A javaknak és a pénznek e forgalmáról alkotott képünk e két tényezőnek
egyenlő jelentőséget tulajdonít. De ezzel a pénz szerepét a termelési
rendben indokolatlanúl túloznánk. Bárha a beruházásait és hasznát
mérlegelő iparos előtt a pénz jelenik meg tevékenysége eredményeként és
czéljaként, a valóságban a dolog nem így áll.
Bármily fontos is a pénz, mégis csak eszköz, nem pedig czél. Minek az
eszköze? Egyrészt a termelő tevékenység, másrészt a termelt javak
eloszlásának. Amint a termelési renden átmegy, a munkát, földet, tőkét,
képességet különböző alakban és nagyságban odaviszi, ahol szükség van rá
és a termelő erők birtokosai között felosztja a termékeket. Miután a
termelés a fogyasztásnak az eszköze, az ipari termékek elosztását kell
annak a főczélnak tekintenünk, amelynek elérésére a pénz szolgál.
Láttuk, hogyan rendezi és ösztökéli különböző stádiumaiban a termelést a
pénz. Be kell látnunk, hogy ez ösztönzés valóságban a termékek
elosztásával történik. A pénz önmagában nem képes a termelést
ösztönözni. Bárha a közbeszéd a pénzt tünteti fel végczélnak, önmagáért
kivánatosnak, ez valójában csak képzelődés. A munkás nem pénzt akar,
hanem a pénz értékét. Hasonlóképp a tőkés, mikor kamatot kiván és a
földbirtokos, amikor a gabona árát kéri. Az a tényleges művelet, mely a
pénzre hárul, amikor a kicsinyben fizetett árak eloszlanak és a
termelési renden át forgalomban vannak, az ipar különböző termékeinek
felosztása.
A czipőárusításban végződő eljárási sorozatnál az egyedüli termék a
czipő és ha ma még a felosztásnak kezdetleges alakja élne, akkor a
béreket, járadékot, kamatot és hasznot az egész vonalon czipővel
fizetnék ki, amelyet mindenkinek hordania kellene, vagy kenyérért,
ingért vagy más termelési ágban hasonlóképp bér fejében fizetett javak
ellenében kicserélnie. Igy azután számtalan csere után a munkás munkája
terméke fejében végül nem cipőt, hanem számos egyéb jószágot kapna,
amire csak szüksége lenne. A pénzt ily cserék koczkázatai és bonyodalmai
elkerülésére találták fel és hogy minden külön szakmabeli munkálkodót
általános értékü jószággal fizethessenek. Mert a pénzben fizetett bér
nem egyéb, mint általános utalvány, amely nem egy bizonyos iparág
termékeire szól, hanem az egész termelési rendszeréire.
A czivilizáczió abban az irányban halad, hogy minden munkálkodót
mindinkább egy bizonyos munkanemre szorít, egyetlen iparágban egyetlen
eljárást téve feladatává. A pénzbeli bér, amelyet keres, megfordítja ezt
a folyamatot és minden más iparág termékeinek egy darabját juttatja
birtokába. Igy, noha saját iparágában csak egyetlen részmunkát végez,
mégis egyben molnár, pék, szövő, fonómunkás és kárpitos is, azon
lehetőség folytán, hogy mindezen iparágak termékeiben részesülhet.
Mint termelő speczializált, de általános fogyasztó. Fontos, hogy
világosan megértsük, hogyan megy végbe a szakmunkás átalakulása
általános fogyasztóvá. Hogy van az, hogy egy czipőgyári munkás
szolgálatait kenyérré, inggé, székké, dohánnyá változtatja át? Az ő
részmunkája magában értéktelen; a préselt bőrnek önmagában senki előtt
sincs értéke. Csak ha a különféle egyéb eljárásokon megy keresztül és
csipővé dolgozzák fel, majd eladják a fogyasztónak, akkor valósul meg
munkája hasznos volta. Ekkor a pénzbeli fizetésből, amely az egész
czipőgyártó eljárás társadalmi hasznosságának mértéke, megkapja részét.
A szegecselés, varrás és simítás így a czipő eladása folytán pénzzé
válik. A szegecselő, varró vagy simító-munkás e pénz egyes darabjait a
kicsinyben árúsító üzletekben felválthatja kenyérre, ruhára, dohányra
stb. amire csak szüksége van.
Amint kenyeret vesz, működésbe hozza a pénz ösztönző erejét a
kenyérgyártó eljárások során; a pék és segédei, a molnár és legényei, a
gazdálkodó és munkásai mind részesülnek abból a pénzből, amit a
czipészmunkás a kenyérért fizetett és mindegyikük megveheti vele a
kicsinyben árúsító üzletekben a maga különböző szükségleti tárgyait. Igy
ugyanannak a pénznek egyrésze, amelyet a czipőüzletben lefizettek és
kifizették a czipészmunkásnak bérben, az a pénz amellyel a czipészmunkás
kenyeret vett. A czipészmunkásnak kenyér kell, a péknek és molnárnak
czipő. Látjuk, hogyan tesz képessé mindenkit a pénz, a piaczi árúczikkek
ára, arra, hogy szükségleteit másokkal való csere útján elégítse ki.
Fejtsük ki kissé részletesebben e cserefolyamatot. Vegyük az ember
főszükségleteit, nevezetesen a kenyeret, czipőt, ruhát, fehérnemüt,
széket, húst, czukrot, tejet, könyveket, porczellánt és alkalmazzuk
mindezekre a termelési folyamatról alkotott képünket. Mindegyik termék
négy előállítási sorozat folyamán jött létre. Képzeljük el, hogy csak a
felsorolt tíz termék képez gazdasági szükségletet és hogy a közület
minden tagjának egyenlő mértékben van rájuk szüksége. Egyszerüség
kedvéért _A, B, C, D_ stb.-vel jelöljük e termékeket. A termelői
fizetésük 1/10-ét fordítják az _A)_ vásárlására, azon használati
tárgyakra, melyek előállításában közreműködnek, 1/10-ét, _B)_
vásárlására, 1/10-ét _C)_-ére és így tovább. Hasonlóképp fogják
elkölteni fizetésüket _B)_, _C)_, vagy más termékek termelői, midegyikük
azon termékekre, melyeknek előállításánál maga is közreműködik, fizetése
tizedét fordítja, a többi 9/10-et a többi termékekből egyenlő részekre.
Nem fontos, hogy az egyén hol működik, _A3_, vagy _B4_, vagy _D_-nél,
felveszi fizetését és a kicsinyben árúsítók mindegyikénél 1/10–1/10-ét
elkölti és azt így egyenlő mértékben használja fel mindegyik iparág
ösztökélésére. Ilymódon a termelési rend általános terméke a maga
egészében felosztódik a szaktermelők különböző csoportja között. Az az
eszköz, amellyel a felosztás történik, a pénz, amelyet a termelés
mindegyik stádiumában kifizetnek a kész termékek kicsinybeni árából.
Bárha a csere és az elosztás a valóságban sokkal bonyolultabban megy
végbe, az elmondottakban lényeges jellegéről hű képet ad. A maga
különleges termékének a részeit mindenki minden más egyén sajátos
terméke ellenében cseréli ki. Igy látjuk, hogy a fogyasztó pénzben
kifizetett szükségletei és műveletei állandóan összekapcsolnak minden
termelési eljárást. Igy a termelési rend eredetileg sem egyéb, mint a
fogyasztók nagy termelőszövetkezete.
Mert a fogyasztóktól jövő pénzbeli ösztönzés tartja fenn minden ponton a
termelés szervezetét és ösztönzi azt folytonos tevékenységre.
Az a termelőgépezet, melyet leírtunk, hasonlít egy nagy csokoládé- vagy
gyufaautomatához. Ha bedobsz egy fillért a nyiláson, kapsz érte egy
árúczikket, amelynek kiesése után minden árúczikk, mely a kijárattól
kisebb-nagyobb távolságra van, közeledik a kiesett czikk eredeti
helyéhez. Igy a mi gépezetünknél a kicsinyben árúsítónak fizetett pénz
először az eljárások fővonalán idéz elő mozgást, azután az azon
termelési ágat tápláló járulékos iparágakban. További hatása, hogy a
termelők mindegyik osztálya elfogyasztja a nyert jövedelmet és minden
más kicsinyben való árúsítóra ösztönzőleg hat, hasonlóképpen automatikus
módon.
Igy a termelés megállapodott rendjéről azt a képet nyertük, hogy az
termékeket őröl ki és oszt fel gépies pontossággal. A termelő erők
mindegyik birtokosa, a munkás, földbirtokos, tőkés és a munkaadó részt
kap azon kész termék árából, amelynél az ő termelési ereje
közreműködött, a pénz az ő termelési ereje fentartásához és új termelő
tevékenységéhez szükséges ösztönzést adván meg. Az egész termék a
termelő közület «valódi jövedelmét» képezvén, valami mechanikailag
szükségszerü törvény szerint felosztatnék az erők birtokosai között, épp
úgy, mint ahogy a dinamógép által fejlesztett energia a gyárban ott nyer
alkalmazást, ahol a végzendő munka arányának megfelelő mennyiségben
szükség van rá.
Minden egyén «valódi jövedelme», azaz általában a javakból nyert része
és pénzbeli jövedelme, azaz munkaereje, tőkéje, földje vagy képessége
használatáért nyert fizetése épp annyi lenne, amennyi szükséges ahhoz,
hogy erejét működésben tartsa. Nem léteznék a jövedelemelosztás
problémája. A közület valódi jövedelme tisztán a kész javak és
szolgálataik halmazában állana, amelyeket a termelőgépezet nap-nap után
produkálna.
A dolgok ily módon való feltüntetése két lényeges pontban tér el a
modern termelés valódi rendjétől. Feltételezi a termelési szervezet
teljes merevségét és feltételezi, hogy a termékből nem marad felesleg
azonkivül, ami a rendszer fentartásához és rendes működéséhez
feltétlenül szükséges. De mindkét feltevés helytelen. A termelési rend
nem merev gépezet. Szerkezetében, összetételében, működésében nincs
megkötve. Alkotó iparágai és üzemei nőnek és hanyatlanak, vagy
megváltoztatják jellegüket. A gépezet, a munka és egyéb tényezők
mennyisége, fajai változnak a termelési technika, vagy az üzemszervezet
változásával és ezek a változások napirenden vannak. A mostani
emberöltőn belül a kézimunka kiszorítása a gyári gépmunka által az ipar
szervezetét egészen átalakította. Minden országban és minden iparágban
hasonló változások mennek lassabban avagy gyorsabban végbe. A termelés
fejlődésének korszakában mindenekfelett a termelés fejlődési törvényeit
kell tanulmányoznunk, azt, hogy miként növekszik egy iparág, vagy üzem
és hogyan javítja szervezetét és működését.
Épp ily téves az a másik feltevés, hogy a termékek mennyisége nem több,
mint amennyi éppen elegendő a rend működésének fentartásához szükséges
ösztön ébrentartására. Mikor a termelés különböző folyamaiból kikerülő
czipőket, kenyeret, ruhát és más kész terméket aladják, a termelésükért
fizetett jövedelmet nem emésztik fel teljesen a különböző szükségleti
czikkekért teljesített fizetések.
A járadék, kamat, haszon, bér fejében fizetett pénz egyrésze nem
fordíttatik fogyasztási czikkekre, mint eddig feltettük. Ez a pénz nem a
termelés különböző sorainak végén nyert alkalmazást, hanem valamely
közbeeső ponton a termelő tőke új alakjainak előállítására. Más szóval
megtakarítják és nem költik el.
Oly fontos e helyütt a _megtakarítás és kiadás_ kifejezések világos
megértése, hogy a termelési diagrammra itt újból visszatérünk.
Ha e rend működése olyan volna, nogy az _E_-nél előállított javak
mennyisége éppen csak arra lenne elég, hogy az _A, B, C, D_ és _E_-t
termelő eszközök különböző szükségleteit éppen csak kielégítse, valamint
az _a, b, c_-t stb. előállító járulékos termelési folyamatokét, a rend
növekedése kizárt volna. Minden jövedelem, vagy a különböző stádiumokban
eszközölt pénzfizetés _E_-hez vitetnék, hogy azt fogyasztási javakra
költsék el. De ha ez a rendszer nagyobb mennyiségü fogyasztási czikket
volna képes előállítani, mint amennyi a szükségletek puszta
kielégítésére szükséges, akkor lehetséges lenne az, hogy a termelési
eszközök valamely részét nem fogyasztási javak, hanem nagyobb
felszerelés és más álló tőke termelésére fordítsák és ezzel a
megnagyobbodott termelési szervezettel nagyobb mennyiségü erőt és nyers
anyagot szerezzenek. Bárha az eljárás _végső_ czélja természetesen az,
hogy minél több fogyasztási jószágot állítsanak elő, _közvetlen_
hatásában mégis kevesebb fogyasztási czikk előállítását eredményezi. Más
szóval a tőke, munka, ügyesség és föld jövedelme fejében
tulajdonosaiknak fizetett pénz egy része ahelyett, hogy _E_-nél nagyobb
minőségü fogyasztási jószág után támasztana keresletet, _a_, vagy
_c_-nél stb. jön alkalmazásba. Igy alakult, hogy a pénzfizetések _E_-től
_A_-ig a termelés egyenes vonalán lennének forgalomban és a járulékos
termeléseken végig a pénz, _a, a2, a3_ vagy _c, c2, c3_-nál talál
alkalmazást, mint arra szolgáló különleges ösztönző, hogy _A_-nál és
_C_-nél több berendezés eszközöltessék.
Ez a megtakarítás igazi termelési jelentése; a pénzjövedelemnek nem
fogyasztási czikkekre fordításában, hanem termelő javakra való
fordításában áll, nem a fogyasztási czikkek termelésének egyenes vonalán
a termelésnek az ösztönzése, hanem azon termelő iparágak termelési
sorának buzdítása, melyek egy bizonyos stádiumhoz való felszerelést,
vagy az álló tőke más alakját gyártják. A fogyasztási javak vételétől
való ezen tartózkodás, hogy több felszerelést és más termelő javat
vásároljon, nyilván az egyedüli eszköz az anyagi rend növelésére és
javítására. Itt irányító erőül ismét a pénz jelentkezik. _L_ font
sterling megtakarítása, vagy elköltése közvetlenül ugyanazt az
ösztönzést nyújtja a termelésnek és a termelő erők alkalmazásának, de az
ösztönzés a termelési rend különböző pontjain történik és hatásában
különböző. Elköltéskor közvetlenül hat a termelési eljárások
főfolyamára, energiát támasztván a fogyasztási javak termeléséhez,
melyek azután a termelési rendből a fogyasztás czéljaira elvonatnak.
Megtakarításkor a termelési eljárások egy oldalágán hat közvetlenül
energiát fakasztóan több tőkejószág előállítására, melyek nem vonatnak
el a rendből, hanem abban benn maradnak, mint a termelés további
fokozásának eszközei. Az átlagos üzletember előtt a megtakarítás első
pillanatra – nemleges tevékenységet jelent, azaz el nem költést és az el
nem költött pénznek a bankban való elhelyezését. De a valóságban ez épp
oly termelő cselekedet, mint az elköltés.
Valójában arra fordítják a megtakarítást, hogy fizesse az embereket
azért, hogy több termelő tőkét állítottak elő, ahelyett hogy több
fogyasztási jószág termeléséért fizetné őket.
Ez a jelentősége a megtakarításnak és elköltésnek a termelési rend és a
társadalom szempontjából. Természetes, hogy az egyén másként is
eszközölhet megtakarítást, megtakarított pénzét fogyasztási czélokra
másoknak kölcsönözvén. Sok megtakarított pénz jut így pazarlók, vagy
iparlovagok kezébe, akik elköltik azt a pénzt, amelyet így a takarékosok
elmulasztanak megtakarítani. Az ilyen áltakarékoskodás a termelő tőkét
nem növeli, csak azt jelenti, hogy nem ez az egyén, hanem egy másik vesz
fogyasztási czikkeket. Az ekként eszközölt takarékoskodásnak termelő
jelentősége nincs.
De a valódi megtakarítás az az eszköz, amely a tőkével való
vonatkozásában a termelési rendet növeli. Mindíg velejár, hogy bizonyos
egyének, ahelyett, hogy pénzbeli jövedelmük egy részét akként fordítanák
a termelés ösztökélésére, hogy fogyasztási czikkeket vásárolnak, arra
fordítják, hogy tőkejavakat vásároljanak azokhoz, melyek eddig a
termelés folyamát kielégítették.
A fogyasztási javak bizonyos felhalmozása a megtakarítás fogalma alá
vehető, de ettől a termelési tevékenység általános vázolásánál
eltekinthetünk. A megtakarítás eredménye rendszerint az, hogy a
termelési rendszer termékenységét fokozzuk, vagy termelőképességének
minőségét javítjuk, képessé téve így bizonyos idő alatt nagyobb
mennyiségü jószág előállítására, feltéve, hogy a jövő fogyasztás
emelkedése elégséges lesz ahhoz, hogy fentartsa a megnövelt felszerelést
működésében.
Termelési rendszerünkhöz visszatérve és azt ismét mint tíz használati
czikk (kenyér, czipő, ing, stb.) előállításának mechanizmusát véve
figyelembe s azokat úgy osztva fel, hogy minden fajta egy tizedét a
termelők minden egyes osztálya szerzi meg, leírásunkat módosításnak kell
alávetnünk. Ha az ily társadalom termelésének növekedéséről kell
gondoskodnunk, fel kell tennünk, hogy a kenyér, czipő, stb. mennyiség,
amelyet az ily rendszer termelni képes, több, mint amennyire a közület
tagjainak szükségük van és hogy a termelő energiából valami, ami
kenyér-, czipőgyártásra lett volna fordítható, malmok és czipőgyárak
gépeinek a javítására lesz fordítható, vagy pedig a szükségletek
elfogadott tíz fajában nem foglalt más javaknak az előállítására
szükséges berendezések létesítésére. A termelő energia e megoszlását a
megtakarításnak nevezett eljárás eredményezte, vagyis a vásárló erőnek a
felhasználása a termelési rendszernek a fogyasztási czikkek kicsinyben
árúsításától elütő pontjain. Miután a pénz felhasználása nemcsak a tőkét
serkenti, de más termelő erőt is ösztönöz, a megtakarítás nemcsak több
felszerelést, gépet és más tőkefajt létesít, hanem azt is eredményezi,
hogy a többi termelő erő és a munka is máskép rendezkedik el, mintha
megtakarítás nem történt volna.
Mert, amint a fogyasztási javak után való kereslet vagy ilyen javak
vétele úgy működik, mint munka és tőke alkalmazása a termelő eljárások
egész során át, úgy több termelő tőke után való nagyobb kereslet a
megtakarítás folytán is úgy hat, mint a gépiparban és más felszerelési
iparban a tőke és munka fokozottab mérvü alkalmazása.
Az olyan termelési rendszerben, ahol megtakarítás útján így érik el a
haladást, többé már nem pusztán egy adott időben való fogyasztásra
termelt javak mennyisége a mértéke a valódi jövedelemnek. Az új gépezet
és más tőke, mellyel a folyó évben a termelés az előző évhez képest
gyarapodott, hozzászámítandó az illető esztendő jövedelméhez. Ha tehát
elfogadjuk, hogy a brit nemzet évi jövedelme pénzben 1,800.000.000 font
sterling, az ennek megfelelő valódi jövedelem részben a fogyasztók által
fogyasztási czélokra az év folyamán elvont javakból és szolgálatokból
fog állani, részben az álló és forgó tőke különböző fajainak egy év
folyamán előállott gyarapodásából. Minden oly esetben, amikor valaki
munkája, földje, tőkéje, vagy képessége használata fejében pénzbeli
jövedelmet élvez, e kétfajta termékek valamelyikét állították elő
megfelelő mértékben. Mert ily pénzbeli fizetés nyerése nem egyéb, mint
pénzben való feljegyzése vagy a nyugtázó, vagy az annak tulajdonát
képező termelő eszköz által végzett termelő tevékenységnek. Ez a
tevékenység pedig, akár valamely fajta anyag alakjának vagy helyének
változásában, vagy abban áll, hogy előmozdítja annak a kezéhez jutását,
akinek arra szüksége van, – akár valamely hivatalos vagy személyes
szolgálat nyujtásában áll, amelyet jószágnak vesznek: minden ily
termékenység a nemzet valódi jövedelmét növeli, azaz azon értékelhető és
nem értékelhető javak összegét, melyeknek piaczi értékük van és amelyek
az illető év folyamán a nemzeti vagyon egészéhez járultak.