Cachelin a Rochechouart ucca táján lakott, egy ötödik emeleti, erkélyes
kis lakásban, ahonnan egész Párizst látni lehetett. Három szobája volt:
egyik a nővére, másik a leánya, harmadik a saját használatára; az
ebédlőt egyszersmind szalónnak is használták.
Egész héten izgult a megtartandó ebéden. Az étlapot hosszasan
meghányták-vetették: polgári étkezés legyen, és mégis disztingvált. A
következőkben állapodtak meg: erőleves tojással, hors d’œuvre, apró
rákok és kolbászkák, homard, finom tyúkhús eltett zöldborsóval,
májpástétom, saláta, fagylalt, csemege.
A májat a szomszéd hentesnél vásárolták, a legkitünőbb minőséget
könyörögve ki. Az egész tál különben három frank ötvenbe került. A borra
nézve Cachelin a sarki borkereskedőhöz fordult, aki kimérve adott neki
abból a vörösből, melyet maga is fogyasztani szokott. Nem akart valami
nagy üzletbe menni, így okoskodván: »A kicsinyben eladók ritkán jutnak
hozzá, hogy finom boraikat forgalomba hozzák. Így aztán sokáig
pincézett, nagyszerű bort adnak.«
Szombaton korábban ment haza, ellenőrizni, hogy minden rendben van-e? A
cseléd paradicsomvörös arccal nyitott neki ajtót, mert dél óta egyre a
tüzet rakta, nehogy elkéssék valamivel s így az egész napos hőség
teljesen megpörkölte, de meg az izgalom is fűtötte.
Cachelin az ebédlőbe vonult, hogy mindennek utánanézzen. A kis szoba
közepét a kerek asztal nagy fehér foltja foglalta el, villogva a zöld
ernyős lámpa erős fényében.
A négy tányér mellett, melyekre Cachelin kisasszony püspöksüveg-formában
tornyozta fel a szalvétákat, ezüst evőeszközök sorakoztak s mindegyik
előtt egy nagy és egy kis pohár állott. César nem találta a látványt
elég mutatósnak s kikiáltott:
– Charlotte!
Nyílt a baloldali ajtó s egy alacsony, öreg nő jelent meg. Tíz évvel
volt idősebb fivérénél és sovány arcát fehér tincsek keretezték,
tekercsekbe sodorva. Vékony hangja még apró, görnyedt alakjához is
gyönge volt s kissé vontatott járással, álmos mozdulatokkal lépkedett.