Szabad.
Mihály mester jónapokat kíván, mint közönségesen és megfogta a kezét az
öreg asszonynak.
– De hideg a keze, mamus… Talán nem fűtenek.
– De igen, sőt most is… azaz hogy éppen csak az elébb aludt ki –
hebegett, beszélt zavarodottan az öreg asszony. Összedörzsölte a kezeit,
hogy ne legyenek olyan hidegek. Röstellte bevallani, hogy most nem
fűtenek, vasárnap van és Katalinnak ilyenkor nincsen szüksége arra, hogy
hajlékonyak legyenek az ujjai. – Talán hogy éppen most aludt… most aludt
ki bizonyosan.
– Mert azt hittem – felelte vídáman
Mihály mester. Folytonosan az öreg asszonyra nézett. Oda az ablakhoz,
ahol a vasárnapi könyvet olvasta a leány, nem mert tekinteni. Hanem az
öreggel egész bátran diskurált. – Mert én nem érzem. Azért kérdem. Én
nem érzem, higyje el mamus, nekem mindegy, akár a hideg ér, akár a
meleg.
Mihály ezután engedelmet kér, hogy letehesse az ágyra a kalapját. Egy
kissé oldalt mer pillantani. Engedelmet kért, hogy letehesse a kabátját,
mert mégis, mégis a meleg nem jó, ha tulságos. Már szinte úgy lehetett
venni, hogy Katalinhoz beszél.
– Nem, nem jó, ha tulságos – felelt örvendezve az agg, sápadt nő és
dörzsölte az átkozottan hideg kezeket. – A meleg nem jó, ha tulságos.