Az általános idézés következtében ő is feljelenté magát. Megengedtetett
neki, hogy további rendelkezésig szabad lábon maradhasson. Nem levén
semmi dolga, napestig a városban alá s fel őgyelgett, sorba látogatta
azokat, a kik fogva voltak, csaknem egész nap rajtuk lakott, ott ásított
a szemük közé, míg ki nem kergették, unta magát és untatott másokat,
senkit meg nem szólított, senkinek nem felelt, csupán akkor, ha
kérdezték tőle: «hogy van?» arra felelt: káromkodott.
Egyszer elmegy egy délután a katonai parancsnokhoz s egész bizodalommal
felkéri, hogy tegyen vele egy jókora szivességet.
– Ha hatalmamban áll és lehetséges, kész örömmel, felele az, lekötelező
modorral.
– Lehet is, teheti is, csak azt akartam kérni, hogy addig is, mig
itéletet kapok…
– Adjak engedelmet hazatérhetésre, nemde? vága közbe a parancsnok.
– Dehogy! Addig is csukasson be…
A parancsnok nagy szemeket csinált.
– Mi lelte önt?
– Hát nem látja ön, mint esik odakünn a hó?
– Tökéletesen látom.
– S nem érez ön semmit, mikor ezt látja?
– De igen, azt, hogy hideg van.
– Akkor ön nem volt vadász soha.
– Vagy ugy?
– Természetesen. Ez a legfölségesebb idő a nyúlra, meg az őzre. Az ilyen
időért a vadász imádkozni szokott. Mikor azt látja, akkor egyébről nem
gondolkozik, otthon hagy meleg szobát és feleséget, gazdaságot és
hivatalt s künn tanyáz három nap, három éjjel a havon. Ilyen időben a
vadászt otthon nem tartja semmi, kivéve, ha rázárják az ajtót. Azért
kérem parancsnok urat: zárasson be engem.
– De hisz ön azt mondja, hogy ilyenkor legjobb vadászni, hát menjen
inkább vadászni.
– Igen? Mivel? Bottal?
– Hát nincs puskája?
– Tudja, hogy nem szabad tartanom.
– Hát adok én fegyverjegyet.
– Fegyverjegyet? Azzal se tudok én lőni.
– Igazság! Azt hittem, hogy van önnek fegyvere, csak nem meri elővenni.
Hát vigye el az enyimet.
S azzal leakasztotta a falról saját drótcsövét a parancsnok s odaadta a
hazafinak. Az örült neki, mint a gyerek.
Az nap és azon éjjel folyvást szakadt a hó. A városi emberek térdig
jártak benne dideregve és piros orral. A polgártárs csak három nap mulva
került elő a puskával.
– Bakot lőttem! mondá, a parancsnokhoz beállítva.
Az kérdő bámulattal tekinte rá.
– Még pedig kettőt, folytatá a hazafi. Egyiket ide hozattam önnek.
Egy parasztszekérről pompás bakőzet emeltek le a parancsnok kapuja
előtt.