A lények anatómiai és lélektani karaktere között némi párhuzamosság van.
Az anatómiai jellemvonások közt találunk bizonyos változatlan elemeket,
s ezek annyira nem változékonyak, hogy megváltoztatásukhoz geologiai
korszakok elmulása szükséges; ezek mellett az állandó, változhatatlan
jellemvonások mellett vannak nem állandó jellemvonások, melyeket a
tenyésztő vagy kertész ügyessége könnyű szerrel alakíthat néha annyira,
hogy a felületes vizsgáló előtt néha elrejtik az alapjellemvonásokat.
Ugyanezzel a jelenséggel az erkölcsi jellemvonásoknál is találkozunk. A
fajnak eredeti lelki alkatrészei mellett ott vannak a nem állandó,
változékony elemek. És ez a magyarázata annak, hogy valamely nép
véleményeit, nézeteit tanulmányozva, mindig lelünk egy szilárd alapot,
melyre a nézetek rakódnak s ezek époly ingatagok, mint a sziklát befedő
homok.
A tömegek nézetei és hiedelmei két jól megkülönböztethető osztályt
alkotnak. Egyik csoportba tartoznak a nagy, állandó meggyőződések,
melyek több századon keresztül tartanak, s amelyeken az egész
civilizáció nyugszik. Ilyenek voltak például hajdan a feudális felfogás,
a keresztyén eszmék, a reformáció; ilyenek napjainkban a nemzetiségi
elv, a demokratikus és szociális eszmék. A másik osztályba tartoznak a
pillanatnyi, ingatag vélemények, melyek leggyakrabban az általános
felfogásokból erednek; minden korban látunk ilyeneket keletkezni és
elenyészni; ilyenek a művészetben és irodalomban bizonyos időszakokban
uralkodó elméletek; ezek hozták például életre a romanticizmust, a
naturalizmust, miszticizmust stb. Legtöbbször csak felszínes dolgok,
mint a divat, s épúgy változnak, mint ez. Olyanok, mint kis hullámok;
szüntelen lesznek és el-eltűnnek a mélyvizű tó felszínén.
A nagy általános nézetek száma csekély. Keletkezésük és elmulásuk a
tetőpontja minden történelmi faj történetének. Ezek alkotják a
civilizáció voltaképeni vázát.
Muló nézetet könnyű beleplántálni a tömegek lelkébe, de nagyon nehéz
tartós hiedelmet megrögzíteni. De ezt az utóbbit ép olyan nehéz
megdönteni, mint amilyen nehéz volt alapját megvetni. Leggyakrabban csak
erőszakos forradalmakkal vihető a változás keresztül. Sőt a
forradalmaknak is csak akkor van erre hatalmuk, ha a hiedelem már
elvesztette a lelkeken való uralmát. A forradalom ilyenkor arra való,
hogy teljesen elsöpörje azt, ami már körülbelül fölösleges volt, de a
szokás kényszerítő igája miatt még nem veszítette el végleg érvényét. A
kezdődő forradalmak voltaképen véget érő hiedelmek.
Valamely nagy hiedelem kimulásának napját könnyen meg lehet pontosan
állapítani; tudniillik akkor következik be, mikor értékét kezdik
kétségbevonni. Mivel minden nagy hiedelem fikció, csak úgy maradhat
fenn, ha vizsgálódásnak nincsen kitéve.
Sőt mikor már alapjában megrendült, még mindig megtartják hatalmukat a
belőle származó intézmények és csak lassan enyésznek el. Mikor aztán
végleg elveszette erejét, omlik össze hamarjában minden, amit
fenntartott. Egyetlen népnek sem volt módjában meggyőződéseit
változtatni anélkül, hogy egész művelődésének átalakítására ne lett
volna kárhoztatva.
Ez a módosítgatás mindaddig tart, míg elfogadásra alkalmas új, általános
nézetet nem talál; addig kénytelen az anarchia állapotában maradni. Az
általános meggyőződések szükségszerű támasztékai a művelődésnek. Ezek
adnak irányt az eszméknek, s csak ezek tudnak hitet inspirálni és
kötelességet teremteni.
A népek mindig érezték az általános hiedelmek hasznát és ösztönszerűleg
megértették, hogy eltűnésük sülyedésük óráját jelenti. Róma fanatikus
kultusza a rómaiak számára azt a hitet jelentette, mely őket a világ
uraivá tette, s mikor ez a hit megszűnt, Rómának vesznie kellett. A
barbárok is, kik letörték a római műveltséget, csak mikor közös
nézetekre tettek szert és bizonyos összetartozást értek el, juthattak ki
az anarchiából.
Nem ok nélkül van, hogy a népek mindig türelmetlenül védik
meggyőződéseiket. Ha gáncsolható is bölcseleti szempontból ez a
türelmetlenség, a népek életében egyik legszükségesebb erény. A középkor
a nagy hiedelmek megszilárdításáért és fenntartásáért mennyi máglyát
emelt, hány feltaláló és újító halt meg kétségbeesésben, ha kikerülhette
büntetését. Ezeknek megvédelmezéséért forgatták föl a világot annyiszor,
és halt meg annyi millió ember a csatamezőkön, és fog még meghalni.
Nagy nehézségekkel jár egy általános hitnek alapját megvetni, de mikor
biztosan meg van alapozva, hatalma legyőzhetetlen; és bármennyire hamis
bölcseletileg, megnyeri a legkiválóbb elméknek tiszteletét is. Vajjon
Európa népei nem tartották megdönthetetlen igazságoknak több mint
tizenöt évszázad óta a vallásos legendákat, melyek közelebbről tekintve,
épolyan barbárok,[23] mint a Moloch-kultusz? Évszázadokon keresztül nem
vették észre annak a legendának borzalmas esztelenségét, hogy egy Isten,
egyik teremtményének engedetlenségeért saját fia szörnyű
kínszenvedéseivel áll bosszút. A legkiválóbb szellemek, egy Galilei, egy
Newton, egy Leibnitz, még egy pillanatig sem tételezték fel, hogy
ezeknek a dogmáknak igazságát kétségbe lehetne vonni. Semmi sem mutatja
jobban a nagy hiedelmek által teremtett hipnózist, de semmi sem
bizonyítja jobban elménk szégyenletes korlátoltságát sem.
Amint egy új dogma beleplántálódott a tömegek lelkébe, ez inspirálja
intézményeiket, művészetüket és maguktartását. A lelkekre gyakorolt
hatalma ilyenkor korlátlan. A tett emberei csak megvalósításáról
álmodoznak, a törvényhozók alkalmazásán fáradoznak, a bölcsészek,
művészek, írók azzal foglalatoskodnak, hogy különböző formákba áttegyék.
Az alapvető hiedelemből eredhetnek a járulékos momentán hiedelmek, de az
alapnézetnek bélyegét mindig magukon viselik. Az egyiptomi civilizáció,
a középkori európai és az arab mohamedán civilizáció csekély számú
vallásos hiedelemből erednek, ez rányomta bélyegét ezeknek a
civilizációknak legkisebb elemeire is, és rögtön felismerhetők.
Ezeknek az általános nézeteknek tulajdonítható, hogy az emberek minden
korban körül vannak véve a hagyományoknak, nézeteknek, szokásoknak
hálójától, ettől az igától nem tudnak szabadulni, s ez teszi őket
annyira egymáshoz hasonlóvá. Az embereket főképen ezekből az általános
nézetekből eredő nézetek és szokások irányítják. Ezek szabályozzák a
lényünkhöz tartozó legaprólékosabb mozzanatokat és a legfüggetlenebb
elme sem gondol arra, hogy magát ez alól kivonja. Az az igazi zsarnok,
amely tudattalanul lebilincseli a lelkeket, mert ez az egyedüli, amely
ellen nem lehet küzdeni. Tiberius Dzsingiszkhan, Napoleon kétségkívül
borzasztó zsarnokok boltak, de Mózes, Buddha, Jézus, Mohamed, Luther,
még sírjukban is sokkal nagyobb deszpotizmust gyakoroltak a lelkekre.
Egy összeesküvés letaszíthatja a zsarnokot, de mit tehet a szilárd
hittel szemben. A katolicizmus ellen való heves küzdelemben, ámbár a
tömegek látszólag vele tartottak, és a rombolásban az inkvizíció
könyörtelen eszközei alkalmaztattak, ami nagy forradalmunk maradt a
vesztes. Az igazi zsarnokok, kiket az emberiség megismert, mindig a
holtak árnyai vagy általuk teremtett illuziók voltak.
Az általános hiedelmek gyakori tudományos lehetetlensége sohasem volt
akadálya diadaluknak. Sőt ez a diadal csak oly feltétel alatt, úgy
látszik lehetségesnek, ha bizonyos titokzatos lehetetlenséget foglalnak
magukban. A szocialista dogmák nyilvánvaló gyönge oldala nem akadály
abban, hogy a tömegek lelkén diadalmaskodjék. A valódi alantassága az
összes vallásos hiedelmekkel szemben csak ebben áll: az eszményi
boldogság, amit ez utóbbiak igérnek, csak a jövő életben valósul meg és
ezt a megvalósulást senki sem tudja bizonyítani. Mivel pedig a
szocialisták szerint való eszményi boldogságnak a földön kell
megvalósulnia, a megvalósítás első kísérletei után rögtön ki fog derülni
az igéret hiábavalósága, s az új hit azonnal elveszti minden
presztizsét. Hatalma csak addig a napig fog növekedni, ameddig diadala
után hozzálát a gyakorlati megvalósításhoz. Ez az oka, hogy az új
vallás, ha destruktiv szerepe van is kezdetben, mint a többinek, nem fog
majd tudni alkotni, mint amazok.