan és szeme láttára felhasitják, beleit
kiszedik és elégetik, azután fejét leütik és törzsét felnégyelik. Ez az
itélet.
– Természetesen, csak ha vétkesnek találják, – jegyezte meg Jerry.
– Ó, ezek majd vétkesnek találják – mondá a másik. – Attól ugyan ne
tarts.
Cruncher figyelmét most az ajtónálló vonta magára, aki, a levéllel a
kezében Lorry felé tartott. Lorry egy asztalnál ült parókás urak között,
nem messzire egy parókás urtól, a vádlott védőjétől, aki előtt nagy
halom papir feküdt és szemben egy másik parókás urral, akinek mind a két
keze nadrágja zsebébe volt dugva és akinek teljes figyelmét, ahányszor
csak Cruncher ránézett, a tárgyalóterem menyezete kötötte le. Jerry
néhányat köhécselt, állát dörzsölte és kezével adott jelt, mig Lorry
figyelmét felkeltette, az fölállott, hogy körülnézzen, nyugodtan intett
feléje és ismét leült.
– Mi dolga van _ennek_ az üggyel? – kérdezte az ember, akivel azelőtt
beszélt.
– Átkozott legyek, ha tudom, – mondá Jerry.
– Hát mi dolgod van _neked_ vele, ha ugyan szabad kérdeznem?
– Azt én magam sem tudom – mondá Jerry.
A biró belépése és az azt követő nagy mozgolódás és a tárgyaló teremben
való általános elhelyezkedés végett vetett a párbeszédnek. A következő
pillanatban a vádlottak padja lett az érdeklődés középpontja. Két
fogházőr, aki ott állott, eltávozott, a foglyot bevezette és birái elé
állitotta.
Az összes jelenlevők reábámultak, kivévén azt az egy parókás urat, aki a
menyezetet nézte. A helynek minden emberi lélegzete feléje áradt, mint
valami tenger, szél vagy tűz. Pillérek mögül, a sarkokból kiváncsi arcok
tekintettek feléje, hogy megpillantsák; a hátulsó sorok nézői
felállottak, hogy egy haja szála se kerülje el figyelmüket; a terem
közepén állók az előttük levők vállára fektették kezöket, hogy
megpillanthassák őt, lábuk hegyén, párkányokon, majdnem semmin állottak,
hogy minden hüvelyknyit meglássanak belőle. Ez utóbbiak között különösen
feltünő volt Jerry, a ki ugy állott ott, mint Newgate vashegyekkel
ellátott falának megelevenedett darabja. Utjában sört ivott, ennek gőzét
lehelte ki és az más sörnek, ginnek, teának, kávénak és mi egyébnek a
párájával egyesülve áradt a vádlott felé és a nagy ablakokon piszkos köd
és eső alakjában csapódott le.
Mindezen bámuló és izgatott pillantásnak tárgya egy, körülbelül 25 éves
ifju volt, akinek szép termete, kellemes vonásai, napbarnitott arca és
sötét szeme volt. Egyszerüen volt öltözve, feketébe vagy nagyon sötét
szürkébe, hosszu sötét haja tarkóján szalaggal volt átkötve, inkább hogy
utjában ne legyen, mint disznek. Mint a hogy a lélek indulata
kifejeződött a testnek minden burkolatán, ugy az ő sápadtsága is, melyet
helyzete igazolt, keresztülhatolt arca barna szinén és bizonyitotta,
hogy a lélek hatása erősebb a napénál. Egyébként elfogulatlan volt,
meghajlott birája előtt és nyugodtan állott.
Az az érdeklődés, a mellyel ezt az embert megbámulták és ráleheltek, nem
vált az emberiség dicsőségére. Ha kevésbbé borzalmas itélet veszedelme
előtt állott volna, – ha meg lett volna a lehetősége annak, hogy csak
egyetlen ilyen borzalmas részlettől is meg lesz kimélve – ugyanannyit
veszitett volna vonzóerőben. Az alak vonzó volt, a mely arra várt, hogy
elitéljék, hogy oly undoritóan feldarabolják. A halhatatlan lény, mely
arra várt, hogy lemészárolják, hogy darabokra tépjék, okozta az
izgalmat. Bármilyen mázzal is vonták be a különféle szemlélők
érdeklődésüket – amely önámitó képességük foka szerint változott –
inditó oka a vérszomjuság volt.
Csönd volt a tárgyalóteremben. Darnay Károly tegnap ártatlannak mondotta
magát abban a vádban, mely őt avval vádolta, hogy hamis árulója a mi
felséges, magasztos, kitünő stb. fejedelmünk, urunk és királyunknak,
azáltal, hogy különböző alkalmakkor, különböző módon és eszközökkel,
Lajosnak, Franciaország királyának segitséget nyujtott emlitett
felséges, magasztos, kitünő, stb. fejedelmünk, urunk és királyunk elleni
háboruiban; azáltal ugyanis, hogy a mi említett felséges, magasztos,
kitünő stb. fejedelmünk, urunk és királyunk és az emlitett
franciaországi Lajos birtokai között oda és vissza utazgatott, és
rosszakaratu, ravasz, áruló módon (még egy csomó más jelzővel) az
említett Franciaországi Lajosnak elárulta, hogy a mi emlitett felséges,
magasztos és kitünő stb fejedelmünk, urunk és királyunk milyen haderőt
szándékozik felszerelni és küldeni Kanada és Északamerikába. Jerry,
akinek haja mindjobban égnek meredt, amint a jogi kifejezések
halmozódtak, legnagyobb megelégedésére annyit értett meg belőle, hogy az
imént is feljebb annyiszor emlitett Darnay Károly áll előtte és
itéletére várt, hogy a jury felesküdött és hogy a főállamügyész beszélni
készült.
A vádlottat, aki tudatában volt annak hogy őt gondolatban már minden
jelenlévő felakasztotta, lefejezte és fölnégyelte, nem félemlitette meg
ez a helyzet, sem szinpadi arcot nem öltött. Nyugodt és figyelmes volt.
Komoly érdeklődéssel nézte a bevezető eljárást és kezét oly nyugodtan
tartotta az előtte levő padon, hogy a ráhintett füvek közül még egy
szálat sem mozditott el helyéről. Az egész terem ugyanis füvekkel volt
behintve és ecettel befecskendezve, óvószerül a fogház levegője és lázai
ellen.
A vádlott feje fölé tükör volt elhelyezve, hogy a fényt reávesse. Egész
sereg bűnös és gonosztevő látta benne a képét és tünt el felületéről és
a földről is egyuttal. Micsoda borzalmas kisértetsereg járná ezt a
termet, ha a tükör sima lapjainak felületén megjelentek képét
visszaadná, mint ahogy a tenger visszaadja halottait. A vádlott
elméjében fölvillanhatott az a futó gondolat, hogy mennyi szégyent és
gyalázatot tükrözhetett az vissza. Akárhogyan történt is, helyzetének
megváltozása észrevétette vele, hogy fénysugár esik arcára, és mikor a
magasba tekintett, arca elpirult és jobb keze a füveket félretolta.
Véletlenül történt, hogy e mozdulat folytán arcát a teremnek jobb keze
felé eső oldalára forditotta. Szemével egy szinben, a biróság padjának a
sarkán két személy ült, akiken szeme azonnal megakadt olyan feltünően és
arcának olyan elváltozása közben, hogy az összes őt figyelő szemek
feléjük fordultak.
A szemlélők a két alakban megláttak egy ifju hölgyet, aki husz évesnél
alig volt több, és egy urat, aki nyilvánvalóan atyja volt. Az urnak
rendkivül érdekes volt a külseje, haja hófehér, arcának pedig valami
leirhatatlan mélységü kifejezése volt, nem aktiv, hanem tépelődő és
önmagával foglalkozó. Ha ez a kifejezés megjelent arcán, öregnek
látszott, ha pedig néha eltünt, mint például most, mikor leányával
beszélt, javakorbeli férfinak látszott, aki nem haladta tul élete delét.
Leánya ott ült mellette, egyik kezét karjába füzte, a másikat pedig
föléje helyezte. Közel huzódott atyjához, a látvány megfélemlitette és a
foglyot is sajnálta. Mindent feledő félelem és részvét kifejezése
tisztán volt olvasható a homlokán, mely nem látott egyebet, mint a
vádlottat fenyegető veszedelmet.
Ez olyan tisztán volt olvasható, olyan természetesen és elevenen
fejeződött ki, hogy sok kiváncsi, aki nem volt részvéttel a vádlott
iránt, megindult ettől a látványtól és a termen végig susogták:
– Kik ezek?
Jerry, a hirvivő, aki a maga módja szerint végezte megfigyelését és mély
gondolkodása közben ujjairól a rozsdát leszopogatta, fejét kinyujtotta,
hogy meghallja, hogy kicsodák. A körülötte levő tolongás még sürübbé
vált és a kérdést eljuttatta a legközelebbi törvényszéki szolgáig, tőle
lassan megjött a válasz, végül Jerryhez is eljutott: Tanuk.
– Melyik részen?
– Ellene.
– Melyik rész ellen?
– A vádlott ellen.
A biró, akinek szeme követte az általános irányt, magához tért ismét,
székéhez támaszkodott és tekintetét arra a férfiura függesztette, akinek
élete kezében volt, amikor a főállamügyész fölkelt, hogy fonja a
kötelet, köszörülje a bárdot és beverje a szöget a vérpadba.