Juliánna t.-eszlári-ujfalusi lakos, 1882. évi április 1-én délelőtt,
három nappal az izraelita husvét (passah) ünnepek előtt cselédjét, a 14
éves Solymosi Esztert elküldte a község másik részét képező Ófaluba,
Kohlmájer József boltjába festékért és koromért, a lakóház pitvarának a
közelgő husvéti ünnepek alkalmából leendő kifestésére.
Solymosi Eszter, miután Lánczy Gáborné szül. Kaszala Teréz és Csordás
Gáborné szül. Szakolczay Zsuzsanna szomszédoktól is megbizást kapott
ugyanazon kereskedésben egyes bolti czikkek bevásárlására, d. e. 10½ óra
tájban hazulról elment, a mint azt Hrabák Gyula is bizonyitja. Délelőtt
11 óra tájban megérkezett az Ófaluba, hol a bolt felé haladtában
találkozott nővérével Zsófiával, a ki éppen akkor gazdájával, Rozenberg
Hermannal bort vitt Taub Emánuel lakására s a kinek kérdésére akkor csak
annyit mondott, hogy a boltba megy. De találkozott ez utjában még Jakab
János, Szabó Juliánna és Tanyi Gábor kihallgatott tanukkal. Volt is
Kohlmájer József kereskedésében s ott vörös és kék festéket vásárolván,
néhány percznyi időzés után eltávozott. Utközben Rozenberg Herman lakása
előtt haladván el, a ház kapujában nővérével, Zsófiával megint
találkozott, beszédbe ereszkedett, majd annak kijelentésével, hogy
sietnie kell, mert otthon várni fogják a festékkel, nővérétől elvált és
sebes léptekkel folytatta utját a Tótfalu felé, a mely irányban testvére
Zsófi egész az Ófalu végén levő malmon túl követte tekintetével, a
meddig Rozenberg Herman magasan fekvő háza kapujából ellátni. Ugyanezen
malom mellett elhaladni látta öreg Tanyi Gábor, majd Hajdu József, kissé
tovább Tapasztó Miklós, ismét tovább Kaposi József, mig végre Tapasztó
Miklós azt is látta, midőn a leány a zsidó templom előtti téren elvonuló
Tisza-töltésen áthaladt és midőn állitása szerint az idő déli 12 órához
már elközelgett.
Solymosi Eszter délutáni 2 óráig haza nem térvén, Huri Andrásné annak
felkeresésére indult az Ófaluba. Itt Solymosi Zsófitól azon értesitést
nyervén, hogy Eszter eljött a boltból és még déli 12 óra előtt hazafelé
indult, azon gondolatban, hogy talán már otthon fogja őt találni,
visszatért lakására, de Esztert sem odahaza, sem anyjánál, özv. Solymosi
Jánosnénál fel nem találta.
Özv. Solymosi Jánosné Huri Andrásné utján hirt vévén leánya eltünéséről,
szintén leánya keresésére indult, de bár az egész falut bejárta, a leány
nyomára nem akadt. Leányának eredménytelen keresése után estefelé özv.
Solymosi Gáborné társaságában sirva térvén haza, midőn utközben a zsidó
templom mellett haladt el, Sarf József zsidó egyházfi és annak neje
Müller Léni a templom melletti lakásukról kijöttek eléje az utra s
biztatták, ne búsuljon, meg fog kerülni a leánya, felemlitvén, hogy
Nánáson is történt hasonló eset, ott is elveszett egy gyermek, akkor is
a zsidókat gyanusitották s a gyermeket később a réten megtalálták. Özv.
Solymosi Jánosné Sarf József és neje ezen nyilatkozatának kezdetben mi
jelentőséget sem látszott tulajdonitani. Midőn azonban a következő napon
valaki azon gyanut keltette benne, hogy leányát a zsidók emésztették el
s minthogy továbbá ezen hir, állitása szerint, ápril 3-án már az egész
falut bejárta, április 4-én elment Vencsellőre a járási szolgabiróhoz, a
kinek leánya eltünését bejelentvén, gyanujának kifejezése mellett kérte,
hogy a zsidó templomot vizsgálja meg.
A szolgabiró azonban ez alkalommal a gyanut hihetetlennek találván,
Solymosi Eszternek csupán országos köröztetése iránt intézkedett, később
azonban Sarf József egyházfi 4 éves fiának, Samunak többek előtt
elejtett egyes mondásaival az özv. Solymosi Jánosnéban keletkezett gyanu
ujabb táplálékot nyervén, május 4-én ismét felkereste a szolgabirót,
előadván, hogy a zsidók elleni gyanuját most már egyes községi lakosok
tényleges tanuvallomásai is támogatják. A járási szolgabiró ennek
folytán intézkedett, hogy Solymosi Eszter eltünése tekintetében a
rendőri nyomozás megindittassék.
Tisza-Eszlár községének előljárósága 1882. évi május hó 6-án a rendőri
nyomozást teljesitvén, kihallgatott több tanut, kik előadták, mit Sarf
Samu gyermektől hallottak, t. i. azt, hogy az eltünt Solymosi Eszternek
nyakát az ő atyja Sarf József s testvére Móricz segitségével egy metsző
vágta el. Az előnyomozásnak ezen eredménye alapján a birósági
előnyomozás elrendeltetvén, ennek folyamában Sarf Móricz, özv. Lengyel
Istvánné és özv. Fekete Jánosné terhelő vallomása alapján határozottabb
alakot vett azon gyanu, hogy Solymosi Esztert Svarcz Salamon, Bukszbaum
Ábrahám, Braun Lipót (Lőbi) és Vollner Hermann az ugynevezett koldus
zsidó fosztották meg az életétől a tisza-eszlári zsinagóga helyiségében
s hogy Sarf József, Junger Adolf, Braun Ábrahám, Lusztig Sámuel,
Weiszstein Lázár és Taub Emánuel a nevezettek ebbeli ténykedését
öntudatosan előmozditották. Ugyanis Sarf József egyházfinak nagyobbik
fia, Sarf Móricz határozottan és körülményesen előadja, hogy 1882
április 1-én az isteni tisztelet végeztével d. e. 11 óra tájban a
zsidóság kijövén a templomból, ő be akarta zárni a templom ajtaját,
Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám és Braun Lipót sakterek, valamint
Vollner Hermann a koldus zsidó azonban, kik a templom előtt
megállapodtak, arra szólitották fel, hogy hagyja nyitva a templomajtót,
mivel a rajtok levő imádságot nem akarják magukkal vinni; ennek
következtében a nélkül, hogy a templomot bezárta volna, bement szüleinek
lakására; egy idő mulva atyja Sarf József, a ki az ablakon kinézett,
kiküldte, hogy hivja be azt a magyar leányt – Solymosi Esztert – a ki
Ófalu felől jön a végre, hogy vegye le az asztalról a gyertyatartókat,
atyjának ezen meghagyására elébe ment Solymosi Eszternek, a ki sietve
jött Ófalu felől, s azt behivta lakásukra. Solymosi Eszter, Sarf
Józsefnek felszólitására levette a gyertyatartókat az asztalról és
székre állva a szekrény tetejére rakta.
E közben bejött Vollner Hermann, ki Svarcz Salamonnal és ennek két
társával a templomban visszamaradt és a ki a templom pitvarából kifelé
nézett akkor, midőn ő Solymosi Esztert lakásukra behivta és azt mondta
Solymosi Eszternek, hogy menjen el vele a templomba, onnan valamit
kihozni, minek folytán Solymosi Eszter tényleg bement a templomba;
előadja továbbá Sarf Móricz, hogy mintegy negyedóra mulva kimenvén az
udvarra, a templomból jövő jajgatást és 3 vagy 4 segélykiáltást hallott,
minek folytán oda szaladt a templomhoz és minthogy annak ajtaját zárva
találta, benézett a kulcslyukon s ekkor látta, hogy Solymosi Eszter a
földön fekszik egy ingben, hogy őt Bukszbaum Ábrahám és Braun Lipót a
földre lenyomva tartják; s Svarcz Salamon épen akkor vágta meg késsel a
nyakát; látta továbbá, hogy Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót és Vollner
Herman a leány testét fölemelték és hogy ekkor Svarcz Salamon egymásután
két vörös cserépedényt tartott alája, melyekben a leány vérét felfogta
és egy nagy fazékba öntötte. Ennek megtörténte után a leányt ismét
felöltöztették, mire a belső templomból az előpitvarba siettek Lusztig
Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Junger Adolf s a hullát
körülállották. Azután ő bement a lakásukra, ott a történteket szüleinek
elbeszélte, mire anyja azt mondotta, hogy hallgasson. Körülbelül egy óra
elteltével Vollner Hermann bejött a lakásukra és felszólitotta őt, hogy
zárja be a templomajtót, minek következtében bement a templom
előpitvarába, a hol sem a leány holttestét nem találta, sem vérnyomot
nem látott. A kulcsot a pitvar ablakában találván, a templomajtót
bezárta és ugyanakkor látta, hogy Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám,
Braun Lipót, Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Junger
Adolf hazafelé távoztak.
Sarf Móricznak ezen terhelő előadását támogatja özv. Lengyel Istvánnénak
azon vallomása, hogy 1882 ápril 1-én kora délután 12 óra elmultával, a
ház tőszomszédságában levő zsidó templom felől háromszori kiáltást
hallott, valamint özv. Fekete Jánosné szül. Krámer Borbálának azon
vallomása, hogy 1882 ápril 1-én d. e. és pedig Adamovics Józsefnek és
Pap Józsefnek vallomása szerint déli 12 óra felé a zsidó templom mellett
haladván el, ez alkalommal a templom felől sirást hallott, látta, hogy a
templom ajtaja előtt két oldalt egy-egy zsidó állott az utfelé
nézegetve; támogatja végül Sarf Móricznak előadását azon tény, hogy
próbamenés utján megállapittatott, hogy ha Solymosi Eszter, miként azt
Huri Andrásné állitja reggeli fél 10 órakor indult el hazulról, ugy
hazafelé mentében 11 óra 47 perczkor érkezhetett a zsidó templomhoz.
A vizsgálat ezen terhelő adatai alapján tehát, a közvádló kir. főügyész
által emelt azon vád, hogy Solymosi Esztert Svarcz Salamon, Bukszbaum
Ábrahám, Braun Lipót és Vollner Hermann előre megfontolt szándékból
életétől megfosztották, továbbá azon vád, hogy Sarf József az által,
hogy Svarcz Salamon és társaival egyetértve az ablakon kinézve leste
Solymosi Esztert és azt lakására becsalván, a templomban reá várakozó
Svarcz Salamon és társainak kezére szolgáltatta, valamint azon vád is,
hogy Junger Adolf, Braun Ábrahám, Lusztig Sámuel és Weiszstein Lázár az
által, hogy a hivek távoztával igaz ok nélkül visszamaradtak a
templomban és ekkép Svarcz Salamon és társaival egyetértve, Solymosi
Eszter megöletése alkalmával a templomban jelen voltak, és ezen
magatartásukkal tettleg hozzájárultak Svarcz Salamon és társai bűnös
elhatározása fokozásához, jelenlétök által bátrabb és biztosabb
fellépésre ösztönözvén őket, miáltal Solymosi Eszternek előre megfontolt
szándékkal való megölését szándékosan előmozditották, jogos alapon
nyugvónak találtatott, annál is inkább, mivel tagadásban levő vádlottak
azt, hogy a terhökre rótt cselekmény ideje alatt a templomban nem
voltak, kifogástalan tanu vallomásával igazolni képesek nem voltak,
ugyanazért nevezett vádlottak a kir főügyész idevonatkozó inditványának
elfogadásával a gyilkosság, illetőleg az abbani részesség gyanuja miatt
vád alá helyeztettek.
Taub Emánuelt ugyan Sarf Móricz nem emliti azok között, kik a Svarcz
Salamon és társai terhére rótt büntett történtekor a templomban voltak,
azonban ő maga is azt állitja, hogy Svarcz Salamon és Braun Lipót nála
voltak szállva; igazolva van, hogy a kérdéses napon reggel azokkal
együtt ment a templomba és saját állitása szerint az istenitisztelet
végeztével azokkal együtt tért vissza lakására; ha tehát saját előadása
szerint folytonosan azoknak a társaságában volt, következtetni kellett,
hogy Svarcz és Braun metszők a terhökre rótt cselekményt elkövették, az
alatt ő is a többi vádlottal együtt a templomban volt, és annál is
inkább, mivel Cs. Nagy Jánosné, ki akkoriban vele egy pitvarban lakott,
azt adja elő, hogy Taub és vendégei, délután egy óra felé tértek haza a
kérdéses napon. Taub Emánuel tehát a többi részesekkel egy tekintet alá
esvén, ő is a gyilkosságban részesség miatt a királyi főügyész e
részbeni inditványának el nem fogadásával, vád alá helyeztetett.
A nevezett vádlottak ellen felsorolt ezen bizonyitó adatok azonban a
végtárgyalás szerint, nemhogy erősödést nyertek volna, hanem
határozottan meggyengültek.
Özvegy Lengyel Istvánné nevezetesen a vizsgálatban tett azon vallomását,
mintha ő 1882 ápril hó 1-ső napján kora délután házával szomszédságban
levő zsidó templom felől mintegy a föld alól jövő háromszori segély- és
gyermektől eredő kiáltást hallott volna, a végtárgyaláskor oda
módositotta, hogy e kiáltás »Kovácsné jőjjön ki« estefelé történt s háza
kapujától és nem a zsidó templom felől és nem is háromszor, hanem csupán
kétszer történt. Fekete Jánosnénak a vizsgálatban tett azon vallomása,
hogy ugyanazon napon délelőtt 11 óra tájban a zsidó templom mellett
haladván, a templom felől sirást hallott, a templomajtó falainál pedig
két zsidót az útfelé tekintgetve látott, terhelő gyanuokul nem
szerepelhet, mert a birói szemle megállapitotta, hogy Fekete Jánosné
ezen vélt sirást a templomtól 74 lépés távolságra hallotta és mert nincs
kizárva annak lehetősége, hogy e sirás, tekintettel a templomhoz való
távolságra, az ajtónak bezárt voltára nem is a templom felől, de semmi
esetre abból és feltehetőleg nem is sirás által okozott hangtól eredett;
azon további állitása pedig, hogy ugyanazon alkalommal a templomajtó
felénél két zsidót látott – feltéve, hogy a gyilkosság ugyanazon időben
történt, kizárja Sarf Móricz tanu állitásának lehetőségét, mert szerinte
a templomajtón kivül egyedül ő állott, s a többi általa nevezettek a
templom belsejében voltak; ha pedig áll az, hogy a gyilkosság idejében
két zsidó a templom ajtaját mintegy őrizte, akkor az ajtót meg sem
közelithetvén, az állitott eseménynek tanuja sem lehetett; végre Sarf
Móricz 14 éves tanunak vizsgálati előadását, tekintettel arra, hogy a
végtárgyalás alatt apja Sarf József vádlott ellen, valamint vallása és
hitsorsosai iránt oly mély megvetést és gyülöletet tanusitott,
melynélfogva előadását elfogulatlan és közelebbi gyanuokot képező
vallomásnak elfogadni és annak eskü általi megerősitését megengedni
annál kevésbbé lehetett, mert Sarf Móricz a vizsgálat és végtárgyalás
alatt tett vallomásaiban lényeges körülményekre, nevezetesen pedig
Solymosi Eszternek házukba ki által történt behivása, annak az állitott
gyilkosság alkalmávali, fekvésének iránya és helyzetére, valamint a
kezében levő kendőnek szinére nézve ellenmondásba jövén,
tanuságtételének megbizhatósága kérdésessé vált.
Ellene szól Sarf Móricz vallomásának Varga Kati meghiteltetett és
kifogástalan tanu vallomása is, mert ezen tanu azt állitja, hogy
Bukszbaum Ábrahám egyik vádlott metsző április hó 1-ső napján délelőtti
11 órakor a templomból Ziszmann lakására, hol szállva volt, megérkezvén,
megebédelt, s ebéd után mintegy két óra hosszat aludt. Ezen tanuvallomás
kizárja Móricz tanuságtételének azon igazságát, hogy Bukszbaum Ábrahám a
Móricz által jelzett időben a zsidó templomban lehetett, és ott az
állitott cselekményben részt vehetett volna.
Ily körülmények mellett is kiváló figyelemre méltatva azt, hogy a
gyilkosság tárgya hiányzik; a vádhatóság részéről különben is elejtett
gyilkosság s abbani bűnrészesség vádjának fentartására minden alapos ok
elenyészett, annálfogva az ezen bűntényekkel vádlottakat fölmenteni s a
letartóztatottak azonnali szabadon bocsátását elrendelni kellett. A vád
és védelem részéről felemlitett rituális gyilkosság a törvényszék
határozatának tárgyát nem képezhette, részint, mert az állitott
vallásszertartás a gyilkosság indokául fel nem hozható, részint, mert
elesvén maga a gyilkosság, annak lehető indoka is elesett és mert hogy
ily vallásszertartás a vádlottaknál léteznék, sem a vizsgálatban
beszerzett adatokal, sem más hiteles és a törvényben elfogadott módon
beigazolva nincs.
Az előnyomozás alatt továbbá Oláh György t.-dadai lakos, kerülő, junius
18-án délután 4 óra tájban a t.-dadai határban, ugynevezett Csonka-Fűzes
felé mentén útközben találkozott kerülő társával Várady Andrással, ki
arról értesitette, hogy a Csonka-Fűzesből jövő Kecskés József szolgája
azt beszélte neki, hogy kevéssel azelőtt a Tiszában egy női hullát
látott a Csonka-Fűzes alatt a vizen úszni.
Ezen értesités folytán Oláh György a Csonka-Fűzes szélén a Tisza partján
fölfelé haladva, a part közelében a füzesben fennakadt hullát felfedezte
és azt két tutajos segélyével a partra kihuzta. Oláh György az esetről
az előljáróságot értesitendő, bement T.-Dadára, a hullának őrizetét azon
tutajosokra bizván, a kik közel a Csonka-Fűzeshez a partra szállották.
Az előljáróság tagjai nyomban a helyszinére siettek, a kifogott hullát
azonban már ott nem találták, mert azt a tutajosok, állitásuk szerint
azért, mert igen nagy szaga volt, elásták.
A községi előljáróság jelentése folytán esti 9 és fél órakor ifj. Zoltán
István szolgabirósegéd, dr. Kiss Jenő járási orvos kiséretében a
helyszinére kimenvén, a hullát kiásatta és azt a nélkül, hogy a sirból
kiemeltetett volna, előleges szemle alá vétette, melynek végeztével,
óvintézkedések mellett ujból eltakarittatta.
Junius 19-én a hulla feletti birói szemle megtartatván, ez alkalommal
kitünt, hogy a hulla ruházata hasonlit a Solymosi Eszter által
eltünésekor viselt ruhadarabokhoz, továbbá megállapittatott, hogy a
hulla balkezének csuklójára egy kendő volt szorosan odakötve, a melyben
elázott, kenőcsszerü állományu kék festék találtatott; annálfogva a
jelenvolt özv. Solymosi Jánosné felhivatott, hogy a leánya által
eltünése alkalmával viselt ruhadarabokat körülményesen irja le; mi
megtörténvén, kitünt, hogy a hullán talált ruházat az özv. Solymosi
Jánosné bemondása szerint Solymosi Eszter által eltünésekor viselt
ruházattal megegyez. Később a hullán talált ruhadarabok özv. Solymosi
Jánosnénak, Huri Andrásnénak, majd Olajos Bálintnénak, Lak Péternének és
Felner Istvánnénak is felmutattatván, ezek is azokban Solymosi Eszter
ruházatát felismerték. A talált hulla is a Solymosi Esztert ismerő,
összesen 20 egyén által szemle alá vétetvén, ezek közül Szakolczay
Julcsa a hullában Solymosi Esztert határozottan felismerte; Laki János,
Solymosi János, Jakab János, Juhász József és Juhász Andrásné pedig a
hullában Solymosi Eszter tetemeit felismerni vélték; ellenben özv.
Solymosi Jánosné, Gazdag Józsefné, Olajos Bálintné, Tanyi Józsefné,
Szelley Gáborné, ifj. Pap József, Láposi János, Várkonyi Ferencz, Tóth
Mari, Solymosi János (Eszternek testvére) és Solymosi Zsófia a hullában
Solymosi Eszternek tetemét fel nem ismerték.
A hulla törvényszéki bonczolás alá vétetvén, a törvényszéki orvosok a
hozzájok intézett kérdések alapján véleményöket beadták. Minthogy
azonban a vélemény minden körülményre kiterjedő nem volt, és hogy az
minél inkább biztos alapot nyerjen, elrendeltetett a hullának kiásatása,
egyetemi tanárok általi megvizsgáltatása; és minthogy ezek véleménye a
bonczolást teljesitő szakértőkétől eltérő volt, mindkét szakvélemény az
országos közegészségügyi tanácshoz felülvéleményre felterjesztetett. –
Az ellentétes szakértői vélemények felülvizsgálására megkeresett
országos közegészségügyi tanács kimondotta:
1. Hogy a legtöbb jel arra mutat, hogy a hulla 16–18 éves nő teste volt,
de nem állapitható meg határozottsággal, hogy nem volt-e egy-két évvel
idősebb vagy fiatalabb.
2. A bonczjegyzőkönyv nem nyujt biztos adatot arra, hogy a halált
vérszegénység vagy más testi baj, vagy fulladás okozta volna.
3. A halál beálltának ideje meg nem állapitható.
4. Nem valószinü, hogy a hulla 14 napnál tovább lett volna a vizben.
5. A nemi közösülés nagy mérvbeni gyakorlásának bizonyitására a
bonczadatok nem elégségesek.
6. Valószinübb, hogy a szőrzet borotvával távolittatott el, de a
kihullás lehetősége sem zárható ki.
7. A körmöknek a bonczolás előtti hiánya nem zárható ki.
8. Valószinübb, hogy a hulla életében rendszerint nem foglalkozott
durvább munkával s nem járt mezitláb, de az ellenkező sem zárható ki.
Az 1882. évi junius hó 19–20. napján teljesitett bonczvizsgálat és azzal
kapcsolatos eljárás folytán, tekintettel az orsz. közegészségügyi
tanácsnak a hullára vonatkozólag, kora, vizben létének tartama,
foglalkozása s a szőrzet mikénti eltávolitása tekintetében adott
véleményére, azon gyanu merült fel, hogy idegen hulla Solymosi Eszter
ruháiba öltöztetve azon czélból dobatott a Tiszába, hogy a biróság
félrevezetésével elfogadtassék azon tény, hogy Solymosi Eszter, mint a
kinek ál-hulláján külsértés nyomai nem voltak, nem olyképen fosztatott
meg életétől, a mint azt Sarf Móricz vallomásában előadja. A gyanu e
részben azon tutajosokra irányult, kik a Csonka-Fűzes közelében voltak,
midőn a hulla megtaláltatott, és kik az őrizetükre bizott hullát, mig a
községi előljáróság a helyszinére érkezett, eltemették.
Ezen tutajosok közül Herskó Dávid törvényszékileg hitelesitett
vallomásában, tutajos társa Matej Ignácz előadásával egyezőleg
beismerte, hogy midőn junius 7-én tutajon Kerecseny mellett haladt el,
régi ismerőse Smilovics Jankel, ki éppen akkor rakodott tutajával, a
parton, zsidó nyelven azt kiáltotta át hozzá, hogy jó fizetésért
szállitson el tutaján egy hullát, s midőn ő erre reáállott, azt
mondotta, hogy a hullát majd utközben átadja neki és akkor majd
megmondja, hogy hova kell azt szállitani.
Beismerte továbbá, hogy junius 11-én Kis- és Nagy Tárkány között
kikötvén, este Smilovics Jankel szintén megérkezett s az elhozott hullát
azon utasitással adta át neki, hogy azt tutaja alatt Dadáig szállitsa, s
ott eressze el. Előbb azonban a hullát azon ruhába öltöztesse, a melyet
Eszlár alatt egy 30–35 éves barna asszony fog neki átadni s arra is
kitanitotta, hogy a ruhadarabot milyen rendben adja rá a hullára s
különösen, hogy azon kendőt, a melyben a papirba takart festék lesz, a
hulla balkezére kösse. Jutalomképen 200 frtot igért és abból előlegül 56
frtot átadott. Beismeri, hogy a hullát átvette és azt Matej Ignácz
segélyével, ki a történteknek véletlenül szemtanuja volt, tutaja alá
huzta s odaerősitette.
Továbbá, hogy junius 16-án déltájban Eszlár alatt észrevette, hogy a
barna 30–35 éves asszony ruhanemüvel a kezében ólálkodik a t.-eszlári
parton. Midőn pedig délután Eszláron alul a ladányi oldalon egy füzes
mellett kikötöttek 4–5 óra tájban, a nevezett asszony csolnakon átjött a
ladányi partra s a füzesben a magával hozott csomó ruhát zsidó nyelven
mondott ezen szavakkal adta át neki: »Itt vannak a ruhák, Jankel
küldötte neked a hullára«.
Beismerte végül Herskó Dávid, hogy a hullát Matej Ignácz segélyével még
azon este az e czélra átvett ruhába öltöztették s azután ismét a tutaj
alá helyezték, a honnan junius 18-án, midőn Tisza-Dadán felül a
Csonka-Fűzesben kikötöttek, a hulla kiszabadult és partra vettetett.