Bálint meg másnap – vasárnap reggelre – haza ment, pedig nem volt
szándékában. Beszélni akart az anyjával. Künn volt a tanyájuk, közel a
Gyopároshoz. Magas part szélén épült, az udvarban néhány eper- és
cseresznyefa. Egyik oldalán istálló, a másikon szérűskert. A tanya körül
nagy darab föld, hatvan hold. Ez kettőjüké lesz, Bálinté, meg a
testvérnénjié, ki egy vásárhelyi gazdához ment feleségül.
A házban még a szülőin kívül, az édes anyja huga, a kora özvegységre
jutott Keresztesné, Böske néni, mint a hogy a hármasfalu nevezte: Kopog,
Ballarész, meg Homokhát, s annak egy kis tizenegy éves leánya, a Julcsa
lakott. De csak édes anyja volt otthon. Az öreg, száraz, csontos asszony
a kemencze oldalán ült, talpig sötét festőruhában, derekán vastag
húszforintos gyapotkendő, ha mindjárt julius van is.
– Azt véltük, haza se jösz, – mondta az öreg asszony, hogy Bálint
belépett az ajtón. – Vasárnap ritka vendég vagy itthon, Bálint.
Bálint leült a lóczára, maga elé vetette kenyeres tarisznyáját.
– Hazajöttem tisztálkodni.
– Majd a fejed megmosásával kezdem el. Csak nem mész a Zalaiék felé.
Pedig tudod –
– Hallgasson reám szülém, – szólt szavába hirtelen Bálint, – nem veszem
el azt a lányt. Nem szeretem.
– Ki beszél szerelemről? Tán még nótát is tudsz a szeretkezésről, mi? –
nevetett az öreg asszony, de nevetése köhögéssé csorbult. És minél
jobban köhögött, annál gyorsabb, élesebb lett a szava. – Nem kell néki a
Zalai Örzsi, hogyis kéne? Az apjának hatvan holdja van az orosházi
határban s a lány magába van rá. A szőllők szélén pedig négyszázötven
forint a kis hold ára. Hogy kéne az az én Bálintomnak.
– A szívemet nem is kérdi.
– A szíved tartja majd el a gyerekeidet?
– Anyám, tudja kelmed jól, hogy Manga Julcsát szeretem.
– Ne beszélj erről. Mit ér neked az, ha szereted. És mit ér nekünk?
Ezzel se te, se én nem leszünk gazdagabbak.
– Csak az a pénz ér hát valamit a világon?
– Csak. A szerelem elröpül, nyoma se marad. Nézd a sok szocziálistát, ez
mind szerelmes szívvel fogott feleséget, mert mivel fogott volna
egyébbel? Most még se telik be a szerelemmel. Elhallgat a szív, ha üres
a gyomor.
– De a mienk nem lesz az.
– Apád földjére számítasz, meg a kis rátai tanyára? Apád csak kitagad,
ha elveszed, – mondta az öreg asszony véghetetlen nyugalommal.
– Két karomat nem vághatja le, – felelt reá Bálint épp oly nyugodtan.
– Azt nem, azt majd az élet töri meg.
– Anyám, igértél nékem valamit még régen, még mielőtt a Zalaiék hatvan
holdjáról szó lett volna ejtve.
– Igértem neked sok mindent, te is azt igérted mindig, hogy engedelmes
cselédünk lész.
– Az leszek. Csak egyet tegyen meg. Olyat, a mit igért. Jöjjön el a
Mangáékhoz csak egyszer. Ha meglátja Julcsát, tudom, közbenjáróm lesz az
édes apámnál.
– Ezt igértem, meg is tartom. De apádnál csak a menyasszonyod értéke
szól majd érted.
– Julcsa aranyat ér.
– Ezt mondod, mert szereted.
– Kelmed is meg fogja szeretni.
– Én elmegyek veled, körülnézek náluk, hogy megmondhassam, mit tartok
róla.
– Mikor jön hozzájuk?
– Akár ma is. Minél előbb, annál jobb. Az Annusné, kivel laknak, úgyis
ángyom. Azt látogatom meg s akkor őket is kinézem.
– Csak le ne nézze őket…
– Azt látom majd meg, a mi látható. A szemeimet meg az Úristen adta
nékem.
Bálint nagy örömében nem tudott hová lenni. Kisietett az ajtón,
megmosdott a kútnál, hamar magára rántotta a tisztát, befogta a két
mezőhegyesi lovat s úgy bepótyikálta nagy kendőkbe az édes anyját – a
juliusi napon – úgy, hogy az pipacspirosra pirulva ült az oldalán.