ellenére történt megoldása tehát megmenti a tiszta értelmi fogalmak _a
priori_ eredetét, az egyetemes természeti törvényeknek meg mint az
értelem törvényeinek érvényességét, de úgy, hogy használatukat csak a
tapasztalatra szorítja, mert lehetségük csak az értelemnek tapasztalatra
való vonatkozásából ered; nem pedig úgy, hogy ők a tapasztalatból, hanem
a tapasztalat belőlük származik; ez az egészen megfordított neme a
kapcsolatnak Hume-nak soha eszébe nem jutott.
Ebből valamennyi eddigi kutatásnak következő eredménye folyik: «Az
összes szintetikai _a priori_ alaptételek nem egyebek, mint lehetséges
tapasztalat elvei», és soha a dolgokra magukban, hanem csak
jelenségekre, mint a tapasztalat tárgyaira vonatkoztathatók. Ennélfogva
a tiszta mathematika, valamint a tiszta természettudomány soha egyébre,
mint puszta jelenségekre nem vonatkozhatik s csak azt tünteti föl, ami
vagy a tapasztalatot általában teszi lehetővé, vagy ez elvekből
leszármaztatva, mindenha valamely lehető tapasztalatban kell hogy
gondolható legyen.
31. §.
S ezzel végre valami biztosat értünk el, amihez minden metafizikai
vállalkozásban, mely eddig elég bátran, de mindig vakon különbség nélkül
kapott mindenbe, ragaszkodhatunk. Dogmatikai gondolkodóknak soha sem
jutott eszükbe, hogy törekvéseik célját ily rövidre fogják majd szabni,
de még azoknak sem, kik állítólagos józan eszükben bizván a tiszta
észnek jogos s természetes ugyan, de csak tapasztalati használatra
szolgáló fogalmaival s alaptételeivel oly tudást kerestek; melynek
biztos határait nem ismerték, nem is ismerhették, mert ily tiszta ész
mivoltáról, sőt csak lehetségéről is soha sem gondolkodtak, vagy nem
voltak képesek gondolkodni.
A tiszta ész nem egy naturalistájának (mely néven azt értem, ki elbizza
magát, hogy minden tanulmány nélkül dönthet a metafizika dolgában) talán
kedve lesz állítani, hogy amit itt annyi előkészülettel, vagy ha úgy
tetszik neki, annyi bőbeszédű, pedáns pompával előadtunk, azt ő az ő
józan eszének jósló szellemével réges-régen nemcsak sejtette, de tudta s
át is látta: «t. i. hogy minden eszünkkel a tapasztalat terét soha át
nem léphetjük». De minthogy, ha észbeli alapelveit sorban megtudakoljuk
tőle, mégis be kell ismernie, hogy sok olyan van köztük, melyeket
tapasztalatból nem merített, melyek tehát ettől függetlenek s _a priori_
érvényesek, hogyan s miféle okokkal akarja majd a dogmatikust s maga
magát is korlátok közé szorítani, ha e fogalmakkal s alaptételekkel
minden lehető tapasztalat körén túl él, épen mert a tapasztalattól
függetlenűl ismerjük meg őket? Sőt ő maga, a józan észnek ez a lovagja,
nem oly biztos, hogy bitorolt, olcsón szerzett bölcsesége mellett is
észrevétlenűl a tapasztalat tárgyain túl az agyrémek terére ne tévedjen.
Rendesen mélyen bele is van bonyolítva ezekbe, habár népszerű előadása
által mindent csak valószínűségnek, észszerű sejtésnek vagy analogiának
állítván, alaptalan követeléseinek némi színt tud adni.
32. §.
Már a filozófia legrégibb idejében az érzéki dolgokon vagy jelenségeken
_(phaenomena)_ kívül, melyek az érzéki világot alkotják, külön értelmi
lényeket _(noumena)_, melyek az értelmi világot alkotnák, képzeltek
maguknak a tiszta ész kutatói s minthogy ami egy fejletlen korszaknak
nagyon is megbocsátható volt, a jelenséget s látszatot
(Erscheinung-Schein) egynek tartották, csak az értelmi lényeknek
tulajdonítottak valóságot.
Valóban, ha az érzékek tárgyait, amint kell is, puszta jelenségeknek
tekintjük, ezzel mégis egyszersmind elismerjük, hogy magában való dolog
szolgál nekik alapúl, habár nem ismerhetjük meg mivoltát, amint magában
van, hanem csak jelenségét, t. i. azt a módot, amint ez az ismeretlen
valami érzékeinket megilleti. Ép azzal tehát, hogy jelenségeket vesz
föl, magukban levő dolgok létét is elismeri az értelem s ennyiben
mondhatjuk, hogy a tüneményeknek alapúl szolgáló lényeknek, tehát puszta
értelmi lényeknek képzete nemcsak megengedhető, hanem elkerülhetetlen
is.
Kritikai dedukciónk nem is zár ki ily dolgokat _(noumena)_, ellenkezőleg
az analitika alaptételeit arra szorítja, hogy épen nem vonatkoznak
valamennyi dologra, miáltal minden puszta tüneménynyé válnék, hanem hogy
csak lehetséges tapasztalat tárgyaira érvényesek. Ezzel tehát értelmi
lények el vannak ismerve, de ama kivételt nem ismerő szabály szemmel
tartásával, hogy e tiszta értelmi lényekről nem tudunk s nem is
tudhatunk semmit, mivelhogy tiszta értelmi fogalmaink, valamint tiszta
szemléleteink is csak lehetséges tapasztalat tárgyaira, tehát puszta
érzéki lényekre vonatkoznak s mihelyt ezeket elhagyjuk, ama fogalmaknak
nem marad a legcsekélyebb jelentésük sem.
33. §.
Tiszta értelmi fogalmaink valóban veszedelmesen csábítanak transscendens
használatra; ennek nevezem ugyanis azt, mely minden lehetséges
tapasztalaton túl megy. Fogalmaink a szubstanciáról, erőről,
cselekvésről, realitásról ugyanis nemcsak teljesen függetlenek a
tapasztalattól, nem is foglalnak magukban semmiféle érzéki jelenséget,
tehát valóban magukban levő dolgokra _(noumena)_ látszanak vonatkozni,
hanem – s ez még megerősíti ama vélekedést – a meghatározás oly
szükségessége jár velük, melyet a tapasztalat soha el nem érhet. Az ok
fogalma szabályt foglal magában, mely szerint az egyik állapotból a
másik szükségkép következik; míg a tapasztalat csak azt mutatja, hogy a
dolgok egyik állapotára a másik gyakran, legfölebb rendesen következik,
tehát sem szigorú egyetemességet, sem szükségességet nem adhat stb.
Ezért látszanak az értelmi fogalmak sokkal jelentősebbeknek s
tartalmasabbaknak, semhogy a puszta tapasztalati használat
rendeltetésüket kimerítené, s így épít hozzá az értelem észrevétlenűl a
tapasztalat házához még terjedelmesebb melléképületet, melyet csupa
értelmi lényekkel tölt meg, anélkül, hogy csak észre is venné, hogy
különben helyes fogalmaival használatuk határait átlépte.
34. §.
Két igen fontos, sőt mellőzhetetlen, habár igen száraz vizsgálatra volt
tehát szükség, melyeket a Kritikában a 137. l. s tov. 235. lapon s
tov.[16] végeztem, melyek elsejében megmutattam, hogy az érzékek nem
szolgáltatják _in concreto_ a tiszta értelmi fogalmakat, hanem csak a
használatukra való sémát, az ennek megfelelő tárgy pedig csak a
tapasztalatban (mint amely az értelemnek az érzékiség anyagaiból való
alkotása) találtatik. A második vizsgálatban (Kritika 235. l.)
megmutattam, hogy habár tiszta értelmi fogalmaink s alaptételeink a
tapasztalattól függetlenek, sőt látszólag sokkal tágabb körben
használhatók; a tapasztalat terén kívül mégsem gondolható általuk semmi,
mert nem tehetnek egyebet, mint hogy adott szemléletekre vonatkozólag az
ítélet logikai formáját meghatározzák; minthogy pedig az érzékiség terén
túl szemléleteink egyáltalán nincsenek, ama tiszta fogalmak itt
egyáltalán nem jelentenek semmit, mert nincs mód benne, hogy _in
concreto_ föl lehessen őket tüntetni. Mind az ily noumenák tehát s
összeségük: egy intelligibilis[17] világ csak oly feladat képzetei,
melynek tárgya magában lehetséges ugyan, de amelynek megoldása értelmünk
mivoltánál fogva egészen lehetetlen. Mert értelmünk nem szemlélhet, csak
adott szemléleteket a tapasztalatban összekapcsolhat. A tapasztalatnak
tehát fogalmaink minden tárgyát magában kell foglalnia, rajta kívül
fogalmaink, minthogy szemlélet nem vethető nekik alapúl, nem
jelenthetnek semmit.
35. §.
A képzeletnek talán megbocsátható, de néha-néha kicsapong, révedez,
azaz: ha nem marad óvatosan a tapasztalat korlátain belűl; mert ily
szabad nekilendülés legalább megeleveníti s erősíti és mindig könnyebb
bátorságát mérsékelni, mint bágyadtságán segíteni. De hogy az értelem,
melynek gondolkodnia kell, e helyett révedez, nem bocsátható meg neki
soha; mert csak ő tőle várhatunk segítséget, hogy a képzelet
révedezésének, ahol szükséges, határt szabjunk.
De nagyon ártatlanúl s illedelmesen kezdi. Előbb tisztába hozza az elemi
ismereteket, melyek minden tapasztalat előtt benne rejlenek, de mégis a
tapasztalatban mindig kell, hogy alkalmazást találjanak. Lassan-lassan
mellőzi e korlátokat; s mi is akadályozhatná meg benne, minthogy
alaptételeit egészen szabadon magából merítette az értelem? S most
először új természeti erőket talál ki, majd meg lényeket a természeten
kívül, egy szóval oly világot, melynek berendezéséhez az építő szereknek
nem lehetünk hijjával, mert termékeny képzelés bőven szerzi, a
tapasztalat pedig meg nem erősíti ugyan, de meg nem is cáfolja soha.
Innét van, hogy fiatal gondolkodók annyira szeretik az igazi dogmatikai
módú metafizikát s gyakran idejüket s különben hasznavehető tehetségüket
föláldozzák neki.
S nem használ semmit, ha a tiszta ész ama hiábavaló erőlködéseit
mindenféle figyelmeztetésekkel, hogy ily mélyen elrejtett kérdések
megoldása mily nehéz, panaszokkal eszünk korlátairól, s az állításoknak
puszta sejtésekké való leszállításával mérsékelni akarjuk. Mert amíg
lehetetlenségüket világosan ki nem mutattuk, s az ész magára eszmélése
igazi tudománynyá, melyben helyes használatának mezeje a semmis s meddő
használatától úgyszólva geometriai bizonyossággal elkülöníttetik, nem
válik: addig ama hiábavaló erőlködéseket teljesen soha meg nem
szüntetjük.
36. §. Mikép lehetséges maga a természet?
Ez a kérdés a legmagasabb pont, melyet a transscendentalis filozófia
érinthet e pontig mint határához s befejezéséhez vinnünk is kell e
filozófiát. Ez a kérdés pedig voltakép két kérdést foglal magában.
Először: Mikép lehetséges egyáltalán a természet _materialis_
jelentésben, t. i. szemléletileg, mint a jelenségek összesége, mikép
lehetséges tér, idő, s ami mindkettőt megtölti, az érzéklés tárgya? A
felelet ez: Érzékiségünk mivoltánál fogva, melynél fogva érzékiségünk a
neki sajátos módon, magukban előtte ismeretlen s ama jelenségektől
teljesen különböző tárgyaktól megillettetik. E feleletet magában a
könyvben a transscendentalis esztetikában, itt pedig a Prolegomenákban
az első főkérdés megoldásával adtam meg.
Másodszor: Mikép lehetséges a természet _formai_ jelentésben, mint ama
szabályok foglalatja, melyek alá mind a jelenségeknek tartozniok kell,
ha azt akarjuk, hogy mint egy tapasztalatban egybekapcsoltakat gondoljuk
őket? A felelet nem lehet más, mint ez: csak értelmünk ama mivoltánál
fogva lehetséges, melynél fogva az érzékiségnek mindama képzeteit
szükségkép egy tudatra vonatkoztatjuk; csak ennek folytán lehetséges
gondolkodásunk sajátos módja, t. i. szabályok szerint való gondolkodás s
ennek segítségével a tapasztalat, mely a tárgyaknak magukban való
megismerésétől teljesen megkülönböztetendő. Ez a felelet magában a
könyvben a transscendentalis logikában, itt a Prolegomenákban pedig a
második főkérdés megoldása folyamában adatott.
De hogy mikép lehetséges érzékiségünknek vagy értelmünknek s a neki,
valamint minden gondolkodásnak alapúl szolgáló szükséges appercepciónak
e sajátos tulajdonsága maga, arra már nem adhatunk feleletet, mert
minden feleletre s a tárgyak minden gondolkodására ismét csak erre az
appercepcióra szorúlunk.
Sok oly természeti törvény van, melyet csak a tapasztalatból tudhatunk
meg, de a jelenségek kapcsolatának törvényességét, azaz a természetet
általában nem ismerhetjük meg semmiféle tapasztalatból, mert maga a
tapasztalat rászorúlt ily törvényekre, melyek lehetőségének _a priori_
szolgálnak alapúl.
A tapasztalatnak általában lehetsége tehát egyszersmind a természet
egyetemes törvénye, s az előbbinek alaptételei maguk az utóbbinak
törvényei. Mert a természetet nem ismerjük egyébként, csak mint
jelenségeknek, azaz a bennünk levő képzeteknek foglalatját,
kapcsolatának törvényét tehát nem vehetjük egyebünnen, mint e képzetek
bennünk levő kapcsolatának alaptételeiből, azaz az egy tudatban való
szükséges kapcsolat föltételeiből, mely a tapasztalatot lehetővé teszi.
Maga az a főtétel, melyet az egész szakaszon át kifejtettünk, hogy
egyetemes természeti törvények _a priori_ ismerhetők meg, magától vezet
el ahhoz a tételhez, hogy a természet legfőbb törvényhozásának bennünk,
azaz értelmünkben, kell rejlenie s hogy egyetemes törvényeit nem a
természetben tapasztalat útján, hanem megfordítva, a természetet,
egyetemes törvényszerűségét tekintve, csak a tapasztalat lehetségének
érzékiségünkben s értelmünkben rejlő föltételeiben kell keresnünk.
Máskép, minthogy e törvények nem analitikai ismeretek szabályai, hanem
annak valóságos szintetikai bővítése, mikép ismerhetnők meg őket _a
priori_? A lehetséges tapasztalat alapelveinek a természet lehetségének
törvényeivel való ilyetén, még pedig szükséges megegyezése csak két
okból történhetik: vagy a természetből veszszük e törvényeket a
tapasztalat segítségével, vagy megfordítva: a természetet a tapasztalat
lehetségének törvényeiből általában származtatjuk le s az ennek puszta
egyetemes törvényszerűségével azonos. Az előbbi maga magával ellenkezik,
mert az egyetemes természeti törvényeket lehet s kell _a priori_ (azaz
minden tapasztalattól függetlenül) megismerni s az értelem minden
empirikus használatának alapúl venni; tehát csak az utóbbi marad
hátra.[18]
De a természet empirikus törvényeit, melyek mindig külön észrevevéseket
tételeznek föl, meg kell különböztetnünk a tiszta vagy egyetemes
természeti törvényektől, melyek külön észrevevések alapja nélkül csak
egy tapasztalatban való szükséges egyesítésük föltételeit foglalják
magukban. Ez utóbbiakat tekintve pedig, természet s lehetséges
tapasztalat teljesen azonegy. Minthogy pedig ebben a törvényszerűség a
jelenségeknek egy tapasztalatban való szükséges kapcsolatán (mely nélkül
az érzékiség semmiféle tárgyát nem ismerhetnők meg), tehát az értelem
eredeti törvényein alapszik, ennélfogva eleinte sajátságosnak hangzik
ugyan, de azért nem kevésbbé bizonyos, ha mondom: az értelem _(a
priori)_ nem meríti törvényeit a természetből, hanem szabja neki.
37. §.
E látszólag merész mondatot példával akarjuk megvilágítani, melynek
célja megmutatni, hogy magunk is oly törvényeket, melyeket az érzéki
szemlélet tárgyain fedezünk föl, főleg ha szükségeseknek ismertük meg,
általunk a természetbe helyezetteknek tartunk, habár különben mindenben
a tapasztalatnak tulajdonított természeti törvényekhez hasonlók.
38. §.
Ha a kör tulajdonságait tekintjük, melyeknél fogva ez az alak a tér
számos önkényes meghatározását azonnal egyetemes szabályban egyesíti
magában, nem tehetjük, hogy e geometriai dolognak bizonyos természetet
ne tulajdonítsunk. Két egyenes példáúl, mely egymást s egyúttal a kört
metszi, bármily véletlen tetszés szerint húztuk is, mindig oly
szabályosan metszi egymást, hogy a mindegyik vonal részeiből alkotott
derékszögű négyszög egyenlő a másikkal. Kérdem: «e törvény a körben
rejlik vagy az értelemben», azaz: az értelemtől függetlenűl foglalja-e
magában ez az alak e törvény alapját, vagy pedig az értelem, saját
fogalmai szerint (tudnillik a sugarak egyenlőségének fogalma szerint)
szerkesztvén magát az alakot, helyezi-e egyúttal belé az egymást
geometriai proporcióban metsző húrok törvényét? Ha e törvény
bizonyítását figyelemmel kisérjük, csakhamar átlátjuk, hogy csak ebből a
föltételből, melyet az értelem az alak szerkesztésének alapúl vetett, t.
i. a sugarak egyenlőségéből származtatható le. Ha most e fogalmat
bővítjük, hogy geometriai alakok különböző tulajdonságainak egységét
közös törvények alatt még tovább szemmel kisérhessük, s a kört
kúpszeletnek tekintjük, mely tehát más kúpszeletekkel a szerkesztés
ugyanazon alapföltételei alá tartozik, akkor azt találjuk, hogy mind a
húrok, melyek a kúpszeletekben, az ellipsziszben, a parabolában s
hiperbolában egymást metszik, mindig hasonlót mutatnak, nem ugyan, hogy
a részeikből alkotott derékszögű négyszögek egyenlők, de mégis mindig
ugyanabban a viszonyban állnak egymáshoz. Ha még tovább megyünk, t. i. a
fizikai asztronomia alaptanaihoz, akkor a kölcsönös vonzásnak az egész
anyagi természetre kiterjedő fizikai törvényére akadunk, melynek
szabálya az, hogy e vonzás minden vonzó ponttól való távolság
négyzetével megfordított arányban ugyanúgy fogy, amily arányban a
gömbfelületek, melyekbe az erő terjed, növekednek. E törvény a dolgok
mivoltában rejlőnek látszik s rendesen is _a priori_ megismerhetőnek
adatik elő. Bármily egyszerűek is e törvény forrásai, minthogy pusztán a
különböző félátmérőjű gömbfelületek viszonyán alapulnak; mégis
következménye megegyezésük változatosságát és szabályosságát tekintve
oly kitünő, hogy nemcsak az égi testek minden lehető pályái:
kúpszeletek, hanem oly viszony áll is fenn köztük, hogy a vonzásnak más
mint a négyzet megfordított arányában való törvénye világrendszerre
alkalmasnak nem gondolható.
Íme tehát törvényeken alapúló természet, melyeket az értelem _a priori_,
még pedig leginkább a tér meghatározásának egyetemes elveiből ismer meg.
Kérdem: e természeti törvények a térben rejlenek-e, s az értelem, csak a
tér gazdag tartalmú jelentését kutatván, akad-e rájuk, vagy pedig az
értelemben rejlenek-e s abban a módban, ahogy az értelem a tért a
szintetikai egység föltételei szerint, amire összes fogalmai irányulnak,
meghatározza? A tér oly egyforma s különös sajátságok dolgában oly
határozatlan valami, hogy bizonyára senki sem fogja benne a természet
törvényeinek kincses bányáját keresni. Az értelem határozza a tért
köralakká, kúppá s gömbbé, szerkesztésük egységének alapját magában
rejtvén. Tehát a szemlélet puszta egyetemes formája, mely térnek
neveztetik, szubstratuma ugyan mind a külön tárgyakra vonatkoztatható
szemléleteknek s ezek lehetségének s változatosságának föltétele ő benne
rejlik; de a tárgyak egységét mégis csak az értelem határozza meg, még
pedig saját mivoltában rejlő föltételek alapján; s így az értelem a
természet egyetemes rendjének szerzője, minden jelenségét saját
törvényei alá vonva s csak ez által hozva _a priori_ létre (formáját
tekintve) tapasztalatot, melynélfogva minden ami tapasztalatilag
megismerendő, szükségkép az ő törvényeinek van alávetve. Mert nem
maguknak a dolgoknak mivoltával van dolgunk, ez mind érzékiségünk, mind
értelmünk föltételeitől független, hanem a természettel, mint a lehető
tapasztalat tárgyával, már pedig az értelem lehetővé tevén a
természetet, egyúttal azt is eszközli, hogy az érzék világ vagy
egyáltalán nem tárgya a tapasztalatnak, vagy pedig természet.
39. §. Függelék a tiszta természettudományhoz.
A kategoriák rendszeréről.
A filozófus előtt mi sem lehet kivánatosabb, mint ha ama különböző
fogalmakat s alaptételeket, melyeket azelőtt, midőn _in concreto_
használta, szétszórva talált, _a priori_ elvből tudja leszármaztatni, s
ezáltal mindent egy ismeretben egyesíteni. Előbb azt hitte, hogy amije
egy bizonyos elvonás után maradt s egymással való összehasonlítás útján
az ismeretek külön fajának tetszett neki, azt teljesen egybegyűjtötte;
de csak _aggregatum_ volt; most tudja, hogy épen ennyi s nem több
tartozik ez ismeretfajhoz s átlátja beosztásának szükségét; ez megértés
s csak most van neki rendszere.
Hogy valaki a közönséges megismerésből kikeresse ama fogalmakat,
melyeknek külön tapasztalat nem szolgál alapúl, de amelyek azért minden
tapasztalati ismeretben előfordúlnak, melynek mintegy kapcsolási
formáját teszik, ahhoz nem kellett több gondolkodás vagy belátás, mintha
valaki egy nyelvből kikeresi a szók valódi használatának szabályait s
így a nyelvtan elemeit hordja össze (mindkét kutatás valóban közel rokon
is egymáshoz), anélkül azonban, hogy okát tudná adni, miért van minden
nyelvnek ép ez a formális alkata s nem más, még kevésbbé pedig, hogy
épen ennyi s nem több vagy kevesebb ily formai meghatározása
találkozott.
Aristoteles tíz ily elemi fogalmat hordott össze a kategoriák[19] neve
alatt. Ezekhez, melyeket prædicamenták-nak is neveztek, szükségesnek
látott, még öt postprædicamentát[20] csatolni, melyek pedig részben már
az előbbiekben rejlenek (mint _prius, simul, motus_), de ez a rapszódia
inkább figyelmeztetés volt a jövendő vizsgálóknak, mint rendszeresen
keresztülvitt eszme, mely a tetszést megérdemli, amiért is a filozófia
haladtával mint teljesen hiábavalót elvetették.
Az emberi ismeret tiszta (semmi empirikust magukban nem foglaló) elemeit
vizsgálván, hosszú gondolkodás után nekem sikerült először az érzékiség
tiszta elemi fogalmait (tért meg időt) az érteleméitől biztosan
megkülönböztetni s elválasztani. Ezáltal kimaradt ama lajstromból a
hetedik, nyolcadik meg kilencedik kategoria. A többieknek nem vehettem
hasznukat, mert nem volt elv, mely szerint az értelmet teljesen meg
lehetett volna mérni s minden funkcióját, melyből tiszta fogalmai
erednek, teljes számmal s pontosan megállapítani.
Hogy ily elvet találjak, oly értelmi működést kerestem, mely a többieket
mind magában foglalja s csak ama különböző módosulásokban vagy
mozzanatokban különbözik, melyekkel a képzetek különböző részeit a
gondolkodás egysége alá általában hozhatni s e működést megtaláltam az
ítéletben. Itt azután a logikusoknak kész, habár nem egészen hibátlan
munkájával rendelkeztem, minek folytán a tiszta, de tárgyukat illetőleg
egészen határozatlan értelmi funkcióknak teljes tábláját állíthattam
össze. Végűl pedig az itélés e funkcióit tárgyakra általában
vonatkoztattam, jobban mondva az itéletek objektiv érvényesekké való
meghatározásának föltételeire s így keletkeztek a tiszta értelmi
fogalmak, melyekre vonatkozólag nem lehetett kétségem, hogy épen csak
ezek s csak ennyi, nem pedig több, alkotják a tárgyaknak puszta
értelemből való egész megismerését. Régi nevükön, mint illik,
kategoriáknak neveztem őket, fentartván magamnak, hogy a belőlük
leszármaztatandó fogalmakat mind, akár egymás közt való, akár a jelenség
tiszta formájával (térrel meg idővel), akár az empirikusan még meg nem
határozott anyagukkal (az érzéklet tárgyával általában) való kapcsolatuk
útján származnak, a praedicabiliák neve alatt teljes számmal hozzájuk
csatolom, mihelyt a transscendentalis filozófia rendszere, melynek
céljából most csak az ész kritikájával volt dolgom, létrejönne.
A fődolog azonban a kategoriáknak e rendszerében, amiben amaz elvnélküli
rapszódiától különbözik s amiért egyedül megérdemli, hogy a filozófiához
számítsák, abban áll, hogy ezzel a tiszta értelmi fogalmak igaz
jelentését s használatuk föltételeit pontosan megállapíthattuk. Mert
kitűnt, hogy magukban nem egyebek logikai funkcióknál, mint ilyenek
pedig a legcsekélyebb fogalmat sem alkotják valamely tárgyról magában,
hanem érzéki szemléletre mint alapra szorúlnak, de akkor is csak arra
szolgálnak, hogy empirikus ítéleteket, melyek különben az ítélet
funkcióira vonatkozólag határozatlanok s közömbösek, e funkciók
szempontjából meghatározzanak, ezzel nekik egyetemes érvényességet
adjanak s általuk tapasztalati ítéleteket általában lehetővé tegyenek.
A kategoriák természetének ilyetén megértéséből, mely egyszersmind
puszta tapasztalati használatra szorítja őket, sem első szerzőjük, sem
senki utána, nem sejtett semmit; e megértés nélkül azonban (mely egészen
levezetésüktől vagy dedukciójuktól függ) egészen hasznavehetetlenek,
nyomorúlt névlajstrom, használatának magyarázata s szabálya nélkül. Ha
ilyesvalami valaha eszükbe jut vala a régieknek, a tiszta ész
vizsgálata, mely a metafizika neve alatt sok századon át annyi jeles főt
megrontott, egész más alakban származott volna reánk, fölvilágosította
volna az emberek értelmét, ahelyett, hogy mint tényleg megtörtént, sötét
s hiábavaló töprenkedésekkel kimerítette s az igazi tudomány számára
hasznavehetetlenné tette.