Az állatorvos kordéja gyorsan döczögött végig a pusztán. Se gyeplü, se
ostor nem kellett a jó lovacskának: tudta az már a leczkéjét könyv
nélkül. A doktor utközben elővehette a jegyzőkönyvét és firkálhatott,
számolhatott benne.
Egyszer azután, a mint ismét maga elé tekint, egy csikóst lát közeledni,
lóháton vágtatva.
De az olyan őrületes nyargalás volt, mintha ló és lovas meg volna
bolondulva. Egyszer sebesen neki iramodott a paripa, azután megtorpant,
ágaskodott s hirtelen félrecsapott, más irányt váltva. A lovas
hátravetett fejjel, visszagörbülő derékkal ült rajta s két kézre fogta a
kantárszárat. A ló rázta, kapkodta a fejét s ijedten horkolt és
nyeritett.
A doktor rögtön kezébe kapta a gyeplőt és az ostort s azon igyekezett,
hogy a lovasnak utjába kerüljön.