Aki mindenben ennyire távolságot és anyagot keres: annak nem igen vannak
szinei. Plasztikus hatást, perspektivát fénnyel és árnnyal hozunk ki:
érdekes, mennyire érdeklik a fényhatások Füst Milánt. Sötétséggel és
fénnyel szeretne kifejezni mindent: egy egy képet állit elénk, mely
mintha szépiával volna festve: a szin, e relativ s felületes tünemény,
elenyészik a formák fontossága mellett.
„Szállnak a felhők, s utközbe megállnak
(– Látja a hajnalt aki nem tud aludni –)
Lassan hajnalodik. S két izmos kovács
Sulyos pörölyökkel kezdi üzletét.
– – – – – – – – – – – – – – – –
Ki állandóan figyelt egy csillagot
Egy háztetőn zord érckatona áll
Szembe van a felkelő nappal
S ha lemegy a nap: sötétbe marad.“
Komor és tragikus látás: illuziók nélkül való. Talán a fotografáló-gép
igazabb képét adja a valóságnak, mint szemünk, mely felbontja a fényt
szinekké: – s talán ezt érzi a költő öntudatlanul. Filozófiában szivében
nem lehet a költő impresszionista – mit használnak neki a szinfoltok,
mikor ő már a szemével is meg akarja fogni a dolgok igazi lényét, a
szemével már körültapogatná a tárgyakat, hogy valóságukról meggyőződjék.
E szinvak, tragikus szemlélet annál érzékenyebb azonban mindazzal
szemben, ami forma. Vaskossá és anyagivá zsirosodik nála még a valeur
is: groteszk csoportozattá válik a külső világ, régi hollandus képekre
emlékezünk, Browerre, Van Ostade-ra, ahol torz formák tusakodnak
egymáson valamely mély, barna háttér mártásában.
„A ködben két banya szidott egy részeget
S a köd fölött lassan haladt egy szép szekér
S vitt két bohó parasztot: egy vaskos legényt
S mellette ült a nyájas holdvilága.“
Ime, még a holdvilág is „ül.“ Anyaga van, valami sulyos dolog. Szellemek
és kisértetek jönnek, de korántsem légies alakok – jó, nehéz szaguk van
és gyakran beszélnek ételekről. Májat és diót esznek: sokat esznek. Az
Ősz personifikált szelleme is eszik: zöld, hideg almákat Atyjának
kisértetét látja a költő a paradicsom kertjében: fa alatt ül és fügét
eszik. Egészen materialista: nem nagyon hisz a lélek negyedik
dimenziójában. A természet is inkább grafikailag hat rá.
„Zughat a szél most távol temetőknek
Nedves sirja közt – és távoli erdők
Borizü, hüs csurgója bugyogva patakzik
S ballag a kormos dombon a vándor, s bus lelkiben az őszi
Bánat kutja bugyoghat halkan s szüntelenül
S buvik a gőzölgő szakadék tar bokrai közt
Sok zöldszemü vadmacska s nehány vörös ordas
S hol gyors felhő aranyoz szüz, hajnali fény
Karcsu égő leány zöld fátylat vont szép lángoló arca elé.“