Az a gondolat, hogy az intézmények elejét vehetik a társadalmi bajoknak,
és hogy a népek haladása a tökéletes alkotmány és kormányzás
következménye és a társadalmi átalakításokat intézményes úton lehet
végezni, ez a gondolat – mondom – még általánosságban el van terjedve. A
francia forradalomnak is ez volt kiinduló pontja és a mai társadalmi
elméletek is erre támaszkodnak.
A folytonos tapasztalatoknak sem sikerült komolyan megingatni ezt a
borzasztó agyrémet. Hasztalan próbálták bölcsészek és történetírók
tarthatatlanságát igazolni. Ámbár nem volt nekik nehéz kimutatniok, hogy
az intézmények, az eszmék, érzelmek és erkölcsök folyományai és hogy nem
lehet eszméket, érzelmeket és erkölcsöket törvénykészítéssel teremteni.
A nép nem tetszése szerint választja intézményeit, minthogy nem tetszése
szerint választja hajának, szemének színét sem. Az intézmények és
kormányformák faji produktumok. Korántsem teremtői, hanem teremtményie
egy korszaknak. A népek nem úgy kormányoztatnak, mint pillanatnyi
szeszélyük kivánja, hanem amint jellemük követeli. Századokra van
szükség politikai rezsim alakítására és századokra van szükség annak
megváltoztatására. Az intézményeknek nincs közvetlen értékük; sem jók,
sem rosszak magukban véve. Azok, amelyek jók, adott esetben egy adott
népre, kárhozatosak lehetnek egy másikra. Tehát egy népnek épenséggel
nincs hatalmában intézményeit valóban megváltoztatni. Erőszakos
forradalmak árán kétségkívül cserélheti a neveket, de alapjában mitsem
módosított. A nevek pedig csak üres külsőségek és a történetíró, ha
mélyére hatol egy kissé a dolgoknak, nem sokat ad rájuk. Innen van pl.
hogy a világ legdemokratikusabb országa, Anglia,[11] pedig monarchikus
kormányformája van, azok az országok pedig, hol a legsötétebb zsarnokság
dühöng, az amerikai spanyol köztársaságok, ámbár republikánus
alkotmányuk van. A népek sorsát jellemük végzi el és nem
kormányformájuk. Ezt a nézetet előbbi munkámban kiséreltem meg
megszilárdítani, biztos példákra hivatkozva.
Amiért gyerekes időtöltés, haszontalan retorikai gyakorlat az időt
bármiféle alkotmánygyártással vesztegetni. A szükségesség és az idő
vállalják ezt a munkát magukra, ha mi bölcsek vagyunk ezt a két tényezőt
működni hagyni. Így volt ez az angol-szászoknál és amit nagy
történészük, _Macaulay_ mond egy helyen, meg kellene könyv nélkül
tanulni az összes latin országok politikusainak. Kimutatva, hogy mi
minden jót eredményeztek a józan ész szempontjából abszurdumok és
ellenmondások tömkelegének látszó törvények, összehasonlítja az európai
és amerikai latin népek zavarokban kimúlt jó néhány alkotmányát
Angolországéval. Ezután bebizonyította, hogy az angol alkotmány mindig
lassan változott, részenként, mindig a közvetlen szükségesség és sohasem
spekulativ okoskodások befolyása alatt. «Sohasem kell a szimmetriával
törődni és sokat kell törődni a haszonnal; a szabálytalanságot nem kell
kiküszöbölni azért mert szabálytalanság; csak akkor kell újítani, ha már
a baj érezhető, de akkor olyan alaposan, hogy a baj megszünjék; a tétel
felállítása sohase legyen tágabb körű, mint az egyes eset, amiről szó
van. Ime, ezek azok a szabályok, amelyek János király kora óta 250
parlamentünk tanácskozásában irányadók voltak.»
Egymásután sorra kéne vennünk az összes népek törvényeit és
intézményeit, hogy kimutassuk, hogy azok mennyiben faji szükségletek és
hogy emiatt nem lehet őket erőszakkal megváltoztatni. Lehet pl.
filozófiailag vitatkozni a centralizáció előnyeiről és hátrányairól. De
mikor azt látjuk, hogy egy legkülönbözőbb elemekből álló nép ezredéves
erőfeszitést fordított a központosítás fokozatos megvalósítására, amikor
megállapítjuk, hogy egy nagy forradalom a múlt összes intézményeinek
tönkretételét tűzve ki célul, kénytelen volt nemcsak tiszteletben
tartani, hanem erősbíteni ezt a centralizációt, mondhatjuk, hogy ez a
szükségesség parancsára történt, sőt létföltétel, és sajnálkozni lehet a
rombolásról szónokló politikusok csekély belátásán. Ha ez véletlenül
sikerülne nekik, ez a siker borzalmas polgárháború[12] rögtöni kitörését
jelentené, ami különben újolag még nyomasztóbb központosításhoz vezetne,
mint amilyen a régi volt.
Az előzményekből következik, hogy a tömeglélek huzamosabb befolyásolása
az intézmények által nem érhető el. Mikor látjuk, hogy némely országok,
mint az Egyesült Államok demokratikus intézményeik révén a jólétnek
magas fokára emelkedtek, míg mások, mint az amerikai spanyol
köztársaságok, a legborzasztóbb anarchiában leledzenek, elmondhatjuk,
hogy az intézményeknek semmi közük sincs az egyiknél a nagysághoz, a
másiknál a sülyedéshez. A népeket jellemük kormányozza és az összes
intézmények, ha nem idomultak hozzá belsőleg ehhez a jellemhez, csak
kölcsönzött ruhák és ideiglenes álöltözetek. Persze voltak véres háborúk
és vad forradalmak és még lesznek is intézmények behozataláért és az
emberek úgy mint a szent ereklyéknek természetfölötti erőt
tulajdonítanak nekik és tőlük várják boldogságuk megteremtését. Bizonyos
értelemben azt mondhatnók, hogy az intézmények hatással vannak a
tömeglélekre, mert lázadásban törnek ki értük. De ilyenkor valóban nem
az intézmények keltik a hatást, mert tudjuk, hogy akár győznek, akár
buknak, semmiféle erejük nincsen. A tömegek lelkére csak az illuziók és
szavak hatnak. A szavak főleg, ezek a semmitmondó hatalmas szavak,
melyeknek csodás uralmát nemsokára kimutatjuk.