A délután pezsgett a poros utcán
Mint az aranybor
S egyszerre este lett
És ugy megváltozott az utca akkor.
Savanyu holdfény lett a sugarakból
A tüzborból ecet.
Okos és fegyelmezett költő. Egy bizonyos, ezzel tisztában van: az érzés
magábanvéve semmi és annyi kerül csak belőle a versbe, amennyi alkalmas
volt, hogy müvészetté váljon. Figurák, váratlan fordulatok, szeszélyes
tornyok és hidak tünedeznek a vers robogó vonatából – majd hirtelenül,
egy földhát mögött széditő prespektiva villan föl, egy pillanatra, s ugy
rémlik, nagyszerü lehetőségek távolába mutatott egy nyitvahagyott szó.
Ez egy másfajta közvetlenség, nem az, ahogy nálunk értelmezik ezt a
fogalmat. Nem kenyere az egyszerüség: az őszinteséget átengedi azoknak,
akiknek nincs más mondanivalójuk, minthogy az igazat megmondják.