Nyár elején történt, hogy Dénes ösmeretlen irásu, női kézből való
levelet kapott. Egykedvűen bontotta föl a borítékot, – úgy sejtette,
hogy valami meghívó vagy jótékonysági kérőív, – de mikor ránézett az
aláírásra, a homloka egyszerre földerült.
A gyöngyszemhez hasonló, sűrűn összefutó sorok végén ez a két szó
állott: „Bogdány Vera“. – Abban a pillanatban a férfi hirtelen maga
előtt látta a német vonat rozsdavörös pamlagait, női nevekkel
telekarcolt tükrét, a párás ablaktáblán át megpillantotta a Zöld Falu
fűzfaővezte kápolnáját, keskeny fehér kőfalát, és tisztán hallotta,
amint a kerekek azt csattogják: „Bogdány Vera, Bogdány Vera“.
Vera tanácsért fordult Illésfalvyhoz. Az ura még mindig a Zöld Faluban
sinylődött, a gazdaság, kellő vezetés nélkül, egyre gyöngébben
jövedelmezett. Az asszony szándéka az volt, hogy eladja a birtokot, s
azután kimegy gyermekével Berlinbe. Miután azonban gazdasági dolgokhoz
csak keveset értett, Dénest kérte meg, jelölné meg neki a módokat,
amelyek révén legjobban értékesíthetné Füzesért. A végén pár sort
magáról is írt az asszony: hogy csöndben telnek napjai, hogy sokat olvas
és hogy nagy öröme telik gyermeke fejlődésében. A panaszok csak a sorok
közül szólaltak meg, csöndesen, halkan, az asszony hallgatag lényéhez
simulva.
Bár a levél tartalma egyszerü és tartózkodó volt, Illésfalvy mégis úgy
érezte, mintha egy más világról kapott volna üzenetet, egy más sarkról,
ahol a lélek megújhódik, új színeket, új érzéseket talál. A csöndes
asszony, – amint évek hosszu során át nyugodtan, emelt homlokkal ül a
lassan kanyargó Tisza mellett és komoly arccal néz szembe az élettel, –
alakban, jellemben újra megnőtt előtte és végtelen rokonszenvesnek
tetszett.
Dénes két napig elgondolkodott rajta, mit válaszoljon a levélre, azután
arra a meggyőződésre jutott, hogy így, távolból, üzleti dolgokban nem
igen lehet tanácsot adni.
– Hogy volna, ha elutaznék Füzesérre? – villant meg egyszerre agyában.
Egy pillanatra meghökkent, de a következő percben már izgatni kezdte a
gondolat, amelyet okszerü érvekkel iparkodott aláépíteni. Ha tanácsot
akar adni, mindenekelőtt, nemde, látnia kell a birtokot, meg kell
vizsgálnia az épületeket, végig kell járnia a földeket, át kell
tanulmányozni a számadásokat. Csak így lehet helyes képe az egészről,
csak így bocsájtkozhatik tárgyalásba az esetleges vevőkkel. Mindez
megokolt volt, de Illésfalvy közben elfelejtette, hogy maga sem a
legjobb gazda, s hogy üzleti ügyekkel sosem szeretett bibelődni. Ám nem
akadt senki, aki ellentmondjon terveinek, a tulajdon lelke pedig már ott
járt a csöndesen keringő Tisza korhadt füzei mellett.
Este Dénes végleg elhatározta, hogy Füzesérre utazik.
– Holnap reggel pár napra elmegyek, – szólt lefekvés előtt Teklához.
A leány kérdő pillantást vetett barátjára, de nem szólt semmit.
Illésfalvy, aki ellentmondásra volt elkészülve, egy kissé
elszégyenkezett önmaga előtt, s úgy érezte, hogy mégis bővebb
magyarázattal tartozik.
– Üzleti ügyben járok, – mondotta közömbösséget színlelve, – egy
birtokot ajánlottak megvételre.
Tekla nem vette észre a hazugságot; arca nyugodt és tiszta volt. A leány
helybenhagyólag bólintott, s rögtön utánanézett, rendben van-e Dénes
podgyásza és intézkedett, hogy a kocsis ne aludja el a hajnali vonatot.
Illésfalvynak egy pillanatig fájt a hazugság, de aztán vállat vont s
azzal vigasztalta magát, hogy őszintesége esetén a multkorihoz hasonló
kellemetlen jelenetnek tette volna ki magát. Pár perc mulva már egészen
napirendre is tért a dolog fölött.
Hajnalban három órakor kopogtatás ébresztette föl Illésfalvyt. A szobába
Tekla lépett be. A leány az éjet ébren töltötte egy karosszékben, az
arca sápadt és beesett volt az álomtalan óráktól.
Dénest egy pillanatig ujra a lelkiösmeret furdalta.
– Remélem, hogy mihamar visszakerülök, – szólt, pár jó szóval adózva a
leánynak. – Gondoljon néha reám… igen?
Tekla csöndesen bólintott.
– És maga is… megigéri?
– Ezt csak nem kell külön megigérnem? – mosolygott Illésfalvy.
Az ablak alá könnyü nesszel szaladt a kocsi. A lovak zablája
meg-megcsörrent.
Egy óra mulva Dénes már a reggeli gyorsvonaton ült.