A hivatalnokoknak jutott amnestia után első gondom volt azok után
tudakozódni, miket szerencsétlen barátomtól hallék.
Mindjárt eleinte megdöbbentett azon tudomás, miszerint ő soha fogva nem
volt, mint állítá, s mint előttem még börtöne szenvedéseit is leirta.
Elmentem azon utczába, hol leégett házának kelle állani, s még inkább
meglepett az, hogy a kormos fűvel benőtt falak helyett ezt oly épen
találtam, mint a hogy legutóbb elhagyám.
Bezörgeték a lakba, a legelső, kivel találkozám, nagyobbik gyermeke
volt, kiről ő azt mondá, hogy oláhczigányok vitték el. Kérdém tőle, hogy
anyja itthon van-e?
– Kis Minkával van a kertben, felelé a fiú.
– Vezess hozzá.
A nő kis leánykájával sétált a kertben, a kis kék szemű gyermekkel,
atyja kedvenczével; feketébe volt öltözve, arcza halovány, beesett. A
mint engem meglátott, sírva fakadt. Nem láttam-e férjét valahol? az volt
hozzám első szava.
Eltagadtam.
Mit mondhattam volna neki férje felől? Azt-e, hogy megőszült és
megőrült?
Most már világosan láttam, hogy mindazon borzalom, mit nekem elbeszélt,
nem volt egyéb, mint a kinzó magányban kigondolt torzképek kisértő
rögeszméje, események, miket kigondolt, megálmodott s aztán valónak hitt
és megőrült bele.
Még az nap útnak indulék.
Fel akartam őt keresni embertől nem ismert erdei tanyáján, elmondani
neki, hogy börtöntől nincs miért aggódnia többé, hogy háza épen áll s
családja boldogságából egyedül ő hiányzik, hogy neje, gyermekei élnek s
minden perczben őt emlegetik, utána sóhajtanak.
Pár nap múlva a czélozott helyre értem. Siettem rögtön a kolostor
romjaihoz, leszálltam a völgybe. Mikor láttam a kis kunyhót, dobogó
szívvel közelíték hozzá. Az előtte folyó patakban karcsú őztehén ivott
két kis őzünővel, játszva vártak be jó közelre, alig látszottak tőlem
félni.
Benyitottam a kunyhó ajtaját. Senkit sem találtam benne. A tűzhelyen
vadmacska fészkelt s közeledtemre a tető egy nyilásán kifutott, szemei
zöld karikákat hánytak a sötétben.
Az asztalon elpenészedett papírszeletet találtam. Rajta e néhány szót:
«Félek tőled, hogy elárulsz… Elmegyek innen messzire… Ne keress többet…
Senki sem fog többé feltalálni.»
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Azóta nem hallottam felőle semmit.