Samu, szavakat ejtett el egy magyar lányról, kit »a metsző bácsi
megvágott«.
8. A vizsgálat az 1882. évi május 19-én foganatositott szemle alkalmával
a zsidó templom előpitvarában a földet ugy találta, hogy a frissebb
tapasztás nyomait mutatja. Ugyanakkor özv. Lengyel Istvánné háza tövében
a zsidó templom kertjében 57 cm. hosszu és 57 cm. széles és 51 cm. mély
frissen hányt gödröt talált, mely valami edény elhelyezésére
észleltetett alkalmasnak. Azonkivül a Sarf József lakásában levő
fürdőhelyiségben egy gödör találtatott, mely az első szemle alkalmával
nem volt ott.
9. Lichtman József 1882. évi május 29-én özv. Solymosi Jánosnét, ennek
előadása szerint, 1000 forinttal kecsegtette, ha éjjel haza érkezendő
leányát nem tagadja meg. Hasonló módon, bár kisebb összeg emlitésével
kecsegtette Einhorn Józsefné is.
10. Ugyancsak özv. Solymosi Jánosné előadása szerint Róth Borbála zsidó
asszony nála megjelent, magát keresztény nőnek adta ki; az eltünt
Solymosi Eszter ingét babonás czélokra való hivatkozással akarta tőle
kicsalni.
Azonban mindeme körülmények nem önállóan, hanem csak Sarf Móricz
vallomásához viszonyitva birhatnak bizonyitó erővel. – Első sorban tehát
az vizsgálandó: van-e Sarf Móricz érintett vallomásának büntetőjogi
értéke? A kir. itélőtábla ugy találta, hogy Sarf Móricz vallomása a
bizonyitás értékét nélkülözi. És pedig először: kora, valamint egyéb
személyes tulajdonai és viszonyai miatt. Ugyanis nevezett tanu életkora
hiteles anyakönyvi kivonattal meg nem állapitható, de az e tekintetben
beszerzett bizonyitékokból annyi kétségtelenül kiderül, hogy 12-ik
életévét tulhaladta ugyan, de a 16-ikat még be nem töltötte. Kétely
forog fenn az iránt is, hogy terhelő vallomását szabad akarattal s
elfogultság nélkül tette-e? Mert az előnyomozat alatt csendbiztosnak
adatott át, ez által saját lakhelyére szállittatott, hol az eljárás
szabályai szerint meg nem engedett időben kikérdezés alá vétetett.
Továbbá 1882. évi augusztus hó 23-tól, a végtárgyalás ideje alatt is a
közigazgatási hatóság gondozása illetőleg a megyei várnagy felügyelete
alatt állott. Végre a mint ezt az elsőbirósági itélet is kiemelte, a
tárgyalás során vallása és hitsorsosai, tehát a vádlottak iránt is,
megvetést és gyülöletet tanusitott.
De kifogás alá esik nevezett tanunak vallomása annak belső tartalmánál
fogva, mert nem határozott. Ugyanis első kihallgatása alkalmával azt
adta elő, hogy atyja (Sarf József) hivta be a leányt. Később azt
állitotta, hogy ő hivta be atyja rendeletéből. Továbbá ellentétes
nyilatkozatokat tett arra nézve is, hogy az általa állitólag szemlélt
tény alkalmával Solymosi Eszter milyen helyzetben feküdt és hogy ingén
vér volt-e? Kifogás alá esik vallomása, mert nem is valószinü. Ugyanis a
vallomása által terheltek előre nem tudhatták, hogy Solymosi Eszter
Ófalu felől fog jönni, s mert igy vádlottak Solymosi Eszter megölésére
tervszerü előkészületeket nem tehettek, holott a vádbeli cselekményt
tervszerü előkészület nélkül végre nem hajthatták. Valószinütlen
vallomása azért is, mert a zsidó templom járt út szélében esik és sem az
idő, sem a hely a vádbeli cselekmény elkövetésére nem volt alkalmas. Nem
valószinü továbbá azért, mert saját állitása szerint, a midőn egy óra
mulva az esemény szinhelyére visszatért és Vollner Herman utasitása
folytán a templomajtót becsukta: sem vérnyomokat, sem hullát nem talált.
A templomban a hulla elrejtésére szolgáló hely nem lévén, vélekedése
szerint a hullát az ablakon át kellett a tetteseknek az ott levő
szalmaboglyába elrejteni, holott a vádbeli cselekmény vérnyomok nélkül
nem volt elkövethető, a szalmaboglya pedig a hulla elrejtésére nem
szolgálhatott. – Ugyanis a szalmaboglya átkutattatván, a büntettre
mutató nyomok abban nem találtattak. De különben is Bátori Gábor és
Bátori Gáborné tanusitása szerint sokkal kisebb volt, semhogy a zsidó
templom ablakát elfödte volna és igy a nevezett tanuk, vagy családjukhoz
tartozók, kik a kérdéses időben otthon és gyakorta a ház előtt
tartózkodtak, a közvetlen szomszédságukban levő zsidó templom amaz
ablakát láthatták, mely alatt az érintett boglya volt. Nem valószinü
tehát, hogy ezen boglyát választhatta volna valaki bűnjel elrejtésére.
De kifogás alá esik végre Sarf Móricz vallomása azért is, mert némely
kideritett ténykörülménynyel ellentétben áll. Ugyanis Bukszbaum
Ábrahámot illetőleg Varga Katalin és Ziszman Jakab családtagjainak
tanuságtétele által bebizonyult, hogy nevezett vádlott a Sarf Móricz
által mondott helyen és időben a vádbeli cselekmény elkövetésénél közre
nem működhetett. Ellenkezik továbbá a kinyomozott ténykörülménynyel Sarf
Móricz ama vallomása is, hogy az a kendő, melyben Solymosi Eszter, a
festéket vitte: sárga volt, mert ezen kendő szine feketének és fejér
pettyesnek bizonyult. Végre azért, mert a végtárgyalás elrendelése és
1883. évi julius 17-én foganatositott helyszini szemle alkalmával, az
eszközlött kisérletek alapján az elsőbiróság megállapitotta, hogy Sarf
Móricz a zsinagóga pitvarában, az általa tanusitott tény utánzásaként a
szereplőkül felállitott egyéneket vagy éppen nem, vagy homályosan
láthatta, ugy, hogy azokat, bár névszerint ismerte, megnevezni nem
tudta; megállapitotta továbbá, hogy a megöltnek állitott leány vérének a
csuporba öntés iránt eszközölt jelenetezését éppen nem észlelte.
Áttérve most már ama jelenségekre és körülményekre, melyek Sarf Móricz
terhelő vallomása mellé csoportosulnak, ezek abból a szempontból
mérlegelendők, vajjon nyujtanak-e önmagukban bizonyitékot arra, hogy
Solymosi Eszter ellenében, a Sarf Móricz által előadott időben és helyen
a vádbeli cselekmény elkövettetett?
A vizsgálat és vádhatározat elfogadta alapul Huri Andrásné amaz
előadását, hogy Solymosi Eszter fél 11 órakor indult el hazulról
Kohlmájer boltjába. Azonban Huri Andrásné emez előadása, tekintettel
arra, hogy ő e tekintetben tudomásának alapos okát nem adta és a
tárgyalás során előzőleg nyilatkozott amaz időre nézve, midőn Solymosi
Eszter keresésére indult, biztos alapul el nem fogadható. A többi tanuk
is, kik Solymosi Eszterrel a kérdéses időben találkoztak, illetőleg azt
a Kohlmájer boltjából visszatérőben látták, az órának meghatározását
részint a déli harangozáshoz, részint az ebéd idejéhez, sőt Tapasztó
Miklós a lóetetés idejében számitották. Ezen számitások különfélesége és
ingatagsága tehát nem zárja ki azt, hogy az időpont meghatározásánál
tévedésben lehettek. Erre mutat Solymosi Zsófi vallomása, ki azt az
időt, midőn Solymosi Eszterrel a Kohlmájer-féle boltból való
visszatérésekor találkozott és beszélt, vizsgálati vallomásában déli 12
órát megelőzőnek állitotta, a tárgyalás során azt adta elő, hogy ebéd
után volt, de még nem mult egy óra; végre kijelentette: nem tudja,
mennyi idő volt. És habár Rozenberg Rózsi amaz előadására, hogy délután
egy óra volt, midőn Solymosi Eszterrel annak nénje Solymosi Zsófi
találkozott, sulyt fektetni nevezett tanu koránál fogva nem lehetett;
habár Frenkel Sámuel az az előadása, hogy Huri Andrásné a kérdéses
alkalommal két izben küldötte Solymosi Esztert a többször megjelölt
boltba, mint nem saját tapasztalaton alapuló, figyelembe nem is vehető:
a fentebb kiemelt ingatag alapra fektetett tanuvallomások alapján nem
lehetett bizonyitottnak tekinteni, hogy Solymosi Eszter Ófaluból oly
időben távozott, hogy a zsidó templomhoz érkezhetett abban az
időpontban, mely összeesik a Sarf Móricz előadásában foglalt amaz
időponttal, midőn szerinte a vádbeli cselekmény végrehajtatott; annál
kevésbbé pedig, mert özv. Solymosi Jánosné az eltünés után kevés napok
mulva (április 4-én) a szolgabiró előtt azt adta elő, hogy leánya
délelőtt 9–10 óra között tünt el, a mint ezt a szolgabiró jelentése
alapján közzétett körözvény tanusitja. Sőt e tanuvallomások által az
sincs kételyt kizárólag eldöntve, hogy Solymosi Eszter a zsinagóga,
illetőleg Sarf-féle lakház mellett a Kohlmájer-féle boltból visszajövet
egyáltalán elhaladt-e? Mert abban az irányban látta ugyan több tanu
haladni, mely a Kohlmájer boltból gazdasszonya Huri Andrásné házához
vezet és a zsidó templom mellett visz el; a tanuvallomások utalnak arra,
hogy sietett, hogy a bevásárlott tárgyakat kellő időben kézhez adhassa;
a bizonyitási eljárás semmi jelenséget nem tüntet föl, hogy oka volt
utirányát megváltoztatni; ifju életének nem voltak oly mozzanatai,
melyek szökésre, vagy öngyilkosságra késztethették volna; igazolva van,
hogy öröm várta otthon: tehát jogos alapon nyugszik az a következtetés,
hogy hazaindult, és igy a Kohlmájer-féle boltból a zsinagóga mellett
kellett elhaladnia. Azonban arra nézve, hogy a tiszai védgáton, melyen
keresztül az Ófaluból Ujfaluba vivő gyalogút vezet: valóban áthaladt, és
uti irányát valamely véletlen közbejötte miatt nem változtatta-e meg,
egyedül Tapasztó Miklós fentebb érintett vallomása szolgáltat adatot,
mely vallomás hitelessége ellen azonban aggály merült fel, minthogy
nevezett tanu a vizsgálat első napjaiban, más kérdésben ugyan, de ez
ügyet illetőleg kihallgattatott, mégis Solymosi Eszter személyére
vonatkozó eme jelentékeny tudomását fel nem emlitette; másrészről a
védelem kifogásolta, hogy lóhátról is észlelhette volna Solymosi
Eszternek az emlitett gáton való áthaladását; az e tekintetben tartott
szemle pedig nem nyujt erre nézve biztos támpontot.
A mi azokat a jelenségeket illeti, hogy özv. Fekete Jánosné és özv.
Lengyel Istvánné a zsidó templom felől sirást, illetve segitség kiáltást
hallottak: ezek a vádbeli cselekménynyel összefüggésbe nem hozhatók.
Özv. Fekete Jánosnénak különben is módositott vallomása azért nem, mert
azt adta elő, hogy 11 óra volt, mikor hazaérkezett, utközben pedig
testvéréhez is beszólott; tehát az az egyetlen sirás forma hang, mely a
zsidó templom felől fülébe csapódott, Solymosi Esztertől nem eredhetett,
a kit Sarf Móricz előadása szerint Vollner Herman 11 és 12 óra közt
vezetett a templomba. Ezekhez járul, hogy Sarf Móricz 3–4
segélykiáltásra lett figyelmessé, annak következtében ment a
templomajtóhoz. Ha tehát eme segélykiáltások utolsóját hallotta volna is
özv. Fekete Jánosné: akkor, a helyett, hogy a tanu előtte ismeretlen két
zsidót látott a templom ajtaja előtt állani, Sarf Móriczot kellett volna
ott megpillantania, ki a kulcslyukon nézte, midőn éppen elmetszette a
kés Solymosi Eszter nyakát.
De özv. Lengyel Istvánné vallomása sem hozható összefüggésbe a vádbeli
cselekménynyel. Mert a vizsgálat során azt adta elő, hogy a
tőszomszédságában levő zsidó templom felől kora délután, háromszori
kiáltást hallott, olyan formán, mintha azok a föld alól jöttek volna;
továbbá, hogy Sarf József neje, a mióta Solymosi Eszter eltünt, többször
felkereste tanut, ámbár azelőtt nem szokott odajárni és kérdezősködött:
vajjon áthallatszik-e hozzájuk a beszéd, vagy kiáltás a szomszéd zsidó
templomból? Ennek módositásául a tárgyalás során azt vallotta, hogy a
kérdéses kiáltás már estefelé történt, jól hangzott, s ugy tünt föl,
mintha a kapuból kiáltott volna tanunak, hogy jőjjön ki; továbbá, hogy
Sarfné nála a fentebbi módon, sohasem kérdezősködött. Ugyancsak a
tárgyalás során a vizsgálat alatti vallomásában foglalt eltérést akkori
betegségével mentegette.
Egyéb támogató adat hiányában Sarf József ama példázata sem képez
gyanujelt, melyet özv. Solymosi Jánosné előtt a nánási esetre
vonatkozólag tett. Mert igaz ugyan, hogy ama nyilatkozat tétele előtt
senki sem állitotta azt, hogy Solymosi Eszter eltünésével a zsidók
gyanusithatók és bár Solymosi Jánosnénak és Solymosi Gábornénak a
tárgyaláson tett vallomásaik szerint Sarf József eme példázata költötte
föl bennük a vádbeli cselekmény elkövetésének gyanuját; mind azáltal sem
ezen példázatnak, sem Sarf József és Vollner Herman elejtett azon
nyilatkozatának, hogy Solymosi Eszter eltünése miatt reájuk baj
háromolhatik, nem lehet több jelentőséget tulajdonitani, mint csak azt,
hogy olyan eset ismétlésétől tartottak, mint a nánási volt.
De nem szolgálhat gyanus körülményül az sem, hogy a kérdéses időben
Tisza-Eszláron több idegen metsző és egy koldus zsidó család is
megfordult. Mert noha Cs. Nagy Jánosné és Csuga Dánielné négy idegen
metsző megjelenését állitja, a bizonyitási eljárás folyamán kiderült,
hogy akkor Tisza-Eszláron csak két idegen metsző tartózkodott, u. m.:
Svarcz Salamon és Braun Lipót. Ellenben Bukszbaum Ábrahám, a ki harmadik
volna, abból az okból jelent meg Tisza-Eszláron, mert azt hitte, hogy
ott kántorság van üresedésben.
Végre, hogy a zsidó koldus család is valóban koldulás végett időzött
ugyanott, arra nézve ellenadatok nem merültek föl.
Nem hozható összefüggésbe a vádbeli cselekménynyel a templomból éjjel
kisugárzó világosság sem. Ugyanis már a vizsgálat során beigazoltatott,
hogy Einhorn József és Ziszman Jakab közt a pálinkamérés körül
fennforgott vitás ügy kiegyenlitése czéljából gyült össze a zsinagóga
előcsarnokában Lichtman Jakab, Groszberg Leon, Römer Jakab és a két
vitás fél, kik ott eme kérdéssel 10–11 óráig foglalkoztak.
Nem fogadható el gyanu jelenségül a Solymosi János, ugy Cserés Andrásné
előadásában foglalt csoportosulás; mert Solymosi János a Solymosi
Eszterrel való testvéri kötelék miatt, Cserés Andrásné pedig vádlottak
iránt hangoztatott ellenszenvénél fogva, aggálytalan tanuknak nem
tekinthetők. De különben is, ha eme csoportosulások igazolva volnának: a
vádbeli cselekménynyel való összefüggésök hiányzik.
Sarf József kisebbik fiának, Samunak elejtett szavai sem érdemelnek
figyelmet, nevezett fiunak fejletlen voltánál és ebből folyólag a
fogalmak értelem nélküli összezavarásánál fogva.
A zsinagóga előpitvarának földjén észlelt frissebb tapasztás, ugy a
templom kertjében és a fürdőhelyiségben talált gödör gyanujelenségül
szintén nem szolgálhatnak. Mert az emlitett frissebb tapasztás miként
keletkezését Sarf József megfejtette, azt adván elő, hogy az ott tanult
iskolásgyermekektől származott. Ennek ellenkezője és egyáltalában a
vádbeli cselekményre való vonatkozása pedig be nem bizonyittatott.
Hasonlóképen van a dolog a jelzett két rendbeli gödörrel.
A mit továbbá Lichtman József, Einhorn Józsefné és Róth Borbála által
özv. Solymosi Jánosné irányában tanusitott viselkedést illeti: arra
nézve a vádbeli cselekménynyel való összefüggés hiányát már a vizsgálat,
illetőleg a vádhatározat megállapitotta.
A bizonyitási anyag másik kiemelkedő adata a tiszadadai Csonka-Fűzesben
1882. évi junius 18-án talált női hulla. Özv. Solymosi Jánosné eme hulla
balkezére kötött kendőnek hason párját a hulla feltalálásánál nyomban
felmutatta, később ugyancsak általa a hullán talált öltözet-darabokon
létező foltok megfelelő darabjai szintén felmutattattak. Azonkivül a
hullán talált minden öltözetdarabot s emlitett kézikendőt ugy özv.
Solymosi Jánosné, mint hozzátartozói s az eltünt leány közelebbi
ismerősei ugyanazonosokul találták a Solymosi Eszter által eltünésekor
viselt öltözetdarabokkal és kendővel.
A hullára nézve azonban felmerült az a kérdés, hogy vajjon az Solymosi
Eszter holtteste-e vagy sem? Eme kérdés tisztábahozatalára az
elsőbiróság a felismerési eljárás keresztülvitele mellett nem érte be a
szakértő bonczolók, majd az egyetemi orvostanárok véleményeivel, hanem
az eltérő szakvéleményeket a közegészségügyi tanács felülvéleménye alá
bocsátotta. A kérdés megoldása azonban a felmerülő ellentétes adatok
miatt nem sikerült.
Ugyanis arra nézve, hogy az emlitett hulla Solymosi Eszter holtteste
lehetett, kiemelkedőbb bizonyitékul szolgálnak: 1. A hullán talált
ruhanemüek azonossága, a Solymosi Eszter által eltünésekor viselt
öltözetdarabokkal. 2. A hulla karjára kötötten talált kendő
festéktartalma megegyezik az eltünést megelőző s már előadott tény
körülménynyel. 3. Solymosi Eszter szemeinek és hajzatának szine
megegyezik a hulla szeme és az egyetemi tanárok által a hullán
kimutatott hajcsonkok és szőrzetmaradványok ugy a szempilla szinével. 4.
Az egyetemi orvostanárok, valamint a közegészségügyi tanács véleménye
sem zárja ki azt, hogy a hulla oly életkoru nőszemélyé lehet, a milyen
az eltünt Solymosi Eszter korának megfelel. 5. A hullán eszközölt
hosszusági mérettel ellenkező és Solymosi Eszterre vonatkozó
határozottabb adat csak Solymosi Zsófi ama bemondásában merült föl, hogy
eltünt testvére neki szeméig ért s e szerint annak testhossza a
hulláétól különbözött. Ez adat pontossága azonban megbizható nem lévén,
Solymosi Eszter testi térfogatának egyéb méretei pedig hiányozván: nincs
kizárva, hogy a Solymosi Eszter állitólagos magassága, valamint
szélessége és a hullán eszközölt mérték közti különbözet a halál és a
vizben fekvés által előidézett változásnak tulajdonitandó. 6. Nincs
eldöntve teljes bizonyossággal, hogy Szakolczai Julcsa által a hullában
feltaláltnak állitott, és Zurányi Kálmán tanu által részletesen leirt
heg valóban meg volt-e a hulla lábán vagy sem? Eme heg állitólagos
fenforgása a hullának Solymosi Eszter holttestével való azonossága
mellett bizonyit. 7. A budapesti szakértők az országos művegyész által a
hulla ruházatából kivont zsiranyagról megállapitották, hogy a ruhák egy
előre ment rothadásban levő hulláról származtak.
Viszont arra nézve, hogy a dadai Csonka-Fűzesben talált hulla nem az
eltünt Solymosi Eszter holtteste, a következő felötlő bizonyitékok
merültek fel: 1. A felismerési eljárás alkalmával sem az anya, sem a
testvérek, sem a legközelebbi ismerősök az eltünt leány holttestére reá
nem ismertek. És bár a fölismerést a hulla állapota, az eljárás módja
gátolta is, mindazonáltal volt a hullának egy ismertetőjele, mely arra
enged következtetést, hogy a hulla nem volt azonos Solymosi Eszter
holttestével. Ugyanis az egyetemi tanárok megállapitották, hogy az alsó
fogsorban a hulla egyik foga, szélével fedte a másikat. Eme jel, ha
Solymosi Eszternél meg volt volna, az anya előtt alig maradhatott
ismeretlen. – 2. A hulla kezein és lábain a bonczolók által észlelt
finomabb bőr; továbbá az egyik lábujjon talált tyukszem, a hosszu, ápolt
körmök. A szakértői leletet az egyetemi orvostanárok csalódásnak jelzik;
melyet szerintük a felhám hiánya, illetőleg a fedetlen körömágyak
idéztek elő. De maguk is megengedik, hogy a felhám az általuk később
eszközölt vizsgálat megejtéséig elpusztulhatott. Másfelől a körmöket
illetőleg nem foroghat fenn csalódás lehetősége, ha azok az ujjak hegyét
meghaladják. Azonkivül a bonczolást foganatositott szakértők határozott
leleteivel és amaz állitásaival szemben, hogy a kérdéses körmök tényleg
tulhaladták az ujjakat: az egyetemi tanárok véleménye csak mint elvont
feltevés mérlegelhető. Továbbá a közegészségügyi tanács ama
kijelentésével, hogy nem valószinü a hullának 14 napnál s talán még
néhány napnál hosszabb ideig a vizben való léte, nemkülönben ama
kinyilvánitásának: »valószinübb, hogy az illető életében rendszerint nem
foglalkozott durvább munkával és nem járt mezitláb«, egyszersmind
döntött a felett is, hogy a jelen esetben nem fogadta el a maczeráczió
elméletét oly keretben, mint az az egyetemi tanárok véleményében
foglaltatik. Ebből folyólag nagyobb valószinüség van a mellett, hogy nem
hiányzott a végtagokról a felhám. Ugyanazért a hullavizsgálat körül
elsőizben eljárt szakértők fentebb felhozott lelete is a mellett
tanuskodik, hogy a hulla nem lehetett Solymosi Eszteré, kinek végtagjain
az érintett jelenségek, foglalkozásmódjához képest nem fordulhattak elő.
Mindezek szerint, egyenlően nyomatékos okok forognak fent ugy arra, hogy
a szóban levő hulla Solymosi Eszteré, mind pedig arra, hogy nem Solymosi
Eszteré. Éppen azért határozott és minden kétséget kizáró következtetés
azokból nem is volt vonható. A kétség folytán ugy ama föltevés, hogy a
tisza-dadai Csonka-Fűzesben talált hulla azonos Solymosi Eszter
holttestével, mint annak ellenkezője: a bizonyitási eljárás anyagához
viszonyitandónak mutatkozik. Akár az egyik, akár a másik volna is eme
feltevések közül igazolva, bizonyitékot a vádbeli cselekmény
tekintetében nem képezne. Nem pedig azért, mert ha a hulla Solymosi
Eszteré, határozottan tanuskodik a hulla az ellen, hogy a nevezett leány
oly módon vesztette életét, mint Sarf Móricz állitja. Viszont ha a hulla
nem Solymosi Eszteré: akkor az még az iránt sem szolgáltat bizonyitékot:
hogy Solymosi Eszter valóban meghalt; mert a hullán talált ruházatok
magokban véve nem elegendők annak bizonyitására sem, hogy közvetlenül
Solymosi Eszter hullájáról kerültek. Sőt eme ruhák a vádbeli cselekmény
ellenkezőjét bizonyitják: mert nincs rajtok vérnyom. És e szerint maguk
a ruhák is czáfolatot szolgáltatnak arra nézve, hogy a vádbeli
cselekmény azon módon követtetett el, a mint azt Sarf Móricz előadta.
Minthogy tehát Sarf Móricz vallomása büntetőjogi értékkel nem bir, sem
az a mellé csoportositott adatok, jelenségek és körülmények annak sulyt
nem kölcsönözhetnek; minthogy a tisza-dadai Csonka-Fűzesben talált női
hulla a vádbeli cselekménynyel határozottan összefüggésbe nem hozható:
ezeknél fogva tehát nem állapitható az meg, hogy Solymosi Eszter
személye ellen a kérdéses napon és helyen a vádbeli cselekmény
elkövettetett. Ugyanazért ez indokokból a kir. itélőtábla helybenhagyta
az elsőbiróságnak Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót,
Vollner Herman, Sarf József, Junger Adolf, Braun (Brenner) Ábrahám,
Lusztig Sámuel, Veiszstein Lázár és Taub Emánuel vádlottakra vonatkozó
itéletét. A bűnpártolás tekintetében az elsőbiróság itéletének indokait
a kir. itélőtábla elfogadta.
Kelt Budapesten, 1883. évi deczember hó 22-ik napján.
_Vajkay Károly_, s. k. alelnök.
_Széll Farkas_, s. k. előadó.
III.
(A magyar királyi Kuriának, mint legfőbb biróságnak itélete s annak
indokai.)
1442/1884. B. szám. Ő Felsége a király nevében. A magyar kir. Kuria
gyilkosság büntette, illetve abban való részesség miatt vádolt Svarcz
Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Vollner Herman, Sarf József,
Junger Adolf, Braun (másnéven Brenner) Ábrahám, Lusztig Sámuel,
Veiszstein Lázár, Taub Emánuel, – és bűnpártolás miatt vádolt Fogel
Amsel, Smilovics Jankel, Herskó Dávid, Grósz Márton és Klein Ignácz
ellen a nyiregyházai kir. törvényszék előtt folyamatba tett s ugyanott
1883. évi augusztus 2-án 2844. szám alatt, – a budapesti kir. itélőtábla
által pedig özv. Solymosi Jánosné sértett fél felebbezésére 1883. évi
deczember 22-én 40881. szám alatt elintézett bűnvádi ügyet, özvegy
Solymosi Jánosné sértett fél felebbezése folytán az 1884. évi április hó
1-től 4-ig tartott nyilvános ülésben vizsgálat alá vevén, következőleg
_Itélt:_
A budapesti kir. itélőtáblának itélete annak vonatkozó s az elsőbirósági
itéletből elfogadott indokainál fogva, és alábbi indokokból is
helybenhagyatik.
_Indokok:_
A m. kir. Kuria mindenekelőtt kiemeli, hogy ezen gyilkosság és ezzel
kapcsolatos bűnpártolás miatt inditott bűnvádi ügyet a fennálló büntető
gyakorlat és a m. kir. Kuriának, mint legfőbb itélőszéknek 1881 évi
márczius 5-én V. sz. a. hozott döntvénye alapján hivatalból is
felülvizsgálat alá veszi.
A sértett fél felebbezésében kifejezett ama kérelem: hogy a
Csonka-Fűzesben, a Tiszából kifogott hullára vonatkozólag a
közegészségügyi tanács véleményének indokolása utólag beköveteltessék,
teljesithető nem volt: mert jóllehet e vélemény indokolása annak idején
bekivánandó volt volna, a kir. Kuria mindazonáltal az ügy körülményeinél
fogva, ezen mulasztást nem tartja oly lényegesnek, hogy ennek beszerzése
nélkül a bűnügy alaposan el nem biráltathatnék.
Az ügy érdemét illetőleg: