Ha az erkölcsiséget abban az értelemben vesszük, hogy az nem egyéb, mint
bizonyos társadalmi megállapodások állandó tisztelete és az egoista
ösztönök fékentartása, világos, hogy a tömegek izgékonyságuk és
változékonyságuk miatt nem lehetnek erkölcsösek. Ha azonban az
erkölcsiséget olyan értelemben vesszük, hogy az pillanatnyi előállása
olyan tulajdonságoknak, mint aminő a lemondás, nagylelkűség,
érdeknélküliség, önfeláldozás, jogérzék, azt mondhatjuk, hogy a tömegek
néha a nagyobb erkölcsiségre is képesek.
Az a néhány pszichológus, ki a tömegeket tanulmányozta, csak
bűncselekményeik szempontjából vizsgálta őket; és mivel azt találták,
hogy a bűntények nagyon gyakoriak, nagyon alacsony erkölcsi színvonalon
állóknak tekintik őket.
Kétségtelen, hogy gyakran így van; de miért? Egyszerűen azért, mert a
romboló vad ösztönök megmaradtak még az őskorból és ezek ott lappangnak
mindnyájunkban. Az izolált egyén életében veszedelmes volna nekik eleget
tenni, de mikor egy felelősségtelen tömeg az egyént elnyelte, s ennek
következtében biztos a büntetlenség felől, ez a körülmény teljes
szabadságot ád a kielégítésre. Rendes körülmények közt nem szoktuk
ezeket a destruktív ösztönöket hozzánk hasonlókon gyakorolni; ilyenkor
arra szorítkozunk, hogy az állatokon elégítsük ki. Az elterjedt
vadászszenvedély és a tömegek vad tettei egy forrásból erednek. Mikor a
tömeg halálra gyötri a védtelen áldozatot, igen gyáva kegyetlenségnek
adja bizonyságát. De az a kegyetlenség a filozofus szemében közeli rokon
azzal, amikor egy csomó vadász összejön gyönyörködni abban a látványban,
hogy a kutyák kergetnek vagy széttépnek egy szerencsétlen szarvast.
Jóllehet, a tömeg kész a gyilkosságra, gyújtogatásra és mindenféle
bűntényre, de épen úgy képes nagylelkű cselekményekre, áldozatra és
érdeknélküli tettre; sőt sokkal inkább, mint az izolált egyén. A
dicsőség- és becsületérzésre, a vallásosságra és hazafiságra való
hivatkozással főleg a tömegben levő egyénre hatunk, gyakran annyira,
hogy életét is feláldozza. A történet tele van a keresztes hadjáratokhoz
és a 93-iki önkéntesekéhez hasonló példákkal. Csak a sokaság képes
nagyobb önfeláldozásra és önzetlenségre. Hányszor mentek a tömegek
hősiesen a halálba a meggyőződésért, eszmékért és szavakért, amit alig
értettek meg! Többször sztrájkolnak a tömegek azért, hogy egy jelszónak
engedelmeskedjenek, mint azért, hogy emeljék a csekély munkabért,
amellyel meg vannak elégedve. A tömegeknél nagy ritkán indítóok a
személyes érdek, már pedig az izolált egyénnél ez a csaknem kizárólagos
mozgató. Bizonyára nem a személyes érdek vitte a tömegeket abba a sok
háborúba, melyet ők legtöbbször nem is értek föl ésszel, ahol olyan
könnyen gyilkoltatták magukat mint a vadász tükrétől hipnotizált
pacsirták.
Még a cégéres gazemberekkel is megesik, hogy csupán az a körülmény, hogy
tömeggé verődtek össze, pillanatra határozott erkölcsi elvekhez juttatja
őket. Taine jegyzi meg, hogy a szeptemberi gyilkosok lerakták a
bizottság asztalára a tárcákat és ékszereket, mit áldozataiknál
találtak, pedig könnyűszerrel elrabolhatták volna. Az az őrjöngő,
rongyos, nyomorult tömeg, amely bevette a Tuileriákat az 1848-diki
forradalomban, semmit sem vett el a szemkápráztató tárgyakból, pedig
azok jó néhány napra kenyérhez juttatták volna.
Hogy a tömeg az egyes egyént moralizálja, bizonyára nem állandó, hanem
csak gyakran megfigyelhető szabály. Épen a sokkal kevésbé komoly
viszonyok közt lehet megállapítani, mint amit idéztem. Említettem, hogy
a tömeg a színházi darab hősétől túlzott erényeket követel, s épen a
mindennapi tapasztalat mutatja, hogy a legalantasabb elemekből álló
közönség mutatkozik legszemérmesebbnek. A hivatásos kéjenc, a
szeretőtartó, a mosdatlan szájú aszfaltbetyár nem egyszer zúgnak egy
kissé goromba vagy sikamlós jelenetnél, pedig ez semmi az ő szokásos
társalgásukhoz képest.
A tömegek gyakran aljas ösztönöknek engedik át magukat, de példákat
nyújtanak néha az emelkedett erkölcsiségből származó tettekre is. Ha az
önzetlenség, a lemondás, a teljes magaátengedés egy képzelt vagy valódi
eszmének, erény, azt mondhatjuk, hogy a tömegek nem egyszer olyan fokon
rendelkeznek ezekkel az erényekkel, hogy a legbölcsebb filozófusok is
vajmi ritkán közelítik meg őket. Kétségtelen, hogy mindezt tudattalanul
gyakorolják, de ez nem határoz. Azon pedig ne nagyon sajnálkozzunk, hogy
a tömegeket a tudattalan vezeti és nem a gondolkodó ész. Ha néha
gondolkoztak és elmélkedtek volna közvetlen érdekeiken, a civilizáció
talán nem fejlődött volna földünkön és az emberiségnek nem lett volna
történelme.
HARMADIK FEJEZET. A tömegek eszméi, gondolkodása és képzelete.
1. §. _A tömegek eszméi._ – Az alapeszmék és járulékos eszmék. – Az
ellentétes eszmék hogyan férhetnek meg egymás mellett. – Vannak
átalakulási folyamatok, melyek a magasabb gondolatokat a tömegek számára
hozzáférhetővé teszik. – A gondolatok társadalmi jelentősége független a
bennük foglalt igazságtól. – 2. §. _A tömegek gondolkodása._ – A
tömegeket érvekkel nem lehet befolyásolni. – Gondolkodásuk mindig igen
alacsonyfokú. – A képzettársításnál csak nyomai vannak meg az
analogiának és szukcessziónak. – 3. §. _A tömegek képzelete._ – A
képzelet hatalma a tömegeknél. – Képekben gondolkoznak és a képek
kapcsolat nélkül követik egymást. – A tömegekre nagy hatással van a
dolgok csodálatos oldala. – A csodák és legendák a művelődés igazi
támasztékai. – A tömegek képzelete volt az államférfiak mindenkori
hatalmának alapja. – A tények mi módon vannak befolyással a tömegek
képzeletére.