nagyon sokáig nem éri el – ki nem kerülhető egy kisérletnél sem, mely a
szabadságot meg akarja valósítani, hogy sokan kiméletlenül meg ne
rövidüljenek jogaikban és előnyeikben. Mindaddig, mig az emberiségben
puszta gondolatalakulatokról volt szó, csak vallási nehézség állt elő.
De a szabadságban valódi életviszonyokról van szó. Itt tehát társadalmi
bajok támadnak.
Nagyon jellemző, hogy a vallásháboruk és hitviták korára immáron a
mélyenjáró gazdasági és társadalmi kérdések kora következett. Azért a
jogosultságért, hogy az urvacsorát két szin alatt lehessen
kiszolgáltatni, bajosan indítanának ma háborut. Ma a munkaadók és
munkások jogának, a világpiaczon folyó versenynek kérdései és több ilyen
probléma foglalkoztat bennünket. Mindezek a kérdések szoros kapcsolatban
vannak minden ember szabadságának megvalósulásával és nagyon könnyü
belátni, hogy még csak kezdetén vagyunk e kérdések megoldásának és hogy
még nagy harcz fog folyni ezért az emberek között.
De általánosságban majd azt kell mondani: Bármilyen nehéz legyen is a
megoldás, teljes mozgási képesség illeti meg az embert minden különbség
nélkül. Ha teljes gondolatszabadságot adtunk minden egyes embernek és
láttuk, hogy csak igy lehet elérni a lelkek egységét és békéjét, akkor
társadalmi tekintetben is le kell vonnunk a következtetést és meg kell
adnunk mindenkinek a szabad önrendelkezés és önálló mozgás jogát, hogy
minden idegen erőszakkal szemben teljesen szabadnak és biztonságban
érezze magát, akár szegény, akár gazdag, akár magasan, akár alacsonyan
áll is. Legyen meg a szabadsága, hogy minden körülmények között ő saját
maga lehessen.
De állapotaink csak akkor lesznek tökéletesek, ha az ilyen szabadság
érvényesítése által sem az egyes, sem az összesség nem szenved kárt,
vagy nem részesül megszorításban. Nabukodonozor idejében csak egynek
volt igazi szabadsága, a többi mind mozdulatlan tömeg volt. Volt tehát
egy arany fő. Nekünk azonban aranykorszakra van szükségünk.
Ez sokkal nehezebb, mint amilyennek az első pillantásra látszik. Kicsoda
szabad közülünk? Ha valakinek meghatározott hivatása van, többé-kevésbbé
függ előljárójától. Az előljárók nem mindig tehetséges és jóakaró
emberek, hanem olykor törtetők és hiu üresfejüek.
Ha pedig az ember kivonja magát előljáróinak hatása alól és szabad,
független helyzetet küzd ki magának, gyakran kerül a nagy tömeg uralma
alá. A művész, az író vagy bármely más hivatásu egyén, ki közvetlen
kapcsolatban van a tömeggel, függ a divattól és a tömeg gondolkodása
sokszor jobban befolyásolja az embert létében, mint egyes előljáróinak
erőszakossága.
Nemcsak mozgási képességünk, hanem gondolatvilágunk is gyakran függ
másoktól. Számtalan ember van, ki egész életében egyetlenegy lépést nem
mert maga megtenni, nem mert egyetlenegy gondolatot elgondolni, noha
talán nagyon szeretett volna egészen szabad lenni és gyakran nagyon érzi
nyomasztó helyzetét. Minden gondolatrendszer végeredményében tömegsírja
az emberi szellemnek, mely máskülönben is akadályozza a szabad mozgást.
Ehhez járul, hogy a szabadság kérdése életkérdés ugyan, de a
megkötöttség kenyérkérdés. Mivel pedig a kenyérkérdés létünknek minden
viszonyát igen érzékenyen befolyásolja, azért látszólag nem oldható meg
a szabadság problémája, mielőtt a kenyérkérdés kielégítően megoldva
nincsen. Tehát a legszellemibb, ami csak elgondolható, a legkinosabb
kapcsolatban van az anyaggal.
Ez különben ismertetőjele a szellemnek, ez a benyomulása az anyagba, a
látható világba. Azt hiszem, hogy éppen ennek köszönheti az anyag
keletkezését abban a formában, amelyben ismerjük. Bizonyára nem
véletlen, hogy a legmagasabb fejlődés kérdése oly szoros viszonyban van
a kenyérkérdéssel. Éppen azért, mert sok ember szenved, ki szabad
szeretne lenni, ez annak a jele, hogy minden erőnket meg kell
feszítenünk, hogy kielégítő megoldást találjunk, de egyszersmind jele
annak is, hogy még nagyon messze vagyunk az ilyen megoldástól.
De figyelembe kell vennünk a dolog másik oldalát is. Képzeljünk el csak
egy hadsereget és gondoljuk el, hogy a derék harczosoknak azt mondják:
Legyen mindenek előtt teljes mozgási szabadságod és ápold egyéni
életedet. Ezt követeli szellemed szabadsága.
Ennek a társaságnak nem szeretnék vezére lenni és az ellenség előtt
ugyancsak siralmas szerepet játszanának ezek az egyéni hősök. Éppen, ha
győzni kell, az engedelmesség a legfőbb erény, föltétlen alárendelése az
egyénnek, tehát a megkötöttség. A hadseregnek egyetlen óriási eszköznek
kell lennie, melyet csak egy akarat kormányoz és vág oda az ellenségnek
teljes erővel, hogy összezúzza azt. Az elhatározó pillanatban
természetesen nem szabad, hogy a sereg ápolt egyéniségek szétolvadó
tömege legyen. Igy értéktelen volna.
De valaki talán azt veti ez ellen, hogy a hadsereg a szellemnek gyorsuló
haladásával általában értéktelen és felesleges lesz, mert az ostoba
hadakozásnak és az emberek kölcsönös egymásra törésének elsősorban kell
megszünnie.
Ezt nem hiszem. Belátható időkig minden nagy nemzetnek állig fegyverben
kell lennie. De ha nincs is úgy! Mindaz, amit az emberiség valamikor
keresztül akar vinni, közös, nagy vállalkozáson fog alapulni. Minden
vállalkozás sokak közös előrelépését jelenti, akár alpesi alagutat, akár
gyárat, akár más valamit létesítenek is.
Az ilyen nagy munkához azonban munkaerők hadseregére van szükség, melyet
egy gondolkodó és kormányzó fő vezet. Mindig a hadseregek álláspontján
maradunk, szüntessenek meg bár örökre minden háborut. Minden vállalkozó
tábornok, kinek akaratához kell igazodnia minden érdekeltnek, ha
egyáltalában arról van szó, hogy valami hasznos dolog létesüljön.
Minden ilyen közös munka kenyeret ad minden egyes érdekeltnek, de minden
ilyen cselekvés egyuttal meg is akasztja az egyes ember mozgását. Csak
egy akarat kormányoz és mindenkinek egyetlen eszközzé kell lennie egy
erős ember kezében és semmi körülmények között sem szabad senkinek külön
mozdulatot tennie. Az engedelmeskedőt a legszükebb korlátok közé
szorítja a parancsoló. De hol van akkor a szabadság?
Más tekintetben meg szerencse, hogy az emberek között vannak ilyen
tábornokok. Az emberiség nem áll csupa egyforma fontosságu
alkotórészből, mint véleményünk szerint az anyag, hanem nagy, összetartó
tömegek állnak szemben egyes fejekkel. A tömeg sohasem képes arra, hogy
egy lépést tegyen előre; minden időkben mozdulatlanul vesztegelne. Az
egyesek, a kevesek ragadják előre és segítik a lét magasabb fokaira. Van
nehány jó fej; ezeknek hatalmat kell kapniok a tömeg felett. Akkor a
tömeg, ezeknek gondolataitól vezetve, mesterműveket alkot.
Igy volt az eddigelé. Még egyáltalában nem bizonyos, vajjon ugy alakul-e
az emberiség jövendője, hogy a tömeg egyes, gondolkodó, teljes értékű
egyéniségekre bomlik-e, vagy úgy marad-e, amint eddig, hogy minden jó,
minden keletkezés egyesektől ered, kik létükkel a tömegeket a magasba
emelik. Ezek akaratának kell kormányoznia, ha a sokak előbbre akarnak
jutni.
Tehát szükséges, hogy a tömeget a kevesek akarata kösse meg, ha előbbre
akarunk jutni. Nem kell-e akkor a haladásnak éppen a szabadságot
kiküszöbölnie? Mert ha szabadjára eresztjük a tömeget, nem lehet szó
alakulásról. Csak akkor, ha keveseké az uralom, háramlik jó sokakra.
Tehát a sokaknak megkötöttségben kell maradniok és nem szabad egyéni
mozgási képességüknek lennie.
Ez a szabadság rejtélye, mely nyomasztóbban nehezedik történelmünkre,
mint azt sokan hinnék. Tudniillik ennek a helyzetnek ellenére a mi
korunkban olyan féktelen szabadságtörekvés ébredt fel, hogy egészen uj
és sokszor felette nehéz helyzetek álltak elő.
A tömeg nem türi többé a féket. Nevezetesen a munkaadó és munkás között
lehetetlen a családi viszony. Azelőtt a vezetőnek az alárendeltek
tömegével szemben olyasféle hatalma volt, mint az apának, amit jósággal
és szigorral érvényesített és aminek következtében teljes mértékben
igénye volt azok bizalmára, akiket vezetett. Akkoriban az alkalmazott
tágabb értelemben családtagja volt a vállalkozónak, a családi életnek
jogaival, de egyuttal minden kinos következményeivel.
Ennek ma már vége van. A tömeg már morogva ismeri el az egyesek
felsőbbségét és mint valami elnyomó hatalom előtt, ugy hajol meg
előttük. A gondolat erejével egyuttal szembeszáll az ököl ereje és mint
ellenséges pártok, nem mint a haladás tényezői, állnak egymással szemben
a vállalkozó szellem és a dolgozó tömeg.
Ez korunknak égető kérdése, sokan éppen ezért emlegetik a régi jó időket
és panaszkodnak, hogy a világ egyre bajosabbá, egyre rosszabbá lesz és
az ilyen fejlődésben nem birják meglátni a jóra vezető, észben való
haladást.
A rejtély megoldásának reménye.
Ha vizsgáljuk az emberi viszonyokat, melyeket még nagyjában sem láthat
be közülünk senki, akár a jelenről, akár a multról van is szó, magunkban
először is arra kell gondolnunk: A fejlődés nem tud nyugton állni, sem
hátrafelé nem mehet, következésképpen előre megy, tehát a jóra vezet. A
világ eddigi folyása, de meg az elvi meggondolás szerint sem
győzedelmeskedhetik az, ami csekélyebb értékü vagy rossz. Csak a jó és
tökéletes uralkodhatik huzamosabb időig és érvényesülnie is kell.
Mindenesetre vannak a természetben képletek, melyek a fejlődés nyugvását
jelentik, melyből nincs ut kifelé. Ezek a fejlődés utjának
mellékvonalai. Vannak emberi csoportok is, melyek nyugvó pontra jutottak
és láthatóan visszafejlődnek. Ezek az emberiségnek azok a részei, melyek
valahol és valahogyan elhibázták a fejlődési vonalhoz való csatlakozást.
Az is lehetséges, hogy a jelen pillanatban mi is erre a sorsra
jutottunk. Senki sem mondhat erről bizonyosat. Ez azonban nem valószinü,
még pedig azért nem, mert jelenleg minden kulturnemzetben, melyek az
emberi fejlődésnek zászlóvivői, a szabadság kérdése oly égetővé vált és
mivel nem nehéz belátni, hogy ez a kérdés az embernek a szellem felé
való fejlődésével a legszorosabb kapcsolatban van. Tehát el kell
ismernünk, hogy a mozgás folyójának a sodrában vagyunk.
Mindazáltal semmi esetre sem szabad rettegnünk attól, hogyan hegyeződnek
ki ezek a viszonyok. Az emberek jobb belátása a legsulyosabb helyzetben
sem juttatja végletekbe a dolgot, még ha itt-ott szikrába pattan is a
nagy feszültség. Ez sohasem odázza el a czélt.
Sőt szükséges, hogy ha valami tökéletest akarunk elérni, előbb teljes
mértékben legyen nyilvánvalóvá a tökéletlenség. Másrészről azonban azt
is látjuk, hogy mi tulajdonképpen kezdetén állunk a
szabadságfejlődésnek. Odáig jutottunk el, hogy egész terjedelmében
látjuk ezt a kérdést. Ezzel még nem értük el magát a lényeget, csak oly
közel jutottunk hozzá, hogy tisztán látjuk magunk előtt.
Minden emberi alakulás olyan, hogy kicsiből nő ki, alulról, nem pedig
nagyból és felülről. Igy volt az a gondolatszabadsággal is. Nem e föld
hatalmasságainak ajándéka és jótéteménye volt, hanem egyes fejekből
indult ki és érvényesült, bár egy világ szállt vele szembe. Ma sem lehet
egyszerüen behozni az óhajtandó gondolatszabadságot. De az egyes ember
mondhatja: Ahol én vagyok, ott gondolatszabadság van. Körülöttem egy
ember sem kénytelen eltitkolni nézetét vagy gondolatát félelemből, de
azért teljesnek még sem lehet mondani.
Az ilyen ember messzeható hatalom, belőle, mint a magból, nő ki a világ
számára a jó.
Talán hasonló viszonyban állhatunk a szabadsággal is. A fődolog az
volna, hogy nem kellene megijednünk, bármiképen nyilvánul is a
fékevesztett szabadságtörekvés. A tömeg olyan, mint a csorda. Ha a
csordát tavaszszal a legelőre csapják, nehány napig majd megkergül, de
csak rövid időre. Azután nagyon jámbor lesz és szelid a szarvasmarha,
mely magától értetődőnek találja szabadságát és nem él vele vissza. Az
ember is hozzászokik majd, hogy helyesen használja szabadságát. A szabad
ember mindenekelőtt igaz emberré lesz és aki igaz, az istenes uton jár.
De a rejtélyt egyáltalában csak az egyes ember oldhatja meg, sohasem a
tömeg. A szabadság alapjában véve mégis csak szellemi állapot, tehát
olyas valami, ami mélyen az ember bensőjében van. Azt nem lehet kivülről
hozni, ha igazi. A bensőből kell kinőnie.
A szabadság lényege az önrendelkezés. A szabadságnélküliség és szolgaság
abban áll, hogy akaratunk, azaz belső világunk más, mint a minket
környező világ, kivánságaink hadi lábon állnak viszonyainkkal. Mihelyt
igy van, minden dolog kinoz és fáradságot, bajt érezünk. De ami kinoz és
fáraszt, az bennünk van. A dolgok teljesen közömbösek. Olyan fontosságuk
van, amilyent mi adunk nekik. Ha erősebbek vagyunk, mint a dolgok – arra
valók vagyunk, hogy mindenen uralkodjunk – akkor nagyszerü a világ. És
minden, mintegy a maga jószántából, alkalmazkodik, mintha alárendelné
magát az erős szellemnek. De ha a dolgok fejünkre nőnek, akkor a világ
természetesen siralom völgye és alig érdemes élni. Aki a világnak és a
benne való életnek nem tud örülni, arról tesz bizonyságot, hogy nem
számolt le a dolgokkal és azok föléje kerekedtek.
Minden bennünk magunkban van, semmi sincs rajtunk kivül. Nehéz munkát
végezhetünk, nagy bajokat állhatunk ki és mégis ugyanakkor telve
lehetünk leirhatatlan megelégedéssel, csekély nehézségek pedig gyakran
elviselhetetlen bilincsekké lesznek.
Ismertem asszonyokat, a nép leányait, kik a legsúlyosabb viszonyok
között, szegénységben, a munka terhe alatt roskadozva egész sereg
gyermeket neveltek fel s amellett vidámak és elégedettek voltak.
Ugyanazok valamiféle szolgálati viszonyban nem tudták eltürni a
legcsekélyebb kényelmetlenséget sem, ami minden háztartással együtt jár.
De a rejtélynek megoldása nagyon egyszerü. Az előbbi esetben szabadok és
szolgálatkészek voltak, az utóbbi esetben szolgálók és kelletlenek.
Milyen viszonyok között alkalmazkodik akaratunk viszonyainkhoz? Mihelyt
belátjuk, hogy mindennek olyannak kell lenni, amilyen. Aki valamely
dolog szükségességéről meg van győződve, hajlandó lesz arra, hogy azt
magára vállalja és ezzel a dolog könnyüvé lesz. Minden baj megszünik,
mihelyt hajlandókká válunk, mivel akkor szabadok vagyunk és aki szabad,
az vidám is.
Igy van ez a nagy dolgokban is. Az emberekre az fontos, hogy tudják, hol
van önkényüknek határa. Ez a mások jogaiban van. Mihelyt megtanulják,
hogy a mást ugy tiszteljék és ugy becsüljék, mint saját magukat, akkor
önrendelkezésüket arra fogják felhasználni, hogy maguk korlátozzák
magukat és tökéletessé legyen az, ami ma, mint törvény és szabály nagyon
tökéletlen. A korlátok pedig, melyeket magunk állítottunk magunk elé,
nem akadályai a személyes szabadságnak.
A szabadság igenje és nemje.
A szabadságnak ugy, mint sok természeti erőnek, két eleme van, melyeknek
együtt kell működniök. Az egyik külsőleges, a kényszer nélküli mozgás
lehetősége. Ez az, amit a népek évezredek folyamán a szabadságból
elértek. Ez nagyon fontos. A kifelé való, egyre nagyobb mozgásszabadság
nélkül sohasem nevelhetünk belsőleg szabad embereket. Ezek a szabadságok
az uj életerőnek nemje, a külső forma, melyet még meg kell tölteni
mélyebb tartalommal.
Teljesen hiába fáradoztak a zsarnokok és tenyésztők, még a vallási
nevelő intézmények is, hogy az embert, lehetőleg kevés mozgási
szabadságot engedve neki, előbb «belsőleg» fejleszszék. Igy csak
képmutatókat és szolgákat lehet tenyészteni. Ezt minden gyermekszobában
láthatjuk. Ki növekedő gyermekének nem ad egyre fokozódó mértékben
teljes mozgási szabadságot, mindenkorra elvesztette őt és azonfelül még
becstelenségre is csábította.
Erről a külső szabadságról álmodott egykoron Nabukadonozor és megrettent
tőle. Egy zsarnok sem értheti meg, ha máskülönben még oly nagy is.
Hiszen a szabadságok csak kicsi és külső dolgok, de elől kell járniok és
nem szabad őket akadályozni. A szabadság igenje, ez a belső szellemi
lényeg, csak akkor keletkezhetik, ha külső, szabad állapotok utat
építettek hozzá.
A szabadságok előlegezett bizalmat jelentenek. Felkelti az emberben a
nemes ösztönöket és nem szabad megvonni, még ha vissza is éltek vele
alkalomadtán. Természetesen a bizalommal végül mégis visszaélnek. Nem is
csoda, mert honnan jön az ember? De amilyen mértékben tartják fenn még a
visszaélések ellenére is, olyan mértékben váltja ki az igazi, jó
szellemi természetet is és segíti az ember nagyszerüségének
nyilvánulását.
Az észbeli fejlődés történelme is ugy folyt le, hogy mindig előbb
alakult a mozgási szabadság, melylyel sokszorosan visszaéltek és csak
azután nőtt bele az embernek mélységes léte ebbe a keretbe.
Természetesen a dolog nem ugy megy végbe, hogy az ember korlátait
egyszerüen, hirtelen le kell dönteni. A külső szabadságnak is izről-izre
kell nőnie és még sokáig lesz szükség törvényre és hatalomra, hogy
felebarátaink védelmére őrködjenek. Ha a szabadság teljes mértékben
volna itt, akkor fölöslegesek volnának. De korunknak egyre fokozódó
törekvése, hogy mindenféle szabadságot teremtsen a nép minden része
számára, nagyon egészséges tünet, mely megfelel a fejlődésnek,
amilyennek annak lennie kell. Azért senkinek sem kell megijednie, ha itt
vagy ott vad mozdulatokban jelenik is meg. Ezek a mozdulatok nem
maradnak meg sokáig és eltünnek, mint a gyermeki illetlenség.
De ezek a külsőségek mégis csak külső oldalai a szabadságnak. Maga a
lényeg, a szabadság hatalmas igenje, a szellemen alapul, természetes
nyilvánulása magának a szellemnek, az élet üdítő levegője, melyet hoz és
magából kiáraszt.
A belső szabadság az embernek önuralmában növi ki magát. Ez a szellemi
hatalom, mely az embert testileg és lelkileg egyensulyban tartja. Ez az,
amit a biblia egyes helyeken «örök élet»-nek nevez, olyan állapot,
amelyben erő, egészség, mint az élő forrás, kimeríthetetlenül özönlik ki
szakadatlanul belülről a legutóbbi létnek láthatatlan és titokzatos
mélyéből és szabályozza az alacsony anyagiasságnak és a lelki
érzékvilágnak minden mozdulatát és az embert magasztos nagyságba
öltözteti, amelyet csak a tiszta szellem hozhat létre. Nem tudni, honnan
jön, hová megy, de világosan érezzük hatalmát és nagyságát.
Az embernek ez az önuralma kifelé eleven erőknek áradatában nyilatkozik
meg, melyek az élet e parancsának engedelmeskednek. Tiszteld és becsüld
mindenki másban az embert és ugy bánj vele, hogy egység a szellemben. Ez
nem formula, nem is valami vallási parancs, hanem a szellemi
szabadságnak önkéntelen megnyilatkozása, mely mindenütt szabadítóan és
nemesítően hat. Isteni bánásmód, csak ebben élhet az ember, azonban nem
működhetik, ha nem előzi meg a szabadság teljessége.
Hiszen az embernek egész fejlődése csupa szabadságokon épül fel. Mintha
ez volna a feladat: A mindenség milliárd csillaga közül, ime, tiétek ez
a szép bolygó kisérletező helyül létetek megvalósulására. Én, a
mindenség nagy építőmestere, látszólag nem törődöm veletek, csak bizom
bennetek. Nem történhetik más, csak az, hogy a czélnak megfelelően az
élet, a szellem felé haladjatok, mert ennek csirája bennetek nyugszik és
ez az a hatalmas őserő, mely titeket hajt.
De jöttek a hatalom emberei erőszakosságukkal és szabadság nélküli
állapotokat teremtettek és amikor látták, hogy alkotásuknak romba kell
dülni, megrettentek és elbujtak, még arra sem birták magukat
elhatározni, hogy megadják az igazságnak a tiszteletet. De hiszen ez nem
baj. A történelem megtette ezt és megteszi még ma is szemünk előtt. Csak
türelem, egy kevés emberfölötti és örökös türelem és nagy czélját el
fogja érni; semmiféle politikai, erkölcsi vagy vallásos erőszak nem
tarthatja vissza.
A külső szabadulás napjait egykor fel fogja váltani a belső elmélyedés
kora, és egyre fokozódó mértékben halad majd az emberiség. A lassú
fejlődés idejét megszakítja majd egy-egy rövid uj életlökés és mind a
kettő előbbre visz minket. Igy volt ez eddig és igy lesz ezután is.
Csoda-e, hogy a nagy alakulásnak időre van szüksége? Az a csoda, hogy
egyáltalában végbemegy. Nem tudjuk, mennyi időre volt szüksége a földnek
ahhoz, hogy az első élő sejteket létre hozza. Nagyon alapos okunk van
hinni, hogy ez nagyon hosszu idő volt, a mi időmértékünk szerint. A
fejlődés már régóta uj életutakat vágott, mert helyet teremtett a
szellem, az élet törvényei és a szabadság számára. Hogy még nincs
befejezve – busulnunk kell azért? Ujjonganunk kell azon, hogy támadhat
ilyen, belülről eredő, alulról, a legkisebb kezdetekből felnövekedő
keletkezés és nem kell azt földöntuli csillagokból és megfoghatatlan
világtávlatokból behurczolni és hogy a szabadság alakulásában a két
meghatározó őserő van működésben, éppen ugy, mint egyéb természeti
jelenségeknél.
A szabadság megvalósulása.
A külsőleg megadott mozgási képesség és a belsőleg teremtett
megkötöttség a két alkotó ereje a szabadságnak. Ha az emberben megvan a
teljesen szabad mozgásnak lehetősége és ha sikeresen érvényesítheti
akaratát természetes és hozzá közel eső kötelességeinek teljesítésére,
akkor működése és egész lényege egyre nagyobb mértékben fogja magán
hordani a tökéletesség bélyegét, belenő az embernek, a szabad szellemnek
igazi lényegébe.
Akkor aztán minden, amire magában vagy másokkal együtt vállalkozik,
vidám és kellemes ténykedés lesz. Minden arra mutat, hogy az ember
vállalkozásai nem csökkennek, hanem nagyobbodnak. Mindig egy-egy fő
gondolkodik majd és ezer meg ezer kéz fogja közös munkában a gondolatot
valóra váltani.
De mindennek egészen más képe lesz, mint most. Mindenki magáévá teszi a
vezető szellem gondolatát és a maga gondolatával, saját akaratából tölti
be helyét a közös alkotásban. Már nem a kenyérkérdés fog dönteni, hanem
az akarat kérdése, nem a megkötöttség, hanem a szabadság.
Képzeljünk el megint egy hadsereget, melyet egyetlen akaratnak kell
vezetni. Kimélet nélküli fegyelmezéssel esetleg lehet akaratlan egységgé
tömöríteni verejtékes fáradság árán, ugy hogy minden katona tompa
engedelmességgel álljon azon a helyen, ahová állították. De ilyen nyers
tömeggel még igy is felette bajos diadalt aratni. Hiszen mesterségesen
lelketlenített emberek.
Ha azonban ugyanez a zárt hadseregtömeg telve van lelkesedéssel és
minden katona azt akarja, amit hadvezére akar, ha örvendező öntudattal
áll helyén erejének legjavával, a maga gondolkodásából és szabad
akaratából, akkor ezeknek az embereknek nem lehet ellenállni. Még ha sok
tompa elméjü tömegember volna is e sorokban, azokra is ráragadna és
magával sodorná őket társaiknak lelkesedése. Aki e világon diadalt
aratott, ilyen katonákkal vivta ki.
És mindamellett sok ebben a nyers, az emberhez méltatlan erőszak. De ha
az ilyen népek ezzel az emberi felfogással növekednek fel: Tiszteld és
becsüld mindenki másban az embert, – akkor minden borzalmas és vértől
csepegő háborut elemészt a lelkesedés maga.
A léleknek lényege külsőképpen is kifejezésre jut az emberben és nem
maradhat rejtve. Gyakran jutok el egy püspöki városba. 6000 lakosa van,
hat kolostora és 12 temploma. Tehát nem egy tisztelendő urat láthatnak
ottan. Egy nagyobb egyházi körmenet alkalmával vagy fél kilométer hosszu
menet telt ki belőlük. Látni itt szellemtől áthatott arczokat, olyan
embereket, kik életüket vitték bele az ügyükbe. Ezek igazi, lelkes
harczosai a vallásnak és egyháznak. Látni megátalkodott alakokat, kik
látnivalóan nem boldogultak a gondolkodással és akiknél ennek helyébe a
vakbuzgóság lépett és lelki mámor pótolta a lelkességet. Veszedelmes
állapot. Vannak köztük kedélyes, barátságos aggastyánok is, kik szivesen
veszik, ha köszöntik őket és csókolják kezüket. De tömegben az ismert,
nem nagyon kedves képet mutatják, nyomott, formátlan fejökkel, ahogy
rosszmáju festők örökítették meg őket boszantásul.