A termelés szemlélete üzemek és iparágak részletes szervezetét mutatja,
amelyekkel a természet termelő erőit működésbe hozzuk az emberi
szükségletek fedezése érdekében. E rendszer sok alkalmazási és
együttműködési képességet tüntet fel. A szervezet és működés
egyöntetűsége egy rendes modern üzemben, gyárban, bányában, bankban,
üzletben igen pontos. Bárha a különböző termelő erők birtokosait főleg a
személyes nyereség, azaz bér, kamat, járadék, haszon mérlegelése
irányítja, egy eléggé szoros és állandó harmonia van ez egyéni érdekek
között, hogy egészséges üzleti gazdálkodás folylyék. Bárha a súrlódás
nyilván fecsérléssel jár, és néha nagyobb zavarok következnek be, a
rendes üzem többnyire harmonikusan és gazdaságosan működik.
Ha ugyanegy iparágat alkotó üzemet veszünk figyelembe és bizonyos
fogyasztási javak előállításához szükséges iparágakat, még mindig
meglehetős összeműködést találunk. Ha azt a számtalan, aprólékosan
megosztó működést veszszük figyelembe, mely Londonnak valamely
élelmiszerrel való ellátásához szükséges, a termelési rend működése
bámulatosnak tünik fel. De itt a közelebbi szemlélet sokkal nagyobb
szabálytalanságokat és jószágfecsérlést fog mutatni, gyakran 20 üzem
végzi azt, amit 10 vagy 5 ugyanúgy elvégezhetne; meglehetős felesleg és
időnkénti hiány fordul elő; helytelen számításra és elfecsérelt
energiára számos eset van. Az iparág szervezetének gazdaságossága
nyilván kevésbbé fontos, mint az üzemé. Az emberiség szükségletei
megkivánják, hogy számos fajta iparág termeljen, szállítson és felosszon
10 ezer különböző helyen egyidőben és folytonosan megfelelő arányban
számtalan jószágot. Láttuk, hogyan éri el ezt egy termelési rend
előállása, amely a megkivánt földet, tőkét, munkát, képességet hozza
működésbe a termelés minden pontján és odahat, hogy a tőke és munka új
folyama pótolja az elfecsérelteket és gondoskodjék a növelésről. Az ily
munkában tevékenykedő milliók közül kevesen tudják és törődnek avval,
hogy munkájuk mily nagyobb czélokat szolgál. Az argentinai vagy albertai
farmer, aki a manchesteri vagy a drezdai családnak termel kenyeret, nem
törődik avval, mi történik búzájának az elevátornál vagy a legközelebbi
vasútnál való beszolgáltatásán túl.
Amint az egyes üzemről a nagyobb rendszerre térünk át, mindkevésbbé
mutatkozik a rendszerben tudatos czélszerűség. És mégis – mint látjuk –
az egész működésében meglehetős rend nyilvánul meg. De e rendet nagyfokú
zavar útján érik el. A modern termelési rend egészében távolról sem
találunk oly harmoniát vagy gazdaságosságot, mint az egyes üzemekben. Ez
eléggé természetes, mert láttuk, hogy az üzemben egynél van az irányítás
és egy czél uralkodik, a haszonnyerés. Ugyanis a finánczia a tőke és
munkamegosztásnál bizonyos központi erő forrást képez. De hatása nagyon
egyoldalú, módszerei nem fedezik pontosan a fogyasztók szükségleteinek
ellátását. A főczél – mint látjuk – a fogyasztók szükségleteinek
rendszeres ellátása. És ez az a czél, amely a termelési rendben észlelt
harmoniát fentartja. De azok a részletes, körülményes utak, amelyeken a
fogyasztók érdekei a termelés erein át hatnak igen szeszélyesen
helyettesítik a haszonnyerés élénk érdekét az üzemsejt szervezésében. A
társadalmi haszonnyerésnek tudatos motivuma nem hatja át az egészet.
E harmonia és ellentét természete és terjedelme némileg jelezve volt az
elemzésünk által feltárt költségek és felesleg külömbözetének
tárgyalásánál. A termelő erők fentartási költségei tekintetében a
termelési rendnek majdnem automatikus és fontos működését ismertük fel.
A növekedési költségeket illetőleg azonban, noha a tényezők harmoniája
végeredményben adva van, az aktuális nyereségi esélyek figyelembevétele
ellentétekre vezetett, a ritkább és erősebb tényező valamely más tényező
növekedési alapját vonván el magának keresletfölösleget szerezve. Az
állami szükségletek és igények valamely hatalmas termelő erő részéről
hasonló zsákmányolásnak vannak kitéve.
Az így okozott viszály és fecsérlés nem volt megadva csupán az ekként
elvont jószágfelesleg mennyiségével. Mert az egész termék megfelelő
felosztása és használása nagyobb termelésre vezetne, nemcsak a meglevő
termelő szervezetet működtetvén, teljesen rendszeresen, hanem az egyes
részek megfelelőbb táplálása folytán megnövelt szervezetet is.
Az ily analizis egy társadalmi gazdasági reform kiinduló pontját adja
meg. Az egész fölösleg felszivása és társadalmi felhasználása az
improduktiv feleslegnek az állam és munka számára termelékeny
szolgálattá való változtatásával, a termelés egészének egyes üzeméhez
hasonló, a jól szervezett harmoniáját adván meg. Bárha a különböző
termelő erők birtokosai és a különböző üzemek és iparágak mindegyike
iparkodnék a legnagyobb fizetést biztosítani magának, a felosztás
gazdaságossága gazdaságos és harmonikus együttműködésre bírná őket. Ez
az eszmény, amelyet az egyenlőtlen alkalmak hamis alapján működő
«laissez faire» gyakran hangoztatott, de sohasem biztosított.
De az egyes tényezők puszta önérdeke bármennyire felvilágosult volna is
– soha sem eredményezné a termelés harmoniáját. Mert láttuk, hogy az
egyéni érdekek e harmoniája számításon kivül hagyja a társadalomnak,
mint egésznek igényét, amelyet az állam juttat kifejezésre. Beláttuk,
hogy a társadalmat mindenütt a föld, a munka, tőke és képesség egyéni
birtokosaival együttműködőnek kell felfogni és mint ilyennek a termelés
szabályozásához és a termékhez joga van. Ez igazság mindenütt
kifejezésre jut a modern államok növekvő gazdasági tevékenységében.
Bárha nincs olyan általános tendenczia vagy tudatos politika, amely
minden ipar birtokát és működését az államra ruházná, minden czivilizált
államban az állam szabályozó hatalma növekvőben van a magántermeléssel
szemben – elsősorban tagjainak, mint munkásoknak, fogyasztóknak vagy
polgároknak védelmére a hasznothajtó eljárásokkal járó koczkázatok, vagy
sérelmekkel szemben, másodsorban a közönségnek a vagyonban való
részesedésére, amelynek termelését a társadalmi energiák épp úgy
előmozdították, mint az egyéniek.
Az államszocziálizmust teljes mértékben csak oly gazdasági eljárásokra
alkalmazzák rendesen, amelyek magánosok kezén monopoliumokká válnának
vagy oly veszélyeket, zavarokat okoznának, amelyeket pusztán
szabályozással nem lehet kirekeszteni. Ezekhez járulnak némely államban
a közjövedelemnek alkalmas eszközül szolgáló iparágak. Bárha a modern
kapitalista termelés gazdaságossága és a nagy üzemek szövetkezésével
könnyebb lehetőségei mind több iparágat ily egyedárúság felé hajtanak
vagy a versenyt csökkentik és így azok közvállalatokúl alkalmasakká
válnak, nem lehet mégsem állítani, hogy ez összpontosító erők egyetemes
vagy általános érvényüek. Továbbá még olyankor is, midőn teljesen
hatnak, az állam velük szemben követett politikáját abbeli képessége
fogja meghatározni, vajjon a köz érdekében ez iparokat üzheti-e. Amidőn
az állam képesnek érzi magát az ipar átvállalására, vagy ahol a puszta
szabályozás igen nagy nehézségbe ütközik, a teljes szoczializáczió fog
bekövetkezni. De ha az államnak nincs meg ahhoz a szükséges ereje,
ügyessége, vagy becsületessége, a közérdekeket a szabályozás és a
feleslegben való részesedés jobban szolgálja. Az egyik vagy másik
eljárás alá eső egyes iparok a különböző államokban elért gazdasági és
politikai haladás fokával és jellegével változnak. De az állam, mint
társadalmi szerv, mint az ipar szabályozója és igazgatója és
jövedelmének osztályrészese mindenütt egyre nagyobb gazdasági szerepet
játszik.
Ez eljárások lényege és értéke a vagyon nagyobbá, emberiebbé tevésének
előmozdításában rejlik. A vagyon e fajtáját két módon mozdítják elő. A
magány-védelemből a meg nem szolgált túlságos elemek elvonásával,
amelyek fizetése és elköltése veszteség és ily jövedelemnek
társadalmilag hasznos szolgálatokra fordításával a termelési rendet
egészségesebbé és hatékonyabbá teszik és növelik a fogyasztással
nyujtott kielégülés átlagát. A termelés alkalmasabb bonyolultságához már
növekvő központi ellenőrzésének megteremtésével az egyének és
csoportjaik e közötti érdekellentétekből fakadó veszteségeket lenyomják
és minimális emberi költségekkel maximális emberi hasznok termelését
érik el.
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: A termelés egyes tényezőit négy csoportba osztják: föld
vagy természet, munka, képesség és tőke. E négy tényező különvalóságát
gyakran vitatják és az logikailag gyakran nem is tartható fenn.
Különösen hangsulyozták már egyes irók azt, hogy a föld a tőke egy
nemének vehető, mert a legtöbb föld, amelynek «értéke» van, javítva van
és az eszközölt beruházások nyilván tőkét képeznek. Sőt könyvelési és
pénzügyi czélokra a földértéket a tőkébe foglalják bele. De a mi jelen
elemzésünkben fontos e megkülönböztetés megtartása. Eredetileg és
természetileg ugyanis a föld a tőke minden fajától különbözik és az
egyes tényezők használatának megérthető értékeléséhez szükség van e
megkülönböztetésre.
A konkrét tőke áll 1. épületből és más helyiségekből, 2. gépekből és
szerszámokból, 3. nyersanyagból és készletből, 4. pénzből. A két elsőt
gyakran fix (álló) tőkének nevezik, miután az ipari folyamatban egy
bizonyos helyhez vannak kötve, hogy a nyersanyagok vagy javak végső
rendeltetésükhöz jutását: a termelők vagy fogyasztók használati tárgyává
válását elősegítsék. A két utolsót rendesen forgótőkének hívják, mert a
termelési rendben állandóan egyik helyről a másikra sodródnak.
A tényezők különvalósága nem azt jelenti, hogy tulajdonosaik különböző
személyek. A legtöbb kisebb vagy egyszerűbb üzemben a munkásnak vagy
legalább némelyik munkásnak van valami tőkéje vagy földje és az üzem
vezetésénél a szükséges képességet is kifejti.]
[Footnote 2: Ebből azonban nem következik, hogy a kamatfizetés
törvénytelen, vagy meg nem engedhető. Sőt ellenkezőleg, törvényes és
czélszerű. Mert ha a meglevő tőke után a kamat fizetését megszüntetni
akarnók, valószinű, hogy annak birtokosai az elértéktelenedés pótlásáról
nem gondoskodnának és ez alapot használnák fel a kamat helyett s igy a
berendezés leromlanék.]
[Footnote 3: Egy szoczialista társadalomban, ha az egyébként lehetséges
lesz, bár szükség lenne önmegtartóztatásra és megtakarításra a tőke
növeléséhez, kamatot mégsem kellene fizetni. «Valódi kamatot» fizetne ez
önmagának a közös tőke megnagyobbodásából eredő nyereséggel.]
[Footnote 4: Ez persze nem azt jelenti, hogy ha egy hold 30 bushel-t
hoz, két akkora járadékot jövedelmez, mint az a hold, amelyen csak 15
bushel terem. Ez csak abban az esetben állana fenn, ha a buza emberi
munka vagy tőke hozzájárulása nélkül nőne. Ha tiz bushel elegendő ahhoz,
hogy kifizesse a munka és a tőke költségeit, akkor 5 bushel fenmarad a
többletként járadékra, a legrosszabb holdon és 20 bushel a jobbikon,
mely ez esetben négyszer oly jó mint az előbbi.]