borotválás csakugyan nincs, mely a hajszálak egy részét a bőr felszíne
fölött, másrészét a bőr felszíne alatt metszhesse le, harmadik részét
pedig ugyanazon helyen tövestűl távolítsa el.
Észlelésemről nyomban értesítettem a tanársegédet. Szó nélkűl vette
tudomásúl.
IV.
(Mihálkovich első véleménye szerint a holttest idősebb leányé, nem
Solymosi Eszteré. – A 17 éves férfi csontváza fejletlenebb. – Engem nem
tud meggyőzni. – A fejlődés különböző. – Kérdéseim a tudósokhoz. – A
prágai orvosi egyetem 14 éves leánycsontváza. – Scheuthauer buzgósága. –
A tudósok végső véleménye.)
Bejött e közben a műterembe Mihálkovich, a kiváló tudós és nagy búvár.
Azt kérdeztem tőle, hogy a csontfejlődés állapotából lehet-e már eddigi
észlelésünk után a csonka-fűzesi holttest életkorára következtetni?
Azt felelte: az áztatási kisérletet még nem fejezték be teljesen,
véleményük végleges megállapítása tehát még lehetetlen, – azonban
véleménye szerint a csonkafűzesi holttest életkorát 14 évnél s négy
hónapnál magasabbra kell tenniök.
Megdöbbentem.
Ez már komoly dolog. Ez nagy szeplő lenne az agyamban megszerkesztett
tényálláson. Ez a csonkafűzesi szakértőknek adna igazat. Hiszen igaz,
hogy a három kiváló tudós véleménye is csak vélemény, mely az ellenkező
körülmények bizonyosságra emelését nem akadályozza meg szükségképen. Az
is igaz, hogy a büntetőjogi bizonyítás anyagának óriási tömege van
birtokunkban, melylyel az azonosságot mégis teljesen tudjuk igazolni. De
mégis csak meg lenne munkánk nehezítve, a tövis mégis bent maradna a
sebben s a zsidók elleni gyülöletszítás mégis új és éles fegyvert kapna
kezébe.
Kérdeztem, miféle jelenségekre alapítja véleményét?
Egyik asztalon állt egy tálcza, a tálczán szétszedett emberi csontok,
szennyes, sárga színűek, mint a hogy a föld alatt szoktak lenni, a mikor
már az enyészet minden lágyabb testrészt megsemmisített körülöttük.
Fölvette kezébe a tálczát s elém tartotta.
– Nézze meg, ugymond, e csontokat. Ezek fiatal legény csontjai, a kiről
föltétlenül bizonyos, hogy 18-ik életévében volt s 17 éves életkorát
teljesen betöltötte. Méltóztassék jól megnézni például a bordák
ízvégeit, az epifiziseket, minő csontosodási állapotban vannak azok.
Megnéztem.
Akkor elém tartotta a csonka-fűzesi holttest megfelelő bordáit, hogy
most meg ezeket nézzem meg jól s ezek ízvégeinek csontosodási állapotát
hasonlítsam össze ama másik bordával.
Összehasonlítottam. Különös gonddal és figyelemmel kerestem a hasonlatot
s az eltérést. S valóban a nagy tudós figyelmeztetésének segítségével is
abban állapodtam meg, hogy a csonka-fűzesi holttest borda-ízvégeinek
csontosodása valami csekélységgel előbbre haladottabb, mint a tálczán
levő 17 éves férfié.
Megint szólt a nagy tudós.
– Ugy-e, nyilvánvaló a különbség? Már pedig, ha én biztosan tudom, hogy
ez a csont 17 éves életkorú s felötlőleg fejletlenebb, mint a
csonka-fűzesi, miként mondhassam én tiszta lélekkel a csonka-fűzesi
holttestet 14 évesnek s 4 hónaposnak?
A nagy tudós a léleknek teljes őszinte mélységéből beszélt.
Elfogultságra, mellékgondolatra, elhamarkodott véleményre, nem eléggé
pontos észlelésre még csak nem is gondolhattam. Hiszen nekem is kezemben
volt a kétféle csont s élő két szememmel magam is jól láttam a
különbséget.
Még se voltam meggyőződve. Sőt még kétség se támadt bennem egy
pillanatra se. Hiszen száz körülmény győzött meg arról, hogy a
rejtélynek nincs más okszerü megoldása, csak az, hogy a csonka-fűzesi
holttest Solymosi Eszter. Igaz, hogy az 14 éves s közel 4 hónapos
életkorú s itt 17 éves csontvázat kevésbbé fejlődöttnek látok, de az
okszerű megoldásnak még ez az ellentmondó jelenség se állhat útjába.
Miért nem állhat?
Az élettanban s annak fejlődéstani részében természetesen én nem voltam
tudományos értelemben véve jártas. Nem voltam szaktudós. De az
életjelenségek óriási tömege felnőtt korom óta az én gondos figyelmemet
is magára vonta. Jól láttam, hogy az emberek, állatok, növények
világában mindennapiak a gyorsabban s lassabban fejlődés tünetei.
Föltétlenül biztos voltam abban példáúl, hogy az agynak, az
értelmességnek fejlődése egy-két-három évi különbségtől nem függ
válhatlanúl. Hány gyermeket, fiút és leányt láttam én életemben, a kinél
a minden irányú értelmesség 14 éves életkorban jobban ki volt fejlődve,
mint másoknál a 17 éves életkorban. S az agy is csak oly része a
testnek, mint a csont, tehát a csontnál is csak oly nagy lehet a
fejlődés fokozatában az eltérés, mint az agynál.
Azt is jól tudtam, hogy például a nőgyermeknél a 10-ik és 20-ik életév
között más a fejlődési fokozatok közti időtartam, mint a
férfigyermeknél. Láttam 12 éves nőt teljesen érettet és 17 éves nőt
teljesen éretlent. Egyszóval: tudtam, hogy különböző egyéneknél a
fejlődés foka és időtartama nem egyenlő.
A tünetnek okát tisztán nem tudom, nem is keresem. De a szaktudósok se
tudják. Oka bizonyára az egyéniségben van. Az egyéniség keletkezésének
száz meg száz okát ismeri a tudomány, de még több okát nem ismeri, még
több okáról sejtelemmel se bir. Mindez azonban máshová s nem a nagy
perre tartozik.
Azt mondtam Mihálkovichnak:
– Megdöbbentett ez az észlelés, de meggyőződésemben meg nem rendített.
Önök véleménye nehezebbé teszi a védelem munkáját, de a sikert meg nem
gátolja. Egyéb bizonyítékok egész seregével kétségtelenné teszszük, hogy
az a holttest Solymosi Eszteré, tehát az 14 éves és közel 4 hónapos
életkorú. Önök az ország első szaktudósai e téren, önök által a tudomány
nyilatkozik. Ha a tudomány össze nem fér az egyetlen lehető okszerű
megoldással: akkor csak a tudomány hézagossága jön napvilágra. Nem az
igazság vall kudarczot, hanem mai állásában a tudomány. A törvényszék
előtt minden esetre lesz három kérdésem önökhöz, melylyel az önök
véleményének sulyos hatását fogom elhárítani.
A nagy tudós szelid, komoly arczával s a szemüvegen át is fényes, okos
szemeivel nézett rám kis ideig. Azután azt kérdezte:
– Szabad volna nekem azokat a kérdéseket megismerni?
– Nincs okom titkolni. Az első kérdésem minden esetre az lesz, vajjon
bizonyos-e, hogy az embernek s az emberi csontoknak a serdülő korban
való fejlődése a nem, fajta, öröklés, átháramlás, életmód, foglalkozás,
éghajlat s esetleges betegségek miatt egyénenként gyorsabb vagy lassúbb?
– Bizonyos!
– A második kérdésem az lesz, vajjon az életkort a csontok fejlődéséből
megállapító véleményt önök nem a tudomány összegyüjtött összes adataiból
állították-e össze, mint olyat, a mely csak átlagos életkort tüntet föl
s nem egyéni életkort?
– Természetes, hogy mi csak átlagos életkorról beszélhetünk.
– Magam is belátom, de meg kell jegyeznem, hogy átlag ember nincs, hanem
csak egyén van. Végül a harmadik kérdésem az lesz, s ez a legegyszerűbb:
látták és e czélból vizsgálták-e önök már egy vagy több 14 éves leányka
csontvázát?
– Én nem láttam s úgy tudom, kartársaim se látták. A mi egyetemünkön
nincs ilyen csontváz-készület.
– Ily esetben én bizony az önök helyén nem mernék határozottan kizáró
véleményt mondani. Sok ember jóléte, becsülete, szabadsága s talán élete
függ a szakértői véleménytől.
A nagy tudós mereven nézett rám. A komoly tudósnak és erős elmének nagy
küzdelme látszott arczán. És látszott a nemes nagy léleknek az erkölcsi
felelősség fölött való viaskodása. Mit csináljon hát? Hitvány gondolatok
eltorzítják és csúffá teszik a szép arczot is; – nemes léleknek fönséges
gondolatai széppé, ragyogóvá teszik a közönséges arczot is. Háttal volt
fordúlva társalgásunk alatt az ablakok felé, de a terem világos volt s
én meghatva néztem azt a magával és gondolataival küzködő fényes arczot,
ki komoly tudós és becsületes ember. A ki nem bizonykodik, hanem az
igazságot keresi.
Végre azt kérdezte tőlem:
– Mit tenne ön a mi helyzetünkben?
– Minden esetre törekedném néhány 14 éves életkorú leány-csontvázat
saját szemeimmel megvizsgálni. Én ily igen kényes kérdésben csupán mások
észleléseiből nem mondanék véleményt. Hallottam-e vagy Taylorból
olvastam-e, de úgy emlékszem, Angliában a Gay-féle kórháznak közel
húszezer csontváza van, ott bizonyára kell lenni 14 éves leányénak is,
bizony én nyomban kocsira ülnék s oda mennék.
Nem felelt erre semmit. Befejeztük a társalgást s én eljöttem tőle.
Értesültem azután, hogy ő társalgásunkat Scheuthauer és Belky szakértő
kartársaival közölte. Megállapították, hogy életkor megállapításának
czélzatából egyik se szemlélt még 14 éves leány-csontvázat soha.
Megfontolták, vajjon egyikük vagy másikuk ne utazzék-e nyomban Angliába?
E helyett azt határozták, hogy átírnak a bécsi, gráczi, prágai egyetemek
orvostani karához; megkérdezik: van-e ott 14 éves életkorú leánycsontváz
s kérik, ha van, annak csontfejlődéstani pontos leirását elkészíteni s
megküldeni, sőt ha szükség, elutaznak maguk oda tanulmányozás végett.
A feleletek megérkeztek. A bécsi és gráczi egyetemek orvostani
muzeumában nem volt megfelelő csontváz. Hanem volt szerencsére Prágában.
Az itteni orvosi egyetem tudós tanára, dr. Toldt, közölte, hogy ott a
957-ik számú csontváz kétségtelen 14 éves életkorú leány csontváza, s
hogy az a fejlődésben észrevehetőleg alig tér el a csonka-fűzesi
holttestől.
Minő csodálatraméltó lelkiismeretességgel dolgoztak ezek a szakértő
tudósok!
Scheuthauer eddig még soha nem vonta különös tanulmányozása körébe a
csontfejlődéstant. Szakmájánál fogva nagyon sok ezer holttestet bonczolt
már s széles és mély elméje, tudományszeretete s éles figyelése
természetesen sok tünetet megjegyzett már nagy szabatossággal, de
különös esetre vonatkozva gyakorlati czélból még nem vizsgált
részletesen. Most jogi és erkölcsi feladatává lett ezt cselekedni.
Éjt-napot egygyé tett, hogy most e kérdésben a legújabb vizsgálódások
eredményét is elsajátitsa. Átbúvárolta az egyetem szakkönyveit és
gyűjteményeit, nyomban beszerzett 140 korona értékü új könyveket s így
búvárkodott szakadatlanul.
A csonka-fűzesi holttest csontjait ő irta le először s az ő leírását
küldték Prágába dr. Toldthoz az ottani 957-ik számu vázzal való
összehasonlítás végett. Mikor a válasz megjött, Mihálkovichot némi
aggódás fogta el. Ő előtte csak a 17 éves életkorú csontváz lebegett és
nagyon meglepőnek tartotta dr. Toldt feleletét.
– Az én kartársam Scheuthauer vérmes természetü. Hátha talán nem
tökéletes szabatossággal írta le a csontokat. Most magam írom le.
Ezt mondta nekem.
Most azután ő maga írta le a csontokat. Tökéletesebb leírást nem ismer a
tudomány története. Most ezt küldték el dr. Toldthoz. Ő ismét felelt.
Azt felelte, hogy e leírás után a csonka-fűzesi holttestet még sokkal
nyugodtabban mondhatják 14 éves életkorúnak.
Ily tanulmány után szerkesztették meg e pontra nézve véleményüket a
törvényszékhez.
Azt modták:
Az eddigi irodalmi adatok a mostani ritka eset teljes fölvilágosítására
hézagosak, minthogy a csontok fejlődésének leírásában az egyéneket nem
szerint nem különböztetik meg, noha valószinű, hogy a fejlődés a fiunál
és a leánynál különböző. De hézagosak azért is, mert azok az irodalmi
adatok nem a magyar fajtáról, hanem a német, cseh és angol fajtáról
szólanak s a magyar fajtának csontfejlődését még csak ezután kell
tanulmányozni. Mindamellett a csonka-fűzesi holttest életkoráról
kimondható, hogy a legtöbb adat 16–17 életév mellett szól ugyan, de ezek
nem oly nyomós természetűek, hogy kizárnák azt, hogy az illető egyén a
14-ik és 15-ik életév között is ne lehetett volna.
Ezzel elesett a csonka-fűzesi szakértők véleménye s egyúttal szakértői
véleményből származó minden akadály megszünt arra nézve, hogy a
csonka-fűzesi holttest ne Solymosi Eszter lehessen.
V.
(A holttest olyan lányé, a ki 14 évesnél nem volt fiatalabb s 17 évesnél
nem volt idősebb. – A csonka-füzesi szakértők minden lényeges kérdésben
tévednek. – A holttest Solymosi Eszter lehet. – A biróság kitörli a
tudósok véleményéből ezt a pontot.)
Az egyetemi tudósok egyébiránt 1883-ik évi január 9-ére lettek készen
tanulmányukkal, újabb leletükkel s véleményükkel.
Leletüket pótleletnek nevezik. Vannak benne érdekes pontok.
Megtalálták a szempillák szőreit.
Megtalálták a szemöldökszőröket is.
A hajra nézve a mit találtak, azt már föntebb előadtam. A haj egy része
tövestűl kihúllott, más része a hajhagymával együtt megvolt, de a
hajtörzsön belűl a fejbőr felszíne alatt szakadt el, egy része pedig a
fejbőr felszínén felűl szakadt el. A nemi részen is megtalálták a
gyermekkor pehelyszőreit s azok közt egy-két szál sarjadni kezdő serdült
korbeli szőrt.
Véleményt kettőt adtak. Egyet a biróság kérdéseire s egyet a királyi
főügyészség kérdéseire.
A biróság kérdéseire azon túl, melyet föntebb már fölemlitettem, ezt
felelik:
»Mind a fogak állapota, mind a csontok fejlettsége arra mutat, hogy a
vizsgált hulla az úgynevezett ivarérődési időszakban volt, mely a 14-ik
életévtől egészen a 16-ikig s legföljebb a 17-ik évig terjed s némely
egyéneknél egy vagy két évvel korábban, másoknál későbben szokott
bekövetkezni. Bizonyosnak látszik, hogy 14 éven alúl és 17 éven felűl a
hulla nem volt, de hogy ezen évek közűl melyik illik pontosan a hullára:
ez esetben határozottan ki nem mondható.«
E véleményt indokolják a koponya kerületével, a bölcsességfogak és
homloköblök állapotával, a csontok ízvégeinek s a csontmagvaknak
fejlettségi fokával.
Kimondják végül, hogy a hajakat és szőröket se nem borotvával, se nem
edző szerrel távolították el, hanem azok, a mennyiben hiányzanak, a
vízben való rothadás folytán mállottak ki vagy töredeztek le. A nemi
részen talált pehelyszőrök fiatal korra vallanak.
A királyi főügyész kérdéseire szintén fontos feleleteket adnak.
Kimondják s nagy részletességgel indokolják, hogy a csonka-fűzesi
szakértők tökéletesen tévedtek, a mikor a kezek és lábak finom bőréről,
a tyúkszemről, a kezek szépségéről, a jól ápolt körmökről beszélve azt
mondják, hogy a csonka-fűzesi holttest élete folyamán durvább munkával
nem foglalkozhatott. Hiszen tyúkszemet a téli csizmában-járás is okoz,
holott a körmök és felhám pedig teljesen hiányozván, kéznek és lábnak
látszólag finom bőrünek kellett lenni.
Egy másik kérdésre kijelentik, hogy a csonka-fűzesi szakértők abban is
tökéletesen tévedtek, hogy a hulla 3–4 napnál tovább ne lett volna a
vízben. E szakértők minden ide vágó indoka légből kapott és
tudománytalan. Hiszen a hullaviasz képződése csak a vízben történhetett
s erre bizony tíz hét is esetleg szükséges volt, minthogy jelentékenyen
kevesebb idő alatt hullaviasz nem képződhetik.
Kijelentik a megfelelő kérdésekre azt is, hogy a csonka-fűzesi szakértők
épen semmivel se tudják bizonyítani azt az állításukat, hogy a
csonka-fűzesi holttest vérszegénységben halt meg, sőt a rothadás azon
fokán ezt se bizonyítani, se állítani nem lehet. Ép úgy nem tudják
igazolni azt se, hogy az illető nő a nemi érintkezést gyakorolta volna
életében. Erre vonatkozó vizsgálatuk a tisza-eszlári bonczolásnál
teljesen hiányos.
Végül kijelentik, hogy a csonka-fűzesi szakértők leletében egyetlenegy
jelenség sincs fölemlítve, a mely kizárná annak lehetőségét, hogy az
illető egyén halálának oka vízbefulás volt. A csonka-fűzesi szakértők
ellenkező állítása tehát szintén tévedés. Sőt az egyetemi tudósok több
fontos jelenséget födöztek fel, melyek egyenesen arra utalnak, hogy az
az egyén vízbe fúlt. De egyébként is, ha ismeretlen holttestet találnak
a vízben, ha annak rothadása már nagyon előrehaladt s ha semmi más
halálokot kimutatni nem lehet: akkor a tudomány és tapasztalat összes
bizonyságai szerint a holtat vízbefúltnak kell tekinteni. Ez az
egyszerű, józan, tiszta felfogás.
Feleletük végén igen fontos nyilatkozatot tesznek az egyetemi tudósok.
Kimondják, hogy a csonka-fűzesi holttest 14–17 éves egyéné volt.
Kimondják, hogy legalább hat héttel, de valószínűbb, hogy 11–12 héttel
előbb halt meg, mint a mikor Csonka-fűzesnél a Tiszából felbukkant.
Kimondják, hogy ez időnek legnagyobb részét, valószínűleg az egész időt
a vízben töltötte.
Kimondják végül, hogy se az első bonczolásnál, se a sírból kiásás és
második bonczolás alkalmával egyetlen jelenség a holttestben elő nem
tünt arra nézve, hogy az ne Solymosi Eszter, hanem valamely más idegen
nő holtteste lehessen.
S e közben kifejtik azt is, minő legyőzhetlennek látszó nehézségekkel
járt volna 6–12 hét előtt idegen hullát szerezni, azt ily hosszú időn át
víz alatt őrizni, arra Solymosi Eszter ruháját ráölteni s mindezt
észrevétlenül intézni. Ezzel a hullacsempészet elméletét teljesen
valószínűtlennek nyílvánítják.
1883. évi január 10-ike körül érkeztek be az egyetemi tudósok munkálatai
a vizsgálóbirósághoz s a törvényszékhez. Minő elképedés vett erőt erre a
vérvádhivő és terjesztő urakon! Minő zsivaj a zsidó-üldöző sajtóban!
Mennyi gyanusítás az egyetemi tudósok ellen! Különösen kárhoztatták a
tudósokat azért, hogy véleményt mertek adni arról, vajjon könnyü dolog
lehetett-e a holttest-csempészet és hogy kimondták kereken, hogy a
csonka-fűzesi holttest bizony Solymosi Eszter holtteste lehet.
A törvényszék erre különös hőstettet követett el. Birói tollal kitörölte
az egyetemi tudósok véleményének ide vonatkozó szakaszait. Jupiteri
haragját igy töltötte ki a tudósokon.
Óh együgyü biróság! Óh vérvád babonája által megvakult emberek! Mintha
az igazság elenyésznék azzal, ha a birói toll azt keresztül-kasul
huzogálja! Mintha most már annak a három tudósnak megszünt volna
meggyőződése! Mintha az a három tudós azt meg ne mondaná nyiltan a
tárgyaló s itéletmondó biróság előtt az egész világ hallatára!
VI.
(Az országos Közegészségügyi Tanács. – Nem tud s nem akar dönteni a
vitás kérdésekben. – Véleményét nem indokolja. – Hoffmann Bécsben és
Virchow Berlinben az egyetemi tudósoknak ad igazat.)
– – Véleményük hát épen a lényeges kérdésekre nézve ellenkezett a
csonka-fűzesi szakértők véleményével. Ily esetben az országos
Közegészségügyi Tanácsot kell megkérdezni. Ez az ország fővárosában, a
kormány és a legfelsőbb biróság székhelyén működik. Tagjai tudósokból,
egyetemi tanárokból, az orvosi tudományokban jártas férfiakból állanak.
Hatósága az egész országra kiterjed. Végrehajtó hatalma nincs. Csupán
véleményező hatásköre van. Tagjai közt zsidók is vannak s innen a
zsidókat csakugyan nem lehetett már kirekeszteni. Nem is akarta senki.
Se számuk, se egyéniségük nem lehetett döntő.
A vád is kérte a törvényszéket, terjessze föl az iratokat a Tanácshoz.
Én is megnyugodtam ebben. A törvényszék maga is szükségesnek látta.
Biztunk az országos Tanácsban mindnyájan, a kik a nagy per
végtárgyalására voltunk hivatva. Meglehetősen csalódtunk. A Tanács ugy
vélte, hogy se a csonka-fűzesi szakértőknek, se a zúgó közvéleménynek
mereven ellent mondani nem tanácsos, az egyetemi tudósokat megczáfolni
pedig tudásuk nem engedi. A Tanács tagjainak többségét is megfertőztette
a zsidógyülölet. Eszük és tudásuk nem tudta egészen elnyomni érzésüket.
A törvényszék maga tette föl a Tanácshoz a kérdéseket.
Az első kérdés az volt, vajjon 14–17 éves vagy 18 éven fölüli volt-e a
holttest? A csonka-fűzesi szakértők 18 éven fölülinek, az egyetemi
tudósok 14–17 évesnek mondották. A bölcs Tanács egyik véleményt se
akarta elfogadni és egyik véleménynyel se akart ellenkezni. Azért azt
mondta, hogy a legtöbb jel szerint 16–18 éves volt, azonban egy-két
évvel fiatalabb is lehetett, idősebb is. Tehát szerinte lehetett 20 éves
is, de lehetett 14 éves is. Ez, ugy vagyok meggyőződve nem komoly
tudományos beszéd.
A második kérdés az volt, vajjon mi volt a halál oka? Vérszegénység-e
vagy más testi baj, vagy a vizbefuladás? A bölcs Tanács azt felelte,
hogy se az egyik, se a másik halálokot nem lehet bebizonyitani. Tehát
nem felelt semmit ezzel a felelettel. A józan ész természetesen másként
nyilatkozott volna. A józan ész azt mondta volna: ime, itt egy holttest,
vizben találták, előrehaladt rothadásban van, rajta semmi különös
halálokot találni nem lehet: tehát azt kell tartani valószinünek, hogy a
vizbefult. Ha tűzben találták volna: az volna a valószinü, hogy tűzben
halt meg. Ha fának ágán nyakánál fogva kötélen lógva találták volna: az
volna a valószinü, hogy akasztás folytán halt meg. Ha széngázzal tele
levő zárt levegőben találták volna: az volna a valószinü, hogy
széngázmérgezésben halt meg. És igy tovább. Mert ha a holttesten semmi
különös halálok biztos jelét fölfedezni nem lehet: hát akkor a halál
okának azt kell tekinteni, a mi a halált ott, a hol a holttestet
megtalálták, természetes uton közvetlenül s kikerülhetlenül
előidézhette. Ez a józan ész.
A harmadik kérdésre a felelet igazi hülyeség.
A csonka-fűzesi szakértők azt mondták, hogy a holttest legföljebb tiz
nappal előbb elhalt egyéné, tehát ez az egyén 1882 évi junius 10-ike
körül halhatott meg. Az volt tehát a harmadik kérdés: el lehet-e e
véleményt fogadni vagy a holttest még korábban elhalt egyéné, a mint az
egyetemi tudósok állitják?
A Tanács itt is kitér a felelet alól. A csonka-fűzesi szakértőket nem
akarja s az egyetemi tudósokat nem meri megczáfolni. Azt mondja tehát
szórul-szóra:
»Nem ismerve elégségesen a viszonyokat, melyek között a hulla a haláltól
fogva feltaláltatásáig létezett: a halál beállásának ideje meg nem
állapitható.«
Micsoda beszéd ez!
Hiszen ha ismernők azokat a viszonyokat: nem volna szükségünk
szakértőre. A hol biztos tudásunk van: ott semmit se ér a szakértők
puszta véleménye.
De nem is igaz a Tanácsnak ez az indoka. Hiszen ott van az egyetemi
tudósok leletében a hullaszappan. Ez pedig se tiz nap alatt, se viz vagy
vizes környezet nélkül nem támadhatott. Tehát a holttestnek tiz napnál
jóval több ideig kellett halottnak lenni és vizben lenni.
A negyedik kérdésre adott felelet még meglepőbb, még mulatságosabb.
E kérdés igy szól: a hulla a vizben 3–4 napig, avagy hetekig létezett-e?
A Tanács felelete ez: »hogy a hulla tizennégy napnál s talán még néhány
napnál hosszabb ideig feküdt volna a vizben, az nem valószinü«.
Az országos Tanács egyetlen tagjával se érintkeztem a vélemény megadása
előtt. A mint a vélemény napvilágot látott: elbámult rajta a világ.
Egyik bécsi előkelő orvostani szaklap nyilván megirta, hogy nem hiszi,
hogy oly tudományos testület, mint a Tanács, ily badarságokat szülhetne,
bizonyára valami pajkos ellensége koholta ezt a véleményt.
Később találkoztam a Tanács előadójával. Elterjedt hirü tudós volt,
egyetemi tanár s több tudományos könyv irója. Bővebb ismerkedés s
többszörös eszmecsere után feltünően kistudásu és korlátolt elméjü
férfiunak találtam.
Azt kérdeztem tőle, mint az ügy előadójától s a vélemény szövegezőjétől,
vajjon mit jelent ez: »tizennégy napig s talán még néhány napig?« Nem
egyszerübb, tisztább s okosabb lett volna ezt mondani: »talán
tizennyolcz, vagy talán husz napig, vagy talán tizennégy napnál több
ideig?«
Erősen bizonykodott, hogy mély tudományos okokból igy kellett mondani:
»tizennégy napig s talán még néhány napig«.
A tudományos okok föltárását ismételt kérdésemre is kereken megtagadta.
S bizony én ezekre magamtól rá nem jöttem s nem is jövök soha.
Az ötödik, hatodik, hetedik és nyolczadik kérdések arról szólanak,
vajjon a Tiszából felbukkant nő nemileg érintkezett-e férfiakkal,
továbbá haja, szőre borotvával van-e eltávolitva, azután: megvoltak-e
körmei, mikor a holttest felbukkant a vizből, végre: foglalkozott-e, mig
élt, durva munkával s járhatott-e mezitláb?
A feleletek kuszák, minden határozottság nélkül valók. Nem ártanak s nem
használnak se a vádnak, se a védelemnek.
Véleményének indokait sohase hozta nyilvánosságra az országos Tanács. Az
indokok szövegezésén összevesztek tagjai.
A büntető perjog alapján az indokok hiánya érvénytelenné tette az egész
véleményt. A törvényszék feladata lett volna vagy kiegészités végett
visszaküldeni, vagy egyenesen visszautasitani a véleményt.
Ez természetes.