Erzsi csak akkor eszmélt rá, mit mondott tulajdonkép az unokabátyja,
mikor az már eltünt a kapun túl, el az utca során. Előbb csak azt
értette, hogy fenyegeti az urát és a szinte állati megszokás, a feleség
gépies veleérzése tört ki belőle, amely mindenkivel szemben egy testül,
egy lélekül mutatja, hazudja a házaspárokat. De aztán lassan
kivilágosodott benne a Gyuri gondolata. És megint szégyenkezni kellett
az uráért ez előtt a férfi előtt. Mert ennek nagy állhatatossága közös
volt az ő lelkével. Nem hitte, hogy legyen idő, mikor Gyuri áll bosszút
ő érette, mikor már nincs más hátra, de jóérzés, hogy van akkorra
mentség.