– Igen de…
– Legyen nyugodt, s utazzék szerencsésen.
– Köszönöm szives ohajtását, de kérem legalább nézzen rám.
A nő teljesité, szemei könnyel telvék, arczán fájdalom ül.
– Az istenért! mi lelte?
– Ohajtja tudni?
– Igen, igen!
– Ne utazzék.
Vilmos fájdalmas sziszegéssel harapott ajkiba.
– Kérem – esenge a nő.
– Ah!
– Csak huszonnégy órát, kedvemért.
– Maradni fogok – határzá Vilmos, s a második sürgönnyel vigasztalá
magát: Nagybátyja veszélyen kivül van, nincs ok aggodalomra, ne siessen.
A nő arcza kiderült, ajkin örömmosoly lengett, s szemeiből elégültség
sugárzott.
Bécsben a szép utazónét, társalkodónéját, s a szobalányt Vilmos
bérkocsira segitvén:
– Lipótváros, aranybárány! – kiáltá.
– A kocsi elrobogott.
Darabig gondolatokba mélyedve tekinte a távozók után, s „már mindegy“
kiáltással kocsiba veté magát, s az iménti után hajtatott.
Vilmos a czimzett szállodába érkezvén, a szobalegényt azonnal
előcsengeté.
– Egy asszonyság, társalkodónéja s szobalánya kiséretében érkezék?
– Igen uram, az első emeleti 8. és 9-dik szám alatt.
– A bejelentési lapot ha megirták, egy pillanatra mutassa meg.
A szobalegény beleegyezőleg inte fejével.
– Most nekem is szállást.
– A tizenhetedik szám előszobával van.
– Menjünk hát.
Kimerülten veté magát Vilmos a pamlagra s két tenyerével homlokát sujtva
felkiáltott:
– Mi történt velem minden?! Én őrültem meg, vagy azon nő, vagy
szerencsétlenségünkre mindketten!? oh jaj nekem! beteg vagyok, fejem
zug, eszméletem elhagy… mit tegyek? hát ha ő is igy szenved, bizonyosan
szenved, vagy nem láttam-e arczát elhalaványulni, szemeiben a könyeket?…
de hát mi ez, szerelem? lehet-e annak tizenkét óra alatt ily fokra
fejlődni? nem, nem! az lehetlen, ez nem szerelem, ez őrültség! midőn
tárczáját az asztalra sujtá, abból egy hervadozó rózsa hult ki, Vilmos
fölvevé, epedőn nézett rá, s ismét eldobá – Hermin! szegény Hermin!
igazad volt tegnap, midőn melleden e pihenő rózsát kérém, azt mondani:
minek, hogy első szeszélyénél a légbe szórja?… mit érdemlek én, mögöttem
egy ártatlan lányka szivepedve vár, előttem haldokló nagybátya, dús
örökség, és én? én itt megbüvölve veszteglek.
A szobalegény elmélkedésiben zavará, egy beirt s egy beirandó lapot
nyujtván át.