Gazdám egy jó öreg ember.
Két fia a harczban veszett, a harmadikról nem tud semmit.
Tavaly még gazdag ember volt, hat béres szántotta földjeit, maga szép
úri házban lakott. Most egyedül, egy félkezű kocsisával szántogat annyi
földet, mely számára elég kenyeret terem s leégett házától távol egy
megmaradt béreslakban tanyáz.
S nálamnál mégis boldogabb. Háza üres, de szive tele van reménynyel.
«Minden vissza fog még térni. A régi öröm, jó barátok, vígságos téli
esték; megtelnek újra a pinczék, vermek, a család újra megnépesül, az
Isten és az idő mindent jóra fordítanak s beszélni fogja még a magyar
nyelvét a hegy és a tenger köze.»
Így vigasztal engem az én házi gazdám s izzadságos munka szerezte
kenyerét mindennap megosztja velem. Ha tehetné, reményeit is megosztaná.
Miért nem cserélhetek vele?