foglaltatik az érzékek s értelem e produktumában s mikép lehetséges maga
a tapasztalati ítélet. Az alapot a szemlélet teszi, melyről tudomásom
van, t. i. az észrevevés _(perceptio)_, mely pusztán az érzékekre
tartozik. De másodszor hozzátartozik az ítélés (mely csak az értelemre
tartozik). Ez ítélés lehet kétféle, először, ha csak az észrevevéseket
hasonlítom össze, még pedig állapotom tudatában vagy másodszor, ha egy
tudatban általában kapcsolom egybe. Az első ítélet puszta észrevevési
ítélet, s ennyiben pusztán szubjektiv érvényességű, nem egyéb mint az
észrevevéseknek elmeállapotomban való egybekapcsolása, a tárgyra való
vonatkozás nélkül. Azért a tapasztalathoz nem elég, mint rendesen
képzelik, hogy észrevevéseket összehasonlítsunk s egy tudatban az ítélés
által egybekapcsoljunk; ebből nem származik az ítélet egyetemes
érvényessége és szükségessége, melynél fogva egyedül lehet objektiv
érvényességű s tapasztalat.
Egészen más ítélet előzi tehát meg, mielőtt észrevevésből tapasztalat
lehet. Az adott szemléletnek fogalom alá kell foglaltatnia, mely az
ítélésnek általában a szemléletre vonatkozólag határozza meg formáját,
mely a szemlélet empirikus tudatát egy tudatban általában kapcsolja
egybe s ez által az empirikus ítéletnek egyetemes érvényességet szerez;
az ily fogalom tiszta _a priori_ fogalom, mely csak arra való, hogy azt
a módot általában határozza meg, hogy egy szemlélet mikép szolgálhat
ítélésre. Legyen ily fogalom az ok fogalma, akkor ez az alája foglalt
szemléletet pl. a levegőét az ítélés szempontjából általában határozza
meg t. i., hogy a levegő fogalma a kiterjedés szempontjából egy
feltételes ítéletben az előzőnek a következőhez való viszonyában áll. Az
ok fogalma tehát tiszta értelmi fogalom, mely minden lehető
észrevevéstől teljesen különbözik, s csak arra szolgál, hogy az alája
foglalt képzetet az ítélést általában tekintve határozza meg, tehát
egyetemes érvényességű ítéletet hozzon létre.
Mielőtt tehát egy észrevevési ítéletből tapasztalati ítélet válhatik,
először megköveteltetik, hogy az észrevevés ily értelmi fogalom alá
foglaltassék pl. a levegő az ok fogalma alá tartozik, mely a róla való
ítéletet a kiterjedést tekintve föltételesnek határozza meg.[11] Ez
által e kiterjedést nem pusztán mint a levegőnek az én állapotomban vagy
több állapotaimban való észrevevéséhez vagy mások észrevevése
állapotához tartozónak, hanem mint hozzá szükségkép tartozónak
gondoltatik; s ez az ítélet: a levegő rugékony, az által válik egyetemes
érvényességűvé s csak ezzel tapasztalati ítéletté, hogy bizonyos
ítéletek megelőzik, amelyek a levegő szemléletét az ok meg az okozat
fogalma alá foglalják s ez által az észrevevéseket nem pusztán az én
énemben egymásra vonatkozólag, hanem az ítélésnek általában formáját
(itt a föltételest) tekintve határozzák meg s ilyetén módon az empirikus
ítéletet egyetemes érvényességűvé teszik.
Ha valamennyi szintetikai ítéletünket amennyiben objektiv
érvényességűek, taglaljuk, azt találjuk, hogy sohasem állanak puszta
szemléletekből, amelyeket, mint rendesen hiszik, csak összehasonlítás
által kapcsolunk egybe valamely ítéletben, hanem hogy lehetetlenek
volnának, ha a szemléletből elvont fogalmakhoz nem járult volna hozzá
még tiszta értelmi fogalom, mely alá ama fogalmak foglaltattak, s csak
így objektiv érvényességű ítéletben egybekapcsoltattak. Még a tiszta
mathematika ítéletei legegyszerűbb sarktételeiben sem mentek e
föltételtől. Ez az alaptétel: Az egyenes vonal két pont közt a
legrövidebb, föltételezi, hogy a vonal a mennyiség fogalma alá
foglaltassék, mely bizonyára nem puszta szemlélet, hanem egyedűl az
értelemben székel s arra szolgál, hogy a szemléletet (a vonalét) a róla
alkotható ítéletekre vonatkozólag, mennyiségüket t. i. a sokaságot
tekintve (mint _judicia plurativa_)[12] határozzuk meg, értvén rajtuk,
hogy valamely adott szemléletben sok hasonnemű foglaltatik.
21. §.
Hogy már most a tapasztalat lehetségét, amennyiben _a priori_ tiszta
értelmi fogalmakon alapszik, előadjam, előbb azt, mi az ítéléshez
általában tartozik s az értelem különböző mozzanatait az ítéletekben
teljes táblázatban kell bemutatnom; mert egészen párhúzamosak lesznek
velük a tiszta értelmi fogalmak, melyek nem egyebek, mint fogalmak
szemléletekről általában, amennyiben ezek e mozzanatok egyikét vagy
másikát tekintve magában levő ítéletté tehát szükségkép s egyetemes
érvényűen határoztatnak meg. Ezáltal minden tapasztalat mint objektiv
érvényű empirikus ismeret lehetőségének _a priori_ alaptételei is
pontosan megállapíthatók. Mert ezek nem egyebek mint oly tételek, melyek
minden észrevevést (a szemlélet bizonyos egyetemes föltételei szerint)
ama tiszta értelmi fogalmak alá foglalják.
Az Ítéletek Logikai Táblája.
1. Mennyiségre
Egyetemesek
Részlegesek
Egyesek
2. Minőségre
Állítók
Tagadók
Végtelenek
3. Viszonyra
Kategorikusok
Föltételesek
Szétválasztók
4. Módra
Problematikusak
Asszertorikusak
Apodiktikusak
Az értelmi fogalmak Transscendentalis táblája.
1. Mennyiségre
Egység (A mérték)
Többség (A mennyiség)
Mindenség (Az egész)
2. Minőségre
Valóság
Tagadás
Korlátozás
3. Viszonyra
Szubstancia
Ok.
Közösség.
4. Módra
Lehetség
Létel
Szükségesség.
Természettudományi egyetemes alaptételek Tiszta fiziológiai táblája.
1. A szemlélet Sarktételei
2. Az észrevevés Megelőzései
3. A tapasztalat Analogiái
4. Az empirikai gondolkodásnak általában Követelményei.
21. §. _[a]_.
Hogy mind az eddig mondottakat egy fogalomba foglaljuk, első sorban arra
kell emlékeztetnünk az olvasót, hogy itt nem a tapasztalás
keletkezéséről van szó, hanem arról, mi rejlik benne. Amaz a
tapasztalati lélektanhoz tartozik, s ott is az utóbbi nélkül, ami az
ismeretnek s főleg az értelemnek kritikájához tartozik, soha nem volna
kellően kifejthető.
A tapasztalat szemléletekből áll, melyek az érzékiséghez tartoznak s
íteletekből, melyek pusztán az értelem műve. De azok az ítéletek,
melyeket az értelem csupán érzéki szemléletekből alkot, még távolról sem
tapasztalati ítéletek. Mert ez esetben az ítélet csak olykép kapcsolná
egybe az észrevételeket, amint az érzéki szemléletben adva vannak, az
utóbbi esetben pedig az ítéleteknek ki kell fejezniök, mit foglal a
tapasztalat általában magában, tehát nem azt, mit foglal a puszta
észrevevés magában, melynek érvényessége csak szubjektiv. A tapasztalati
ítéletben tehát az érzéki szemlélethez s az érzéki szemléletnek (miután
az összehasonlítás egyetemesítette) logikai kapcsolatához még valaminek
kell hozzájárulnia, ami a szintetikai ítéletet szükségessé s ezzel
egyetemes érvényűvé teszi s ez nem lehet egyéb, mint az a fogalom, mely
a szemléletet inkább az egyik, mint a másik ítéleti forma tekintetében
mint magában meghatározottat tünteti föl, azaz a szemléletek ama
szintetikai egységének fogalma, mely csak az ítéleteknek valamely adott
logikai funkciója által gondolható.
22. §.
Az egésznek a foglalatja ez: az érzékek dolga szemlélni; az értelemé
gondolkodni. Gondolkodni pedig nem egyéb, mint képzeteket egy tudatban
egyesíteni. Ez az egyesítés vagy csak az alanyra vonatkozólag történik,
s akkor esetleges és szubjektiv, vagy egyetemesen történik, s akkor
szükséges vagy objektiv. Képzeteknek egy tudatban való egyesítése
ítélet. Tehát gondolkodni nem egyéb, mint ítélni vagy képzeteknek
ítéletekre általában való vonatkoztatása. Azért az ítéletek vagy csak
szubjektivek, ha képzeteket csak egy alanyban levő tudatra
vonatkoztatok, s benne egyesítek, vagy objektivek, ha tudatban
általában, azaz szükségkép egyesíttetnek. Az összes ítéletek logikai
momentumai nem egyebek mint megannyi lehetséges módja képzetek egy
tudatban való egyesítésének. Ha pedig ugyancsak ezek fogalmakúl
szolgálnak, akkor a képzetek egy tudatban való szükséges egyesítésének
fogalmai, tehát objektiv érvényű ítéletek alapelvei. Ez egy tudatban
való egyesítés vagy analitikai, az azonosság alapján, vagy szintetikai,
különböző képzeteknek egymáshoz való tétele és járulása folytán. A
tapasztalat a tüneményeknek (észrevevéseknek) egy tudatban való
szintetikai kapcsolatában áll, amennyiben e kapcsolat szükséges. Azért
minden észrevevésnek előbb tiszta értelmi fogalmak alá kell
foglaltatnia, mielőtt tapasztalati ítéletekűl szolgálhatna, melyekben az
észrevevések szintetikai egységét mint szükségeset s egyetemes érvényűt
gondoljuk.[13]
23. §.
Ítéletek, ha csak mint adott képzetek egy tudatban való egyesítésének
föltételeit tekintjük, szabályok. E szabályok, ha az egyesítést
szükségesnek tüntetik fel, _a priori_ szabályok, s ha fölöttük állókból
nem származnak, alaptételek. Minthogy pedig minden tapasztalat
lehetségét illetőleg, ha csak a gondolkodás formáját vesszük rajta
tekintetbe, felsőbb feltételei a tapasztalati ítéleteknek nincsenek
azoknál, melyek a jelenségeket szemléletük különböző formája szerint
tiszta értelmi fogalmak alá foglalják s ezzel az empirikus ítéletet
objektiv érvényűvé teszik, ennélfogva ezek a lehető tapasztalatnak _a
priori_ alaptételei.
A lehető tapasztalat alaptételei azonban egyszersmind általános
törvényei a természetnek, melyek _a priori_ megismerhetők. S ezzel azt a
feladatot, mely e második kérdésünkben rejlik: Mikép lehetséges tiszta
természettudomány, megoldottuk. Az a rendszeresség ugyanis, mely egy
tudomány formájához szükséges, itt teljesen megtalálható; mert az összes
ítéletek előbb megnevezett formális föltételei fölött, tehát valamennyi
szabály fölött, melyeket a logika adhat, nem állhat semmi, ezek pedig
logikai rendszert, a reá alapított fogalmak, melyek minden szintetikai
és szükséges ítéletnek _a priori_ feltételeit foglalják magukban, ép
ezért transscendentalis rendszert, végűl pedig az alaptételek, melyek
segítségével minden jelenség e fogalmak alá foglalható, fiziológiai,
azaz természetrendszert alkotnak, mely minden empirikai
természetismeretet megelőz, ezt előbb lehetővé teszi, s ezért a
voltaképi egyetemes s tiszta természettudománynak nevezhető.
24. §.
Ama fiziológiai alaptételek elseje[14] minden jelenséget mint térben meg
időben való szemléletet a mennyiség fogalma alá foglal s annyiban a
mathematika tapasztalatra való alkalmazásának elve. A második azt ami
voltakép empirikus, t. i. az érzékletet, mely a szemléletek valóját (das
Reale) jelzi, alárendeli nem épen a mennyiség fogalma alá, mert az
érzéklet nem szemlélet, mely tért s időt foglalna magában, habár a neki
megfelelő tárgyat térbe s időbe helyezi; de a realitás (érzékleti
képzet) s a zéro közt, t. i. az időbeli szemlélet teljes üressége közt
mégis van mennyiségi különbség, minthogy a világosság minden adott foka
s a sötétség, a hő minden foka s a teljes hidegség, a nehézség minden
foka s az abszolut könnyűség, a tér megteltségének minden foka s a
teljesen üres tér közt még mindig kisebb fokok gondolhatók; minden tudat
s a teljes tudattalanság (lélektani sötétség) közt is vannak kisebb
fokok, úgy hogy nem lehetséges észrevevés, mely a tudat teljes hiányát
mutatná, azaz nem lehetséges lélektani sötétség, mely nem volna tudatnak
tekinthető, csakhogy más erősebb tudat elnyomja s ugyanez áll az
érzéklet minden más esetében is. Ezért előzheti meg az értelem még az
érzékleteket is, melyek az empirikus képzetek (jelenségek) tulajdonképi
minőségét alkotják, ezzel az alaptétellel, hogy valamennyinek, tehát
minden jelenség realejának fokai vannak, ami a mathematikának második
alkalmazása _(mathesis intensorum)_ a természettudományra.
25. §.
A jelenségek viszonyát tekintve, még pedig csak lételükre vonatkozólag,
e viszony meghatározása nem mathematikai, hanem dinamikai, s nem lehet
soha objektiv érvényű, tehát tapasztalásra alkalmas, ha nem tartozik _a
priori_ alaptételek alá, amelyek a rájuk vonatkozó tapasztalati
megismerést lehetővé teszik. Azért a jelenségeket alá kell rendelni a
substancia fogalma alá, mely a létel minden meghatározásának mint
magának a dolognak fogalma szolgál alapúl, vagy másodszor, amennyiben
időrendet, azaz eseményt találunk a jelenségekben, okára vonatkoztatott
hatás fogalma alá, vagy amennyiben az együttlétet objektive, azaz
tapasztalati ítélet által akarjuk megismerni a közösség (kölcsönhatás)
fogalma alá; s így objektiv érvényű, habár empirikus ítéleteknek, azaz a
tapasztalat lehetségének, amennyiben ennek föladata dolgokat, lételüket
tekintve, a természetben egybekapcsolni, _a priori_ alaptételek
szolgálnak alapúl. Ez alaptételek a voltaképi természeti törvények,
melyek dinamikaiaknak nevezhetők.
Végűl a tapasztalati ítéletekhez tartozik: nem annyira a jelenségek
egymás közti tapasztalatbeli megegyezésének s kapcsolatának ismerete,
mint inkább a tapasztalathoz általában való viszonyuk, mely vagy az
értelem megismerte formai föltételekkel való megegyezésüket, vagy az
érzékek s észrevevés anyagával való összefüggésüket, vagy mindkettőt egy
fogalomban egyesíti, tehát lehetséget, valóságot és szükségességet
egyetemes természeti törvények szerint foglal magában; ez a fiziológiai
módszertant (az igazság és a föltételek megkülönböztetését, s ez
utóbbiak megengedhetőségének határait) alkotná.
26. §.
Habár az alapelveknek harmadik, magának az értelemnek mivoltából
kritikai módszer szerint levont táblája oly tökéletességet mutat, hogy
magasan föléje emelkedik minden egyébnek, melyet magukból a dolgokból,
dogmatikai módon, habár hiába, eddig iparkodtak vagy a jövőben próbálnak
majd leszármaztatni, t. i. hogy benne mind a szintetikai _a priori_
alaptételek teljesen s egy alapelv szerint, t. i. az ítéleterő szerint
általában, mely az értelmet tekintve a tapasztalat mivoltát teszi, ki
lettek fejtve, úgy hogy biztosak lehetünk benne, hogy egyéb ily
alaptétel nincs (ily megnyugvást a dogmatikai módszer nem adhat meg
nekünk soha): még sem ez a legfőbb érdeme.
Ügyet kell vetni arra a bizonyító alapokra, mely ez _a priori_ ismeret
lehetségét fölfedi, s mindezeket az alaptételeket egyszersmind oly
föltételhez köti, melyről nem szabad soha sem megfeledkeznünk, ha csak
nem akarjuk, hogy félreértsék s alkalmazásban továbbra terjesszék, mint
eredeti jelentése kivánja, t. i. hogy ez alaptételek csak a lehetséges
tapasztalatnak általában, amennyiben _a priori_ törvényeknek van
alávetve, foglalják magukban föltételeit. Nem mondom tehát, hogy
maguknak a dolgoknak van mennyiségük, hogy ezek realitásának van foka,
ezek lételében van a járulékoknak kapcsolatuk egy szubstanciával stb.;
ezt senki sem bizonyíthatja, mert puszta fogalmaknak ily szintetikai
kapcsolata, midőn egyrészt minden érzéki szemléletre való vonatkozás,
másrészt, lehetséges tapasztalatban való minden kapcsolat hiányzik,
teljességgel lehetetlen. A fogalmaknak lényeges korláta ez
alaptételekben tehát az, hogy minden dolog, csak mint a tapasztalás
tárgya tartozik szükségkép, _a priori_, a megnevezett feltételek alá.
Ebből azután másodszor specifikusan sajátos bizonyítási módjuk
következik, hogy az említett alaptételeket nem is egyenesen jelenségekre
s ezek viszonyára vonatkoztatjuk, hanem a tapasztalat lehetségére,
melynek a jelenségek csak anyagát, és nem formáját teszik, azaz objektiv
s egyetemes érvényű szintetikai tételekre, hiszen épen ebben különböznek
tapasztalati ítéletek puszta észrevevési ítéletektől. Ez azáltal
történik, hogy jelenségek, mint puszta szemléletek, melyek a tér s
időnek egy részét elfoglalják, a mennyiség fogalma alá tartoznak, amely
elemeiket _a priori_, szabályok szerint szintetikailag egyesíti; hogy
amennyiben az észrevevés a szemléleten kívül érzékletet is magába
foglal, mely érzéklet s a zero t. i. az érzéklet teljes megszűnése közt,
kevesbedés által mindig átmenet van, annyiban a jelenség realéjának
mindig kell hogy foka legyen, amennyiben tudniillik a jelenség maga tért
meg időt nem foglal ugyan el,[15] de az üres időtől vagy tértől a hozzá
való átmenet mégis csak az időben lehetséges; ennélfogva, habár az
érzéklet mint az empirikus szemlélet minősége, amiben minden más
érzéklettől specifikusan különbözik, _a priori_ nem ismerhető ugyan meg
soha, mégis lehetséges tapasztalatban általában, mint észrevevés
mennyisége intenzive minden más egyenlőfajútól megkülönböztethető; csak
ez által válik lehetségessé s határoztatik meg a mathematika alkalmazása
a természetre az érzéki szemléletre vonatkozólag, mely által a természet
nekünk adatik.
A legnagyobb figyelmet kell azonban az olvasónak amaz alaptételek
bizonyítási módjára fordítania, melyek a tapasztalat analogiái neve
alatt fordúlnak elő. Minthogy ugyanis ezek nem, mint a mathematika
természettudományra általában való alkalmazásának alaptételei, a
szemléletek létrehozására vonatkoznak, hanem lételüknek egy
tapasztalatban való kapcsolatára, e kapcsolat pedig nem lehet egyéb,
mint a létel meghatározása az időben, szükséges törvények szerint,
melyek objektiv érvényűvé, tehát tapasztalattá teszik, ennélfogva a
bizonyítás nem vonatkozik maguknak a dolgoknak, hanem az észrevevések
kapcsolatának szintetikai egységére, még pedig az észrevevéseknek nem
tartalmát tekintve, hanem időrendjét s lételének ebben való viszonyát
egyetemes törvények szerint. Ez egyetemes törvények tehát a létel
meghatározása szükséges voltát az időben általában (tehát az értelemnek
egy _a priori_ szabálya szerint) tartalmazzák, ha azt akarjuk, hogy a
viszonyos időben való empirikus meghatározás objektiv érvényű, tehát
tapasztalat legyen. Többet e helyen, Prolegomenákban, nem mondhatok,
csak ajánlom az olvasónak, aki régtől fogva megszokta, hogy a
tapasztalatot csak az észrevevések puszta empirikus összetételének
tartja, s azért nem is gondol rá, hogy ezeknél sokkal messzibbre terjed,
t. i. hogy empirikus ítéleteknek egyetemes érvényt ád, és e célra tiszta
értelmi egységre, mely _a priori_ megelőzi, szorúl, – hogy a
tapasztalatnak az észrevevések puszta aggregatumától való e különbségére
jól figyeljen, s e szempontból ítélje meg a bizonyítási eljárást.
27. §.
Itt a helye, hogy Hume kételyét fenekestől kiforgassuk. Joggal
állította, hogy ésszel semmikép nem látható át az okság lehetsége, azaz,
mikép vonatkoztathatjuk valamely dolog lételét más valaminek a lételére,
amelyet emez szükségkép tételez. Én pedig még hozzáteszem, hogy ép oly
kevéssé láthatjuk át a szubzisztencia lehetségét, t. i. annak szükségét,
hogy a dolgok lételének valamely alany szolgál alapúl, mely maga
valamely más dolog állítmánya nem lehet, sőt, hogy ily dolog
lehetőségéről még fogalmat sem alkothatunk magunknak (habár a
tapasztalatban használatának példáit fölmutathatjuk); továbbá, hogy a
dolgok közössége ép oly megfoghatatlan, minthogy megfoghatatlan, mikép
következtethetünk valamely dolog állapotából egészen más rajta kívül
levő dolgok állapotára, s hogy szubstanciák, melyek mindegyikének saját
elkülönített létele van, mikép függhetnek egymástól, még pedig
szükségképen. Mégis távol állok tőle, hogy e fogalmakat pusztán a
tapasztalatból kölcsönzötteknek, a szükségességet pedig, melyet bennük
gondolunk, költöttnek s puszta látszatnak, melyet hosszú megszokás
hazud, tekintsem. Ellenkezőleg eléggé bebizonyítottam, hogy e fogalmak,
valamint a belőle folyó alaptételek _a priori_ a tapasztalatot
megelőzőleg állanak meg, s kétségtelen objektiv helyességűek, habár
persze csak a tapasztalatra vonatkozólag.
28. §.
Noha tehát legkisebb fogalmam sincs maguknak a dolgoknak ilyetén
kapcsolatáról, mikép létezhetnek mint szubstanciák, vagy működhetnek
mint okok, vagy lehetnek (mint reális egésznek a részei)
kölcsönhatásban; de még kevésbbé tarthatom a jelenségeknek ily
tulajdonságait jelenségeknek (minthogy ama fogalmakban nincs semmi, ami
a jelenségekben foglaltatik, hanem csak az, amit az értelem gondol):
mégis van fogalmunk a képzeteknek ily kapcsolatáról az ítéletekben
általában, az a fogalmunk, hogy az ítéletek egyik fajában a képzetek
mint alany vonatkoztatva állítmányokra, másik fajában, mint ok
vonatkoztatva okozatára, harmadik fajában mint részek, melyek együtt egy
egész lehetséges ismeretet alkotnak, tartoznak egymáshoz. Továbbá _a
priori_ megismerjük, hogy ha egy tárgy képzetét e mozzanatok egyikére
vagy másikára vonatkozólag nem tekintjük meghatározottnak, semmiféle a
tárgyra érvényes ismeretünk nem lehetne; s ha a dologgal, amint magában
van, foglalkoznánk, nem volna semmiféle ismertető jelünk, melyből
megtudhatnók, hogy a megnevezett mozzanatok egyikére vagy másikára
vonatkozólag meg van határozva, azaz, hogy a szubstancia, ok vagy (más
szubstanciákhoz viszonyítva) a közösség fogalma alá tartozik, mert a
létel ilyetén kapcsolatának lehetségéről nincs fogalmunk. De nem is az a
kérdés, hogy maguk a dolgok, hanem hogy a tapasztalati ismeret az
ítéletek említett mozzanataira vonatkozólag általában miként van
meghatározva, azaz, hogy dolgok mint a tapasztalat tárgyai mikép
hozhatók s hozandók amaz értelmi fogalmak alá. S ekkor világos, hogy
nemcsak lehetségét, de szükségét is teljességgel átlátom annak, hogy a
jelenségek e fogalmak alá hozandók, melyek tehát a tapasztalat
lehetségének alaptételei gyanánt használandók.
29. §.
Hogy kísérletet tegyek Hume problematikus fogalmán (ezen az ő _crux
metaphysicorum_-ján), t. i. az ok fogalmán, mindenekelőtt a logika
megadja nekem _a priori_ a föltételes ítéletnek általában formáját, t.
i. hogy az egyik adott ismeretet mint alapot, a másikat mint
következményt használjam. De lehetséges, hogy az észrevevésben a
viszonynak valamely szabályát találom, mely megmondja nekem, hogy egy
bizonyos jelenségre egy másik (habár nem megfordítva) állandóan
következik s ebben az esetben élek a föltételes ítélettel, s mondom: ha
valamely testre a nap elég soká süt, a kő megmelegszik. Ebben persze még
nincs meg a kapcsolat szükségessége, tehát az ok fogalma. De folytatom s
mondom: ha azt akarom, hogy e tétel, mely csak észrevevések szubjektiv
kapcsolata, tapasztalati tétel legyen, akkor szükségesnek s egyetemes
érvényűnek kell hogy tekintessék. Ily tétel volna: A nap, világossága
következtében, a melegség oka. A fentebbi empirikus szabály most
törvénynek tekintetik, még pedig nem mint pusztán jelenségekre
érvényesnek, hanem rájuk lehető tapasztalat céljából érvényesnek;
tapasztalat pedig egyetemes, tehát szükségképen érvényes szabályokra
szorúl. Tehát, hogy az ok fogalma a tapasztalat puszta formájához
szükségkép tartozó fogalom, mely az észrevevéseknek egy tudatban való
szintetikai egyesítését lehetővé teszi, azt igenis átlátom; de hogy
valamely dolog általában ok lehessen, épenséggel nem látom át, még pedig
azért nem, mert az ok fogalma semmikép sem jelenti a dolgokhoz, hanem
csak a tapasztalathoz tartozó föltételt, azt, hogy a tapasztalat csak
jelenségeknek s ezek sorrendjének objektiv-érvényes megismerése lehet,
amennyiben a megelőző a következővel feltételes ítéletek szabálya
szerint kapcsolható egybe.
30. §.
A tiszta értelmi fogalmak nem is jelentenek semmit, ha a tapasztalat
tárgyait mellőzve, magukra a dolgokra _(noumena)_ vonatkoztatjuk. Csak
mintegy a jelenségek szótagolására szolgálnak, avégből, hogy mint
tapasztalatot olvashassuk őket; azok az alaptételek, melyek az érzéki
világra való vonatkoztatásukból erednek, csak tapasztalati használatra
szolgálnak értelmünknek; ha tovább megyünk velük, akkor objektiv valóság
nélkül való önkényes kapcsolatok, melyeknek sem lehetségét _a priori_
nem ismerhetjük meg, sem tárgyakra való vonatkozását példa által meg nem
erősíthetjük vagy csak érthetővé is tehetjük; mert minden példa csak
valamely lehetséges tapasztalatból meríthető, ama fogalmak tárgyai is
tehát sehol egyebütt, mint lehetséges tapasztalatban, nem találhatók.