Mikor bizonyos számú élőlény egyesült, akár baromnyájról, akár
embertömegről van szó, ösztönszerűleg alávetik magukat egy főnök
tekintélyének.
Az emberi tömegekben a valódi főnök gyakran csak egy vezető, de mint
ilyen jelentékeny szerepet tölt be. Az ő akarata a mag, mely körül a
vélemények képződnek és kiegyenlítődnek. A heterogén tömegeknél a vezető
az organizáció első eleme és előkészítője szektákká szerveződésüknek.
Idő multán irányítja őket. A tömeg engedelmes nyáj, gazdátlanul nem tud
meglenni.
A vezető kezdetben legtöbbször vezetett volt.
Őt magát hipnotizálták egy gondolattal, melynek később apostola lett. Ez
őt annyira eltöltötte, hogy rajta kívül minden elveszett számára és
minden vele ellenkező nézet babona és tévedés. Ilyen volt például
Robespierre, kit hipnotizáltak Rousseau filozófiai gondolatai és
terjesztésükre az inkvizició módszereit alkalmazta.
A vezetők leginkább a tett és nem a gondolat emberei. Előrelátásuk
csekély, s nem is lehet máskép, mert az előrelátás általában kételyre és
tétlenségre visz. Főleg az ideges, izgatott, félig megzavarodott egyének
közül kerülnek ki, kik már közel járnak az őrültség határához. Bármilyen
abszurdum is az eszme, amelyért síkra szállnak és a cél, amiért
küzdenek, meggyőződésükkel szemben vége minden logikának. A megvetésre
és üldözésre mit sem adnak, sőt bátorítólag hat rájuk. Feláldoznak
mindent, családot, személyes érdeket. Az önfenntartás ösztöne is
megszűnik náluk, annyira, hogy a vértanúság az egyetlen jutalom, melyre
törekszenek. Hitük erőssége nagy szuggesztiv erőt ad szavaiknak. A
sokaság mindig kész hallgatni arra az emberre, ki erős akarattal van
megáldva és tud neki tiszteletet parancsolni. A tömeggé verődött emberek
elvesztik akaratukat és ösztönszerűleg fordulnak a felé, akiben megvan.
Vezetőkben a népek sohasem szükölködtek; de kell az hogy erős
meggyőződés lelkesítse őket, mely apostollá tesz. Gyakran ügyes
szónokok, kik csak személyes érdek után járnak és az alantas ösztönöknek
hízelegve keresik a hatást. Befolyásuk így is nagy lehet, de mindig
múlékony marad. A nagy rajongók, kik magasba ragadták a tömegek lelkét,
a remete Péterek, a Lutherek, a Savonarolák, a francia forradalom
vezérférfiai azért kápráztatták el az embereket, mert őket magukat
kápráztatta el egy hiedelem. Így tudták megteremteni a lelkekben ezt a
hitnek nevezett félelmetes hatalmat, mely az embert álmainak feltétlen
rabszolgájává teszi.
Hitet teremteni, legyen az vallásos hit, politikai vagy társadalmi hit,
hit egy végzendő munkában, személyben vagy eszmében, ez főleg a nagy
vezetők szerepe, ezért figyelemre méltó az ő befolyásuk. Az emberiség
rendelkezésére álló erők közül a hit a legnagyobbak egyike, méltán
tulajdonítja neki az evangélium azt az erőt, hogy még a hegyeket is
elmozdítja helyükről. Hitet kell adni az embernek, megtizszerezi erejét.
A történelem nagy eseményeit obskurus hívők keltették életre, kiknek
egyebük sem volt hitüknél. Nem a tudósok és filozófusok és pláne nem a
kételkedők alkották a világot kormányzó nagy vallásrendszereket, sem az
egyik félgömbtől a másikig terjedő nagy birodalmakat.
De ezekben a példákban a nagy vezetőkről van szó, kik elég ritkák arra,
hogy a történelem könnyen megjegyezhesse számukat. Ezek képezik a
csúcsát annak a szakadatlan sornak, mely a hatalmas vezető-egyénektől le
addig a munkásig tart, aki füstös kunyhójában fellelkesíti lassanként
társait, kérődzve folyton az alig érettt közhelyeken, de amelyeknek
alkalmazása szerinte kell, hogy biztosan elvezessen az összes álmok és
remények megvalósításához.
Az összes szociális szférákben, a legmagasabbakban épúgy, mint a
legalsóbbakban, az ember attól fogva, hogy nincs izolálva, a vezető
törvénye alá kerül. Az emberek legnagyobb részének, főkép a
néptömegekhez tartozóknak a saját mesterségükön kívül nincs a dolgokról
tiszta és biztos fogalmuk. Nem tudják önmagukat vezetni. A vezető
kormányozza tehát őket. A vezetőt szükség esetén, de épen nem kielégítő
módon pótolják azok az időszakos közlemények, melyek az olvasók számára
véleményeket gyártanak és gondoskodnak mindenféle frázisról, hogy őket a
gondolkodástól fölmentsék.
A vezetők tekintélye teljesen korlátlan, sőt nem érvényesül másképen,
hacsak nem zsarnoki. Gyakran megjegyezték, hogy milyen könnyen
parancsolnak maguknak engedelmességet a legturbulensebb
munkásosztályokban is, pedig semmi támasza sincs tekintélyüknek. Ők
határozzák meg a munkaórák számát, a munkadíjat, határoznak a
sztrájkokról, ők kezdetik meg és hagyatják abba bizonyos órában.
A vezetők manapság mindjobban és jobban törekszenek a közhatalom
elnyerésére abban a mértékben, amint ez utóbbi támadtatni és gyöngíteni
engedi magát. Ezeknek az újdonsült uraknak zsarnoksága a magyarázata,
hogy a tömegek sokkal jobban engedelmeskednek nekik, mint amennyire a
kormánynak nem engedelmeskednek. Ha valami véletlen következtében a
vezető eltünik és helyét rögtön be nem töltik, a tömeg összetartás és
ellenállás nélküli sokadalommá lesz. A párisi omnibusz-sztrájk
alkalmával elég volt két vezért elfogni, hogy a sztrájk rögtön
megszünjék. Nem a szabadság, hanem a szolgaság szükséglete uralkodik
mindenkor a tömegek lelkén. Annyira vágyakoznak az engedelmességre, hogy
ösztönszerűleg vetik alá magukat annak, ki vezérüknek nyilvánítja magát.
A vezetők osztályában is lehet éles megkülönböztetéseket tenni. Egyik
osztályba tartoznak az erélyes, szilárd akaratú, de pillanatnyi
elhatározású egyének. A másikhoz, ezek jóval ritkábbak, mint az
előbbiek, tartoznak az erős, tartós akaratú emberek. Az elsők hevesek,
vitézek és bátrak. Ezek különösen alkalmasak kézi tusák vezetésére,
veszélyeken keresztül ragadni a tömeget és az újoncokat hősökké tenni.
Ilyenek voltak pl. az első császárság alatt Ney és Murat. Ilyen volt még
napjainkban Garibaldi, ez a tehetségtelen, de energikus kalandor, akinek
sikerült a régi nápolyi királyságot egy maroknyi emberrel bevenni, ámbár
azt kiképzett katonaság védte.
De, ha hatalmas is ezeknek a vezetőknek energiája, nem igen éli túl az
általuk keltett lelkesedést. A hősök, amint visszatérnek a mindennapi
élet forgatagába, kik előbb olyan tüzesek voltak, csodálatos
gyöngeségeket árulnak el, mint azok például, kiket most idéztem. Úgy
látszik, hogy nem tudnak magukba mélyedni és nem tudják önmagukat
vezetni a legegyszerűbb körülmények közt sem, pedig előbb másokat oly
jól tudtak volt vezetni. Ezek azok a vezetők, akik funkciójukat csak
azon föltétel alatt tudják végezni, ha őket magukat folyton vezetik és
ösztönzik, mindig van fölöttük valami gondolat vagy ember és pontosan
megszabott magatartási irányt követnek.
A vezetők második kategóriájába tartoznak az állandó akaratú egyének;
hatásuk a kevésbé csillogó külső forma dacára sokkal inkább jelentékeny.
Ezek közt vannak az igazi vallásalapítók és a nagy munkák végrehajtói:
Pál apostol, Mahomed, Columbus Kristóf, Lesseps. Nem fontos, hogy
intelligensek-e vagy korlátoltak, a világ mindig az övéké lesz.
Tartós akaratuk rendkívül ritka és rendkívül hatalmas tehetség, mely
előtt minden meghajol. Az ember nem is tudja mindig eléggé mérlegelni,
hogy mire képes a tartós és erős akarat; semmi sem áll neki ellent, sem
a természet, sem istenek, sem emberek.
A legújabb példát arra nézve, hogy mit tud az erős és tartós akarat, egy
kiváló ember adta nekünk, aki elválasztott egymástól két világrészt és
megvalósított egy olyan vállalatot, melyet a legnagyobb uralkodók
háromezer év óta hiába kiséreltek meg. Később egy hasonló vállalata
megfeneklett; de akkor már öreg volt, ekkor már minden fogytán van, az
akarat is. Ha meg kell mutatnunk, hogy az akarat magában mire képes, elő
kell adnunk részleteiben azoknak a nehézségeknek a történetét, amelyek a
szuezi csatorna ásatásánál előfordultak. Egy szemtanú, Cazalis doktor
összegyűjtötte néhány elragadó sorban ennek a roppant műnek kivitelét
hallhatatlan emlékezetű alkotójától elbeszélve.
«Napról-napra epizódonként beszélte el a csatorna hőskölteményét.
Elbeszélt mindent, amin neki győzedelmeskednie kellett, minden
lehetetlenséget, amit lehetővé tett, minden ellenállást, az
elleneirányuló szövetséget, a kellemetlenségeket, a bajokat, a
levertséget, de amelyek sohasem vették el bátorságát, se csüggedtté nem
tették; említette, hogy Anglia folyton ellene volt és támadta; Egyiptom
és Franciaország haboztak, a francia konzul jobban ellenszegült az első
munkálatoknál, mint a többi összesen, s amint így ellene fordultak, a
szomjazó munkásoktól megvonták az ivóvizet. A tengerészeti miniszter, a
mérnökök, valamennyien tudományosan képzett, komoly és tapasztalt
emberek, természetesen mind ellenségei, tudományosan meg voltak győződve
a sikertelenségről; kiszámították, kilátásba helyezték, mint ahogy
megjövendölik bizonyos napra vagy órára a holdfogyatkozást.
Az a könyv, mely a nagy emberek életét beszéli el, nem tartalmaz sok
nevet, de ezek a nevek a művelődés és történelem legfontosabb
eseményeinek állottak élén.
2. §. _A hatás eszközei a vezetőknél: az állítás, ismétlés, a lelki
infekció._
Mikor arról van szó, hogy valamely tömeget egy pillanatra magunkkal
ragadjunk és rávegyük, hogy valami tettet elkövessen, egy palotát
kiraboljon, gyilkoltatni engedje magát egy megerősített hely vagy
barrikád védelmében, gyors szuggesztióval kell rá hatni; ezek közül
legerősebb maga a példa. De szükség van arra is, hogy a tömeget már
bizonyos körülmények előkészítsék és főképen, hogy abban, aki magával
akarja ragadni, meg legyen az a tulajdonság, amit alább presztizs néven
fogunk tanulmányozni.
Midőn arról van szó, hogy eszméket, hiedelmeket belerögzítsünk a tömegek
elméjébe – pl. modern, szociális elméleteket – a vezetők eljárása
különböző. Erre szolgál főképen az a három nagyon biztos eljárás: az
állítás, ismétlés és lelki infekció. A hatás elég lassú, de a hatás
eredményei annál tartósabbak.
A puszta, egyszerű állítás menten minden következtetéstől és
bizonyítástól, a legbiztosabb mód arra, hogy valamely gondolat a tömeg
elméjét megragadja. Minél határozottabb az állítás, minél inkább meg van
fosztva a bizonyosságnak és bizonyításnak látszatától, annál nagyobb a
tekintélye. A vallásos könyvekben és minden idők törvénykönyveiben az
egyszerű állítás a mindenkor követett eljárás. Az államférfiak, kik
hivatva vannak valamely politikai ügy védelmére, az iparosok, kik
hirdetményekkel terjesztik árúikat, ismerik az állítás értékét.
Az állításnak azonban csak akkor van igazi hatása, ha folyton ismételik
és lehetőleg ugyanazon kifejezésekkel. Azt hiszem, Napoleon mondotta,
hogy egyetlen komoly retorikai alakzat az ismétlés. Az állított dolog az
ismétlés által annyira elfoglalja az elméket, hogy végre bebizonyított
igazságnak tekintik.
Az ismétlésnek a tömegekre való befolyását jól megértjük, mert hisz
látjuk, hogy milyen befolyással van felvilágosodott elmékre. Ez a
befolyás pedig onnan ered, hogy az ismételt dolog a tudattalannak mélyen
fekvő részeit teszi magáévá, s előkészíti tetteinek rugóit. Bizonyos idő
multán már nem tudjuk, hogy az ismételt állításnak mi az alapja, és
határozottan hiszünk benne. Ebben rejlik a hirdetésnek csodálatos ereje.
Amikor már százszor, ezerszer olvastuk, hogy legjobb az X. csokoládé,
azt képzeljük magunknak, hogy ezt már sok felől hallottuk mondani és
határozottak vagyunk bizonyossága felől. Mikor már százszor-ezerszer
olvastuk, hogy az Y. por kiváló személyiségeket gyógyított ki makacs
betegségből, azon vesszük magunkat észre, hogy magunk is próbát tennénk
vele, ha hasonló nyavalyába esnénk. Ha folyton azt olvassuk ugyanabban
az ujságban, hogy A. közönséges gézengúz és B. ritka tisztességes ember,
határozottan meg leszünk róla győződve, legalább is akkor, ha nem
olvassuk az ellenkező véleményen levő ujságot, ahol a két kvalifikáció
meg van fordítva. Az állítás és ismétlés magukban elég erősek arra, hogy
egymással küzdjenek.
Mikor valamely állítást elégszer ismételtek, és az ismétlésben meg van
az egybevágóság, ép úgy, mint a bizonyos neves pénzügyi vállalatoknál
történik, hogy elég gazdagok arra, hogy megvegyék a konkurrenseket,
képződik az a bizonyos valami, amit gondolatáramlatnak neveznek és főkép
a lelki infekció hatalmas mechanizmusa. A tömegekben a gondolatok,
érzelmek, emóciók, hiedelmek ragályos befolyást érnek el, s az ép oly
intenziv, mint a mikróbák befolyása. Ez a jelenség egész természetes,
mint ezt a tömegben élő állatoknál is megfigyelhetjük. Egyik ló
mozgolódását csakhamar utánozzák az ugyanabban az istállóban levő többi
lovak is. Néhány juhnak a félelme vagy zavaros mozdulata mindjárt
átragad az egész nyájra. A tömeghez tartózó embereknél minden lelki
indulat roppant gyorsan átragad, s ez magyarázza meg a pánikok
villámgyorsaságát. Az agybeli rendellenességek ép úgy ragadósak, mint a
butaság. Tudjuk, hogy az őrültség milyen gyakori az elmegyógyászoknál.
Újabban megemlékeznek az őrültség formái közt a agoraphobiáról, mely az
emberről átragad az állatokra.
Az infekció nem jár az egyéneknek egy ponton való kölcsönös
együttlétével; nagy távolságban is bekövetkezhetik bizonyos események
befolyása alatt, melyek egy érzelemben összekapcsolják az elméket és
megadják nekik a tömegek speciális jellemvonásait, különösen akkor, ha
előkészítették az elméket azok a közvetett tényezők, melyekről föntebb
beszéltem. Ilyenszerű volt pl. az 1848-ki forradalom kitörése; ez
Párisból indult ki, nagy hirtelen Európa nagy részét átjárta és
megrázkódtatta a különböző monarchiákat.
Az utánzás, melynek a társadalomi jelenségekben oly nagy jelentőséget
tulajdonítottak, voltaképen nem egyéb, mint a lelki infekció egyszerű
hatása. Egyébként befolyását már kimutatván, annak ismétlésére
szorítkozom, amit több mint húsz évvel ezelőtt elmondtam, s amit azóta
újabb munkákban több író továbbfejlesztett:
«Az ember az állatokhoz hasonlóan természeténél fogva utánzó lény. Az
utánzás szükséglet rá nézve, különösen akkor, ha ez az utánzás
mindenképen könnyű; ez az a szükséglet, mely a divatnak nevezett
hatalmas befolyást gyakorolja. Mert akár véleményről, eszméről, irodalmi
nyilatkozatról vagy ruháról van szó, ki meri magát kivonni uralma alól?
Nem érvekkel, hanem mintaképekkel vezetik a tömegeket. Minden korszakban
van néhány egyéniség, ki viselkedésének módjával hatást kelt és ezt a
tömeg öntudatlanul utánozza. Ezeknek az egyéniségeknek azonban nem
szabad az elfogadott eszmékkel túlságosan szakítani. Akkor nagyon nehéz
lenne őket utánozni és nem lenne semmi befolyásuk. Épen azért azok az
emberek, kik korukban túlságosan kimagaslanak, nem gyakorolnak rá semmi
befolyást. Mert igen nagy a távolság, Ez az alapja annak is, hogy az
európaiak kulturájuk minden előnyével is csak igen jelentéktelen
befolyással vannak a keleti népekre, mert igen nagy a különbség köztük.
«A multnak és a kölcsönös utánzásnak kettős hatása egy országnak és
kornak embereit végre annyira egyformákká teszi, hogy a gondolat és
stílus egy családhoz tartozókká teszi még a filozófusokat, tudósokat és
írókat is, kiknek látszólag leginkább ki kellene ez alól vonniok magukat
és rögtön felismerhető, hogy mely korhoz tartoznak. Nem is kell
valakivel sokáig beszélgetnünk, hogy megtudjuk olvasmányait, mindennapi
elfoglaltságát és környezetét, amelyben él.[19]
A lelki infekció oly hatalmas, hogy rákényszerít az egyénre nemcsak
bizonyos nézeteket, hanem bizonyos érzési módokat is. Az infekció az
oka, hogy megvetnek bizonyos korszakban némely műveket, mint pl. a
Tannhäuser-t és néhány évvel később csodálják épen azok, akik előbb
legjobban lesajnálták.
A lelki infekció útján és sohasem a gondolkodó ész mechanizmusa útján
terjednek a tömegek nézetei és hiedelmei. A munkások mindennapi fogalmai
a korcsmában a repetició, affirmáció és lelki infekció révén alakulnak
ki; és az összes korok tömegeinek hiedelmei sem másképen jöttek létre.
Találóan hasonlítja össze Renan a keresztyénség első megalapítóit a
«szociálista munkásokkal, kik korcsmáról-korcsmára terjesztik
eszméiket;» és már Voltaire jegyezte meg a keresztyén vallást illetőleg,
«hogy száz éven keresztül a leghitványabb csőcselék tartozott hozzá.»
Megjegyzendő, hogy a lelki ragály, az előadott példák módjára, miután a
néptömeget magáévá tette, átragad a felsőbb társadalmi rétegekre is. Ez
az, amit napjainkban a szociálista tanoknál látunk, amelyek azoknál
kezdenek hódítani, akik legelső áldozatoknak vannak kiszemelve. Olyan
erős a lelki fertőzés mechanizmusa, hogy működése előtt minden személyes
érdek megsemmisül.
Innen van, hogy minden népszerűvé lett vélemény nagy erővel ragadja
magával a legmagasabb társadalmi osztályokat is, bármennyire nyilvánvaló
a diadalmas tan esztelensége. Itt az alsóbb társadalmi osztályoknak a
felsőbb társadalmi osztályokra való reakciójáról van szó, ami annál
érdekesebb, mert a tömeghiedelmek többé-kevésbé mindig valami magasabb
eszméből erednek, mely gyakran nem volt hatással abban a környezetben,
ahol létrejött. Ezt a magasabb eszmét az érte lelkesülő vezetők magukévá
teszik, kiforgatják, alapítanak egy szektát, ez újra átgyúrja, aztán a
tömeg közé jut, s ez tovább-tovább alakítja. Így népszerű igazsággá
lesz, valami formában visszajut a forrásához, s ekkor áthatja a nemzet
magasabb rétegeit. Elvégre az értelem vezeti a világot, de ez az értelem
nagyon messze van tőle. A filozófusok, az eszmék megteremtői már réges
rég porrá váltak, amikor a most leírt mechanizmus útján gondolatuk végre
diadalt arat.