körül a fáradt Ábrahámot. Dávid a lázas kérdésekre válaszul elmondta
nekik, amit a két legénytől hallott és elmondta nekik, hogy milyen
megbizásokat adott Tóbiásnak. Arról, hogy Gergelyt a győri püspökhöz
küldte, most is hallgatott. Ez az ő titka. Ez az ő titka kell, hogy
maradjon addig, amig a püspök lovas katonáinak a patkói itt nem
csattognak a városháza körűl és a pántos, nagy ajtó fel nem nyilik a
püspök gyűrűs kezének az intésére. A kapkodva felsusogó beszélgetésben
nem vett részt. Felkereste a merev testtel alvó Esztert és lefeküdt
melléje. Az éjszaka meghidegedett. Dávid vacogó foggal hánykolódott
sokáig a fagyos földön, míg végre elaludt.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Tamás gróf délelőtt visszament a várba, felköltötte a bátyját és
elmondta neki, mi történt. Ferenc gróf, aki előbb álmosan káromkodott,
mert felköltötték, most felült az ágyban, ránézett Tamás grófra és
harsányan nevetni kezdett.
– Ez nagyon jó, – mondta hahotázva. Ez jó munka volt. Azt is sejtem,
hogy ki csinálta. Mester a maga szakmájában.
– Ki csinálta? Sejted? – szólt Tamás gróf komoran. A zsidók csinálták.
Ferenc gróf már ugy nevetett, hogy a könnyeit törölgette.
– Persze, hogy a zsidók, – mondta nevetve. A városháza pincéjébe dugtad
őket? Dávid barátom, azt hiszem, nem sajnálna most tőlem ötszáz aranyat.
De ilyen olcsón most nem szabadul meg.
– Semmilyen áron nem szabadul meg, – mondta megvető haraggal Tamás gróf.
Én az én keresztény testvérem vérét nem adom el pénzen.
Ferenc gróf nevetett és kikiáltott, hogy jöjjön be hozzá Psziche és
Asztarte. A két nő bejött. Tamás gróf megfordult és kiment. Felkereste
Gregorovius mestert és hosszasan tanácskozott vele. Gregorovius mester
azután levelet írt Pozsony város, Nagyszombat város és Modor város
tanácsához a gróf nevében. A levél előadta, milyen kegyetlen és
borzasztó gyilkosság történt itt Bazinban és felszólította a tanácsot –
Pozsony város, Nagyszombat város és Modor város tanácsát – küldje ki
sietve a tanács két tagját ide Bazinba hogy a két becsületes és
megvesztegethetetlen küldött itt szemügyre vegye és megvizsgálja, ami
történt. Róla majdan tanuságot tegyen, ha kell; és a bűnösökről való
itélkezésben bölcseségével és igazságszeretetével támogassa azokat, akik
itt itéletet fognak mondani. A három levelet lepecsételték, és pár perc
múlva a grófnak egy-egy huszárja nyargalt velük Pozsony, Nagyszombat és
Modor felé.
Déltájban elhozták Tamás grófnak a Dávid levelét, amelyet Gergelytől
vettek el a huszárjai. Tamás gróf felindultan olvasta el a levelet,
azután bevitte a bátyjához.
– Itt van a bizonyitéka, – mondta, – a zsidók bűnösségének. Ha
ártatlanok volnának, nem keresnének máris külső segitséget. Bűnösek!
– Persze, hogy bűnösek, – felelte Ferenc gróf, – ők találták ki ezt az
ökröknek való vallást, amelybe mint egy járomba, Európa minden nemzete
belehajtotta a fejét. Ezért nagyon csekély bünhődés, ha mindannyiukat
máglyára rakják. Ami engem illet, én Pszichével és Asztarteval nemsokára
elköltözködöm Törökországba, mohamedán leszek és megpróbálom a görög
istenek szellemében reformálni a mohamedanizmust. _Azt_ érdemes
reformálni; _ennek_ a reformálásához csak egy hájfejü barát foghat
hozzá. _Ez_ a Luther Márton büne, fiam, nem az, amit te felrósz neki.
Tamás gróf hiába próbálta félbeszakítani. Mértéktelenül ivott és közben
égő blaszfémiákat harsogott minden ellen, ami tiszteletreméltó és szent.
Tamás gróf hiába próbálta elmondani neki, hogyan akar a zsidók felett
ítélkezni és milyen rendelkezéseket tett eddig, Ferenc gróf minden
szavába ujabb káromlásokkal vágott bele. Erre otthagyta és átment
Gregorovius mesterhez. A magisztert felhevült munkában találta.
Gregorovius mester sovány tagjaiban hevékeny élet lüktetett. Most olyan
alkalom nyilt meg számára, amikor felragyoghat páratlan kiterjedésű
tudása. Egy csomó vastag könyvet szedett ki a könyvtárból és felhevült
szorgalommal készitett jegyzeteket. A Dávid levelét nagy örömmel
fogadta. Azután Tamás gróffal együtt lement a városházára, hogy
megtudja, mit derített ki a vizsgálat eddig a zsidók bünösségének
tisztázására. A városházáról pedig elindult a városba, hogy maga vegyen
szemügyre mindent, ami szükséges és ő maga derítsen ki mindent, amit
lehet. Tamás gróf elment megnézni a huszárjait és megerősíteni az
őrségeket.
Estére Ferenc gróf teljesen belemerült a borba és a boros tombolásba. A
zene szólt. Ferenc gróf levetkőztette a két nőt és azt ígérte nekik,
hogy zsidó pénzen tetőtől talpig aranybrokátba fogja őket öltöztetni; a
két nőnek azután táncolnia kellett és szent cselekedeteket kellett
parodizálnia. Mikor Tamás gróf otthagyta a késő éjszakáig felhevülten
dolgozó Gregoroviust és bement a bátyjához, a két nő épen azon
könyörgött Ferencnek, hogy legyen szabad már felöltözködniök. Ferenc
gróf ránézett fivérének elkomorodó arcára és nevetni kezdett.
– Jó, – mondta, – öltözködjetek fel. Ne vigyétek Tamást a kisértésbe.
Tamás leült az asztal végére és szótlanul nézett a bátyjára. Ferenc
kötekedve nézett rá vissza és egyszerre elfintorította az arcát.
– Mondd Tamás, – kiáltott bosszusan, – igazán nem látod, hogy ezek a
zsidók becsapnak bennünket?
Tamás megütődve nézett a bátyjára. Ferenc haragosan kiáltotta:
– Most Európa lovagjai, királyai és minden nemzetei arra készűlnek, hogy
betörik egymás fejét, mert nem tudnak megegyezni azon, hogyan kell
magyarázni egy megátalkodott butaságokkal és konokságokkal teli könyvet,
amelyet ezek az átkozott zsidók ott Palesztinában azért találtak ki,
hogy megbolonditsák vele a világot. Hogy kell magyarázni? Tűzre kell
hajitani az egészet. Ki kell hirdetni, amit a bölcs, a legbölcsebb, a
kereszténység egyetlen bölcs fejedelme, második Frigyes a sziciliai, a
háremtartó megmondott, hogy vegye tudomásúl az egész kereszténység:
három nagy világcsaló volt: az egyik Mohamed, a másik Mózes, a harmadik…
Tamás gróf ököllel rávágott az asztalra. Ferenc gróf nem fejezte be a
mondatot. Ivott. Azután elfanyarodva hajtotta le a fejét.
– Tamás, – mondta elbúsulva, – hozzál fel nekem egy-két zsidót, hadd
vallják ki, hogy csalás volt az egész, és hazugság az egész biblia.
Mértéktelenűl ivott és egyre jobban elkomorodott.
– Ha a zsidók nekem bebizonyitják, hogy nincs Isten, én minden bűnüket
és tartozásukat elengedem.
Elsöpörte maga elől a boros kancsókat és boros poharakat, és ráhajtotta
fejét az asztalra.
– És ha bebizonyitják nekem, – mondta bele halkan a bortócsákba, amelyek
köré lehajtotta a fejét, – hogy van Isten: akkor nekik ajándékozom a
bazini várat és az utolsó mentegombomat is.
Tamás mély részvéttel nézett rá. Tudta, hogy most a panaszkodás és a
síró vivódás következik. Felállt és kiment. Ha a bűnös zsidókkal Isten
segitségével végzett, akkor ezt a tévelygő lelket fogja visszavezetni az
igaz hit ösvényére. Le akart feküdni, de tele volt a lelke
nyugtalansággal. Nem tudta, mi nyugtalanitja, hirtelen elhatározással
lement a várudvarra, lovat nyergeltetett s pár perc mulva sietve ügetett
le a hűvös éjszakában a városháza felé. A városi darabontokat alva
találta. Összeszidta őket, átkutatta a városháza udvarát és folyosóit és
nemsokára megdöbbenve nézett bele a Gergely és Tóbiás ijedt arcába. A
darabontok mind a kettőt ismerték, és Tamás grófnak semmi kétsége sem
volt arra nézve, hogy ezek éjszakának idején mit kerestek itt a
városháza udvarán.
– Nem szégyelled te magadat, – mondta Gergelynek szomorúan, – hogy
keresztény ember létedre a hitetlen és bűnös zsidókon akarsz segiteni?
– Az én gazdám ártatlan, – felelte Gergely dacosan.
– Honnan tudod? Ez a következménye annak a botrányos és bűnös dolognak,
hogy keresztény emberek zsidók házában élnek. – És te?
Tóbiás nagyon meg volt ijedve, mert félt tőle, hogy a gróf rájön
valamiképen, hogy ő a bibliát is olvasta már és hogy Luther Márton hive.
Akadozva felelte:
– Én azt gondolom, hogy hátha ártatlanok… akkor segiteni kell nekik az
igazság kideritésében.
– Nem a ti dolgotok az igazságot kideriteni.
A két legény hallgatott. A gróf azután vallatóra fogta őket, mit
kivántak tőlük a zsidók és mit igértek nekik. Gergely nem vallott
semmit, az ijedt Tóbiás azonban mindent elmondott.
– Látjátok, – szólt Tamás gróf, – hogyan akarja a zsidó pénz megölni az
igazságot is. Hm! Műhelyt vásárolnak neked? Hiszen ha bűnösök és ha
bűnhődni fognak, akkor mindenüket elvesztik, és én akkor a vagyonukat ki
fogom osztani a keresztények között, akiket kiuzsoráztak és ezerszer
megcsaltak. Te voltál a Mihály zsidó első legénye? A mühelye akkor
teneked jut. Miért fogadnál el tehát te bűnös zsidó pénzt? Nem érted meg
te azt egyszerű, józan eszeddel is, hogy a zsidóknak bünöseknek kell
lenniök, ha téged a bécsi zsidókhoz akarnak küldeni segiségért, még
mielőtt a per megindult volna ellenük? Ha nem volnának bűnösek, akkor
miért kellene nékik a bécsi zsidóktól segitséget kérniök?
Tóbiásnak úgy tetszett, hogy ez csakugyan igy van. Ha nem bűnösek, –
miért kérnek segitséget?
– Esküdjetek meg most, – mondta a gróf, – hogy ezentúl semmit sem
tesztek arra, hogy a bűnös zsidóknak segitségére legyetek.
Tóbiás habozva megesküdött. Gergely nem akart esküdni. A gróf Tóbiást
elbocsátotta. Elrendelte, hogy a városházát ezentúl gondosabban őrizzék,
nehogy bár az udvarra is bejusson valaki. Azután felvitte Gergelyt a
várba. A várban átadta a várnagynak. A várnagy huszonöt botot veretett
Gergelyre a megátalkodottságáért, azután becsukta a várbörtönbe, ahol
bezárva is maradt egészen a bazini zsidók perének a végéig.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Másnap – vasárnap – sorra megérkeztek a modori, a nagyszombati és a
pozsonyi küldöttek. A városházáról a bazini tanáccsal együtt elmentek a
meggyilkolt fiú holttestét megszemlélni és megállapitották, hogy a
gyilkosság csak zsidó munka lehet. Azután misére mentek, azután ebédre a
Pongrác András házához. Ebéd után felgyülekeztek a bazini városházára,
ahol Tamás gróf parancsai szerint megalakult az a biróság, amely
itéletet volt mondandó a zsidók felett. A biróság vezetője lett Pongrác
András, tagja a bazini tanács három kiválasztott tagja. Hozzájuk jött a
hat kiküldött, továbbá Moravek Gellért a bazini plébános, és végűl
Gregorovius Sebestyén mester, aki nagy tudományára való tekintettel
úgyszólván a vádat volt hivatva képviselni. A biróság döntéséhez a gróf
hozzájárulása volt szükséges, hogy érvényessé váljék, és Tamás gróf
egyébként kinyilatkoztatta, hogy az egész tárgyalást elejétől végig nagy
gonddal meg fogja hallgatni.
A biróság a bazini városháza tanácstermében foglalt helyet sötét
posztóval leteritett asztal mellett. Az asztal bal végén Gregorovius
mester ült. Mellette kisebb asztal állott amelyen könyvek voltak
felhalmozva. A nagy asztalon gyertyák égtek, és az asztal közepén
feszület állott. Tamás gróf számára az asztaltól jobbra szőnyeggel
leteritett kis deszkaemelvényen karosszéket állitottak fel. Amikor
mindenki elfoglalta a helyét, Pongrác András kiadta azt a parancsot,
hogy a városi darabontok vezessék a biróság elé a zsidókat. A terem
hátsó ajtaja nemsokára felnyilt, és a városi darabontok behajtották
rajta a zsidókat. Összesen ötvenen voltak: férfiak, nők és gyerekek. A
biróság tagjai kiváncsian vártak rájuk. A zsidók többnyire habozva és
szorongva vonultak előre a biróság asztala felé, és mindnyájan sápadtak
és ziláltak voltak: éhségtől, félelemtől, virasztástól, felindulástól. A
porkoláb jelentette a városbirónak, hogy a fogoly zsidók mind itt
vannak. A városbiró ekkor megszólalt:
– Bazini zsidók! Rettentő bűn vádjával terhelten jelentek meg ez előtt a
törvényszék előtt.
Folytatni akarta. Ekkor azonban előlépett a zsidók közül Mihály,
meghajolt a gróf felé és igy szólt:
– Nagyságos gróf úr, kegyes engedelmét kérem rá, hogy mindenekelőtt egy
kérést terjeszthessek elő.
Tamás gróf, akinek a sötét tekintete komoran kutatva siklott végig a
fogoly zsidókon, most ránézett Mihályra, azután alig észrevehető
mozdulattal engedelmet adott neki a beszédre.
– Minket, – mondta Mihály, – tegnap délelőtt óta tartanak itten fogva.
Ez alatt az idő alatt kétszer adtak ennünk és mind a kétszer
disznószalonnát.
– Na, és! – kérdezte Tamás gróf összevont szemöldökkel.
– Arra kérem a nagyságos grófot, kegyeskedjék elrendelni, hogy – ha
bennünket tovább is fogva tartanak – a házainkból hozathassunk ott
készen álló ételt, mert a mi törvényeink tiltják a disznószalonna
elfogyasztását.
Tamás gróf sötét szeme villámlani kezdett.
– Én, – mondta erre Mihály, – ezzel a kérelemmel nem zavartam volna itt
a tárgyalás megkezdését, de a gyerekek sirnak az éhségtől és az
asszonyok közel vannak az elájúláshoz.
Tamás gróf elpirult a haragtól. Megszólalt és a hangja pengett az
indulattól.
– Mert a szivetek átkozott keménysége még a börtön nyomorúságában sem
tud megpuhulni. Merészelsz még itt is elém állni és kihivóan kérkedni
vele, hogy nektek nem jó az az étel, amely minden keresztény embernek
jó? – Nem kaptok mást.
Az asszonyok közül ekkor elájult az egyik. A gyerekek sirni kezdtek.
Moravek Gellért, a bazini plébános nyugtalanúl mozgolódott a székén.
Szelid, egyszerű, kövér ember volt és nem tudott gyereksirást hallgatni.
– Nagyságos gróf úr, – mondta zavarodottan, – azt kérném, mutassuk meg
tévelygő nyomorultaknak, mi az igazi keresztényi irgalom, és azt kérném,
hogy engedtessék meg nekik, lakjanak jól, úgy, amint megátalkodott
babonáik szerint jóllakni szoktak.
– Nagyságos gróf úr, – mondotta Gregorovius mester, – én ugyancsak ezt
kérném, már csak azért is, mert sötétségben vakoskodó esztelenek
egyébként nem esznek, és akkor a per tárgyalását ki nem birja
elgyengűlő, hitvány testük.
Tamás gróf erre fáradt utálattal megengedte, hogy városi szolgák
menjenek el a zsidók házaiba és ottan összeszedjék azokat az ételeket,
amelyeket a zsidók megjelölnek. Az asszonyok kezdték elmondani a városi
szolgáknak, hogyan és honnan hozzanak el készen álló ételeket; a
városbiró pedig kissé megzavarodottan tekintett Tamás grófra, mert nem
tudta, folytassák-e már most a tárgyalást. Gregorovius mester kimentette
a zavarból. Felállott és igy szólt:
– Addig is, amig bendőtöket megtöltitek, mondjátok meg nekem ti
gőgösködő zsidók, miért tartotok ti más asztalt és az evésnek más
rendjét, mint a keresztények? Álljatok elő, ha mertek, azzal a
tudománnyal, amellyel hivalkodni szoktatok, és lássuk meg, meg tudtok-e
állni velem szemben, aki az Anyaszentegyház tanitásaival sujtalak le
benneteket. No, ki mer kiállani közületek vitára? – Senki? – Magatok
valljátok be ezzel a hallgatással, hogy nincs igazatok. Még azt sem
tudjátok megmondani, miért nem eszitek a disznónak jóizű és egészséges
húsát?
A zsidók komoran és kedvetlenűl hallgatták a Gregorovius mester
felszólitását. Nem szerették a nyilvános hitvitákat, amelyekben idöről
időre részük volt és amelyekről tudták, hogy az ellenfél benne szabadon
megmondhat mindent, ők ellenben felhördülő haragra, esetleg szitkokra és
esetleg ütlegekre számithatnak, ha elmondják azt, amit legerősebb
érveiknek tartanak. A Gregorovius mester felszólitására tehát
hallgattak. A felhevült magiszter azonban haragosan csúfolta őket, és
erre egyszerre megmozdult Ruben, a csepűszakállas kis szabó.
– Amit nem eszünk, – mondta megvetően, – azt azért nem esszük, mert az
Úr megtiltotta. Amint az elolvasható Mózes harmadik könyvében, ahol azt
parancsolja az úr, hogy válasszuk el a tiszta állatot a tisztátalantól,
amint az Úr is elválasztott bennünket más népektől.
– Ezért nem szabad disznóhúst enni?
– Ezért.
Gregorovius mester a biróság tagjai felé fordult és igy szólt:
– Ime, nagytekintetű biróság, most hallottuk Ruben szabót, a zsidók
bölcs teologusát.
A tanács tagjai nevettek. Gregorovius mester kiegyenesedett.
– Én pedig, – mondta diadalmasan, – utána az igazi tudás fényével meg
fogom világitani a tévelygő zsidó sötétséget. Mert igaz, hogy Isten
eltiltotta bizonyos állatok húsának élvezését az ó testamentumban. De
_miért_ tiltotta el? Ez a kérdés. Eltiltotta, hogy a zsidókat elválassza
a pogányoktól. Miért tiltotta el őket a disznóhús evésétől? Mert az
egyptusiak, mint azt bölcs Plutarchos is irja, nagy tiszteletben
tartották egyéb barom állatok között a disznót is. Mert Ovidiusban is
olvasható:
Prima Ceres avidae gavisa est sanguine porcae
Ulta suas, merita caede, nocentis, opes.
Vagyis: Ceresz, midőn magának istenasszonyként tiszteletet tétetett,
buzájáért disznót kivánt és e kártékony állat vérével fizettetett.
_Ezért_ tiltotta el az Ur akkor a disznóhús evését. De már most: meddig
tartott ez a tilalom? A zsidók erősködve állitják, hogy tart ma is. De
én őket saját mestereik tanitásával sújtom le… Mert itt van ama sötét
babonákkal és esztelen tévelygésekkel teli _talmud_, amelyet ők szentnek
tartanak és amelyben benne van – a _midrás_ nevü részben – hogy maguk a
rabbinusok is ugy vélekednek, hogy midőn a Messiás el fog jönni, szabad
lesz enni azokat az állatokat, amelyek azelőtt tiltva voltak.
Gregorovius mester kiválasztott egy könyvet a többi közül, felvette és
igy szólt:
– Azt mondja itt a _midrás_: „miért hivatik a disznó zsidóúl chazir-nak?
Azért, mert eredetet veszi ettől a szótól: _chazar_, azaz visszajövés.
Mert eljő még az idő, melyben szabad lesz a disznóhúst megenni.“
Gregorovius mester letette a könyvet, és lassan, de egyre emelkedő
hangon folytatta:
– A zsidók mestereinek tanitásaiból is kitetszik tehát, hogy a Messiás
eljővetele után a tiltott állatok fogyasztása is szabad lesz. Mi
keresztények azonban tudjuk, hogy a Messiás már eljött ezelőtt
ezerötszázhuszonkilenc évvel. Tehát: az ami az ó szövetségben nem
törvény, hanem csupán ceremónia, azaz szertartás, az eltöröltetett.
Tehát: a miénk az igazság és a világosság, a zsidóké pedig a tévelygés
és a vakoskodás.
A biróság tagjai elégedetten bólogattak. A zsidók fanyarúl hallgattak.
Ruben reszketve nyelte a mérget és újra meg ujra nekikészűlt, hogy
feleljen, a többiek azonban rángattak a ruháját és kérve suttogták neki,
hogy hallgasson. A Gregorovius mester döntő érveire veszedelmes dolog
lett volna felelni. Gregorovius mester azonban folytatni akarta a vitát.
Ismét felszólitotta a zsidókat, álljanak elő a mondanivalójukkal, ha van
mondanivalójuk, azután nekilendülten csúfolta őket, amiért most a
szájukat se tudják kinyitni. A zsidók komoran hallgattak és lesütötték a
szemüket. József azonban nagy érdeklődéssel nézte Gregoroviust, és
amikor a magiszter tovább szónokolt, csendesen elmosolyodott. Furcsának
találta ezt a tudós embert, aki ilyen győzelmeket akar aratni.
Gregorovius mester észrevette a József futó mosolygását és még jobban
felhevűlt. Egyenesen Józsefhez fordult, csúfolódott azon, hogy József
nagy bölcs filozofusnak tartja magát és felszólitotta, hogy álljon hát ő
elő azzal, amit tud, ha tud valamit. József csendesen megrázta a fejét.
Nem! Ekkor azonban a városbiró is rászólt, hogy álljon elő vele, ha tud
valamit, és József egyszerre látta, hogy ezeket az embereket érdekli az
ilyenféle vita, amely őt untatja és amely a többi zsidók számára kinos
szorongás. A Gregorovius mester ujabb felszólitására tehát előlépett és
rámutatott a könyves asztalra:
– Itt van ezek között az új testamentum? – kérdezte nyugodtan.
A zsidók szorongva nézték, mit akar; a biróság tagjai kiváncsian
várakoztak, Gregorovius mester igent intett és átadta Józsefnek az új
testamentumot. A latin forditás volt.
József lapozgatott benne, azután igy szólt:
– Itt vannak, – mondta csendesen, – az _Apostolok Cselekedetei_. Itt
irva van, hogy Jeruzsálemben összegyültek az apostolok és a vének és
elküldötték Antiochiába Barnabást és Pált, Judást és Silást a következő
üzenettel: _tetszett a Szent Léleknek és nekünk, hogy több terhet rátok
ne rakjunk ezeken a szükséges dolgokon kivűl: hogy tartózkodjatok a
bálványoknak áldozott dolgoktól, továbbá a vértől, a fulva holt állattól
és a paráznaságtól_.
Becsukta a könyvet és visszatette az asztalra. Mindenki nagy figyelemmel
nézett Gregorovius mesterre. Gregorovius mester összevont szemöldökkel
hajolt József felé.
– Vagyis azt akarod mondani, – szólt megfontoltan, mintha sulyos
töprengésre lenne szüksége, – hogy az evangélium predikáltatása után is
tiltva van az, ami azelőtt volt? Tehát csak azt lenne szabad ennünk,
amit a zsidók is esznek? Tehát ugy kellene az állatokat levágatnunk,
amint a zsidó metszők vágják?
József halk derűvel bólintott: Gregorovius mester hirtelen
kiegyenesedett és a hangja magasra felcsapott:
– Megfelelek én erre az ellenvetésedre is hamis tudományodba belebódult
zsidó, és megmagyarázom neked Mózes törvényének hármas végét és határát,
tudniillik: a Törvénynek eleven, holt és halálthozó állapotát. Az élő
vagy eleven Törvénynek ideje és állapota tartott Mózestől fogva és
kötelezte a zsidókat a Krisztusnak haláláig. A holt Törvény attól a
szempillantástól fogva, amelyben Krisztus a keresztfán lelkét kiadta,
mondván: beteljesedett, – az evangeliumok elégséges kihirdetéséig
tartott. Végre a halált hozó Törvény az evangeliumnak kihirdetésétől
tartani fog világ végeztéig. Már most: miért rendelték a szent apostolok
ama megtartóztatást? Nagy fontos okból: az evangélium kiterjedése
végett, – hogy szép egyező békességgel lennének meg egymás között a
zsidóságból és a pogányságból megtért hivek abban az időben, amelyben az
ó törvény, noha immár meghalt, de halált hozó még nem volt. Mert
lehetetlen lett volna az anyaszentegyházat plántálni, ha az apostolok
ezt az alkalmas módot ki nem gondolják. Mert ha látták volna a zsidók és
mások, akik velük tartottak, hogy az ujonnan megtértek azt eszik, amit a
pogányok, méltán gyanakodhattak volna, hogy talán a bálványozásban is
velük tartanak. Miért adatott tehát az utasitás? A pogányok miatt
adatott. Van-e azonban ma már pogányság és bálványimádás? Isten
irgalmasságából teljeséggel megszünt. Kötelesek vagyunk tehát igenis
kerülni azt, ami Isten és a természet törvényei által tiltatik, mint
például a paráznaság, de nem tartozunk elkerülni és megvetni azt, ami
hajdan csak azért tiltatott, mert a pogányság jelensége és bélyege volt,
mint példáúl a fojtott állat evése. Igy világosodik ki számunkra a
Szentirás igaz értelme, amelyet a zsidó konokság és a rabbinusi
megátalkodottság el akar csavarni a maga kedvére.
A biróság tagjai megint elégedetten bólogattak, és Gregorovius mester
azzal a kérdéssel fordult Józsefhez, tud-e és merészel-e még valamit
felhozni tévelygése védelmére. József habozott egy kicsit, azután
derülten mondta, hogy nem tud. Gregorovius mester ekkor ismét
felszólitotta őt és a zsidókat mind, álljanak elő bármely állitással
vagy tétellel, Mózes öt könyvéből vagy a prófétákból vagy bárhonnan,
amivel szokásaikat, szertartásaikat, egész vallásukat igazolni próbálják
és ő vállalkozik rá, hogy mint Dávid a parittyával, ő az igazság
fegyverével kezében egy szempillantás alatt leteriti tévelygéseik
Góliátját. A szidók hallgattak. Ruben azonban, aki percek óta dühtől
elborulva mormogott és kutyánál piszkosabb ebnek, tisztátlan, mocskos
bálványimadónak és még rosszabbnak szidta magában Gregorovius mestert,
hirtelen kitépte magát a többiek kezéből és lángoló arccal odatoppant
Gregorovius mester elé:
– Te hazugságoknak piszkos zsákja, – mondta neki a felindúlástól
hörögve, – felelj meg hát arra, mi igértetett az igazi Messiás
eljöveteléről?
– Hol? – kiáltotta Gregorovius mester, – hol? Mondd meg csak a helyet,
dühöngő zsidó, és megfelelek neked.
– Mózes ötödik könyvében, hazugságokat csaholó, rühes kutya. „_Ha az ég
szélére volnál is taszitva, onnét is összegyüjt téged az Úr, a te
Istened és onnét is felvesz téged. És elhoz az Úr, a te Istened arra a
földre, melyet birtak a te atyáid._“ Hol van ennek a beteljesedése? Hol
van az igazi Messiás?
Gregorovius mester mélyen elgondolkozva nézett a rikácsoló Rubenre.
Lehajtotta a fejét, mint aki fájdalmasan töprengeni kénytelen. A biróság
tagjai most feszűlt érdeklődéssel és némi agodalommal néztek rá. Ruben
lihegve állott előtte és haragosan verte el magától a zsidókat, akik
vissza akartak őt húzni maguk közé. Gregorovius mester lassan felemelte
a fejét és halkan megszólalt: