Hogy össze volt zúzva az egész világ!
Felbomolva minden társadalmi kötelék, családviszonyok, hit, vallás,
törvények, tulajdon, – minden, – minden felforgatva, összedúlva.
Láttam a leégett városokat, miknek lakosai egymástól féltükben nem
mernek haza térni, láttam a fekete ruhás nőket, egyiknek férje a
csatában veszett, másiké fogva, harmadiké nem tudni hova lett;
menyasszonyt, ki özvegy lett, mielőtt nő lehetett volna; nőt, ki
csatatérről csatatérre járt, keresve az eltemettek közt híreveszett
férjét és bujdosó férjet, kit nője elhagyott, elfeledett s máshoz adta
magát.
A bujdosó honvéd, ki bénán jött el a csatából, az üldözött polgár, ki
nevét eltagadta, a megfogyott család, a koldussá lett nép, a
látogatatlan templom, az álhírterjesztő charlatan, a sírok az útfélen –
mindezeket s a hozzájok kötött borongós emlékű eseményeket elmondjam-e,
leirjam-e?
Titkos fájdalmakban sorvadoz ez a nép; ha elmondom betegsége egyes
kórjeleit, tán lesz orvos, ki azokat meggyógyítsa, vagy tán mindaz, mit
le fogok irni, nem egy beteg kórjelei többé, csak egy bonczkés alá
jutott halott anatomiája?