Alig ment ki Dani a kapun, Takács Gyuri felugrott, kapta a gubáját s
utána sietett. A másik két paraszt (a harmadik, az öreg Kis már elment)
abban a percben, ahogy a két nagygazda nem ült az asztalnál, az ott
felejtettek kényelmetlenségével feszengett a székén. Gyerünk, no gyerünk
mi is, – noszogatták egymást.
– Ereggyetek hát, – szólt a tanitó, – nem látjátok, hogy ez késelni
akar!
– A lehet! – nevetett ráncos tokájába Vincellér, – azt jó lesz látni!
– Azt jó! – mondta a másik is, és elmentek.
– Forduljatok fel mindnyájan reggelre, – morogta magában a tanitó, aki
torkig volt a parasztokkal, a parasztságokkal, megutálta az utálatot, s
valami emelkedett hangulatot érzett magában. Valami szokatlant, szépet,
nagyot akart tenni. Körülnézett bágyadt fényü szemével, piszkos körmével
belekapart a szakállába s átérezte a helyzete fonákságát, át azt a
lehetetlenséget, hogy ő itt valaha valahogyan hozzájusson emberi
méltóságához illő egyetlen mozdulathoz. Füst volt ott és borbüz, és
köpések és kimondott trágárságok undora, amely szinte beleévedt a rozoga
butorokba s vastaggá tette a levegőt. A lógó lábu lámpa azt izzadja ki
üvegén, attól növeszti a hamvát, még ennek is az fogyasztja el a
lángját. Hát az ember, az isten képére teremtett, az élet, a társadalom,
az öröklött és szerzett és rátukmált gyarlóságok embere, akit az alkohol
vitt félre utra s aki az alkoholtól várta a szabadulást, hiába, – ez a
gyarlandó ember hogyne állana szédülve remegő inain s hogyne izzadná itt
a jótehetetlenség elernyesztő csöppjeit.
És egyszerre fellobban benne az isteni szikra, az ész, az emberi
dicsőség. S csaknem felbukik álltában, amint hirtelen tettre lóditja az
ötlet, a szép és jó és nagy tett ötlete:
Kinyitja az ablakot.
S amint betódul a tiszta, éles, szabad levegő, amint berohan s
körülszalad az első jeges szélroham, a lámpa rémületében nagyot lobban,
elalszik, az ember pedig összerázkódik s vékony ruhájában reszket. De
nem omlik össze és nem teszi be az ablakot, hanem örül az isteni
szikrának, amely még ott pislog az agyában és állva a hideg, a
fagyasztóan tiszta éjszakában, rezegni, sugárzani kezdenek a csillagok a
szem nedves tükrén s egyszerre csak ujabb nagy és szép és jó tettre tör
ki egész lénye:
Zokogni kezd.