Harter Nándor repült gyorsvonat szárnyain haza Pestre. Ott voltak letéve
az Elemér örökségét képező peres állampapirok.
Fia elismervényére kiadták azokat rögtön, s a pénzváltással nem telt el
több két napnál. A harmadnap esti vonattal még vissza is mehetett
Bécsbe.
A délutánt a casinóban tölté. Jelen voltak többen a klubb tagjai közül.
Harter igen beszédes volt e napon.
– Képzeljétek: ma minő bonne fortune ért. Mikor haza megyek, a postáról
egy ládikát hoznak oda, nekem czímezve: abban találok egy pompás művészi
faragványú Venusszobrot carrarai márványból.
A klubb tagjai komoly arczczal állíták, hogy az bizony igen szép
ajándék.
– Azt nekem bizonyosan valami szép asszony küldhette.
Ezt mindenki igen komoly valószinüségnek találta.
E hitében még inkább megerősíté Hartert egy levél, melyet tegnapelőtti
kelettel kapott Malvinától, s melyben a szép asszony tudatá vele, hogy
még e héten megteszi a lépéseket az áttérés végett, s azonnal elhagyja
Lemming házát és Bécset, s Pestre fog leköltözni.
Azután még tovább fecsegett Harter Nándor.
– Nézzétek el csak: a fiam, Elemér megbolondult; elvesz egy englische
Reiterint feleségül, s hogy elvehesse, megváltoztatja a nevét és beáll
commis voyageurnek! Ezt besorolhatnátok a szerelem bolondjai klubbjába
levelező tagnak!
Általános hahota fogadta szavait. Ő maga is belenevetett.
Szegény! Azt hitte: a fián kaczagnak.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Az esti vonattal sietett fel Harter Nándor Bécsbe. Minden közpénztári
számadásnál sürgetősebb volt neki az «ügy», melyet Lemminggel kellett
kiegyenlítenie.
A mint reggel megérkezett Bécsbe, csak újra öltözött, azonnal sietett
Lemminget felkeresni.
A bankár száraz udvariassággal fogadta az uraságot, nem volt hozzá se
hideg, se meleg.
– Uram! – szólt Harter; – ön tudja, hogy miért jövök. A pénzt, a mit ön
nekem kölcsönözött, im visszahoztam.
Azzal elővette a tokocskát, melyben tiz darab göngy volt elhelyezve,
mindegyik ötszáz aranynyal.