Hogy az állítás, ismétlés és infekció által terjesztett eszmék olyan
nagy hatalmat érnek el, nagyban hozzájárul az a titokzatos hatalom, amit
presztizsnek neveznek.
Mindaz, ami uralkodott a világon, eszmék vagy emberek, mindazt főképen
az az ellenállhatatlan hatalom vitte keresztül, amely presztizs nevet
visel. Ennek a szónak értelmét mindnyájan tudjuk, de sokkal több
formában alkalmazzák, mintsem hogy könnyű volna meghatározni. A
presztizs tartalmazhat bizonyos érzelmeket, minő a hódolat és félelem;
néha ez az alapja, de teljesen meg is lehet nélküle. Legnagyobb
presztizsük épen a holtaknak van, kiktől már nem félünk, mint pl. Nagy
Sándor, Caesar, Mohamed, Buddha. Viszont vannak olyan lények és fikciók,
melyeket nem csodálunk, pl. Indiában a földalatti templomok csúf
istenségei, mégis nagy presztizzsel hatnak reánk.
A presztizs valójában azoknak egyike az uralmaknak, mit valamely egyén,
mű vagy eszme gyakorol lelkünkre. Ez a hatalom megbénítja minden
itélőképességünket s lelkünket csodálattal és tisztelettel tölti el. Az
előidézett érzelem megmagyarázhatatlan, mint minden érzelem, de
szükségképen olyanfajta, mint a kábultság a hipnotizált alanynál. A
presztizs minden uralomnak leghatalmasabb forrása. Az istenek, királyok
és asszonyok sohasem uralkodhattak volna nélküle.
A presztizs különböző alakulataiban két főformát állapíthatunk meg: a
szerzett és személyes presztizst. A szerzett presztizs az, amit a név, a
szerencse és tekintély kölcsönöznek. Ez független a személyes
presztizstől. A személyes presztizs ellenkezőleg valami egyéni dolog,
összefüggésben lehet a tekintéllyel, dicsőséggel, szerencsével vagy
pedig ezek elősegítik, de teljesen meg lehet nélkülök.
A szerzett vagy mesterséges presztizs sokkal elterjedtebb. Már azáltal,
hogy valaki bizonyos poziciót foglal el, van bizonyos szerencséje,
presztizsre tett szert, ha nincs is semmi személyes értéke. A katonának
uniformisban, a hivatalnoknak vörös talárban mindig van presztizse.
Nagyon jól jegyezte meg Pascal, hogy a bíróknak szükségük van talárra és
parókára. Enélkül háromnegyed részét elvesztenék tekintélyüknek. A
legbosszúsabb szociálista is megrőkönyödik mindig egy hercegnek vagy
marquis-nak láttára. Elég egy ilyen címet fölvenni, hogy az ember
bármelyik kereskedőt becsaphassa.[20]
Az a presztizs, amiről beszéltem, a személyek által gyakorolt presztizs;
ide, e mellé számíthatjuk azt a presztizst is, amit a vélemények,
irodalmi és művészeti alkotások stb. gyakorolnak. Ez leggyakrabban csak
felhalmozódott ismétlés. Mert a történet, de főképen az irodalom- és
művészettörténet, nem egyéb, mint ugyanazon véleményeknek ismétlése,
melyet senki sem próbál ellenőrizni, s végeredményben ismétli mindenki
azt, amit az iskolában tanult és vannak nevek, dolgok, melyeket senki
sem merne megbolygatni. Homeros munkái a mai olvasónak tagadhatatlanul
szörnyű unalmasok; de ki merné ezt mondani. A Parthenon mai állapotában
érdektelen rom; de olyan presztizse van, hogy az ember csak a történeti
emlékek teljes összegével látja. A presztizs sajátsága, hogy
megakadályozza, hogy a dolgokat olyanoknak lássuk, mint amilyenek
valójában és megbénítja minden itélő-tehetségünket. A tömegeknek mindig,
az egyéneknek igen gyakran szükségük van teljesen kész véleményekre
minden dologban. Ezeknek a nézeteknek sikere független az igazságtól
vagy tévedéstől, amit tartalmaznak, egyedül presztizsüktől függ.
Most rátérek a személyes presztizsre. Ennek természete nagyon eltér a
mesterséges vagy szerzett presztizsétől, mellyel az imént foglalkoztam.
Ez minden címtől és tekintélytől független tehetség, kevés számú egyén
rendelkezik vele, de amely lehetővé teszi, hogy valóban magnetikus
varázst gyakoroljon környezetére még akkor is, ha az vele társadalmilag
egyenlőkből áll, amelyen semmi más módon sem gyakorolhatnak uralmat.
Környezetükre rákényszerítik gondolataikat, érzelmeiket, s az
engedelmeskedik nekik, mint a vadállat a szelidítőnek, kit könnyen
fölfalhatna.
A nagy tömegvezetőkben, mint aminők Buddha, Jézus, Mohamed, J. D’Arc,
Napoleon, magas fokon meg volt a presztizsnek ez a formája; és főképen
ezáltal érvényesültek. Az istenek, hősök, dogmák, maguktól
érvényesülnek, anélkül, hogy vita tárgyai lennének; sőt maguktól
megsemmisülnek, mihelyt vitatkoznak róluk.
A nagy egyéneknek, kiket idéztem, e varázslatos hatalmuk megvolt,
mielőtt híresekké váltak volna, anélkül nem lettek volna azzá.
Nyilvánvaló például, hogy Napoleonnak, dicsősége magaslatán egyedül
hatalmánál fogva rendkívüli presztizse volt; de ez a presztizs sajátja
volt már részben akkor is, amikor még nem volt hatalma és teljesen
ismeretlen volt. Amikor mint névtelen tábornok protekcióból az
olaszországi hadsereg élére került, barátságtalan tábornokok közé
csöppent, kik el voltak rá készülve, hogy gorombán fogadják a
direktóriumtól rájuk kényszerített fiatal akarnokot. De az első perctől
fogva, az első találkozástól fogva, anélkül, hogy egy szóra, mozdulatra
vagy fenyegetésekre lett volna szükség, megszelidültek, mihelyt először
megpillantották a jövő nagy emberét. Taine egykorú memoárok szerint
nagyon érdekes hírt közöl erről a találkozásról.
«A hadosztálybeli tábornokok, többek közt Augereau, az a hősies és
goromba vasgyúró, ki büszke volt termetére és vitézségére, megérkeznek a
főhadiszállásra elkeseredve a kis parvenü ellen, kit Párisból küldtek a
nyakukra. Augereau már előre bosszús és engedetlen volt iránta a róla
szóló leírás miatt: Barras kedvence, vendemiaire-tábornok, utcahős, kit
medvének tartottak, mert mindig magában gondolkozott, apró emberke,
mathematikus és álmodozó hírében állott. Beeresztik őket; Bonaparte még
váratott magára. Végre megjelenik kardosan, fedett fővel, kifejti
terveit, kiadja nekik parancsait és útnak ereszti őket. Augereau némán
maradt, csak kinn aztán összeszedte magát és újra elkezdte szokásos
káromkodásait; Massenával együtt bevallja, hogy ez az ebadta kis
tábornok őt megfélemlítette; nem értheti, mi az a hatalom, amitől ő egy
szempillantás alatt megsemmisítve érezte magát.»
Miután nagy emberré lett, presztizse elérte teljes dicsőségét és egyenlő
volt legalább is azzal, melyben a jámbor hívők valamely istenséget
részesítenek. Vandamme tábornok, a marcona forradalmár, ki még
Augereaunál is brutálisabb és energikusabb volt, így szólt 1815-ben egy
nap d’Ornano marsallnak, amikor együtt mentek föl a Tuileriák lépcsőjén:
«Kedves barátom, ez az ördöngős fickó, valami előttem érthetetlen
varázshatással van rám. Annyira, hogy én, aki se istentől, sem ördögtől
nem félek, remegek, mint egy gyerek, mikor közeledek hozzá, és rá tudna
venni, hogy a tűlyukon átbújjak és tűzbe vessem magam.»
Napoleon ugyanezt a varázserőt gyakorolta mindenkire, aki hozzá
közeledett.[21]
Davoust mondotta a maga és Maret hódolatáról szólva: «Ha a császár ezt
mondaná nekünk kettőnknek: Politikám érdekei azt kivánják, hogy Páris
elpusztuljon, de senki meg ne tudja és el ne hagyja a várost, biztos
vagyok abban, hogy Maret megőrizné a titkot; csak annyira menne a
megszegésben, hogy családját kivinné a városból. De ami engem illet,
attól tartva, hogy elárulom a titkot, ott hagynám feleségem és
gyermekeimet.»
A varázslatnak erre a bámulatos hatalmára kell emlékeznünk, hogy
megérthessük Elba szigetéről való csodálatos visszatérését; a gyors
meghódítását Franciaországnak egy ember által, ki maga ellen találta egy
nagy ország egész szervezett erejét, pedig attól lehetett volna tartani,
hogy már megúnta zsarnokságát. Csak rá kellett néznie az elfogatására
kiküldött tábornokokra, kik megesküdtek, hogy őt elfogják. Megadták
magukat mindnyájan ellenkezés nélkül.
«Napoleon – írja Wolseley angol tábornok – teljesen egyedül kötött ki
Franciaországban, mint a kicsiny Elba sziget menekültje, mely birodalma
volt és sikerült neki néhány hét alatt vér nélkül Franciaország egész
hatalmi szervezetét fölforgatni törvényes királya alatt. Nyilvánult-e
valaha egy embernek személyes hatalma csodálatosabban? De ennek az
utolsó hadjáratnak elejétől végéig milyen csodálatos hatalmat gyakorolt
még a szövetségesekre is, kényszerítve őket, hogy az ő kezdeményezését
kövessék és milyen kevésen múlt, hogy tönkre nem tette őket?»
Presztizse túlélte s folyton növekedett. Ez avatta császárrá egyik
ismeretlen unokaöccsét. Midőn napjainkban újra éledni látjuk legendáját,
látjuk, hogy ez a nagy árny még mindig milyen hatalmas. Bánjatok az
emberekkel kegyetlenül, amint csak tetszik, mészároljárok őket
milliószámra, vezessétek egyik inváziót a másik után, mindez meg van
engedve, ha van elegendő presztizstek és kellő tehetségtek annak
megtartására.
Kétségtelen, hogy teljesen kivételes presztizsre idéztem itt példát, de
szükség volt rá hivatkozni annak megértésére, hogy a nagy
vallásrendszerek, tanok és nagy birodalmak hogyan keletkeznek. A
presztizs révén a tömegre gyakorolt hatalom nélkül ezeknek eredete nem
volna megérthető.
De a presztizs nem csupán a személyes tekintélyen, hadi dicsőségen és
vallásos terroron alapszik; lehet sokkal szerényebb eredete és még úgy
is jelentékeny. Századunk több példát tud felmutatni. A legmeglepőbbek
egyikét, melyet az utókor korról-korra fog emlegetni, egy kiváló ember
története nyújtotta, ki megváltoztatta a földgömb arculatát s a népek
kereskedelmi viszonyait, elkülönítve egymástól két szárazföldet. E
vállalatában rendkívüli akaratának köszönhette a sikert, de a varázsnak
is, mit azokra gyakorolt, kik körülötte voltak. Elég volt magát
mutatnia, hogy erőt vegyen az egyhangú ellenálláson. Csak beszélt és
lebilincselő egyénisége barátaivá tette ellenségeit. Főleg az angolok
dühöngtek terve ellen; elég volt neki csak megjelenni Angliában,
megnyert minden szavazatot. Később Southampton-on keresztül utaztában,
meghúzták útjában a harangokat, és most készülnek neki Angliában szobrot
emelni. Legyőzve az embereket és dolgokat, azt hitte, hogy nincs többé
akadály számára, és Szuezt a Panamán akarta megcsinálni. Ugyanazokkal az
eszközökkel látott hozzá, de már öreg volt; különben is a hit, mely
hegyeket mozdít ki helyükből, csak akkor mozdítja ki őket, ha nem
túlságos magasak. A hegyek ellenszegültek és a bekövetkező katasztrófa,
megsemmisítette a dicsőség ragyogó glóriáját, mely a hőst körülvette.
Élete mutatja, hogyan nőhet naggyá a presztizs és hogyan veszhet el.
Mikor már nagyságban a világtörténelem legünnepeltebb hőseivel
vetekedett, saját országának felsőbbsége nyomta le a legközönségesebb
bűnös színvonalára. Mikor meghalt, koporsóját egyedül vitték közönyös
tömegeken keresztül. Csak az idegen uralkodók áldoztak emlékének, mint
aki egyike a legnagyobb embereknek, kiket a világtörténelem eddig
ismert.[22]
De a különböző példák, melyeket idéztünk, a szélsőséges formákat
képviselik. Hogy a presztizs lélektanát részleteiben is kiépítsük, e
részleteket egy hosszú sorban kellene felállítani, amely a vallás- és
birodalomalapítóktól a kis emberig terjed, aki szomszédait akarja
elkápráztatni egy új ruhával vagy diszítéssel.
Ebben a sorban a legtávolabbi tagok a presztizsnek a művelődés különböző
alakulataiban – a tudományban, művészetben, irodalomban – nyilvánuló
formái lennének és ekkor láthatnánk, hogy ez a meggyőzés alapeleme. A
presztizzsel bíró egyén, eszme vagy dolog közvetlenül a lelki infekció
révén talál utánzókra s befolyásolja egész nemzedékeknél az érzésnek és
gondolkodásnak bizonyos megnyilatkozási formáit. Az utánzás különben
legtöbbször tudattalan és épen ez teszi azt teljessé. A mai festőknek,
kik felújították bizonyos primitiv festmények élettelen színeit és merev
alakjait, fogalmuk sincs, hogy honnan veszik az inspirációt; olyannyira
hisznek a saját eredetiségükben, hogy ha ezt a művészeti formát nem egy
kiváló mester újította volna föl, csak a naiv és alárendelt oldalak
folytatását láttuk volna benne. Azok, kik egy másik híres mester után
violaszínű árnyékkal vonják be vásznukat, nem látnak több violaszínt a
természetben, mint azelőtt ötven évvel láttak az emberek, hanem egy
festőnek személyes, különös impressziója szuggerálta őket, aki ennek a
szertelenségnek ellenére nagy presztizst tudott elérni. Ilyen példákra
könnyen találunk a művelődés egész területén.
Az előzményekből látjuk, hogy számos tényezőnek lehet része a presztizs
létrejövetelében: a leglényegesebbek egyike volt mindig a siker. Minden
sikert arató embert, minden érvényesülő gondolatot így ismertek el. Hogy
a siker egyik főfő alapja a presztizsnek, az bizonyítja, hogy ez utóbbi
amazzal együtt mindig eltűnik. A hőst, kit a tömeg ma ujjongva dicsőit,
meggyalázza holnap, ha sikertelenség éri. Sőt a visszahatás annál
nagyobb lesz, minél nagyobb volt a presztizs. A tömeg ilyenkor a bukott
hőst vele egyenlőnek tekinti és azért áll bosszút, hogy már többé el nem
ismert nagysága előtt meghajolt. Mikor Robespierre hivataltársait és
nagyszámú kortársait nyakaztatta, szörnyű presztizse volt. Mikor őt
néhány ellenszavazat hatalmától megfosztotta, ezt a presztizst rögtön
elvesztette és a tömeg ép olyan szitkok közt kisérte a guillotinhoz,
mint előtte való nap áldozatait. A hívők mindig dühvel törik össze a
régi istenek szobrait.
A sikertelenség miatt megsemmisült presztizs rút véget ér. Ellene való
küzdelemmel le lehet járatni, de ez nagyon lassú módszer. Ez az eljárás
azonban biztos sikerrel jár. A kétségbe vont presztizs nem presztizs
többé. Az istenek és emberek, kik sokáig megtudták őrizni presztizsüket,
sohasem tűrtek ellenmondást. Aki csodáltatni akarja magát a tömegektől,
távol kell őket magától tartania.
NEGYEDIK FEJEZET. A tömegnézetek és tömegmeggyőződések
változékonyságának határai.
1. §. _A megrögzött vélemények._ – Bizonyos általános hiedelmek
változatlansága. – Ezek irányítják a civilizációt. – Gyökeres kiirtásuk
nehézsége. – A türelmetlenség mennyiben erény a népeknél. – Az általános
hiedelemnek bölcseleti abszurdítása nem árthat a terjedésnek. – 2. §. _A
tömegek változó nézetei._ – Azok a nézetek, amelyek nem valamely
általános hiedelemből származnak, rendkívül változékonyak. – Az eszmék
és hiedelmek feltűnő változásai legalább egy században. – E változások
reális határai. – Az elemek, melyeken a változás nyugszik. – Az
általános meggyőződések jelenlegi eltünése és a sajtó mindenfelé
valóelterjedése okozza, hogy a nézetek a jelenkorban mindinkább
változnak. – Hogyan van, hogy a tömeg véleményei minden tárgyat tekintve
a közönbösség felé hajolnak. – A kormányok nem tudják a véleményeket
irányítani, mint eddig. – A vélemények mai szétágazódása megakadályozza
zsarnokságukat.