beismerte, hogy 1882. évi junius 5-től 14-ig Kerecsenyben vesztegelvén,
ez idő alatt junius 6-án vagy 7-én régi ismerőse Fogel Amsel is
odaérkezett, s elbeszélvén neki a t.-eszlári esetet, előadta, hogy
miután Solymosi Eszter megölésével a zsidókat gyanusitják, ez utóbbiak
most egy Solymosi Eszterhez hasonló ruházatba öltöztetett hullát akarnak
a Tiszán leusztatni, s felszólitotta őt, hogy vállalja el a hulla
szállitását, előadván, hogy megbizóinak egyike Mendelovics Niszen
vajnági lakos. Fogel Amsel rábeszélése folytán ő a hullausztatást 500
frtért elvállalta, s előlegképen 80 frtot Fogel Amseltől fel is vett. Az
alku megtörténtével Fogel Amsel azt mondotta, hogy a hullát két zsidó a
szentmártoni révben fogja neki átadni, utasitván őt, hogy azt tőlük
átvevén, Eszlárig szállitsa s ott eressze szabadon. Junius 7-én
szeklenczei tutajosok (Herskó Dávid és társai) haladván el Kerecseny
mellett, minthogy közöttük felismerte régi ismerősét, Herskó Dávidot,
sajkán elment annak tutajához megbeszélvén vele a dolgot, Herskó Dávid a
hullaszállitást 120 frtért elvállalta; mire ő utasitotta, hogy
Tárkánynál kössön ki, a hol a hullát szándékozik neki átadni. Erre
Herskó Dávid tovább utazott, ő pedig junius 10-én este a hullának
átvétele végett elindult a szentmártoni révhez. Junius 11-én reggel
megérkezvén a szentmártoni révhez, a Tisza-parton Grósz Márton és Klein
Ignácz t.-eszlári zsidókat pillantotta meg, kik kocsiban a hullával reá
várakoztak ott, s miután kölcsönösen megismertették egymást,
nevezettekkel ezek kocsiján Tárkányba utazott, hova délután 3 óra tájban
megérkezvén, a hullát a kocsiról levették s ő azt a kocsin volt
deszkából készitett kis tutajon a vizbe vive Herskó Dávidnak átadta, s
annak a kikötött jutalomból 40 frtot is átadott. A két t.-eszlári zsidó
tőle azzal vált el, hogy sietnek, mivel még a hulla ruházatáról kell
gondoskodni, kijelentvén, hogy azt az eszlári parton egy asszony fogja
átadni, s egyuttal kitanitván, hogy a hullát miképen kell felöltöztetni,
különösen hangsulyozván, hogy a festékes kendőt a hulla egyik csuklójára
kell kötni, s a hullát T.-Eszláron alul kell szabadon ereszteni.
Fogel Amsel vádlott tagadja, hogy ő bizta volna meg Smilovics Jankelt a
hulla szállitásával. Vádlott Grósz Márton és Klein Ignácz szintén
tagadják, hogy ők lettek volna azok, kik a hullát Szentmártonnál,
illetőleg Tárkánynál Smilovicsnak átadták.
Solymosi Eszternek az anyja és több asszonyok által felismert ruhái a
t.-dadai Csonka-Fűzesben kifogott hullán feltaláltatván, a gyilkosság és
a bűnpártolásra vonatkozó vád tekintetéből szükséges annak tüzetesebb
megvizsgálása, hogy az emlitett hulla Solymosi Eszter hullája volt-e,
vagy nem.
Eltekintvén egyelőre Smilovics Jankel, Herskó Dávid vádlottak és Matej
Ignácz tanunak vallomásaitól, megemlittetik, hogy a hulla felismerésére
bocsájtott tanuk közül Solymosi Eszter anyja özv. Solymosi Jánosné,
továbbá Eszter testvére és mások is, a kik őt életében ismerték, a
megtekintett hullában az eltünt Solymosi Esztert fel nem ismerték,
minthogy azonban a hulla haja és szemöldökszőre hiányzott, arczvonásai
pedig a m. kir. egyetemi tanárok és az országos közegészségügyi tanács
véleménye alapján feltételezhető, hogy több napi vizbenléte miatt
szükségkép elváltoztak, a mely körülmény a hulla arczának ferdesége, az
ajkak duzzadtságát és a nyelvnek a fogak közti voltát igazoló tanuk
bizonyitják és minthogy ezek szerint valószinü, hogy a hulla arcza már
nem volt felismerhető állapotban, midőn a tanuk megnézték és azért ezen
tanuk nyilatkozatának magában véve jelentőséget tulajdonitani nem lehet;
tekintetbe véve még azt is, hogy a hulla nem a rajta volt ruházattal
tétetett ki szemlére, áll ez azon tanukról is, kik a hullában Solymosi
Esztert felismerni vélték, a kik különben is e részben nyilatkozatukat a
végtárgyaláskor megváltoztatták és e miatt esküre sem bocsájtattak.
A bonczoló orvosok véleménye szerint a hulla legalább 18, de
valószinüleg 20 évet is elért egyéné volt. Ezen életkor-meghatározással
szemben áll a hulla exhumácziójánál alkalmazott m. kir. egyetemi tanárok
véleménye, mely szerint a hulla 14–17 éves egyénre mutat, és némileg az
orsz. közegészségügyi tanács véleménye is, melynélfogva a legtöbb jel
arra mutat, hogy a hulla 16–18 éves nő teste volt, de ki nem zárható,
hogy nem volt-e egy-két évvel idősebb vagy fiatalabb.
A bonczoló orvosok megállapitották, hogy a halál oka általános
vérszegénység volt, melyet a belvizsgálat által konstatált tüdőgümőkór,
tüdőlégdag, a jobb szivgyomrocs túltengése, a máj kisebbedése és
szemcsésedése, valamint gyomorhurut idéztek elő, továbbá, hogy a hulla
mint már ilyen került a vizbe, hogy legfeljebb 10 nap előtt elhunyt
egyéné volt. Az egyetemi tanárok véleménye szerint pedig a halál
legközelebbi okául az általános vérszegénység ez esetben el nem
fogadható, és a körülmények oda mutatnak, hogy a hulla vizbefult, a
bonczolás előtt több hetekkel meghalt egyéné volt. Az országos
közegészségügyi tanács véleménye szerint a bonczjegyzőkönyv nem nyujt
biztos adatot arra, hogy a halált vérszegénység vagy más testi baj,
avagy fulladás okozta volna, a halál beálltának ideje pedig meg nem
határozható. A bonczoló orvosok azon nézetben voltak, hogy a hulla 3–4
napnál tovább nem lehetett a vizben; a szűzőr hiánya és a hüvelynek
szerfeletti bőségéből következtették a nemi közösülésnek nagy mérvbeni
gyakorlatát; az egyetemi tanárok és az országos közegészségügyi tanács
véleménye szerint pedig a közösülés nagymérvbeni gyakorlatának
bizonyitására a bonczadatok nem elégségesek. Az egyetemi tanárok azon
véleményben vannak, hogy a hulla több héten át a vizben volt, az
országos közegészségügyi tanács pedig azt, hogy a hulla nem ily hosszu
ideig volt a vizben, határozottan meg nem állapithatónak mondja, de nem
tartja valószinünek, hogy a hulla 14 s talán ennél is egynéhány nappal
tovább lett volna a vizben. Megállapitották a bonczoló-orvosok, hogy a
hulla haja és szőrzete mesterségesen lett eltávolitva és kijelentették,
hogy a lábak és kezek alkotása azoknak és a körmöknek gondos ápolása nem
szólhatnak a mellett, hogy az elhunyt egyén életében durvább munkával
foglalkozott volna vagy czipő nélkül (mezitláb) szokott volna járni, de
mindezek bizonyitják, hogy könnyebb életmódot folytatott s igy minden
valószinüség szerint nem azon osztályhoz tartozott, mely durvább
házimunkával foglalkozik.
Az egyetemi tanárok véleménye szerint a haj és szőrzet nem mesterségesen
lett eltávolitva, a lábak és kezek alkotásából és az első bonczoláskor
már teljesen hiányozni kellett körmöknek állapotából épenséggel nem
lehetett következtetni, hogy a hulla könnyebb életmódot folytató és
lábbelit folytonosan viselő osztályhoz tartozott volna; az országos
közegészségügyi tanács véleménye szerint ugyan sokkal valószinübb, hogy
a haj és szőrzet mesterségesen, pl. borotvával távolittatott el, de a
kihullás lehetőségét sem zárja ki, valamint azt sem, hogy a körmök már
az első bonczolás előtt hiányoztak. Valószinübbnek mondja ugyan, hogy a
hulla életében rendszerint nem foglalkozott durvább munkával és nem járt
mezitláb, de az ellenkezőt nem zárja ki.
Ezek szerint a bonczolást teljesitett orvosok által megállapitott
Solymosi Eszter koránál több évvel magasabb életkor bizonyitottnak nem
tekinthető, azon jelenségek pedig, melyek az eset ismert körülményei
mellett annak kétségtelen bizonyitására szolgálnának, hogy a hulla nem
volt Solymosi Eszteré, nincsenek kellően kimutatva.
Ily jelenség lett volna az első bonczoláskor megállapitott általános
vérszegénység és az abból eredett halál, a halálnak a bonczolás előtti
beálltának rövid ideje (legfeljebb 10 nap), a hullának, mint ilyennek a
vizbe alig 3–4 nappal a bonczolás előtt jutása, a nemi közösülésnek
nagymérvbeni gyakorlása; ellenben az egyetemi tanárok által
megállapitott 14–17 éves életkor a vizben létel heteken át, a haj
letörése és kihullása, a hullaáztatás (maczeráczió) folytán kihullott
körmeinek a bonczolás előtti hiánya: az országos közegészségügyi tanács
véleménye szerint sem zárható ki; ezek pedig oly jelenségek, melyek
figyelemmel arra is, hogy a hulla Solymosi Eszter kétségtelen ruháiban
találtatott, megengedhetővé teszik, hogy a kérdéses hulla Solymosi
Eszteré lehetett.
Zurányi Kálmán és Szücs János tanuk vallomása szerint a hulla jobb lábán
sebnyom volt látható, erről a bonczjegyzőkönyvben emlités téve nincsen,
és a bonczolásnál alkalmazott szakértőknek a végtárgyaláskor tett
előadása szerint a hulla jobb lábán jelentkezett folt lemosás és
posztóval történt dörzsölés után elenyészett a nélkül, hogy annak helyén
a lábon észrevehető jel maradt volna hátra. Bebizonyitottnak nem vehető
tehát, hogy Solymosi Eszter anyja és Szakolczai Julcsa tanu által
emlitett tehéntaposásnak nyoma a hulla lábán mint hegedt seb és
különösen ismertető jel meg lett volna.
Az orvosi szakértők véleménye tehát és a felismerési eljárás eredménye
nem nyujtanak biztos támpontot arra nézve, hogy a hullának Solymosi
Eszterével való azonossága vagy nem azonossága teljes határozottsággal
megállapitható legyen.
Áttérve Smilovics Jankel és Herskó Dávid vádlottak vallomására, ezen
vádlottak egy hullának a Tiszán történt usztatását a vizsgálat folyamán
beismerték és beismerő vallomásukat a törvényszék előtt a hitelesités
alkalmával megtartották, azonban figyelemmel egyrészt arra, hogy a
szakértők véleménye alapján nem zárható ki annak lehetősége, hogy a
kérdéses hulla Solymosi Eszteré volt, másrészt pedig arra, hogy nevezett
vádlottak első kihallgatásuk alkalmával hullacsempészetről mit sem
tudtak, hogy Herskó Dávid, Matej Ignáczczal, Smilovics Jankel pedig
Herskó Dáviddal lett szembesités után tették későbbi beismerő
vallomásukat, mindketten pedig utóbb ebbeli vallomásukat visszavonták;
továbbá tekintve, hogy Smilovics Jankel a hullacsempészet czélját
különféleképen adta elő, hogy nem egyezik meg Herskó Dáviddal azon
körülményre nézve, hogy Kerecsenynél, hol értekezhetett Herskó Dáviddal,
a hulla átadása és szállitása felől, sajkán, ennek tutajához bement-e,
ugy a mint ő állitotta, vagy pedig a partról Kerecseny mellett elhaladt
és ki sem kötött s Herskó Dávidnak zsidóul odakiáltva, a mint Herskó
Dávid elbeszélte. Ugyanők meg nem egyeznek abban sem, hogy a hulla
usztatásáért Smilovics mily összeget adott Herskónak, hol történt a pénz
átadása, és először arra nézve is különbség volt vallomásukban, hogy
Tárkánynál a hulla átadása miként eszközöltetett. Smilovics azonkivül
beismerő első vallomásában azt állitotta, hogy a hullát felöltöztetve
hozták neki Szent-Mártonba és ruházatát is leirta, a mi pedig meg nem
egyezik azzal, a mit Herskó Dávid állit, hogy a ruha Tisza-Eszláron alól
a ladányi oldalon adatott rá a hullára.
Mind olyan apróbb mellékes körülmények ugyan, de arra engednek
következtetni, hogy mindkét vádlott beismerő vallomása nem volt őszinte,
főleg ha figyelembe vétetik, hogy Csepkanics Jura első vallomása és a
végtárgyalásnál tett előadása szerint a kérdéses hullát, a melyről,
midőn ő legelőször megpillantotta, nem is tudta, hogy miféle tárgy, a
Tisza sodra és a szél iránya vitte a többi tutajtól hátramaradt azon
tutaj felé, melyen ő és Matej Ignácz voltak alkalmazva. A hulla a tutaj
alá került, csakhamar onnan kibukkant és a szél iránya által a
Csonka-Fűzeshez vitetett, hol a füzesben fennakadt; a mely előadást
támogatja azon körülmény is, hogy Herskó Dávid 16 tutajostársa közül sem
a hulla átadását, s Matej tutaja alá kötését Tárkánynál, sem a ruhákat
hozott asszonynak a Tiszán lett átkelését, a ruha átadását Ladánynál,
sem végre a hulla felöltöztetését az egy Matej Ignáczon kivül senki sem
látta; legfőképen pedig az, hogy Smilovics Jankelt a végtárgyalás
alkalmával Veil Sámuel tanu megtekintvén, felismerte benne azon egyént,
kivel neki mult évi junius 11-én, akkor t. i., mikor Smilovics Jankel
beismerése szerint Szent-Mártonban és Tárkányban a hulla szállitása és
ott átadása végett Kerecsenyből távol kellett volna lenni, Kerecsenyben
dolga volt. Veinstock Ignácz tanu is bizonyitja, hogy Smilovics mult évi
junius 11-én csakugyan Kerecsenyben volt; idejárul, hogy Fogel Amsel, ki
Smilovics állitása szerint a hulla szállitására megbizást és pénzt
adott, tanukkal igazolja, hogy m. év junius 6 vagy 7-én Smilovicsnak
Kerecsenyben a hullaszállitásra megbizást nem adhatott, mivel azon
időben távol Váriban fát terhelt, honnan emberei állitása szerint sehova
sem távozott, mig a terhelés befejeztével onnan el nem indultak.
Kerecsenyben pedig ki sem kötöttek, s Eszenyben, miként Bayer Herman
tanusitja, csak mult év junius 2-án állott meg.
Végre Smilovics Jankel azt állitotta, hogy a hullát mult évi junius
11-én Grósz Márton és Klein Ignácz vádlottaktól vette át, kiknek
tagadása ellenében nincsen semmi bizonyiték, hogy ők a mondott napon
Szent-Mártonban jártak volna. A végtárgyalás alkalmával kitünvén, hogy
Klein Ignácz, Antal Mátyás kocsiját mult évi pünkösd előtt, május
havában kérte volt kölcsön egyszer más czélra és csak annyi időre, a
mely idő alatt a T.-Eszlár-Szentmártoni utat oda és vissza meg nem
tehette.
Matej Ignácz tanunak vallomása azért nem vétethetik a hullacsempészet
igazolására bizonyitéknak, mivel ő is legelső kihallgatásakor a többi 15
tutajostárs vallomásával egyezőn mit sem tudott, később a hulla
szállitását körülményesen elbeszélte ugyan, de Huszton a községi
előljáróság előtt, majd M.-Szigeten a vizsgálóbiró előtt a
hullaszállitás történetét visszavonta. E mellett ő is több körülményt
különféleképen adott elő. Először azt állitotta, hogy az 56 frtot Herskó
Dávidtól Tokajban kapta, vallomásának hitelesitésekor pedig előbbeni
előadása helyreigazitásául Herskó Dáviddal megegyezőleg Kerecsenyt
jelölte meg, a hol pedig, minthogy ki sem kötöttek, és itt Herskó
Smilovicstól pénzt nem is kaphatott, az emlitett összeget meg nem
kaphatta. Utóbb a végtárgyaláskor ismét azt állitotta, hogy az 56 frt
Tokajban lett neki kifizetve. Állitása szerint Smilovics Jankel gúzsnál
fogva huzta a vizben a hullát, Smilovics és Herskó állitása szerint
pedig a hulla hozatala egy kis tutajon történt.
Cserés Andrásné tanunak Groszberg Leon és feleségére tett terhelő
vallomása ellen szól azon körülmény, hogy állitása szerint Groszberg
Leonné a hullafelöltöztetés napján alkonyatkor már visszatért volna a
ruhák átadása végett tett utjából, Matej Ignácz vallomása szerint pedig
a ruha átadása oly későn történt, hogy a sötétség miatt ő az átadó
asszonyt fel nem ismerhette. Azonkivül nem valószinü, hogy Groszberg és
neje, kiknek érdekükben állott e titkot megőrizni, nevezett tanu előtt,
ennek vallomásában előadott dolgokról beszéltek volna, tudomásuk lévén,
hogy a zsidó beszédet megérti.
Ezeknél fogva figyelemmel arra is, hogy a gyilkosság vádja Svarcz
Salamon és társai ellen nem lévén bebizonyitva, a gyilkossági tett
elpalástolására vonatkozó bűnpalástolásról sem lehet szó; és hogy a
hullának honnan történt megszerzése a vizsgálat által nem lett külön
bebizonyitva, ugy a beismerésben volt Smilovics Jankelt és Herskó
Dávidot, mind pedig a folytonos tagadásban volt és immár Smilovics
Jankel visszavont vallomásával egyáltalában nem terhelhető Vogel Amsel,
Grósz Márton és Klein Ignácz vádlottakat a bűnpártolás vétségének vádja
és következményeinek terhe alól felmenteni kellett.
Kelt Nyiregyházán, 1883 augusztus hó 2-án.
_Kornis Ferencz_, s. k. kir. tszéki elnök.
_Simon Viktor_, s. k. kir. tszéki t. jegyző.
II.
(A budapesti királyi itélőtáblának mint másodbiróságnak itélete s annak
indokai.)
Ő Felsége a király nevében!
40881. B. 1883. szám. A budapesti kir. itélőtábla gyilkosság büntette,
illetőleg abban való részesség miatt jogerős vádhatározattal vád alá
helyezett Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Vollner
Herman, Sarf József, Junger Adolf, Braun (másnéven Brenner) Ábrahám,
Lusztig Sámuel, Veiszstein Lázár, Taub Emánuel, és bűnpártolás miatt vád
alá helyezett Fogel Amsel, Smilovics Jankel, Herskó Dávid, Grósz Márton
és Klein Ignácz elleni bűnügyet, melyben a nyiregyházai kir. törvényszék
1883. évi augusztus hó 2-án 2844. szám alatt felmentő itéletet hozott,
özv. Solymosi Jánosné részéről bejelentett felebbezés folytán és
hivatalból is 1883. évi deczember hó 22-én tartott nyilvános ülésében
vizsgálat alá vevén, következőleg
_itélt:_
Az elsőbiróság itéletét a kir. itélőtábla helybenhagyja.
_Indokolás._
Jelen ügyben hozott elsőbirósági felmentő itéletben ugy a kir.
ügyészség, mint vádlottak megnyugodtak; egyedül özv. Solymosi Jánosné
élt felebbezéssel. Mindenekelőtt az vizsgálandó tehát, van-e özv.
Solymosi Jánosnénak felebbezési joga? Az elsőbiróság özv. Solymosi
Jánosné részéről bejelentett felebbezést vissza nem utasitotta, s
irásban benyujtott indokait 1883. évi 2948. sz. a. kelt végzésével
fölterjeszteni rendelte. Eme tényei által kifejezést adott annak, hogy
özv. Solymosi Jánosnét a felebbezésre jogositottnak tartja. A fölebbezés
emez elfogadásához csatlakozik a kir. itélőtábla is, mert a kir. Curia
1882. évi junius hó 5-én tartott teljes üléséből 9. sz. a. kelt
döntvényében azt mondotta ki, hogy a kir. törvényszék hatósági körébe
tartozó büntetendő cselekmény miatt inditott bűnvádi ügyben az
alsóbbfoku biróságok által hozott felmentő itélet, vagy megszüntető
határozat esetében a magánjogi elégtételre jogositott közvetlenül
sértett vagy kárositott, a mennyiben az ebbeli elégtétel iránti igényét
bejelentette, és arról le nem mondott, ha a kir. ügyész nem felebbezett,
jogositva van a fölebbezési perorvoslatot, a kir. ügyészre nézve
fennálló feltételek mellett és hatálylyal használni.
Ebből folyólag, miután kétség sem férhet ahhoz, hogy özv. Solymosi
Jánosné mint anya, az elbirálás tárgyát képező vádbeli cselekmény által
kárositottnak tekintendő; és miután ama kérvényében, melyet a
tárgyalásnál való képviseltetése iránt beadott, erre vonatkozó igényét
bejelentette; és végre – miután jelen ügy különben is hivatalból
felülvizsgálandó: nincs ok arra, hogy a nevezett panaszos fölebbezése
visszautasittassék.
Hivatalból pedig azért volt a jelen ügy felülvizsgálandó, mert a
jogérvényes vádhatározat gyilkosságra, – tehát olyan büntettre irányult,
mely a fennálló törvénykezési gyakorlat szerint akár felmentő, akár
büntető itélet esetében hivatalból való felülvizsgálat tárgyát képezi.
A vádhatározatnak másik tárgyát képező bűnpártolás pedig a nevezett
föbenjáró büntettel való szoros összefüggése miatt vált szintén
hivatalból felülvizsgálandó.
Az ügy ezen teljes megvizsgálásánál feltünt, hogy a közegészségügyi
tanácsnak a bizonyitási eljárás fontos adatát képezhető véleménye
indokolva nincs. Egyéb hiányok is mutatkoztak. Minthogy azonban a
kiegészitéstől most már eredmény nem várható: a kir. itélőtábla a
következőkben az ügy érdemleges vizsgálatába bocsátkozott.
Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Vollner Herman a kir.
törvényszék 1882. évi ápril hó 16-án 1430. sz. a. kelt végzésével azért
helyeztettek vád alá, hogy Solymosi Eszter tisza-eszlári hajadont 1882.
évi április hó 1-én a tisza-eszlári zsidó templomban előre megfontolt
szándékkal megölték, Sarf József, Junger Adolf, Braun (Brenner) Ábrahám,
Lusztig Sámuel, Veiszstein Lázár, Taub Emánuel pedig azért, hogy
Solymosi Eszternek előre megfontolt szándékból való megöletését
szándékosan előmozditották, végre Fogel Amsel, Smilovics Jankel, Herskó
Dávid, Grósz Márton és Klein Ignácz azért helyeztettek vád alá, hogy
előbb emlitett vádlottaknak segitséget nyujtottak arra nézve, hogy az
irányukban folyamatba tett büntető eljárásnak, sikerét meghiusitsák. A
vád képviselője a vádbeli cselekmény állitott belső indokának hiányából,
már a végtárgyalás kezdetekor reámutatott a vád tarthatatlanságára; az
eljárás befejeztével pedig határozottan kijelentette a vádtól való
elállását. A királyi itélőtábla eme vádtól való elállás miatt sem
tarthatta magát felmentettnek azon kötelezettség alól, hogy a jogerőre
emelkedett vádhatározattal meginditott ezen ügyet hivatalból
fölülvizsgálja.
Ezt téve: az ügy elbirálásánál döntő kérdésül azt tekinti: hogy a
vádbeli cselekmény Solymosi Eszter élete ellen elkövettetett-e vagy nem?
A bizonyitási eljárás e tekintetben két kiemelkedő terhelő adatot
tartalmaz. Egyik Sarf Móricz vallomása; másik a tisza-dadai
Csonka-Fűzesben 1882. évi junius hó 18-án talált hulla.
Sarf Móricz a Nagyfaluban felvett vallomási jegyzőkönyv szerint azt adta
elő, hogy az ő apja, Sarf József 1882. évi április hó 1-én déli 11–12
óratájban, az utczáról hivta be lakásukba az ott elhaladó Solymosi
Esztert a végett, hogy az asztalról vegye le a gyertyatartókat. Solymosi
Eszter e hivásnak engedelmeskedett, bement Sarf József lakásába, levette
a gyertyákat az asztalról, egy székre felállva feltette a sifonra. Midőn
az öt gyertyatartót felrakta, akkor bement oda egy koldus zsidó (Vollner
Herman), a ki Solymosi Esztert behivta a zsidó templomba, a kit kezén
fogva a szobából kivezetett. Sarf Móricz szülei a szobában bentmaradtak,
ő kiment a zsidó koldus és Solymosi Eszter után az udvarra, látta, hogy
azok bementek a templomba; kevés idő mulva a templomból jajgatást
hallott. 3–4 segélykiáltást, oly formán: »emberek! segitség!« Ekkor oda
szaladt a templomajtóhoz, próbálta kinyitni, de zárva találta; azután
benézett a kulcslyukon, melyben nem volt benne a kulcs; és látta, hogy a
leány a földön feküdt egy ingben, ruhái az asztalon voltak. A leányt a
téglási (Braun Lipót) és tarczali (Bukszbaum Ábrahám) idegen metszők és
a zsidó koldus (Vollner Herman) a földön lenyomva tartották. Svarcz
Salamon tisza-eszlári metsző épen akkor vágta meg a nyakát, a rendes
asztali késnél valamivel hosszabb és sokkal szélesebb pengéjü késsel.
Egy vágást tett a nyakán s azután a másik két metsző és a koldus zsidó
felemelték a leány testét, Svarcz Salamon egymásután két veres cserép
tányért tartott feje alá s abba vért csorgattak, azután a vért egy nagy
fazékba öntötték. Mikor a vért kicsorgatták: felöltöztették a leányt.
Azalatt, mig a leányt felöltöztették, a belső templomból kijött még
hozzájuk Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám, Veiszstein Lázár és Junger
Adolf, ezek is körülállották a leány testét, mialatt azt öltöztették.
Sarf Móricz eme vallomását a tárgyalás során beható keresztkérdések után
is, lényegében fenntartotta, – és szivósan ragaszkodott ahhoz, hogy
látta, midőn Solymosi Esztert a zsidó templomban megölték.
Sarf Móricz eme vallomásához a bizonyitási eljárás során következő
jelenségek és körülmények csoportosultak:
1. Solymosi Esztert gazdasszonya Huri Andrásné 1882. évi április hó 1-ső
napján délelőtt 10 és félóra tájban küldötte Kohlmájer József boltjába
festék bevásárlása végett, s a szomszédságban lakó Csordás Gáborné és
Lánczi Gáborné szintén megbizták a leányt, hogy a nevezett boltban
egyiknek patkószeget s a másiknak szintén festéket vegyen. A szóban levő
bolt Tisza-Eszlárnak Ófalu részében van, hova Solymosi Eszternek az
Ujfalu részből akép kellett megtenni az utat, hogy ugy menet mint jövet
Sarf József zsidó egyházfi lakása mellett és a zsidó templom közelében
kellett elhaladnia.
2. Lánczi József és Hrabár Gyula tanusitották, hogy Solymosi Eszter
délelőtt 10–11 óra tájban haladt Ófalu felé. Látta a nevezett leányt már
Ófaluban nénje: Solymosi Zsófi és annak gazdája Rozenberg Herman,
Kohlmájer József bizonyitja, hogy Solymosi Eszter a kérdéses napon, ebéd
előtt félórával csakugyan megjelent boltjában, veres és kék festéket
vásárolt és onnan kevés időzés után távozott; Solymosi Zsófi a
visszatérő Solymosi Eszterrel ismét találkozván, látta, hogy kendőjében
vitte a bevásárolt tárgyakat, Hajdu József szintén látta a leányt 11–12
óra közt Ófaluból a Lánczi József szegletéig menni, de nem látta az ott
levő gáton átmenni, Szabó Juliánna, Tanyi Gábor ugyanazon időtájban
látták a Pap József malma előtt elhaladni; Jakab János kevéssel délelőtt
látta Lichtman József háza előtt elsietni, mig Tapasztó Miklós arról
tett tanuságot, hogy még nem volt dél, midőn látta – nemcsak az emlitett
gátig, de azon is áthaladni.
3. A vizsgálat gyakorlati szemle utján megállapitotta, hogy Solymosi
Eszternek – gazdasszonyától fél 11 órakor kiindulva, s beszámitva a
boltban és nénjével töltött időt, a zsidó templomhoz 11 óra 47 perczkor
kellett érkeznie.
4. Özv. Lengyel Istvánné a kérdéses napon kora délután a házának
tőszomszédságában levő zsidótemplom felől 3-szori kiáltást hallott,
olyformán, mintha azok a föld alól jönnének. Özv. Fekete Jánosné a
templomból délelőtt 10–11 óra közt hazafelé ment, a zsidó templom felől
sirást hallott és a templomajtónál két zsidót látott állani.
5. A lánya keresésére indult anyát, özv. Solymosi Jánosnét, ugy Sarf
József, mint neje azzal biztatták, hogy lánya megkerül; volt ilyen eset
már Nánáson is, akkor is a zsidókat gyanusitották.
6. Gyanus körülménynek tekintette a vizsgálat azt is, hogy éppen abban
az időben több napig idegen metszők voltak Tisza-Eszláron s ott
ismeretlen koldus zsidó család ezekkel egy időben tartózkodott; hogy a
zsidó templomban ugyanaz éjjel, szokatlan időben gyülekezet tartatott;
továbbá Solymosi János arról tett tanuságot, hogy éjjel 1 órától ½2-ig
különböző csoport zsidó 3–4 izben ment Grósz Márton istállójának háta
mögötti zsidó templom felé; Cserés Andrásné pedig a tárgyalás során azt
tanusitotta, hogy az emlitett időtájt Groszberg Leó udvarában
csoportosultak a zsidók és ott Groszberg Leó tördelve kezét jajgatott:
»istenem, mit cselekedtünk!« majd villa, ásó kapa után kiabáltak.