Takács Gyuri utána nézett a Dani szekerének.
– Mit néz Gyuri bácsi, – vetette oda neki a Bora, amint elszaladt
mellette. Kötelességből szólott hozzá s állott meg egy percre a lány,
letérve a nagy férfi elől az árokpartig, hogy furcsát ne gondoljon róla.
– Nézem, milyen kórója van ennek a sógornak.
– Bizony, magának sincs különb.
– No az enyimbe még több az ágaboga… Iszen te ott voltál, te. Emlékszel
mennyit csufolkodtatok velem, hogy minden napraforgóm hetet fiadzott.
– Hát, ráfér Gyuri bácsira. Ha máskép nem tudja szaporitani a fajtáját.
A lány ideiglenes mozdulattal állott meg s már szaladt volna tovább.
– Te! – szólt utána Gyuri. – Mi van a kendő alatt?
– Kis malac, nem hallja, hogy visit?
– Nem kis malac az, hanem kis bárány, kilóg az egyik lába.
Bora ijedten kapott oda s följebb emelte a kendő csücskét. Kivörösödött
az arca s elfordult.
– Vigyázz, mert párt kell azér adni. Megfogják a feketeszőrü kis
bárányodat.
A lány a szeme sarkából felgerjedt nézéssel, odaengedő lánysággal
pillantott vissza rá.
– Hadd fogják. Ócsón nem fogják meg.
És szemérmetesen elpirult.
– Ó te gyalázatos… Én is neked adom érte ezt a gubát. Ne.
A lány szeme már ködbe volt borulva, belső izgatottságától a hang is
alig jött ki a torkán s ugy nézett a vásártevő férfira, mintha már
érezné, hogy el is adta magát neki. De az esze azért a helyén maradt.
– Ó nem kell olyan fenn kezdeni, mer osztán mi lesz tovább?
– Elég előre egy selyem pruszlik is. Mi?
– Hát.
Még egyszer odavágott olvadékonyan a Gyuri szemébe, hogy a férfinek
kigyult a csókadója, mint a fekély, azzal elszaladt, kacéran riszálva
magát, sok ráncu vékony ingerlő szoknyáit.
Gyuri utána nézett mohón, keményen s megszijta a szája sarkát, aztán
tovább ment,
– Megállj szép ..... Turi, most azért az enyém lesz a jány.