Sok nép, nagy várakozásban.
_Walter Scott._
Kolosvárnak a közép-kapu előtti külső tere, a most úgynevezett
Trencsi-vár, volt a lovagjátékokra elkészítve. A Magyar-kaputól kezdve e
tágas tér felé, hosszú, széles fenyő-sétasorok vezettek s ezek közelében
jobbra-balra, hirtelen készült erdő terjedett – egy meglepetés, melylyel
a kolosvári tanács a fejedelemnek kedveskedett. A megkivántató fenyvek a
nem távoli havasokból hozattak s rejtett helyen valának lerakva; a
lovagi játékokat megelőző éjjel szurattak a földbe festői csomókban, hol
ritka csoportozatot, hol sűrű tömeget képezve, hol egyenkint állva: s
így a széles, tágas térségben egy egészen természetes ligetet képezve,
melynek közepében volt a lovagi csatatérre vezető út hagyva.
A Trencsi-várban egy tágas négyszeget látunk, magas deszka sorompókkal
körülkerítve, melyek kék és sárga szövettel vannak bevonva. Felettök
hézagonkint kék és sárgára festett oszlopok emelkednek sisakokkal,
vérttel s paizsokkal fölékesítve. E kerítvények azon részén, mely a
város felé nyúlik el, magas széles páholysor, rostélyozott karzatokkal
van emelve, hasonlóul sárga s kék szövetekkel bevonva, veres, sátoralakú
mennyezettel boltozva. A város felől tágas, menedékes lépcsők vezetnek a
külön erkélyekbe; ezeknek középsője, a többinél sokkal több pompával s
választékonysággal van ékesítve s azokat terjedtségben meghaladja.
A leírtakkal szemben egy magas egyes páholy emelkedik, hasonló
készületű, a harczbirák számára. A csatatérnek közepette egy magas,
gótmívű faoszlopot látunk, toronyalakút, tetején négy lobogóval, az
erdélyi, styriai, lengyel s császári színekkel, melynek üres, öblös
közepében azon számtalan szép díj van lerakva, melyeket a fejedelem a
győzőknek készíttetett, mint fegyverek, billikomok, tigris-kaczagányok,
gyönyörű nyeregtakarók, több rendbeli czafrangok, csujtárok, mind
selyemből, aranynyal s ezüsttel terhelve.
A Torda-kapu felőli oldalon a sorompók felnyithatók; a magas páholyok
előtt ülések foglalják el a helyet, a számos néző számára, melyek közül
a hátulsók mindig magasabbra emelkednek. A négyszegnek más két oldala
szabad, nehogy a hajított kelevézek sértők lehessenek.
Azon pillanatban, melyben a sorompók elé érkeztünk, az egész igen élénk,
meglepő képet mutat.
A fejedelem nejével már elfoglalta a középső páholyt, mögöttök Kornis
Gáspár, Geszti, Keresztúri erőteljes férfi-alakok díszes öltözetben s a
fiatal Zamojszki láthatók; Cristierna mellett két vidámképű éltes nő
sisakalakú főkötőkkel s hosszú fátyollal. A többi páholyok is tömve
voltak, csinosan, sőt részint gazdagon öltözött nézőkkel. Ezeknek
egyikében, mely jobbra harmadik volt a Bátoriétól, Mikola Margitot
veheté a néző észre; jobbjára Zsombori Judit, baljára Gizella ült. A
szögletben foglalt az öreg Mikola helyet, Gizella mellett s mellette
állott szép fia, ki ma nem volt szolgálatban. Judit mögött látjuk a
csinos, magas Bánfi Jánost.
Gizella szembetűnőleg halvány, de valami oly bájló van egész lényén,
hogy minden szem rajta csüng s mindenki vágyik ezen érdekes teremtésnek
nevét tudni.
A sorompók körüli lépcsőkön pezseg a néptömeg, nincs egy üres hely is;
hézagonkint a fejedelmi őrsereg hadfiai állanak medvekaczagányaikkal s
nehéz fegyvereikkel.
A nézők sorain körültekintve, több ismerősre akadunk. A fejedelmi
páholysor mellett emelkedő lépcsők egyikén látjuk azon tisztes polgárt,
kit a kolosvári piaczon hallánk egy szerzetessel és falusi úrral
beszélgetni. Nem távol ettől ül a becsületes kovács, Gúti Mózes uram az
ő hű bordájával, Orsolya asszonyommal, mindkettőjök ünnepi öltözetben s
örömtől sugárzó arczokkal; mellettök, mint nem legkényelmesebb
ragasztékot, pillantjuk meg félig térden, félig ülve Tóbiást, kinek
fészkelődései és ügyetlen kérdései Orsolya asszonyt szokott
egykedvűségéből néha felrázák.
A harczbírák erkélyének közelében egy ismerős arcz foglalja el
figyelmünket. Aligha e vaskos, duzzadt képű legény, rövid, réteges gombú
zöld dolmányban, világos-kék nadrágában, csúcsos báránybőr-süveggel
fejében, nem Timár Miska, kivel Alvinczen ismerkedtünk meg. Alakján
komoly tünődés tűnik fel; úgy látszik, mintha nagy terv kezdene agyában
alakulni; néha emeltebb fejtartása, szikrázó szemei s öklöző kezei,
készülő ökölbajnokra gyaníttatnak, ki még nincs tisztában az iránt,
kiálljon-e a síkra, vagy magában s képzetében vitézkedje ki magát,
mindenesetre olcsóbb áron.
Közel a Mikola-páholyhoz áll, egy szerfölött érdekes arczú ifjú, kit ha
jobban megnézünk, úgy tetszik, mintha a keleti vonásokat, e sötét
szemeket, ezt a karcsú termetet s az egészen sajátságos lényt, már több
ízben s több alakban láttuk volna, még sem merjük ráfogni, hogy ő az;
annyira különbözik e kétes lénynek minden megjelenésekor alakja az
előbbitől, hogy szinte biztosabb most is őt idegennek hinnünk; mert
talán csak némi visszaemlékezéseket idéznek elő az érdekes vonások. Az
alig húsz évű ifjún, egyszerű, fűszín térdig érő zeke van, mely
tagjaikoz símulva, azoknak szobrászi szabályosságát még emelni látszik s
hasonló színű a nadrág; szerfölött kis lábait fekete szattyán borítja.
Bővebb zeke, hasonló színű, tágas, felül hasított ujjakkal, van alsó
ruhájára öltve, melyet síma bőröv, gazdag boglárokkal elhintve, szorít
derekához; kerek, hasonló színű süveg, keskeny tigris-prémmel s ingadozó
hosszú, széles, veres tollal, nyugszik barna fején; gesztenyeszín haja
vagy nyirott, vagy süveg alá van rejtve; csinos mívű ezüst kard, melyet
mintha már láttunk volna valahol, lóg válláról, veres, különös csomókba
fűzött kardkötőn; keresztbe font karokkal áll csöndesen, néha-néha vetve
fürkésző, szinte kérdő tekintetet az őt körülbolygó embertömegre, mintha
valakit keresne.
A várfalak taréját számtalan nép lepi el s a sorompókon kívül, a magas
fenyvek alatt, apróbb tömegekben állanak a különböző színekbe öltözött
emberek. Az úgynevezett Felek hegyének azon részét, mely a város felé
tekintőnek baljára emelkedik, a szomszéd falvak lakói lepték el, a
nagyszerű szemlének életvidor, tarka s változatos tekintetet adva,
melyet a köröskörül felállított hintók, czifra készületű paripák s
cselédek még elevenebbé varázsoltak.
A harczbírák páholya mellett két felől állított trombitások végre dobszó
által kisért jelt adának, melyet a város bástyáira szegzett taraczkok
dörgése viszonzott.