Bármilyen érzelmek nyilvánuljanak is valamely tömegben, jók vagy
rosszak, kettős jellemvonást mutatnak: nagyon egyoldalúak és nagyon
túlzottak. Ebben a tekintetben, mint sok más egyébben is, a tömeghez
tartozó egyén közeledik a primitiv lényekhez. Érzelmi árnyalatokra nem
képes, a dolgokat egészükben veszi és nem ismer átmenetet. Az érzelem
túlzottsága a tömegben még erősbül azáltal, hogy a megnyilvánult érzelem
a szuggesztió és infekció révén gyorsan tovaterjed, s a látható
helyeslés, amelyben részesül, nagyban emeli intenzitását.
A tömegérzelmek egyoldalúsága és túlzottsága okozza, hogy nem ismernek
sem kétséget, sem bizonytalanságot. A tömeg asszonyok módjára, rögtön a
legvégsőkig megy. Az elejtett gyanú azonnal megdönthetlen bizonysággá
lesz. Egy csekélyke ellenszenv vagy rosszalás, amelyből az izolált
egyénnél alig lesz valami, rögtön vad gyűlöletté fajúl a tömeghez
tartozó egyénnél.
A tömegérzelmek erősségét, féleg a heterogén tömegeknél, fokozza a
felelősség hiánya. A biztos bünthetetlenség, amely biztosság annál
erősebb, minél nagyobb a tömeg, épúgy, mint a számmal együtt járó
momentán hatalom tudata, az együttesség számára lehetővé tesznek olyan
érzelmeket és tetteket, hogy azokat az izolált egyén meg nem
közelítheti. A tömegben az ostoba, a tudatlan, a kaján megszabadulnak
semmiségük és tehetetlenségük tudatától. Ezt egy brutális, múlékony, de
szörnyű nagy hatalom tudata helyettesíti.
Szerencsétlenségre a túlzás a tömegeknél a rossz érzelmekben, az ősember
ösztöneinek öröklött maradványában nyilvánul. Ezt az izolált és felelős
egyénnél a büntetéstől való félelem zabolázza meg. Ezért lehet a
tömegeket bűnös kihágásokra olyan könnyen rávenni.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy a tömegeket ügyesen szuggerálva ne
lehetne hősiességre, nagylelkűségre és a legkiválóbb erényekre képessé
tenni. Sőt sokkal inkább, mint az izolált egyént. Még lesz alkalmunk a
tömegek erkölcsiségének tanúlmányozása közben visszatérnünk erre a
kérdésre.
Az érzelmekben túlzó tömeget csak túlzott érzelmekkel lehet felizgatni.
A szónoknak, ha magával akarja ragadni, erős állításokat kell
alkalmaznia. Túlozni, erősíteni, ismételni, logikus bizonyítékokat
sohasem használni, jól ismert bizonyító eljárásai a néptömegek
szónokainak.
A tömeg azt kivánja, hogy hasonló túlzás legyen hőseinek érzelmeiben is.
Ép azért szükséges, hogy a tulajdonságok és erények bennük mindig
sokszorozva legyenek meg. Nagyon találóan jegyezték meg, hogy a tömeg a
szinházban a darab hősétől olyan bátorságot, erkölcsiséget és erényt
követel, amilyen az életben sohsem fordul elő.
Joggal beszéltek a különös szinházi optikáról. Kétségkívül van ilyesmi,
de szabályainak semmi köze sincs a józan észhez és a logikához. Az a
művészet, amely a tömegnek szól, mindenesetre alantas valami, mégis
különös készséget kíván. Gyakran lehetetlenség olvasásra megállapítani
bizonyos darabok sikerét. A szinházigazgatók, mikor a darabot
elfogadják, leggyakrabban maguk is igen bizonytalanok a sikert
illetőleg, mert hogy azt megitéljék, tömeggé kellene átváltozniok.[8]
Még itt kimutathatnánk a fajnak elhatározó befolyását, ha a dologba
belemélyednénk. Az a színdarab, amely lelkesíti a tömeget egyik
országban, néha semmi vagy tiszteletből származó és konvencionális
sikert ér el egy másikban, mert nincsenek meg benne azok a rugók, melyek
az új közönséget mozgatni tudnák.
Alig kell hozzátennem, hogy a tömegeknél a túlzások csak az érzelmekre
terjednek ki, s egyáltalában nem az értelemre. Már kimutattam, hogy az
egyén azáltal, hogy tömegben van, rögtön és feltünő módon veszti értelmi
színvonalát. Ez az, amit Tarde is megállapított a tömegbűntényekről
szóló fejtegetéseiben. Az érzelem terén tehát a tömegek igen magasra
emelkedhetnek vagy igen mélyre sülyedhetnek.