Az a szerencse, hogy senki sem tudja – a Hortobágyon kívül, – hogy mi az
az «árva tőzeg», a mit a mezőről szednek? Annyi bizonyos, hogy nem
gyöngyvirág. Ez a pusztai pásztoroknak az egyedüli tüzelő szere. Afféle
zoologikus turfa.
Emlékezünk arra az adomára, mely szerint egy magyar földesúr, a kinek a
szabadságharcz után tanácsos volt a külföldre kivonulni, ideiglenes
menedék helyéül a szabad Helvecziát választotta. De csak nem tudta
megszokni azokat a nagy, magas hegyeket. Estenden hát, mikor a szobájába
bezárkózott, elővett egy darab árva tőzeget, a mit a tehén-legelőn
szedett fel s azt a kandalló párkányára téve, meggyujtotta. Akkor aztán,
a két szemét behunyva, ennek a füstölő szernek az arómás illatától,
odaképzelé magát a nagy alföldi sikságra, a kolompoló nyájak, gulyák
közé s hozzá álmodta a többit, a mi után a lelke vágyott…
Hát ha már egy ilyen selyememberre is ekkora kábító hatása lehet az árva
tőzeg füstjének: hogy ne volna elhihető az a történet, a mit most fogok
elmondani mingyárt.
A polgári révnél még két napot kellett rostokolni a pasaséroknak, úgy
harmadik éjfél tájon örvendezteté meg a révészgazda a türelemből és
élelemből kifogyott várakozókat, hogy a Tisza nagyot esett. Holnap
hajnalban már járható lesz a viz, a kompot is helyretaszították már.
Nem is késtek azok, a kik szekérrel voltak, rögtön beszalajtatni a
kocsijaikat a hidlásba; jó szorosan egymás mellé; a lovakat azután
vitték be.
Később került a sor a szarvas barmokra. Azok is elfértek szüken. Hátha
szinházban volnának? ott még jobban kellene szoronganiok!
Legutóljára eresztették be a bikát, mert attól félt a közönség. Azon tul
aztán már csak a gulyásbojtár volt a lovával. A két morva hajtsár a
szekerek és a tehenek között foglalt helyet.
De még nem lehetett elindulni; mert az átvádoló kötél nagyon megfeszült,
úgy hogy alig lehetett elérni; meg kellett várni, míg egy kicsit
megereszkedik a napsütéstől: csak úgy füstölgött.
Hogy addig is hiába ne teljen az idő, a gulyás indítványa elfogadtatott,
hogy a révészgazda készítsen paprikás halat. Egyéb ennivaló már nem
volt. Bogrács volt hozzá; hal is volt elég. Azt lapáttal fogdosták a
révészek a kopotyukból, a hol az áradat hátrahagyta: kövér potykák,
harcsák, meg kecsegék is. Azokat nagy hirtelen megtisztogatták,
feldarabolták s a bográcsba hányták. A bogrács alatt tüzet raktak.