Másfélszáz évvel ezelőtt egy Észak-Amerikába kivándorolt angol csoport
Ontario tartomány legdélibb részére hatolt, ahol egy folyó által szelt
termékeny völgyben megtelepedett, a partokon fakunyhó sorokat emelt,
amelyek népes és virágos városokká fejlődtek. A folyó északi részén volt
a legjobb legelő nagy része és a közeli halmokról lerohanó patak e részt
a famegmunkálásra alkalmassá tette. De a déli részen termékenyebb
búzaföldek voltak, gyümölcsöt, veteményeket jobban lehetett termelni.
Mindkét részen a halmok védelme alatt specziális czélokra alkalmas
földek voltak, amelyeket egyes letelepülők kiválasztottak és más
éghajlati, fekvési, talajbeli előnyök megfelelő termelésekre és iparokra
vezettek. Néhány kovács, ács, takács, szabó, czipész telepedett le ott,
ahol neki előnyös volt vagy családi összeköttetései voltak – a folyó
északi vagy déli részén. Más településektől távol e falu a környező
farmokkal, fatelepekkel stb. lényegileg önálló termelő közületet
alkotott. A folyón híd volt és azon a személyek és javak szabadon
közlekedhettek; a piaczi berendezkedések lehetővé tették, hogy a talaji
és fekvési különös előnyök, egyes mesteremberek vagy kézművesek különös
képességei a legteljesebben kihasználtassanak az egyén és a
fogyasztóközönség legnagyobb előnyére, amelynek módjában állott, hogy
megvegye, amit ezek eladásra kinálnak. Ez a szabad csere alapján álló
munkamegosztás gazdaságosságának egyszerü példája. Nyilván előnyös volt
a folyó bármely partján lakóknak, hogy a legszorosabb érintkezés és a
legszabadabb kereskedelmi forgalom legyen a hidon át. Aki azt
indítványozta volna, hogy a hidat le kell bontani vagy a személyeket és
javakat azon meg kell vámolni abból a czélból, hogy mindegyik rész a
saját szükségleteiről gondoskodhassék, ha ez lehetséges, – azt őrültnek
tartották volna.
És most az történt, hogy a forradalom a köztársaság megalakulására
vezetvén, Canada és az Egyesült-Államok megállapították a maguk határait
és e falut kettéválasztó folyó vétetett határnak. Tényleg kettévágták a
falut. Az északi oldal lakói kanadai polgárok maradtak, Ontario
törvényeinek engedelmeskedvén, annak adózván tovább is, a déli rész
lakói az Egyesült-Államok polgáraivá lettek. Időmultán a politikai
megkülönböztetés a lakók két részének érzelmeit is befolyásolhatta
egymás irányában és a társadalmi érintkezést csökkenthette. De ez azt a
munkamegosztást és szabad cserét, amely azelőtt előnyös volt, kevésbbé
előnyössé tehette? Kevésbbé volna káros, mint azelőtt, a híd lerombolása
vagy a folyón túl piaczot kereső árú megvámolása? Keresztül lenne vihető
épp úgy, mint azelőtt a gazdasági közület ketté törése, a folyamat vévén
válaszvonalnak. De épp oly nyilvánvaló, hogy akinek eladni valója volna,
csak a félpiacz állana rendelkezésére és amire szüksége volna, annak
kinálata is felére csökkenne. Lehetséges, hogy a lakók minden
szükségletüket a folyó innenső részén lakó szomszédaikkal
elláttathatnák, de nyilván elveszítik a másik oldal természetes
előnyeiből vagy az ott lakók különös képességeiből nyert részüket és a
piacz megszorítása azon árúknál, melyek előállításánál ők vannak
előnyben, megfosztaná őket saját termelésük eredményének egy részétől.
Nyilván minden lakó veszít úgy eladói, mint vevői minőségében az előbb
megvolt szabad forgalom bármily akadályozása folytán.
A politikai szétválás a termelés gazdaságosságát nem érinti. Azelőtt
előnyös volt, hogy az északi részen lakók teljesen szabadon szerezhettek
birtokot vagy üzhettek ipart a déli részen, ha ott jobb alkalom
kinálkozott, mint a saját részükön. A mozgás e szabadságával nyilván az
egész terület jobban fejlődött, ami mindenki javára szolgált. Ugyanígy
volt, ha egy gazdag farmer a déli részről pénzt takarított meg és úgy
látta, hogy jobban használhatja, ha az északi részen állít fel
fürészmalmot, mintha hasonló vállalatba fogna a déli részen; nyilván
minden lakó érdekeit sértené, ha tőkéje leghasznosabb használatában
akadályozva volna. Mert mindannyian többet nyernének a fűrészmalom
olcsóbb fáján, mint a megtakarított pénz bármely más felhasználásánál,
habár az ő folyam partjukon történnék is az. Ily körülmények között a
munka és tőke szabad folyásába minden beavatkozás épp oly káros, mint a
piacz szabadságának korlátozása.
Mindkét part lakóira nézve nyilvánvalóan öngyilkosságot jelentene egy
olyan települési törvény, a mely a növekvő népességet a saját partján
tartaná vissza, vagy a fa vagy gépek vagy más tőke kivitelét
akadályozná, vagy vámmal gátolná oly javak behozatalát, amelyek a másik
parton olcsóbban termelhetők.
Ha az északi rész lakói félreértett hazafiasságból ily kizárási
politikát fogadnának el, a délieket megkárosíthatnák. De némileg nagyobb
mértékben károsítanák meg önmagukat, mert a vámszedés, a csempészet
megakadályozásának, a vámvédelmi politika szervezésének költségei őket
terhelnék. Feltéve, hogy elég őrültek e gazdasági szétválás
megkísérlésére, a déliek helyesen járnának-e el, ha az őket ért
sérelemre a kizárási politika utánzásával felelnének? Miért akadályozzák
az északiak tőkéjét, hogy átjőjjön és természetes kincseik kifejtését
előmozdítsa, vagy miért akadályozzák az északi munkát, hogy a tőke ez
előnyös munkálkodását elősegítse? Miért akadályoznák polgáraikat, hogy
azokat a jobb és olcsóbb termékeket, melyeket az észak még mindig kinál,
beszerezzék? Az észak rossz példájának követése, polgáraik sérelmének
megkétszerezése és saját maguknak ugyanoly igazgatási költségekkel
terhelése.
Amíg az egész falu Ontarióba tartozott, egész nyilvánvaló volt, hogy a
legteljesebb együttműködés a munkamegosztás, szabad piacz, tőke és munka
szabad mozgása útján a közület jólétére vezet. Lehet, hogy a talaj és
más természeti viszonyok sokkal kedvezőbbek általában délen, mint
északon, és hogy következőleg a fiatal munkaerő és új tőke e rész
kifejlesztését és népesítését szolgálta főleg. De teljesen nyilvánvaló,
hogy az északi rész polgárai ezáltal nem károsultak, hanem csak javukra
vált és ha valami bohó érzelem visszatartotta volna az ifjú munkaerőt és
takarékosságot, hogy a folyón túl hasznosabb alkalmazást keressen,
érzékenyen károsodtak volna. E nyilvánvaló gazdaságosságot nem
fordíthatta fel és nem is változtathatta meg az a tisztán politikai
esemény, amely e kis termelő közületet két politikai községgé
választotta szét. Ami jó üzlet volt azelőtt, most is az és az emberek és
javak szabad mozgásának minden politikai akadályozása nyilván sérelmes
az üzleti érdekekre. Mert, ha az emberek és javak szabad mozgásának
megszorítása az egyik részre előnyös, akkor épp úgy állíthatnók, hogy a
további megszorítás az észak két, a patak által elválasztott részénél,
hasznos volna legalább is észak egyik részének és ez a felosztási
politika odáig vihető, hogy minden utcza és minden család független
termelő közületté lesz.
E példa elég arra, hogy a nemzetek termelési és kereskedelmi
viszonyainak egyszerü és egészséges teoriáját levonjuk. Ami a határfalu
e két része egymásnak, az a két állam, amelyekhez tartoznak, az
Egyesült-Államok és Canada egymásnak. Ha a tőke és munka és termékek
szabad forgalma a megosztott falu mindkét részére előnyös, akkor a két
nemzetnek is az. És ami áll Canadáról és az Egyesült-Államokról, más
nemzetekre is áll, akár van közös határuk, akár nincs Minden ország
lakói minden más országgal való legszabadabb érintkezéssel nyernek, mert
így szerezhetnek legtöbb javat, így használhatják fel legteljesebben és
leghatékonyabban a természeti kincseket vagy szerzett képességeket és
osztozkodnak ugyanazon előnyökben, amelyekben más országok lakói
részesülnek.
A modern termelési élet főfolyamai ez igazság egyre növekvő felismerését
hozzák magukkal. A modern termelésben és vagyonban óriási része van a
tőke, munka és javak állandó növekvő folyékonyságának.
Helyi piacz és munkapiacz helyébe nagyobb területü piaczok lépnek: az
egész országra kiterjed a modern iparvárosok munkafelszivása; a
beruházás modern technikája a tőkét könyebben viszi át a nemzeti
iparágak mindegyikébe. De ez a folyamat nem szorítkozik egy ország vagy
nemzet határai közé. A letünt nemzedék legjellemzőbb vonása, a gazdasági
nemzetköziség elterjedése a tőkét, munkát, javakat az egész világon
szétosztotta és éppoly jellemző a vásárló erők növekedése, és evvel a
föld kincseinek helyesebb kifejlesztése s a föld lakosai között
előnyösebb módon való felosztása. Nagybritannia polgárai új
megtakarításának körülbelül fele hasznosabb alkalmazást talál más
államokban és Franczia-, Németország, Hollandia és más fejlett iparos
nemzetek új tőkéje hasonló hajlamot mutat a külföldön való
elhelyeződésre. E tőke nagy része vasutakba és más fejlesztő művekbe van
befektetve, amelyek által Délamerikában és egyebütt nagy földterületek
és népek lettek hozzáférhetőek a világ élelmiszerrel, nyers anyagokkal
való ellátása czéljaira és ipari termékek piaczaiúl. Sok tőke idegen
állami vagy községi kölcsönre fordíttatott és miután hátramaradt államok
elsőrendü szükségletei fedezetet nyertek, a külföldi tőke
belkereskedelmükbe folyt. E tőke beözönlésével párhuzamosan ment végbe a
munka folyása a jobban kiaknázott, kevésbbé termékeny országokból a
kevésbbé kiaknázottakba, termékenyebbekbe. Amint előrelátható volt, a
tőke és munka forgalma általán egy irányú, minden európai államból
Észak- és Délamerikába folyása tevén ki a gazdasági nemzetközi forgalom
legnagyobb részét. Nem kevésbbé jelentőségteljes az üzleti képesség
megfelelő eloszlása, vállalkozók, mérnökök, bankárok, kereskedők,
gyárvezetők, ültetvényesek minél nagyobb számban oszolván szét a termelő
világban. A közös czél és eredmény a világ egy szinvonalra emelése volt,
az utak, városok szervezése s ellátása a főiparágak tekintetében, sőt a
kormányzat és üzleti élet eljárásai tisztességességének és
hatékonyságának egy szinvonal felé szorítása.
A külkereskedelem jelenlegi növekedése és e fejlődés növekvő fontossága
minden államban a most tárgyalt külföldi beruházásokkal és
bevándorlással szorosan összefüggő képét adják a gazdasági
nemzetköziségnek. Bárha Nagybritannia és néhány szarázföldi állam e
téren a többit megelőzi, a világ minden államának lakói, a venni és
eladni kivánt javak tekintetében mind jobban függnek más államok
lakóitól. Minden évben mind nagyobb jószágmennyiségek folynak keresztül
a nemzeti határokon és a külföldi piaczon keresnek vevőket.
A javak javakkal való felcserélésének rendes folyamatán kivül a czélzott
tőkeforgalom nagy beviteli és kiviteli kereskedelemmel jár. A külföldön
elhelyezett tőke javak alakjában megy ki, mert nincs pénzünk, hogy azt
küldjünk és mert nem a pénzt, hanem a pénz értékének megfelelő
jószágokat kivánják a külföldi kölcsönkeresők. Igy a külföldi
tőkeberuházás nagy részét teszi kivitelünknek, brit gépek, sinek,
gépezet és más gyártmányok külföldön való eladásával járván, melyek vagy
a kölcsönkeresők országába, vagy máshova küldetnek. A tőke kamatainak
fizetése és esetleg visszafizetése behozatallal történik. E fizetések is
főleg javak alakjában történnek. Nagybritannia külkereskedelmének igen
nagy része és néhány más állam is a tőke kiözönlésében és viszontkamat
fizetésében áll.
De ettől eltekintve, a javak növekvő cseréje megy végbe a csere rendes
folyamatában oly államok között, melyek természeti javai és termelései
különböznek és amelyek így jutnak a legolcsóbban a nép szükségleteihez.
A termelő erőknek és termékeiknek a nemzeti határokon át való forgalma
minél nagyobb mértékben történik és fontos politikai és gazdasági
kihatásokkal jár. Tiszta üzleti érdekek kötelékeivel szorosabban füzi
egymáshoz különböző politikai közületek tagjait. Az a meglepő tény, hogy
Nagybritannia egész jövedelmének egy tizedénél nem kevesebbet a
tengerentúli beruházások kamatai fejében szed be, nem válik
jelentéktelenebbé annak folytán, hogy a vagyonos osztály igen kis része
élvezi e jövedelem nagy részét. Mert az azt jelenti, hogy a gazdasági
Anglia 1/10-e az angolok által birt tulajdon értelmében véve, e
szigeteken kivül fekszik, a földgolyó lakható részeinek különböző
pontjain. Ez azon idegen államok békéjében, rendjében, fejlődésében való
nagyfokú érdekeltséget jelent, amelyet azon angogolok éreznek, akiknek
ott birtokuk van és onnét jövedelmet húznak. Ha meggondoljuk, hogy a
különböző nemzetek tagjainak ezen birtokkereszteződése növekvőben van
mindenütt és amint az értesülés, könnyü forgalom és a kormányzás
biztonsága fokozódik, nő ez és benne kell a nemzetköziség leghatalmasabb
anyagi tényezőjét keresnünk. És miután közvetlen hatásában az államokat
ismertebbekké és hozzáférhetőbbekké teszi egymás számára, nyilván a
rendes kereskedelem nagyobb és rendszeresebb folyamatának medrét vájja
ki.
E nagy irányzat a termelés elnemzetköziesedése felé nem hat
akadálytalanul. Valódi vagy képzelt politikai érdekek sok ország
kormányát az országok közötti szabad személy és jószágforgalom
akadályozására birják. Részint társadalmi, részint gazdasági tekintetek
sok államot a bevándorlás megszorítására és tilalmára birtak, hogy
milétét és jellegét szabályozzák. Ez mint igen jelentékeny akadály
hatott közre az ázsiai munkaerőnek az Egyesült-Államokba és a mi
önkormányzatu gyarmatainkba folyásánál és kisebb mértékben az európai
bevándorlásnál. E politikát részben a munkás osztályok elhatázása
indokolta, hogy alacsonyabb szinvonalhoz szokott új jövevények
versenyével szemben bér- és életszinvonalukat megakadályozzák. Bárha a
nemzetgazdák kimutatják, hogy ily bevándorlók beengedésének rendesen nem
a nemzeti munkaerő félretolása a következménye, hanem annak magasabb
alkalmazásba emelése és hogy az olyan gyarmatok, mint Britt-Columbia és
Északi-Queensland gazdag forrásainak korai kifejlesztése lehetetlen
alacsonyabb fajok kizárása mellett, ez érvek rendesen nem hatnak.
Politikai és erkölcsi érvekkel igazolják e megszorító politikát, hogy
nehéz dolog a teljesen más faju és szokásu nagyszámu idegen
asszimilálása és jó polgárrá átformálása. Ezen és más okoknál fogva
jelentékeny akadályokat gördítettek a munka szabad áramlása elé, amely
pedig a világtermelést fokozná.
A legtöbb modern állam, részben jövedelmi czélokból, részben mert honi
termelőknek kivánja a honi piaczot fentartani és az országot amennyire
csak lehet gazdaságilag függetleníteni, a külföldi javak szabad
behozatalát megszorítja. Egyeseket ki akar zárni, másokat mennyiséget
csökkentő, árt emelő vámokkal terhelni. A modern termelési viszonyok
mellett megnyilvánuló tendenczia időszakonkénti elárasztására a piacznak
a legtöbb nemzet részére nehézzé tette azt, hogy termékeinek piaczot
találjon és azon feltevésre vezette, hogy ha piaczaikat, amennyire
lehet, maguknak tartják fent, nemzeti ipara piaczát növeli. De ezt nem
érhetik el. Mert az ország összvagyona vagy összpiacza növelésének nem
alkalmas módja a forgalom szabadságának korlátozása. Ellenkezőleg,
minden korlátozás csökkenti az átlagos termelékenységet és a tőke és
munka díjazását a védett területen, amint ketté osztott falunknál
láttuk. Csak ha egy időben csak egy iparágat veszünk, vagy egy időközben
egy országgal való kereskedelmet vagy egy rövid időszak iparát, vagy
valami más izolált és megtévesztő vizsgálatot alkalmazunk, csak akkor
tüntethető fel egy nemzetre előnyös gazdasági politikának a védő
politika. Egyes előnyben részesített osztály vagy termelési ág mások
költségén nyerhet, de a nemzet vagyona a maga egészében csökken. E
gazdasági szemléletet háttérbe szoríthatja természetesen más szemlélet,
mint a nemzeti védelem, vagy a foglalkozások változatossága. De jó, ha
világosan megértjük, hogy a védvámmal nyert minden katonai vagy más
czélt az anyagiakkal kell megfizetni.
Erősen zavarja a fogalmakat az a szokás, hogy a nemzeteket kereskedő
testületeknek veszik és a bevitel és kivitel adatait úgy tüntetik fel,
mint nemzeti mérleget, mely a nemzetek vételét és eladását tünteti fel.
A nemzetek nem kereskedő czégek. Németország, Nagybritannia, az Egyesült
Államok nem egymással kereskednek és nem versenyeznek egymással a más
nemzeteknek való eladásnál. Egyes angol czégek vagy személyek vesznek
német czégektől, vagy eladnak azoknak és fordítva. Német czégek
versenyeznek angolokkal Angliában és Németországban más czégektől való
rendelésekért, de a német czégek egymással való és az angol czégek
egymással való versenye sokkal élesebb és állandóbb, mint a különböző
nemzetek czégei között való verseny. A Kent grófsági komlótermelők
jobban félnek a Sussex grófságéitól, mint a német vagy franczia
versenytől és többet nyernének azoknak a megelőzés útján
kirekesztésével.
E «nemzeti» kereskedelem hamis fogalmát kiegészíti egy más hasonlóan
hamis fogalom, hogy az u. n. nemzetközi kereskedelmi műveleteknél a
különböző nemzetek érdekei ütköznek. E tévedés a kereskedelem azon téves
fogalmából ered, amely az eladásra a vételnél nagyobb súlyt helyez.
Minthogy üzletemberek egymásal versenyeznek a piaczon, helytelenül arra
következtetnek, hogy a forgalom érdekellentétekből áll. De ez nyilván
helytelen. Termelési rendünk elemzése szerint lényegében nem egyéb
együtt működésnél, a verseny csak az együtt működés folyamatának
eszköze. Az üzem vételi oldalának izolálásával vehető csak a
kereskedelem lényegében ellenségesnek, mert a kereskedelem nem vételben
vagy eladásban, hanem mind a kettőben áll; javak cseréjében áll, mely
egyes javak vétele, mások eladása. Ha egy angol czég egy némettől vesz,
kényszeríti azt angol javak vagy más külföldi javak vételére, melyeket
különben nem venne. Hogy ez pontosan mikép megy végbe, nem érdekel
bennünket, de nyilvánvaló, hogy miután a pénz jelentékenyebb
mennyiségben nem megy egyik országból a másikba át, az egy országból
jövő javak fizetése ellenkező irányú javakban vétetik fel. Miután
egyaránt nyer mindenki, ha jól ad el vagy jól vesz, az nyer legtöbbet,
aki mindkét téren a legnagyobb és legszabadabb piaczhoz juthat. És
miután a nemzet egyének bizonyos számából áll, akiknek érdeke így a
világpiaczon való szabad vételben és eladásban áll, nemzeti szempontból
is az igazi gazdasági politika ez a politika. Az az állam tehát, amely
megakadályozza polgárait, hogy a külföldön oly szabadon vehessen és
adhasson, mint otthon, azok gazdasági jólétének árt, a nemzet átlagos
vagyonát csökkentvén.
A vámokat, kereskedelmi szerződéseket és más kereskedelmi politikát,
melylyel az államok saját alattvalóik forgalmát szabályozzák
külföldiekével, – mégis nagy fontosságuaknak tartják. Ha jelentékeny is
befolyásuk egyes államokkal való bevitelre és kivitelre, nem
hasonlíthatjuk az általunk leírt elnemzetköziesedési tendencziához
kihatásukban. A beruházók, kereskedők, bérmunkások igazi érdeke a tőke
és munka lehető legszabadabb folyása, a javak legszabadabb cseréje
irányában fekszik és a különböző államok gazdasági érintkezéseinek
nagysága és változatossága egyre nő.
A bevitel tekintetében egy szempont fontos; olykor azt állítjuk, hogy a
beviteli vámok nem tekinthetők forgalmi akadályoknak, hanem eszközök,
melyek utján a külföldiek a közjövedelemnek megadóztathatóak. Külföldi
javakat úgy fognak behozni, mint azelőtt, a vám nem emeli az árakat,
hanem a külföldi termelők, szállítók, kereskedők hasznából jön
levonásba. E következtetés érvénye próbára tehető a költségek és nem
termelékeny felesleg megkülönböztetésére vezetett általános
adótörvénynyel. Tisztán a különböző javak megadóztatása hatásának
kérdése. Vajjon a javak külföldi vagy honi termék-e, az közömbös. Ha a
javak oly verseny mellett termeltetnek, hogy az árak csak a rendes
termelési költségeket fedik, a termelők nem viselhetik a vámot. Mert a
termelést gátolja, a javakkal való ellátást csökkenti, az árakat emeli,
a fogyasztóra hárítván a terheket. Ez ugyanígy áll a honi, mint a
külföldi javakra. Ha mégis az az eset, hogy a behozott javak oly áron
kelnek el, amely a szükséges költségeken felül való felesleget
tartalmaz, a külföldi fizetheti a vámot. Ha saját kormánya elmulasztotta
megelőzőleg megadóztatni a felesleget, ezt az idegen kormány behozatali
vám formájában teheti meg. De csak ily kivételes esetben birható
fizetésre a külföldi.