Még sokat lehetne észrevenni e nyugtalanitó és ingerlő versek mögött.
Bizonyos azonban az is, hogy Füst Milán élvezése dispoziciót igényel:
„müértőknek“ való csemege az effajta delikatessz. Mit tegyünk? „Beteges
különcök“-nek kell neveznünk még nekünk is ama keveseket, kiket legbelül
egyszerüen és világosan egész embereknek tudunk, látó és érző, egész
emberi szemmel és szivvel – szemben a korlátolt és rövidlátó
szamarakkal, akik magukat „egészséges és józan“ elméknek nevezik. Legyen
hát Füst Milán különcöknek való csemege és legyenek az ő versei különös
bogarak a gyüjtő gombostüje körül. De – egészség ide, egészség oda –
mégis csak kimondom szép szeliden: ostoba ember, aki bosszankodott vagy
szidta a „mudernek“-et és nem érzett valami nagyon egyszerü és mély
megindulást a szivében, olyat, ami saját rongyos bánatára forditotta
volna szemét – olvasva Füst Milán bus epitáfiumát:
Ki siromhoz méla dudaszóval eljön
Ki sirkövemre bágyadt gyermeket lerajzol
Az holtomban megérti életem
Az megholt lelkem mélységes és titkos
Tengerszemére rátalált és áhitatos szájjal
Meztelenül megcsókolta tükrét.