Genfben a mesés szépségű tó partján emelkednek a legismertebb és
legelegánsabban berendezett szállodák.
A ki nem ismeri ezt a várost, Helvéczia gyöngyét, annak hiába irnánk
le annak szépségeit, mert bármily ragyogó irály sem birja visszaadni
azt a hatalmas benyomást, mit annak látására érzünk.
Hemzseg ott az idegen utazó télen és nyáron, sőt az évnek minden
szakában s vissza-vissza térnek mindazok, kik egyszer fölkeresték,
mert úgy nagyszerű fekvése, mint bájos vidéke által újra és újra
megkápráztatja a szemet.
Legnagyobb számmal angolok tódulnak a szépségéről hires városba, s
mindenki igyekszik ama fogadók egyikében kapni lakást, a melyek a tó
partján állnak, s ablakai annak sima tükrére birnak kilátással...
Méreg drágák ezek a szállodák, s csakis gazdag emberek birják
megfizetni, s ezek közé tartoznak az angolok, amerikaiak, a kik éppen
azért mindenütt szivesen látott vendégek, mert sok a pénzük.
Eme szállók egyikének erkélyén ült egy bájos alkonyon két fiatal
leány, Lamberth Klára és Dózia, kik hosszú utazás után itt vettek
állandó lakóhelyet és Holcsi utasítása szerint nem volt szabad onnét
távozni addig, míg ő arra engedelmet nem ad nekik.
De szivesen is maradtak. Különösen Klára, ki elfogulatlanul és
boldogan élvezte az utazást, míg Dóziáról nem lehetett ezt mondani,
mert ő többnyire szomorú volt és kínzó sóvárgással töltötte napjait,
bár ő is élvezte az utazást.
De a mi igen kellemetlen volt neki, hogy észrevette, miként Klára
folytonosan figyeli, sőt ellenőrzi tetteit. Soha egy pillanatra sem
hagyta egyedül s lehetetlen volt neki észrevétlenül egyetlen sort is
írni, vagy levelet adni postára, ha csak be nem avatja őt titkába, mit
Oroszlay a legszigorúbban megtiltott neki és fogalma sem volt arról,
hogy barátnője tud az ő és Jakab gróf összejöveteléről s megmondani
nem merte azt Jakab gróf tilalma ellenére.
Míg ő folyton szomorkodott, addig Klára elemében volt. Élvezte nemcsak
a szép vidéket, de a fogadóban lévő idegenek társaságát. Zsófi helyett
egy öreg kisérőnőt adott az ügyvéd melléjük, ki valamivel jobb volt a
cselédnél, bár körülöttük annak teendőit is végezte, mind a mellett a
látszat kedvéért velük evett a table d’ hôte-nál, bár Klárának nem
volt szüksége garde de damesra, mert föllépése bátor, biztos volt s
mindenki látta, hogy ő hármuk között az intéző és rendelkező, mi
fiatalságánál fogva kissé feltünő volt.
Sokaknak a fogadó lakói közül találgatásra adott okot a három magyar
hölgy kiléte és társadalmi állása.
De kifogás nem lehetett ellenük, bár azt is különösnek találták, hogy
mindhárman különböző néven voltak az idegenek könyvébe beírva, annak
ellenére, hogy szorosan összetartottak, mert Klára fizette a
költségeket, s bőven költött, hogy okvetetlen gazdagoknak tarthatták
őket, bár kiadásai miatt gyámatyjától nem egyszer kapott szidást és
megrovó leveleket.
Azonkívül általánosan feltünt a két leány szépsége, mert Klára is igen
csinos volt, Dózia pedig rendkívüli szépségnek ismertetett el. Mind a
mellett nem látszottak azok közül valóknak, kikhez könnyen lehet
közeledni s a futó társalgáson kívül senki sem jutott velük
bizalmasabb viszonyba, soha senkit nem fogadtak lakásukban, bár az
igen díszes és drága volt, három szobából állt s erkélye a tóra nyilt,
mit Genfben igen nagy áron kell megfizetni.
Azokkal, kikkel megismerkedtek, csakis a szálloda társalgási termében
jöttek össze, vagy az épületet környező parkban, hol nem egy fiatal
ember várakozott megjelenésükre, hogy pár szót válthasson velük, vagy
sétáikban kisérje őket.
Nyelvismeretét Dózia Obrenné intézetének, kitünő tanárainak
köszönhette. Azonkívül kedve és tehetsége is volt az idegen nyelvekhez
s így könnyen tanult és most annak jó hasznát vette, Klára kedvéért ő
is résztvett a társalgásban, mind a mellett mindenki észrevette bájos
arczocskáján s kedves ajkán azt a szomorú mosolyt és bánatos
kifejezést, mely az utolsó időben, Magyarország elhagyása után, azon
rendesen ült s vonásait sohasem hagyta el, de igen érdekessé tette.
Mint mondtuk, egy estalkonyon az erkélyen ültek s nézték a lassan tova
tűnő napot, melynek végső sugarai pirosra festették a tó sima tükrét,
melyen ide-oda siklottak a kisded csolnakok, díszes gondolák s élénk
látványt nyujtottak a szemnek...
Társalgásukban Latorné, kit ők egyszerűen Terkának neveztek, lépett az
erkélyre s névjegyet nyujtott át Klárának, melyen a következő állt: