(Szerző folytatja a yehuk jellemzését. – A Hauhnhnm-ek nagy erényei. –
Hogy nevelkednek ifjuságukban. – A Hauhnhnmek gyülekezete.)
Tekintve, hogy az emberi természetet szükségképpen jobban értettem, mint
ahogy gazdám érthette, könnyedén alkalmaztam mindazt, amit a _yehuk_-ról
hallottam, magamra s embertársaimra. Ugy véltem, a magam szakállára
végzett megfigyelések további s bővebb felfedezésekkel járhatnak: azért
gyakran kértem nagyságos gazdámat, hadd mehessek a környék _yehu_
csordáit tanulmányozni. Szivesen beleegyezett, mert meggyőződött róla,
hogy ez állatok iránt érzett ellenszenvem biztosit rontó hatásukkal
szemben. Egyik szolgáját, egy erős, vörös poroszkát, rendelte mellém:
derék, megbizható vezető volt, nélküle alig merészkedtem volna ilyen
kalandra. Már emlitettem, milyen utálatosan fertőztek meg az állatok,
mikor ebbe az országba kerültem; később is előfordult egyszer-kétszer,
hogy csaknem körmeik közé kerültem volna, ha nincs velem jó vadászkésem.
Azt kell hinnem, volt valami halvány sejtelmük arról, hogy a fajtájukból
való vagyok: mikor vezetőm kiséretében szemükláttára lehuztam kabátom,
meztelen karjaim könnyen kelthettek ilyen érzéseket. Ilyenkor egész
közelembe férkőztek s minden mozdulatomat utánozták, mint a majmok, de
gyülölködő és bosszus fintorok kiséretében, mintahogy a vad majmok
csufolnák szeliditett társukat, mely nadrágba s harisnyába öltöztetve
véletlenül közibük került.
Kölyökkoruktól fogva a _yehuk_ rendkivül vadak és fürgék. Egyszer mégis
megfogtam egy hároméves kis himet s mindenféle becézéssel és
simogatással próbáltam megnyugtatni, s elcsittitani, de a kis ördög oly
mérgesen visitozott, bömbölt, karmolt és harapott, hogy kénytelen voltam
elereszteni: s már éppen ideje volt, mert a zajra az egész csorda
összefutott, – csak azért nem mertek megtámadni, mert kisérőm ott volt,
s a kis _yehu_-poronty elfutott már. Megfigyeltem, hogy a csöpp állat
bőre igen büdös volt, valami a róka és a menyét szaga közt, de
kellemetlenebb. Talán az olvasó nem venné zokon, ha egészen mellőzném
annak a részlenek felemlitését is, hogy mig az utálatos kis békát kezeim
közt tartottam, folyékony, sárgás csunyasággal boritott el. Hála
istennek, volt egy kis patak a közelben, ahol, amennyire lehetett,
tisztára mostam magamat, aztán jó félnapig levegőztem még a szabadban,
mielőtt gazdám szeme elé mertem volna lépni.
Amennyire én megfigyelhettem, a _yehuk_ a világ legbutább, legkevésbbé
tanulékony bestiái. Értelmük soha nem emelkedik tul azon a szinvonalon,
mely az iga és teherhordáshoz kell. Véleményem szerint azonban ennek oka
az állat fonák és makacs természetében rejlik, mert különben igen
furfangosak, rosszakaratuak, hirtelenek és bosszuállók. Erősek és
edzettek, de gyávák és szemtelenek, alantasak és kegyetlenek.
Megfigyelték, hogy a vöröshajuak még alattomosabbak és bujábbak, mint
társaik, bár azoknál gyorsabbak és erősebbek.
A _Hauhnhnm_-ek a _yehu_-kat, amikre pillanatnyi szükségük van, kis
kunyhókban tartogatják, az urasági házak közelében. A többi _yehu_ a
mezőn kóborol, gyökereket ásnak, növényeket esznek, dögöket keresnek,
vagy néha elfogják a menyétet és _luhimuh_-t (ez egy vadpatkány-féle) s
mohón felfalják. A természet utmutatása szerint a dombok oldalába körmük
segélyével mély lukakat furnak, amikbe egyenkint feküsznek bele; a
nőstények lakosztálya valamivel nagyobb, ugy, hogy kicsinyeiket is
elrejthetik.
A _yehuk_, kölyökkoruktól kezdve jól usznak, mint a békák, sokáig
kibirják a viz alatt, ahol halat fognak, amit aztán a nőstények
kicsinyeiknek visznek haza. Engedje meg az olvasó, hogy erre vonatkozó
egyik furcsa kalandomat itt elbeszéljem.
Egy napon, midőn vezetőmmel, a vörös poroszkával, megint kódorogtunk,
nagyon meleg lett s én megkértem vezetőmet, hadd fürödhessek meg a
közeli folyóban. Beleegyezett, mire azonnal pőrére vetkőztem s óvatosan
lelépkedtem a folyóhoz. Történt, hogy egy fiatal yehu nőstény, mely a
sövény mögött leselkedett, hirtelen nagy sebesen odaugrált, ugy látszik,
szerelmi vágytól hajtva (mint ahogy vezetőmmel véltük később), s mintegy
öt méternyire attól a helytől, ahol én fürödtem, a vizbe vetette magát.
Soha életemben nem ijedtem meg igy. Vezetőm, a poroszka, nyugodtan
legelt a közelben, nem tartva semmi veszélytől. A nőstény mellém ugrott
és hihetetlenül utálatos módon ölelt magához. Orditottam, ahogy
torkomból kifért: a poroszka odanyargalt hozzánk, mire a nőstény nagy
vonakodva elengedett, átugrott a másik partra, ott megállt s mig
felöltözködtem, nem mozdult onnan, egyre bámészkodott és vonitott hozzá.
Ezt az esetet halálosan szégyeltem, de gazdám és családja jót mulatott
rajta. Ezekután nem tagadhattam, hogy valódi _yehu_ vagyok, minden külső
és lényeges vonatkozásban, ha egyszer a _yehu_ nőstény épp olyan
természetes vonzalmat érez irányomban, mint bármelyik fajtájabélivel
szemben: még azt se hozhattam fel mentségemül, hogy legalább vörös haja
lett volna a bestiának, (mert a vöröshajuakról azt tartják, hogy
rendellenes hajlamaik vannak), nem, ez fekete volt, mint a szurok,
külseje és magatartása egészbenvéve nem is éppen annyira ellenszenves,
mint más _yehuké_, fiatalka volt még, talán tizenegyéves.
Ha meggondoljuk, hogy három évet töltöttem ebben az országban, az olvasó
méltán elvárhatja tőlem, hogy, mint azt más utasok teszik, némi
beszámolást tartsak a lakók szokásairól, erkölcseiről. Nem hoz zavarba e
feladat, mert sokat tanulmányoztam vendéglátóimat.
A nemes _Hauhnhnm_-ek természettől fogva minden szép erényre hajlamosak
s nem lévén fogalmuk arról, hogy értelmes lényben hogy lehet meg a
gonosz: alapelvük s egyetlen törekvésük ugy istápolni az értelmet és
belátást, hogy az teljesen eluralkodjék minden cselekedetük fölött. Az
észszerüség náluk nem probléma, mint nálunk, ahol két ember elfogadható
érvekkel bizonyithatja egy kérdésnek két ellenkező megoldását, hanem
szükségképpen rögtöni meggyőző erővel bir, aminthogy minden igazság
szükségképpen ilyen, ha szenvedély és érdek nem zavarja meg,
homályositja el, szinezi sokfélére. Emlékszem, hogy csak nagynehezen
tudtam megértetni gazdámmal a _vélemény_ szó jelentőségét s azt, hogy
valamely igazság vitás lehet; mert hiszen az észszerüségből önként
következnék, hogy csak akkor tagadjunk vagy állitsunk valamit, ha
biztosak vagyunk benne s ha valamely pont vitás lehet, abban nem vagyunk
biztosak. Igy az ellentétek, viták, veszekedések; kétes, vagy hamis
feltevések feletti megbeszélések ismeretlen fogalomkör a _Hauhnhnm_-ek
között. Mikor egyszer gazdámnak a természetbölcselet több módszerét és
viszonyát fejtegettem, hangosan felnevetett azon, „hogy magukat
értelmeseknek valló lények tudásnak nevezzék s mint ilyent értékeljék
más emberek feltevéseit, oly dolgokban is, ahol ez a tudás, még ha
megbizható volna, se használna semmit“. Ezzel különben Sokratesnek Pláto
által magyarázott alapelveit fogadta el, mely körülményt a legnagyobb
megtiszteltetés gyanánt emlitem fel, ami a bölcselők e fejedelmét valaha
érhette. Azóta sokat tünődtem azon, hogy egy ilyen felfogás, ha
népszerüvé válik, az európai könyvtárak micsoda katasztrófális
pusztulását vonná maga után s a tudományos világban hány fényes és
sikerdus pálya zárulna be örökre.
Barátság és jóakarat: ez a két főerény a _Hauhnhnm_-ek között s ez a
jóakarat, ez a barátság nem bizonyos, meghatározott személyekre, hanem
az egész fajra vonatkozik. Az ország legtávolabbi részéből arrajáró
idegent éppugy fogadják ők, mint a szomszédot és barátot; bármerre jár a
_Hauhnhnm_, mindenütt otthon van. Egymással szemben a legnagyobb
tisztelet és udvariasság uralkodik minden vonalon, de a szertartásosság
ismeretlen fogalom. A _Hauhnhnm_ csikait nem becézi és kényezteti soha:
de nevelésükben az észszerüség és célszerüség minden sugallatát
meghallgatja. Észrevettem, hogy gazdám ugyanazzal a gyöngéd hajlammal
kedveli szomszédja gyermekeit, mint a saját magáét. Náluk ugy van, hogy
természetszerint és ösztönből egyformán szeretni kell az egész fajtát s
értelem szerint és belátásból aztán megkülönböztethetjük az egyént, a
jótulajdonságok és erények foka szerint.
Ha egy _Hauhnhnm_ asszony két gyermeket szült már, mindkét nemben: többé
nem érintkezik hitvesével, kivéve, ha valami oknál fogva elvesztik egyik
gyermeküket, ami nagyon ritkán fordul elő. Ha olyan házaspárral történik
ez meg, ahol az asszony már idős ahhoz, hogy gyermeket szüljön, egy
másik fiatalabb pár átadja egyik csikaját s megint együtt él, mig a
fiatalabb asszony ujra teherbe esik. Ez az óvatosság nagyon szükséges,
nehogy az ország tulnépesedjék. Alacsonyabb fajtáju _Hauhnhnm_-ek
között, melyekből a szolgaszemélyzet válik, ez a szabály nem oly
szigoru; ezek három-három különböző nemü gyermeket hozhatnak létre, hogy
az előkelő családok szolgáit neveljék ki belőlük.
Frigykötéskor nagyon vigyáznak arra, nehogy olyan szinek kerüljenek
egybe, melyek keveredésben kellemetlen szinárnyalatokkal rontanák a
fajt. Himben az erőt és bátorságot becsülik, nőben a kellemet és
kedélyt, nem a szerelmeskedések miatt, de hogy a fajta épségét őrizzék,
ahol a nőstény tünik ki erőben, a himnek kell kecsesnek és szépnek
lenni.
Udvarlás, szerelmeskedés, ajándékok, gáláns ügyek: nőtartás, ismeretlen
fogalmak ezek a _Hauhnhnm_-ek közt, szavuk sincs e fogalmakra. Az ifju
pár találkozik s egyesül a szülők és barátok tanácsára, naponta látnak
ilyet s ugy tekintik, mint egy észszerü létezés szükségképpeni
együtthatóját. Hirét se hallották soha házasságtörésnek: a házasfelek
ugyanazzal a közös jóakarattal és barátsággal közelednek egymáshoz, mint
bárkihez, aki utjukba kerül: féltékenység, elégedetlenség, veszekedés és
szenvedély nélkül.
Csodálatos módszerük mindkét nem tanitásában: csodálatos és
követésreméltó. A csikók zabot, vagy szénát csak kivételes napokon
kapnak egészen tizennyolcéves korukig; tejet is csak nagyon ritkán,
nyáron reggel és este két órát legelnek, szüleik felügyelete alatt. A fü
nagy részét hazahozzák s megfelelő órákban, mikor a munkában nem zavar
az étkezés, otthon fogyasztják el.
Mértékletesség, szorgalom, ügyesség, tisztaság: ezek a legfőbb
tantárgyak. Gazdám egyszerüen borzasztónak találta, hogy mi
nőgyermekeinknek másféle nevelést adunk, mint a fiuknak, hacsak nem
bizonyos szolgálói dolgokban, házi ügyekben. Véleménye szerint a mi
egész háztartásunk kimerül abban, hogy gyerekeket nemzünk; állati
eredetünk bizonyitéka, hogy rosszul nevelt és naplopó szülőkre bizzuk a
gyermekek nevelését.
A _Hauhnhnm_ gyermeket erőre, ügyességre, bátorságra nevelik. Gyakran
futnak versenyt a lejtős dombokon, kemény, köves utakon is: ha
kiizzadtak, fejestül a közeli folyóba, vagy tóba kell ugraniok. Évente
négyszer a környék ifjusága összejön s a futásban és ugrásban szerzett
ügyességét összeméri: a győztest alkalmi himnuszszal köszöntik fel s
jutalmazzák meg. Ilyen ünnepségek alkalmával a szolgák egy csorda
_yehu_-t hajtanak a mezőre, zabbal, tejjel, szénával megrakottan.
Ebédután hazahajtják a _yehu_-csordát, nehogy zavarja a gyülekezetet.
Minden négy évben, a tavaszi napéjegyenlőség idején, az egész nemzet
képviselői összegyülnek egy nagy sikságon s együtt maradnak négy vagy öt
napig. Ezeken az összejöveteleken megbeszélik az állam és a különböző
országrészek dolgát, hogy sok széna és zab termett-e, vagy kevés,
mekkora volt a termés tejben, tehénben, _yehu_-ban. Ha valahol hiány
mutatkozik, (ami ritkán fordul elő) közös beleegyezéssel, közös
vagyonból azonnal pótolják. Itt beszélik meg a gyermeknevelési ügyeket
is: ha például egy _Hauhnhnm_-nek két him csikaja van, kicseréli egy
olyannal az egyiket, amelyiknek két nőstény csikaja van, vagy ha egy
gyerek baleset következtében elpusztult s az anya már öreg ahhoz, hogy
uj gyermeket neveljen fel: e veszteséget pótolni melyik ház, melyik
családja nevelhet fel harmadik gyermeket a két kötelező mellé.