A gróf minden délután haza lovagolt a saját kastélyába, a szomszéd
faluba Vezekénybe. Ott nagy gazdasági átalakitások folytak s ugy tett,
mintha annak a kedvéért volna idehaza, bár ép oly kevéssé érdeklődött
irántuk, mint a világ többi dolga iránt.
Mig oda volt, azalatt a grófnő fürdeni s aztán aludni szokott.
Mire a gróf kilovagolt, a hölgy már élvezte a hüvös vizet.
Bora ült mellette. Leguggolva a kád mellé. Barna, kemény kis kezeivel
simogatta, locsolgatta a grófnő habfehér testét s szerelmesen nézett rá.
A grófnő nevetett rajta.
– Nos, – mondta – nos!
De Bora csak nézett nagy dióbarna szemeivel s nyitva felejtette
haragosvörös ajkait, melyek mintha szét akartak volna csattanni a
tulságos vérbőségtől.
– Mi az, Bora – szólt rá a grófnő, akit szinte feszélyezett már a lány
heves nézése és szótlansága. Mióta itt van mellette, még egy szót sem
szólt.
– Be szép maga gyönyörüm! – mondta a lány s begörbitett mutató- és
kinyujtott hüvelykujjával parasztos naivsággal megcsipte a szép hölgy
állát.
Az urnő elmosolyodott s kutatva, titkosan nézett a lány szemébe.
– Nos, mi ujság! – sürgette.
A lány odahajlott a füléhez s valami igen nagy titkot sugott bele:
– El fog jönni!
A grófnő megcsóválta a fejét s kissé bosszus lett. Ez a lány ugy sugta,
mintha valami nagy kitüntetésről volna szó. S ugy is néz reá, mintha az
arcáról azt akarná leolvasni, hogy ő most mindjárt elájul a
boldogságtól. Mégis sok ez a jóból. Nagyon is leereszkedett a parasztok
szinvonalára s ez kellemetlen, megrázta a fejét s hidegen pillantott
végig a lányon.
– Mondjad csak Borcsa, – szólt – téged még soha sem ölelgetett meg az a
Turi?
A lány ártatlanul nézett rá.
– Én nem hagynám magam.
– Ugyan!
– Én szegény lány vagyok.
– Hát aztán.
– Engem ingyen nem lehet…
A grófnő rábámult, nem értette.
– Dani bácsi pedig nem fizet senkinek. Inkább neki fizetnek, – tette
hozzá dicsekedve. – Az asszonyok meg a lányok mind mennek neki kapálni,
meg mindent csinálni, csak egy csókot kapjanak tőle. Mer ő tőle nem kap
ingyen csókot akárki.
A grófnőnek nagyon furcsa és kellemetlen volt ez a paraszt logika. A
megfizetett férfi.
– Hát akkor téged azért nem ölel meg, mert te nem tudsz neki mit
fizetni.
A lány kedvetlenül nézett vissza rá s megrántotta a vállát.
– Én is tudok kapálni! De ő nem fizetne nekem! Hát maga azt nem tudja,
hogyha az ilyen szegény lány, szép lány, akkor nem hálhat emberrel, csak
ha jól megfizetik. Nekem szerencsét kell csinálni. Megmondta azt nekem
az anyám, még kisiskolás koromban, hogy ha vigyázok a szépségemre, akkor
még nagy szerencsét csinálhatok.
– Milyen szerencsét?
– Vagy elvesz valaki, vagy annyit ád, hogy azután nem kell busulni.
– De azután majd nem vesz el senki feleségül!
– Nem! Bizony nem. Akkor már elveszik az embert, ha van valamije. De az
én apám zsellérember, hát a zsellérlányt csak valami rossz béres veszi
el.
Valami idegen, exotikus, büzlehelletü életnek az áramlata csapott
feléje. S mikor ujra végignézett a lányon, zavarosan érteni kezdte
micsoda nyilt vásár folyik itt, ebben az emberi világban, ahol a szép
lányok is, a szép férfiak is tisztán és nyersen kamatoztatják a
szépségüket.
– Hát Turi Daninak sem adnád oda magadat ingyen?
– Én szegény lány vagyok – mondta egyszerüen Borcsa.
A grófné egyet gondolt.
– És Turi Dani senkit se ölel meg ingyen?… Tán még egy grófnét se! Mi?
S a szeme sarkából nézett a lány tiszta szemeibe.
– Turi Dani ember! ü azt teszi, amit akar. Ü nem kér. Mit bánja ü. De az
asszonyok járnak a kedvibe. Azok odaadnák még az életüket is, csak rájuk
nézne egyszer. Nincsen olyan fejércseléd, aki szivesen ne adná oda még
az életét is, hogy Dani bácsi a derekához nyuljon!…
A grófnő megint hallgatott s lassan csapkodta a vizet.
– De te nem adnád oda.
A lány vállat vont.
– Én szegény lány vagyok, nekem szerencsét kell csinálni – ismételte
csökönyösen.
– Ah, az a te Turi Danid is csak olyan ember, mint a többi. Paraszt.
– Dani bácsi csak egy van! Csak ü.
– Annak nincs csufneve?
– Van a.
– Igazán! Mi az?
A lány összehuzta az arcát s lesütötte a szemét.
– Azt nem lehet kimondani!
A grófnő elámult.
– Mit! Olyan csunya!
– Meg aztán aki élő ember azt kimondja, azt megölné Turi Dani.
– Nincs itt, mondd ki csak.
– Jöjjön, a filibe sugom.
A grófnő kiváncsian oda tartotta a fülét.
A lány valamit sugott bele.
– Mit jelent ez? Hisz ez semmi! Hogy hol szép Turi Dani?
A lány hatalmasan elkezdett kacagni.
– Az a! Na hát hun szép? Hát nem érti? Hát hun szép?… Mije!
A grófnő elkezdett pirulni, mintha a vizből áradt volna felfelé a hőség.
A lány hirtelen nyers mozdulattal átkapta a nyakát és magához huzta.
Azzal belesugta a szót az asszony fülébe.
– Aszongyák, tette hozzá, azért szeretik annyira a fejércselédek, mert
ott igen-igen szép… – s lesütötte a fejét a kád megé.
A grófné behunyta a szemét s valami kis undorodó kéjes megreszketést
érzett. A vére pezsgett, az agyát vérhullám öntötte el…
Valahogy rettenetesen leegyszerüsödött előtte a szerelem, mióta Borától
vett leckéket.