Ma délután az iróasztalom fehér papirján ünnepélyesen végigszaladt az
első légy. Nyár van, gondoltam magamban. A második gondolatom pedig az
volt, hogy ez a picike állat egy cikktémát hoz nekem. Miért ne
beszélnénk róla? Hiszen mától fogva öntudatosan, vagy öntudatlanul
mindnyájan foglalkozunk majd vele, mindennap legalább öt percet.
Nagyszerü müvésze az időrablásnak ez a cingár rovar. Szemtelen stréber,
de néha imponál az állhatatossága. Irjuk ki az ujságba a nevét, a
személyi hirek között, hisz szereplési viszketegben szenved. A légy
megérkezett. Mással is megtesszük ezt. Ő talán még inkább megérdemli.
Végre heroikus hit kell ahhoz, hogy századokon át, generációk óta
ugyanazt folytassa, bár a tapasztalata már régen elcsüggeszthette volna.
Jól tudja, hogy őt mindenki gyülöli. Egy okkal több, hogy egy kis
szeretettel nézzük.
Lám, mostan nem is tetszik olyan ellenszenvesnek. Mióta rászegzem a
szemem, mulatságos is. Csak akkor boszant, ha nem akarjuk észrevenni és
csak azokra haragszik, akik a foglalatosságuk fontosságával hencegnek.
Még a muzsikája se kellemetlen. Vékony, szomoru zene, amely bennem régi
emlékeket kelt. Nyári délutánokon az elfüggönyzött hálószobában hányszor
hallgattam ezt a zenét és a csend dongását és szép volt, mert nem volt
más zene. Mégis mennyit vétettem ellenük. Vérszomjas kegyetlenséggel
kitéptem a szárnyukat, letörtem a lábukat, kettévágtam a fejüket.
Ecetesvizbe fulasztottam őket. Odaragasztottam a légysüveg ragadós
gyantájához. Ennek a kis légynek az ükapái méltán vádolhatnának. Hogy
szitkozódtam, mikor alvás közben zavartak. Ma már tudom, hogy
félig-meddig nekik van igazuk. Semmi se oly fontos.
Egy német filozófus őket is érvül vette a pesszimizmusához. Micsoda
hitvány teremtmény az ember, mennyire semmi a természetnek, minő kevésbe
vesz bennünket, hogy a gondolatunkat megbolygathatja egy ilyen pirinyó
féreg. Nekem most ugy tetszik, hogy nem volt igaza. Igaz, hogy Anatole
France se tud irni, ha véletlenül a fülére ül egy légy. De hány irót
serkent, hogy rövidebben irjon és ne legyen terjengős. Valóságos
irodalmi jelentősége van. Aztán ez az egyetlen állat, amely
tetőtől-talpig demokrata. A többi nem. A kutya lakáj. A macska
arisztokrata. Egyedül a légy áll az általános egyenlőség alapján. Neki
az istálló szurtos kocsisa épp ugy nem tekintély, mint a miniszter.
Bizony csak a homlokára száll, csiklandozza mind a hat lábával, csikarja
a gyürüs potrohával és macskazenét dudál a fülébe. Mert ő született
ellenzéki. Ma délután nem fogadhat senkit a kegyelmes ur? A kereveten
alszik ő excellenciája? Megtiltotta, hogy fölkeltsék? Mindegy. Őt
fogadnia kell. Fontos a mondanivalója. Neki mindenüvé van szabadjegye.
Igy gondolkoztam ma délután. A légy helyeslőleg zümmögött hozzá. Aztán
hirtelen a tollamra szállt:
– Fejezd be a cikked, – mondta – mert unalmas lesz…