A termelési rendszert jószágtermelő gépezetnek fogván fel,
természetszerűleg jutottunk azon eredményhez, hogy a javak nyers
anyagokból termeltetnek, a reájuk fordított munkával értéket,
jelentőséget nyernek, amíg a fogyasztó kezéhez jutnak, mint kész
termékek. A bennük megtestesült növekvő munkamennyiség a költségek és az
ár folytonos emelkedésében nyer kifejezést, e költségek pedig magukban
foglalják a termelési folyamatban beléjük ömlő költségek és feleslegek
egész összegét.
Midőn arról szóltunk, mint nyelik el egyes anyagok és javak a
fogyasztáshoz való áramlásukban állandóan a termelő erőket és
költségeket, nem vettük figyelembe a fogyasztó ellenőrző szerepét, pedig
a termelő erők alkalmazásának eredménye és czélja a fogyasztók
szükségleteinek kielégítése.
Már láttuk, hogy a kicsinyben árúsító üzletek pénztárába befizetett pénz
a termelés folyamatán felfelé haladva, mint a különböző termelési
tényezők részére teljesített fizetés, állandóan ösztökél termelő
tevékenység kifejtésére. E javak utáni kereslet, a fogyasztó akarata
ellenőrzi és szabályozza az egész termelést. A termelési rendszer az ő
javakkal való ellátásáért van. Számára a megvett javak nem termelési
költségek, hanem hasznosságok raktára. A nyers anyagok és javak a
termelés különböző fokozatain minden értéküket és jelentőségüket az
emberi szükséglet kielégítésére végeredményben vett hasznosságukból
nyerik. A gépet és más tőkeeszközöket ugyanúgy azon fogyasztási javak
ruházzák fel hasznossággal, amelyek termelésére szolgálnak. E
szempontból az egész termelési rendszer javak és eszközök berendezésének
vehető, amelyek különbözőképp és különböző mértékben hasznosak.
A hasznosság ez értelemben nem belső, hanem Ruskin szerint való
értelemben vett érték, amely elfogyasztása életbevágó szolgálatot nyujt,
tehát tisztán annak a kielégítésnek mértéke, amelyet különböző minőségű
javaknak a fogyasztók mindenkor tulajdonítanak, nem pedig az a
kielégítés, amelyet tulajdonítaniok kellene nekik, ha valódi érdekeiket
felismernék. Igy egy font értékű nyers szesz jelen tudományos
vizsgálatunknál ugyanoly hasznosságúnak tekintendő, mint egy font értékű
kenyér vagy jó könyv. A mindenkori szükségletek irányadók itt. De a
puszta hasznosságok és azokat tartalmazó javak után való vágy nincs itt
befolyással. Hogy e vágy hatékony legyen, vásárló erőben kell
megnyilvánulnia. Szegény emberek javak után való ki nem elégített
szükséglete és vágya sovány jövedelmük határán túl nem bír gazdasági
jelentőséggel, bárha nagy társadalmi jelentősége lehet és csak a
jövedelem felhasználásában kifejezésre jutó hasznosság jöhet figyelembe.
Egyéni és kollektiv jövedelmek felhasználása vehető tehát a termelési
rendszer végleges szabályozójának.
Az üzem vizsgálatánál azon eredményre jutottunk, hogy a különböző
iparágakat és üzemeket haszonra törekvő üzletemberek szervezték. Most át
kell látnunk, hogy e szervezők és vezetők maguk a fogyasztó közönség
eszközei vagy ügyvivői. Mert azokat az üzletembereket, akik tőke és
munka után való keresletükkel meghatározzák, hogy e termelő erők mily
arányban oszoljanak meg az iparágak között, viszont az a számítás
irányítja, mily termékmennyiséget képesek hasznotadó áron értékesíteni.
Igy végeredményben a vevők meglevő és várt kereslete állapítja meg,
mennyi különböző fajta termelő erő emésztessék fel a különböző
iparágakban.
A termelés rendje és zavara tehát főleg a javak utáni kereslet útján
ható fogyasztók akaratának tulajdonítandó. A fogyasztó különböző
keresletei sürgősségében és jelentőségében kell keresnünk a különböző
iparágak nagyságának és a beléjük fektetett termelő erő arányának
különbségét.
A fogyasztó szabályozását legegyszerűbben Robinson Crusoe esetén értjük
meg. Hogyan használná fel idejét az, akinek minden szükségletét a maga
munkájával kell kielégíteni? Főszükségletei: étel, ruha, kunyhó, néhány
eszköz és fegyver. Ha az éghajlat mérsékelt, bizonyos minimális táplálék
a legelső szükséglete. Tegyük fel, hogy átlag két órai idő vadászatra és
táplálék elkészítésére megadja e mennyiséget. Ha változatosabb vagy több
táplálékot kiván meg és nem elégszik meg gyümölcs-szedéssel, a vad
elejtésével és megmível egy kis földet, hogy termeljen, ez naponta még
egy-két órát vesz igénybe. De noha valami ruházat kevésbbé nyomós
szükséglet, mint a két órai munka árán elnyerhető táplálék, épp oly
kivánatos lehet, mint egy harmadik órai munkával és még kivánatosabb,
mint négy órai munkával elnyerhető élelem. Igy választania kell ruha és
élelem között harmadik és negyedik munkaórája felhasználásával. Az éppen
szükséges ruhát napi egy órai munkával készítheti el vagy javíthatja
meg, bárha két óraival, rossz időjárás vagy ruhája váratlan
megrongálódása esetére még egyet készíthetne. Ámde a kunyhó majdnem oly
szükséges, mint az első ruha és szükségesebb, mint még egy. Igy
elhatározhatja, hogy csak a harmadik órát szenteli ruhakészítésre, a
negyediket kunyhóépítésre. De egy lakályos kunyhó fölépítése többet
igényel napi egy óránál. Ötödik óráját is ennek fogja-e szentelni? De
eszközökre, fegyverekre is szüksége van. Már itt is tekintetbe jönnek-e
vagy csak hatodik órája felhasználásánál, miután két órát szentelt
kunyhó építésnek? De az élelem-többlet beszerzése, amelynek beszerzését
a ruházkodás és lakás kedvéért elhalasztotta, itt újból igényt tart
idejére. Nyilván választania kell e három között ötödik órája
felhasználásánál, a kunyhót javítja-e, fejszét készít vagy élelmet
szerez-e be? Természetesen a valóságban a problema bonyolultabb. Számos
fajta élelem versenyez egymással idejéért és munkaerejéért. Ha bizonyos
mennyiségű gyümölcsöt már beszerzett, bárha többre is szert tehetne,
inkább fog vadászni vagy halászni. Igy van egyéb szükségleteivel is,
nemcsak szekerczére van szüksége, de kapára, ijjra, kalapácsra is, ezek
is igényt emelnek idejére. Ha megfontolt gazdasági elv alapján fog
dönteni, aszerint, ahogyan legjobban felhasználhatja munkaidejét, nem
fog élelmet szerezni akkor is, mikor már éhsége kielégítésére eleget
szerzett, bárha többet is megkivánna; erősebben fog azonban jelentkezni
ruházkodási szükséglete. Igy lesz minden más szükségletével is,
mérlegelni fogja őket, hogy munkaidejét a leghasznosabban használja fel.
Amennyire lehet, felhagy valamely munkával, mihelyt a további termelés
kevésbbé kivánatos, mint más, amelyre szintén időt szentelhet. Ezen
addig munkálkodik, amíg az ilyen szükségletet előállítja és egy harmadik
szükséglete erősebb, mint a második fokozottabb mérvű kielégítése. Igy
amennyire csak a legjobban osztja be idejét, látjuk, hogy munkája utolsó
negyedórája, amelyet élelmiszer beszerzésére fordít, nem kevésbbé
hasznosan használtatott fel, mint a ruhájára, kunyhójára, eszközeire
fordított utolsó negyedóra! Mert ha feltesszük, hogy az élelemnek
szentelt negyedóra nagyobb hasznosságot termelt, mint a kunyhóépítésnek
szentelt, idejét fecsérelné. Amennyire világosan legjobb érdekeit
követi, úgy fogja elrendezni különböző foglalatoskodásait, hogy
minegyikük termékeinek utolsó része egyenlőképp hasznos vagy élvezetet
nyujtó legyen.
Tegyük fel, hogy mások jönnek és letelepednek Crusoe szigetén és hogy
magának jövedelmet szerezhet kivánatos háztelkek bérbe- vagy eladásával.
E jövedelemből elégíti ki szükségleteit akkép, hogy másokat különböző
javak termelésére szorít, amelyekre szüksége van. Ugyanúgy fogja
felhasználni jövedelmét, mint munkaidejét felhasználta, amikor még maga
dolgozott. Ahelyett, hogy bizonyos időt fordítana különböző táplálék,
ruhák, ház előállítására, éppen annyi pénzt fog ezekre fordítani.
Részben táplálékra, részben ruhákra, részben házra fordítja majd. Bárha
táplálékából a legelső rész igen nagy használati értékkel bir, a legelső
létszükséglet kielégítésére szolgálván, az utolsó rész épp oly értékkel
fog birni, mint a ruhájára, lakásra vagy bármely más szükségletére
fordított utolsó rész. Mondjuk, hogy évente 10 fontot költ kenyérre,
bárha az első 5 fonttal vett kenyér reá nézve igen nagy hasznosságú, az
utolsó fonttal vettet könnyen nélkülözhetné és sem nagyobb, sem kisebb
használati értékkel nem bir, mint a tizedik fontért vett ruházat vagy az
ötödik fonton vett szivarka. Az utolsó fonton vett ruha, szivarka,
kenyér, egyenlő hasznosságú, amennyiben megfontoltan költekezik, mert ha
feltesszük, hogy az utolsó fontért vett kenyér hasznosabb, mint az
utolsó szivarkák, oktalanul és nem gazdaságosan jár el, ha nem költ
többet kenyérre és kevesebbet dohányzásra.
Amennyiben tehát az ember gazdaságosan úgy használja fel jövedelmét,
hogy a felhasználással a legnagyobb hasznosságot érje el, mindenfajta
jószág legutolsó vagy legkisebb része egyforma hasznosságú. Bárha heti
kenyérkészletének fontosságát többre tartja a maga egészében, mint heti
teakészletéét és ezt a dohányénál, a kenyérre fordított utolsó
shillingje – fel kell, hogy tegyük – ugyanoly mértékben elégíti ki, mint
a teára vagy dohányra fordított utolsó shilling.
És ami az egyén kiadására áll, áll egy egész közület sokkal bonyolultabb
kiadásaira is. A közület tagjainak összjövedelme részben különböző
táplálékokra, ruházatra és más elemi szükségletre vagy kényelemre,
részben ártalmas vagy ártatlan fényüzésekre fordíttatik. Bárha
nyilvánvaló, hogy a táplálékra és szükségletekre fordított összegek első
fele nagyobb hasznosságra fordíttatott, mint a fényüzésekre fordítotté,
mégis igaz marad, hogy a kenyér, hus vagy más szükséglet, utolsó vagy
legkevésbbé hasznos része épp annyira vagy oly kevéssé hasznos, mint
bármely fényüzés utolsó része. Az a tény, hogy ha a kenyér utolsó része
a nélkülözőkhöz jutna, nagyobb hasznossággal birna, közömbös. Az eladott
kenyérkészlet utolsó része a gazdag családoknál a cselédek asztalán
kallódik el és nem nyujt több hasznosságot, mint az utolsó skatulya
szivar vagy üveg pezsgő, amelyet ugyane családok fogyasztanak el.
Ha tehát figyelembe vesszük az ország valódi jövedelmét a kenyér, hal,
hus, szárnyas, ruha, butor, lakás, ékszer stb. készletet, amelyet a
termelő gépezet évente előállít, azt találjuk, hogy ezen javak
legkevésbbé hasznos részei – a fogyasztásnál ugyanazon hasznosságot vagy
kielégítést adják. Ezen egyensúly annak folytán szükséges, mert a
fogyasztók állandóan összehasonlítják és mérlegelik kivánataik tárgyait,
amikor a rendelkezésükre álló pénz utolsó részét adják ki. Amint tehát
minden egyén e legtöbbet úgy éri el pénzével, ha oly arányban vásárol,
hogy a vett javak utolsó részei egyformán hasznosak legyenek reá nézve,
ugyanúgy áll ez az egyének csoportjainál.
Fel fog merülni az az ellenvetés, hogy a különböző osztályok között a
jövedelmek igen egyenlőtlenül oszolván meg, a köz szempontjából pazarlás
fog beállni. Mert a kenyér, fehérnemű, szék, hús, amely a gazdag
legkevésbbé hasznos kiadását képezi, és így a legkisebb hasznosságú,
nagy hasznosságú lehetne, ha a szegények vehetnék meg és fogyaszthatnák
el. E kritika a jövedelemeloszlással szemben elég helyes, de a tényleges
jövedelem-eloszláson alapuló hasznossági vizsgálat helyességét nem
érinti. Vizsgálván a befolyást, amelyet a tényleges vevő a termelésre
gyakorol a javak utáni keresletével, fontos, hogy felismerjük a
hasznosság kiegyenlítődését minden készlet alapjában, mint a termelés
szabályozásának eszközét.
A társadalomra, vagy egyénre a kiadás e nivelláló folyamatában nincs
titokzatosság. Egyszerüen «gazdaságosság», azaz a pénz vagy tevékenység
legelőnyösebb felhasználása. Minden gyermek, akinek egy shillingje van
és két pennyért csokoládét vesz, három pennyért czélba lő, hat pennyt
mozgószinházra költ, egy pennyért élczlapot vesz, elvégzi a határhasznok
vagy kielégülések összehasonlításának e funkczióját. Ami a kiadás
nagyobb részét illeti, az eljárás nem is megfontolt, hanem ösztönszerü.
Ha valakinek évi 500 font jövedelme van, nem problema előtte, hogyan
költsön el 450-et. De hogy az utolsó 50 fontból mennyit költsön
utazásra, szinházra, könyvre, adakozásra, megtakarításra, egyéni
berendezkedés és gondos megfontolás tárgya lesz. Két ember nem költi el
egyformán az 500 fontból fenmaradó 50 fontot: senki nem költi el
egyformán két éven át. Ugy van az egész társadalomban, mint az egyénnél.
A nemzet, a személy jövedelmének legnagyobb része szükségszerüleg vagy
szokásból bizonyos megállapított kiadásokra fordíttatik egy fogyasztási
standard fentartására. Csak a legutolsó rész vagy bármely
jövedelemszaporulat lesz a tárgya az általunk leírt felosztási
eljárásnak. Ez nagy fontosságot és jelentőséget ad a termelés
irányításánál a jövedelem utolsó vagy «határ»-részeinek. Uj fényüzési
czikk bevezetése, egy fogyasztó osztálynál új izlésre ösztökélés,
nyilván a tőke és munka folyamán azon termelésekre irányítja, amelyek e
czikkek előállításához kellenek. A gazdagok fölös jövedelmének
hirtelenül automobilok után való irányulása az előállító iparágakba
nagymennyiségű tőkét és munkát vitt, a gummiipart felvirágoztatta, a
kocsigyártásnak és más fényüző iparágaknak ártott. Igy van a társadalom
minden osztályával: új fogyasztási czikkek: kabarék, görkorcsolyapályák,
olcsó olajnyomatok, czukrozott gyümölcs, banan, népies pipere-czikkek,
előbb mint alkalmi szükségletek, majd mint szokás törtek utat a
munkásosztályok bizonyos rétegeinek kiadásában, fontos közvetlen és
közvetett kihatással a termelő iparágakra vagy azon czikkeket
termelőkre, amelyeket kiszorítottak.
Hajlandóak lennénk azon megállapításra jutni, hogy a termelés irányító
erői az izlés vagy értékelés ezen változásaiban rejlenek, melyek a
jövedelem utolsó részeinek kiadását irányítják. És helyesen kell nagy
jelentőséget tulajdonítani nekik, mint a gazdasági fejlődés irányítóinak
és eszközeinek. De tévedés a termelés változásának specziális okait vagy
meghatározóit látni bennük. Mert akkor két fontos körülményt hagyunk
figyelmen kivül. Az automobil utáni új szükségletről beszélve,
feltételeztük, hogy gazdag fogyasztók új izléséből ered. De az új
találmányok és a termelésnél való megtakarítások, melyek olcsóbb árakon
jó kocsikat vittek a piaczra, idézték elő és tették hatékonnyá az új
keresletet. És a legtöbb esetben, amikor csak valamely czikkre fordított
kiadás hirtelen megnő, javítások és olcsóbb termelés idézte elő az új
keresletet. Szóval a kereslet és kinálat kölcsönösen hatnak egymásra.
Kocsik nagy, olcsó kinálata a keresletre kiterjesztőleg hat, a
kiterjesztett kereslet a kinálatra hat kiterjesztőleg és árcsökkentőleg.
Igy van majdnem minden gazdasági változásnál. Ugyanaz a gazdaságosság,
ugyanaz az egyensúly felé való állandó törekvés uralja a termelést, mint
a fogyasztást. Az új vagy még le nem foglalt tőke és munka és hasznosság
folyama azon iparágakra irányul, amelyekben a kereslet valami újabb
megnövekedése felemelte a kamatlábat, a hasznot és béreket valamivel más
iparágak rendes szinvonala fölé és addig tart e folyamat, amíg a
termékek megnövelt kinálata az iparágakban a rendes szinvonalra
szállította le a kamatot, béreket, hasznot. Az így a kérdéses
iparágakban előidézett nagyobb kinálat és áresés előidézi a
fogyasztóknál e termékek utáni nagyobb keresletet és használatukat
kiterjeszti a fogyasztó közönség más osztályaira, amíg a fogyasztó
közönségnél a hasznosság vagy kielégítés új egyensúlyt ér el. E zavarok
és elrendeződések állandóan tartanak, úgy a termelési költségeknél új
találmányok és javítások folytán, mint izlés változása és szükségletek
növekedése vagy esése folytán a fogyasztási hasznosságban.
Hasonlókép fontos egy más körülmény is. Ha megfigyelünk egymással
csövekkel összekötött víztartályokat, a változások a felszin
emelkedésében vagy esésében mutatkoznak. Ha egyik tartályba még öntünk
vizet, látni fogjuk, hogy mindegyikben emelkedik a felszin, amíg csak
egyenlő magasságban el nem helyezkedett. De bárha megfigyelés és
megállapítás szempontjából legjobb lenne a felszinek megfigyelésére
szorítkoznunk, helytelenül következtetnénk, hogy e változásokat előidéző
okok a víz felszinén levő vízrészekkel vannak különös összefüggésben.
Mert könnyen vezethetünk az első medencze fenekére és nem a felszinére
vizet és a tartályokat összekötő csövek, amelyek az elhelyezkedést
előidézik, a fenéken is lehetnek. Igy ipari változásoknál úgy a
fogyasztás, mint a termelés terén a közvetlen erőknek nem kell a
határoknál hatniuk; a termelő erő legkevésbbé hatékony részeinél vagy a
fogyasztó legkevésbbé fontos szükségleteinél is hathatnak. A termelésnél
az iparág vagy iparágak minden reprezentativ üzemében eszközölt új
megtakarítások, tüzelői anyag megtakarítás, vagy melléktermék
értékesítése az egész termelésnél emelvén a határhasznot, az új tőke és
munka eloszlását szabályozza, úgy hogy amennyire csak szabad a verseny,
a különböző iparágaknál a haszonban biztosít valamely egyensúlyt. Igy a
közfogyasztásnál a változást megindító ok nem egy divattá váló új izlés
előidézésében vagy elterjedésében rejtőzhet, hanem a közönség nagy
részénél a volt fogyasztási szinvonal változásában, pl. az
alkohol-élvezet általános csökkenésében vagy pedig az évenkénti
tengerparti nyaralásnak a nagy társadalmi osztályoknál felismert értékké
válásában.
A határnál beálló változások, a kiadás vagy a termelő erő
legcsekélyebbre értékelt részeinek új elrendeződése inkább eszközei a
változások feltüntetésének, mint indító okai. Igen fontos, hogy a
gazdaságtan tanulmányozói világosan felismerjék, miként változtatják meg
a termelés szervezetét a termelési módoknak és a fogyasztók
értékelésének vagy izlésének folytonos változásai. A kereslet és kinálat
részéről jövő ezen erők az ú. n. piaczon találkoznak és a piaczi árban
egyenlítődnek ki ellentéteik. Piaczi ár az az ár, amely a kereslet és
kinálat arányát kiegyenlíti, azaz minden kinált jószágot vevőhöz juttat.
Vegyük pl. a marhapiaczot, ahol a bikák kerülnek eladásra. Egyszerűség
kedvéért tegyük fel, hogy az érdekelt felek tudják, hogy minden bika
egyforma és egy fajta. Néhány eladónak készpénzre van sürgős szüksége és
kész volna olcsón, pl. kb. 5 fontért adni el bikát. Néhány vevő jobb
vagyoni viszonyoknak örvend, mint a többi és inkább akarván venni, 12
fontot is adna, csakhogy bikát vehessen. Nézzük, hogy áll a piacz a
különböző árak mellett a venni és eladni kész felek száma szempontjából.
Ár Eladó Vevő
£ 5 2 12
6 3 12
7 4 10
8 6 8
9 7 7
10 9 6
11 12 4
12 12 3
Ha az alkú 5 fontnál veszi kezdetét, csak két bika kerül eladásra, és 12
vevő van, mind kész ez árat megfizetni, esetleg többet is. A piaczi ár
nyilván nem lehet 5 font, mert ez ár mellett 10 vevő nem jutna bikához
és hogy ezt megakadályozza, többet ajánl fel. Először 6 fontot. De ez
áron csak 3 bikát lehetne venni és 12-en lennének hajlandóak megvenni.
Ezek egymásra liczitálva az árat emelnék. 7–8 fontnál ugyanezek a
nehézségek. Bárha a kinált bikák és a vásárlók száma közeledik
egymáshoz, amíg csak egygyel több vevő is van, mint a hány bika, ez
attól tartva, hogy nem vásárolhat, többet fog kinálni és így emeli az
árat. Amint a vevőknek az eladókénál nagyobb száma az árat 9 fontra
hajtotta fel, 7 eladó és 7 vevő akad ez ár mellett, azaz a kereslet és
kinálat kiegyenlítődik. Emelkedhetik-e még az ár? Nem, mert 10 fontnál
már 9 eladó és 6 vevő lenne és az eladók versenye lenyomná az árat 9
fontra, mint ahogy a vevők versenye ide felemelte. Tehát 9 font az
egyetlen lehetséges piaczi ár, mert az egyedüli ár, amelynél a venni és
eladni készek száma egyenlő. Amíg a kinálatot a kereslet meghaladja, az
ár emelkedik, amíg a keresletet a kinálat múlja felül – esik. A piaczi
ár ott lesz, ahol kereslet és kinálat kiegyenlítődik.
Ez minden piaczról áll, ahol alkudozással vesznek vagy adnak el valamit.
Ahol a kereslet és kinálat folytonos, mint a legtöbb nagybani és
kicsinybeni búza, gyapjú vagy más termékek, értékpapirok, vagy kenyér,
hal, czipő, festék vagy más használati czikk piaczán, nem a kereslet
vagy kinálat határozott mennyisége határozza meg az árat, hanem a
kereslet és kinálat mértéke. Londonban a búza piaczi ára mindenkor pl.
25 font azon tény folytán, mert ez ár mellett a piaczon felajánlott búza
mértéke egyenlő azon mértékkel, amelyben molnárok és más vevők veszik.
Ahol a piacz változó, kereslet és kinálat inkább bizonyos időtartamban
lemért folyamatok, mint bizonyos időben vett és eladott határozott
mennyiségek, mint pl. a marha-piacz fenti példájánál.
Ha a Midland vasúti részvény 65 fontnyi állandó áron kel el, azt jelenti
ez, hogy egy időben ezen ár mellett felajánlott részvények száma
ugyanakkora maradt, mint a megvettekké.
Az árváltozások mindig a kereslet és kinálat mértékei egyensúlyának
felbomlását jelentik.
Amíg az eladók egy piaczon ugyanoly mértékben adhatják el árúikat, mint
eddig, nem szállítják le és haszonnal nem emelhetik áraikat.
Ha leszállítják, vagy azért teszik, mert az eladásban hanyatlás állott
be, vagy mert készletük megnövekedett és az árleszállítással akarják
elérni a keresletet, amely megnövelt kinálatukat fedezi. Ha emelik
áraikat, vagy azért van, mert a vevők többet vesznek, vagy nagyobb
mennyiségben, így készletük gyorsabban fogy, vagy mert nem kapnak oly
áron készletet, mint előzőleg. Igy az áremelkedésnek közvetlen oka
mindig vagy a kinálat csökkenése, vagy a kereslet növekedése: az
árhanyatlás oka mindig a kereslet csökkenése vagy a kinálat emelkedése.
Amikor csak kereslet és kinálat között az egyensúly így megbomlik, az ár
mindaddig emelkedik vagy esik, amíg egy olyan újabb szinvonalat el nem
ér, amelynél a kettő kiegyenlítődik. E kiegyenlítődés természetszerű
tendenczia. Mert ha a kinálat növelése áresést idéz elő, maga az esés a
vevők számának vagy a keresletnek növelését idézi elő. Hasonlóképp, ha a
kinálat csökkenése áremelkedést idéz elő, az áremelkedés a vevők számát
csökkenti. Különböző czikkeknél ez irányzat ereje különböző. Egyes
esetekben csekély áremelkedés vagy esés jelentékeny befolyással van a
keresletre. Ez az általános szabály a fényüzési czikkeknél, amelyek nem
valami erős szükségletet elégítenek ki vagy az olyan czikkeknél, amelyek
könnyen megfelelően pótolhatók. Szükségleti tárgyaknál, vagy nehezen
pótolhatóaknál az ár csekély emelkedése vagy csökkenése kevéssé
befolyásolja a keresletet. Előbbi esetben a kereslet ruganyossága
csekély, utóbbiban nagy. A szeszárak emelkedése a szeszadók felemelése
folytán a szeszkeresletet nagy mértékben csökkentette. Megfelelő
búzaáremelkedés nem idézne elő megfelelő csökkenést a keresletben. Sőt
nem is áll be esetleg csökkenés, a munkások osztályát egészében véve.
Mert a kenyér áremelkedése folytán kevesebb húst vagy más táplálékot
vesznek, hogy főtápszerük fogyasztását fentartsák. 10–20 százalékos
áremelkedés vagy esés hatása valamely czikknél számos körülménytől függ
és különböző osztályoknál és jövedelmeknél különböző.
Ahol a kereslet idézi elő az árváltozást, hasonló a hatás a kinálatnál.
Egyes esetekben növekvő eladás a javak gazdaságosabb termelését vonja
maga után, úgy hogy az áremelkedés csekély lesz és csak ideiglenes,
csakhamar új egyensúly állván elő kereslet és kinálat között az
alacsonyabb ár mellett. Más esetekben a növekvő eladás a kinálatot csak
tekintélyes áremeléssel serkenti, mint ahol a nagyobb szükséglet
fedezésére rosszabb föld vagy drágább munka jön alkalmazásba. Amint a
kinálat könnyen vagy nehezebben reagál az áremelkedésre, ruganyosnak,
vagy merevnek nevezzük.
Minden fontos gazdasági esemény, amely az árakat befolyásolja, a
kereslet vagy kinálat mechanizmusa útján hat. Rossz termés, új
aranybánya, háború, gyors népszaporulat, villamos erőt olcsóbbá tevő
találmány, mértékletességi mozgalom, néha ideiglenesen, néha állandóbban
befolyásolja az árakat. Mindenesetre azonban a _modus operandi_ a
piaczokon a kereslet és kinálat viszonyának változására vezethető
vissza.
A legtöbb piacz árai más muló esetleges okok behatása alatt is
fluktuálnak. De ezen kis ingadozások mellett vagy kinyomozhatók azok a
nagy és állandó változások, amelyek a termelési és fogyasztási módok
fontosabb változásaiból fakadnak. E normális, maradandó árváltozások
egyrészt a rendes termelési költségeknek, másrészt a fogyasztás
hasznosságának emelkedéséből vagy eséséből erednek vagy abban jutnak
kifejezésre.
A termelési költségek emelkednek vagy esnek vagy 1. a költségekre
befolyással levő termelési mód megváltozása, 2. vagy az ezeket terhelő
feleslegek emelkedése vagy esése folytán.
1. A termelési módok változása alá sorozandó: _a)_ a termelési
eljárásoknak a fizika, kémia stb. haladása következtében való
tökéletesbbülése, amely az ipari forradalom egyik főjellemvonása; _b)_
az üzem és vállalat szervezésének javulása úgy termelő, mint
kereskedelmi vonatkozásban; _c)_ a munkások nagyobb ügyessége, ereje,
műveltsége, jellemessége.
2. A «fölösleget» érintő befolyások alatt értendő: _a)_ természeti javak
felfedezése vagy kiaknázása, vagy ily források kimerülése, amely a nyers
anyagot csökkenti és így nagyobb felesleg áll elő a szükségleti czikkek
termelésénél; _b)_ valamely országban vagy iparban a tőke-folyam
növekvése vagy esése, amely emeli vagy csökkenti a termelési
költségeket. A tőke ez áramlását számtalan, a jövedelem nagyságával és
megoszlásával, a vagyonbiztonsággal, előrelátással, prosperálással és
más a megtakarítást és beruházást érintő feltételekkel összefüggő ok
befolyásolja; _c)_ a munkafolyam növekvése vagy csökkenése egyes
államokba vagy iparágakba, amit a népesedés, forgalmi értesülési
könnyebbségek határoznak meg és amely a munkamegosztást és a termelés
munkaköltségeit befolyásolja.
Mindezek a termelési költségeket érintő okok az árakra hatnak a kinálat
bővítésével vagy csökkentésével. Egyes általános jellegüek az ország
vagy a föld legtöbb iparágát befolyásolják – bárha különböző mértékben,
mint pl. a hajtóerő előállításának javítása. Mások specziálisabb
jellegüek, csak egyes iparágakat emelnek, vagy csökkentenek, vagy pedig
egyes czikkek termelési költségeit apasztják és befolyásolják más
termékekhez való cserearányukat.
Ezen kinálatra a termelési költségek útján ható erőknek megfelelőleg
viszont a hasznosság utján a keresletre más erők hatnak.
1. A fogyasztási módokban állandóan számos nagy változás megy végbe, pl.
a javak különböző módon való felhasználásánál. Tüzelő anyagot
megtakarító rostély, táplálkozási, ruházkodási szokásokban beálló
változás, könyvek, szórakozás nagyobb értékelése és ezer más változás
számos czikk keresletét növeli vagy csökkenti. Uj izlések és vágyak
állandóan küzdenek a régiek ellen és elfogadásukkal a fogyasztás és
kiadás számos más változást is szenved. A szesz csökkent használata pl.
kisebb húsfogyasztással járhat, a tejtermékek és növények
többrebecsülésével.
2. Ily változásoktól eltekintve az izlésben és szokásokban, egy nemzet
vagy osztály jövedelmének változása a különböző termékekre fordított
kiadások terén jár változással. A munkások jövedelmének emelkedése a
pihenő szórakozások nagyobb értékelésével járt. A vagyonos osztály
növekedése az automobilkeresletet és más költséges fényüzést növelte.
Ily erők hatnak a termelési rend minden pontján a keresletre és
kinálatra, hogy a folytonos árváltozásokat előidézzék.
Ha a fogyasztót úgy vesszük, mint aki szükségleteivel és izlésével
fentartja és irányítja a termelő erők ezen kiterjedt rendjét, látni
fogjuk, hogy a fogyasztó akarata mindenütt a kereslet útján hat, először
a használati czikkekre és azután a különböző termelő folyamatokra és
eszközökre, melyekkel létesül.
Ha másrészt az üzletembernek, a termelőnek az álláspontját nézzük, a
termelési rend ugyanazon szervezetét és működését anyag- és
energiagyüjtő folyamatnak látjuk, amelyet különböző termelési tényezők
(föld, munka, tőke) együttműködő csoportjai fejtenek ki az üzleti
szellem vezetése alatt és amely piaczra vihető kész termékek és
szolgálatok mennyiségeinek előállítására irányul.