(Az angol állam további leirása. – Milyen egy miniszterelnök.)
Gazdám még mindig nem értette, milyen okok késztetik a birákat arra,
hogy zavart és nyugtalanságot csináljanak s szövetkezzenek az igazság
megfojtására tisztán csak azért, hogy embertársaikkal szemben
méltatlanságot cselekedjenek. Azt se fogta fel, mikor magyaráztam, hogy
ezt ők pénzért teszik. Nagy fáradságomba került leirni neki a pénz
használatát, az anyagokat, melyekből készül és a fémek értékét. „S
hogyha egy _yehu_-nak sok van ebből az értékes anyagból, mindent tehet,
ami eszébe jut: járhat finom ruhákban, lakhatik előkelő házakban, ehetik
drága ételeket és italokat s válogathat a legszebb nők között. Éppen
ezért, miután a pénz egyedül és magában mindezt képviseli, a mi
_yehuink_ ugy vélik, sohase lehet elég belőle, sem költésre, sem
gyüjtésre, aszerint, amint tékozló, vagy zsugori természetü az illető.
Igy élvezheti a gazdag a szegény munkájának gyümölcsét s ugy aránylanak
egymáshoz, mint 1 az 1000-hez. Hogy a mi népünk nagy tömege nyomorban él
s kicsiny pénzért napi robotban sinylődik, hogy néhány gazdag bőségben
élhessen“.
Minderre s még néhány részletre bővebben kitértem, de gazdám mindezt nem
értette, mert abból a feltevésből indult ki, hogy minden állat kiveheti
a részét a föld terméséből s főleg azok, akik a többi fölött uralkodnak.
Azért azt kivánta, magyarázzam meg neki „mit értek drága ételek alatt s
miért van erre szükség?“ Erre felsoroltam egész sereg fogást, ugy, ahogy
eszembe jutottak, az elkészités különböző módja szerint s elmondtam,
hogy a helyes elkészitéshez hány hajónak kell járni különböző
országokban, ételhez s italhoz folyadékokat s füszereket, mártásokat
hozni, s még számtalan más kelléket. Biztositottam őt, „hogy a
földgolyót legalább háromszor kell körüljárni a hajóknak, mig egy
előkelőbb _yehu_ hölgy megreggelizhet“. Erre kijelentette, „hogy bizony
nagyon nyomoruságos egy ország lehet az, mely saját fiait nem birja
ellátni táplálékkal. De legjobban azon csodálkozik, hogy lehet az, hogy
akkora földön, mint amilyennek hazámat lenni állitom, egy csepp viz ne
legyen s igy tengeren tulról kapjuk az italt“. Elmondtam, „hogy Anglia,
az én szeretett hazám, háromszor annyi élelmet termel, mint amennyit
lakói elfogyaszthatnak. Italokat is, amiket bogyókból sajtolnak, vagy
fák gyümölcséből. S minden egyebet, ami az életfenntartáshoz szükséges.
De ahhoz, hogy a férfiak fényüzése és kicsapongása s az asszonyok
hiusága kielégithető legyen, terményeink nagy részét idegen országokba
küldjük s kapunk érte anyagot betegségre, bünre és bolondságra. Innen
van az, hogy egész sereg ember tartja fenn életét koldulásból,
rablásból, lopásból, csalásból, keritésből, hizelgésből, csábitásból,
hamis esküből, szédelgésből, játékból, hazugságból, csuszás-mászásból,
vesztegetésből, irkafirkálásból, időjóslásból, mérgezésből,
leánykereskedésből, szabadgondolkodásból, éneklésből, s más ily
foglalkozásokból“. Mind e szavak fogalmát részletesen és csak nagy
fáradsággal érttettem meg vele.
„Megérttettem vele, hogy a bort nem azért hozzák idegen tartományból,
mintha szükséget szenvednénk vizben, vagy más italokban, hanem azért,
mert ez egy olyan folyadék, ami felvidit bennünket azzal, hogy
elhomályositja eszünket, elüzi szomoru gondolatainkat, vad és hórihorgas
képeket gyujt agyunkban, reményeket támaszt és félelmet számüz, egy
időre felfüggeszt minden okoskodást s tagjaink használatát megzavarja,
mig mély álomba nem merülünk. Igaz, hogy aztán rendesen betegen és
lehangoltan ébredünk s hogy e folyadék élvezete mindenféle betegséget
okoz s életünket kényelmetlenné és röviddé teszi.
„De mindettől eltekintve, a nép zöme abból él, hogy kellékeket és
szükségleteket szállit a gazdagoknak s igy kölcsönösen gondoskodnak
egymásról. Például, amikor otthon ülök és tisztességesen fel vagyok
öltözve, a testemen legalább száz mesterembernek munkáját viselem. Házam
épitését és berendezését kétszerannyi végezte és ötször ennyi készitette
el a feleségem reggeli pongyoláját“. Beszéltem aztán másfajta
emberekről, akik ugy tartják fenn magukat, hogy betegekkel foglalkoznak.
Már előbb emlitettem volt gazdámnak, hogy legénységem nagy része
betegségben halt el. Hanem ezt igazán alig tudta felfogni. „Megérti –
ugymond –, ha egy _Hauhnhnm_ elgyengül néhány nappal halála előtt, vagy
valamely baleset következtében, de hogy a természet, mely mindenben oly
tökéletes, a testünk belsejében fájdalomokozó anyagokat termelne, azt
majdnem lehetetlennek tartja; nagyon szeretné tudni, mi lehet az oka az
ilyesminek.“
Elmagyaráztam, hogy mi ezerféle dolgot eszünk, amik egymással
ellenkezőleg hatnak, hogy olyankor is eszünk, mikor nem vagyunk éhesek s
iszunk a szomjuság ingere nélkül; hogy egész éjszakákat üldögélünk erős
pálinkák mellett, amik meggyujtják belső részeinket és siettetik, vagy
hátráltatják az emésztést. Bujálkodó női _yehuk_ betegségeket szereznek,
amitől megrohad a csontja annak, aki megölelte őket, hogy ez és sok más
betegség apáról fiura száll s hogy sokan születnek közülünk bonyolult
betegségekkel testükben, hogy a végtelenbe nyulna felsorolásom, ha
minden betegséget elmondanék, mert van legalább hatszáz, a test minden
részében, belül és kivül, az egyes tagokon s az egészen. Mind e
betegségek orvoslására néhányan közülünk a beteggyógyitás mesterségében
nevelkednek fel. S tekintve, hogy véletlenül magam is ilyen vagyok,
gazdám iránti hódolatból szivesen feltártam előtte módszerünk egész
titkát.
„Alapelvünk abban összpontosul, hogy minden betegségnek oka a
tulterhelés. Ebből oda következtetünk, hogy a test állandó kiüritése
szükséges akár természetes uton, akár felül, a szájon keresztül. Ez
utóbbit ugy érik el, hogy növényekből, ásványokból, gummiból, olajokból,
gyökerekből, kagylókból, savakból, levekből, gyomból, ürülékből,
kigyókból, békákból, varangyokból, pókokból, halott ember husából és
csontjából, madarakból vagy állatokból és halakból anyagokat vonnak ki,
melyeknek ize és szaga oly undoritó és elviselhetetlen, hogy a gyomor
azonnal és öklendezve kilöki magából, amit hányásnak neveznek. Mérgek
hozzáadásával oly miskulanciákat szerkesztenek a fentemlitett
anyagokból, melyek alul vagy felül bevezetve, a belekre hatnak épp oly
utálatosan és kellemetlenül, mire a belek megernyednek s mindent
kiüritenek: ezt nevezik klistérnek. Miután a természet, mint ahogy az
orvosok állitják, a test felső nyilását szilárd és folyékony táplálékok
bevezetésére, az alsót pedig azok kivezetésére rendelte, tehát az
orvosmüvészet felállitotta azt a lángészre valló alapelvet, hogy a
természetet, ha valami betegség megzavarta, ugy lehet megint eredeti
állapotába visszaráncigálni, hogy a testet éppen ellenkező módon
kezeljük, felcserélve a nyilások szerepeit, amennyiben szilárd és
folyékony anyagokat hátul bevezetünk s a szájon keresztül kivezetünk.
„De mindezen valódi betegségen kivül vannak még képzelt betegségek,
amiket az orvosok képzelt orvosságokkal gyógyitanak. Sokféle van és
sokféle gyógyszer is, mindegyik más névvel, főleg nőnemü _yehuk_
használatára. Legfőbb tehetsége az orvostudománynak azonban a
jövendölés, mely legtöbb esetben beválik. Ha ők megjósolják, hogy a
beteg meghal, amint ezt rosszindulatu betegségek alkalmával többnyire
teszik, akkor meg is hal a beteg. Ha véletlenül gyógyulni kezd a beteg,
egy nagyobb adag orvossággal mégis be tudják bizonyitani, hogy nem
voltak hamis próféták. Ily módon nagy hasznára vannak például
házastársaknak, kik már megunták egymást és sokszor az államnak is,
melynek miniszterét vagy uralkodóját épen kezelik.“
Egynéhány alkalommal már beszéltem gazdámnak az uralkodásról általában
és különösen a mi kitünő államszervezetünkről, mely az egész világ
bámulatát és irigységét felkeltette. De most, hogy igy szóbakerült egy
miniszter, felszólitott, „beszéljem el, mit értenek a _yehuk_ e fogalom
alatt.“
Elmondtam, „hogy az állam miniszternöke oly egyén, ki nem ismer sem
örömöt, sem bánatot, aki nem szeret és nem gyülöl; nem haragszik és nem
érez szánalmat; nincs benne semmi szenvedély vagy vágy, csak éppen a
pénzt, meg a hatalmat, meg a nagy cimeket szereti. Sokféle dologról tud
beszélni, kivéve azokat, amiket magába gondol. Igazat is mond néha, ha
azt reméli, hogy hazugságnak veszik. De másként, amit hazudik,
becsületes őszinteséggel óhajtja, hogy az ember igaznak tartsa. Aki azt
akarja, hogy a miniszterelnök becsülje őt, csak rosszat beszéljen a háta
mögött és tekintse magát elveszettnek az, akiről a miniszterelnök jót
mondott. A legrosszabb jel azonban mégis az, mikor a miniszterelnök
megigér valamit; ha pláne szavával erősiti meg, olyankor az okos ember
felad minden reményt s valami egyébhez fog.
„Három módja van annak, hogy az ember miniszterelnökké legyen. Az első
az, hogy az ember okosan rendelkezzék feleségéről, lányáról, nővéréről;
a másik, elárulni és kiintrikázni az elődöt; a harmadik, vad hévvel
szavalni nyilvános gyülekezetekben az udvar romlottsága ellen. Okos
uralkodó a három jelölt közül az utóbbit választja. Az ilyen buzgó
lelkek rendesen leghübb és legkezesebb szolgái uruk akaratának. Az ilyen
miniszterek, ha végre megkapták kinevezésüket, többnyire megvesztegetik
az országgyülést, s végre valamely esemény, ugynevezett _indemniti_
következtében, megkimélik magukat a következményektől s megrakottan
visszavonulnak a nyilvánosság küzdőteréről. A miniszterelnök palotája
tulajdonképpen egyetem, ahol a minisztercsemeték nevelkednek. Szolgák,
lakájok, kapusok és portások ellesve mesterük szokásait, végre maguk is
miniszterelnökké lesznek, ha a három főtantárgyban, a vakmerőségben,
hazudozásban és vesztegetésben kitünnek.
„A miniszterelnököt többnyire valami elvirult lotyó, vagy kedvenc
lovászfiu kormányozza. Ezek a csatornák, melyeken keresztül a
közigazgatás minden forrása áthalad; ezek végső fogalmazásban a
királyság tulajdonképpeni kormányzói.“
Egy napon gazdám, mikor az ország nemességéről beszéltem, váratlan
bókkal illetett, melyet meg sem érdemeltem. Azt mondta, „hogy nyilván
valami előkelő, nemesi családból származom, mert szinben, tisztességben
s mozdulatokban kiválok az ő országainak minden _yehu_-ja közül, bár ugy
látszik, ez ügyességem és erőm rovására megy, dehát persze, arra is
gondolni kell, hogy egészben másképpen élek, mint ők, s különben is, nem
csak hogy beszélni tudok, de még az értelem halvány lehetősége is
feltehető nálam, legalább is a _yehuk_ között csodaszámba megy ennyi
értelem.“
Megjegyezte, „hogy a _Hauhnhnmek_ között a fehér, a vörös és a szürke
nem oly szép alaku, mint a gesztenyebarna, az almáspej és a fekete.
Előbbiek nem is oly értelmesek s tehetségük is fogyatékosabb. Éppen
ezért szolgák maradnak véges-végig, s természetellenes volna, ha ebből
az állapotból kiemelnők őket.“
Alázatosan megköszöntem nagyságos gazdámnak, hogy ilyen jó véleménynyel
van rólam. Egyuttal azonban közöltem vele, hogy nem vagyok magas
származásu, szüleim egyszerü, tisztes emberek, kik éppen csak hogy
rendes nevelésben részesithettek s hogy a nemességnek közöttünk egészen
más jelentősége van, mint ahogy ő képzeli. A mi fiatal nemeseinket
gyermekkoruktól fogva tétlenségben és fényüzésben nevelik; mihelyt
módjukban van, elfecsérlik erőiket és rut betegségeket szednek föl.
Midőn vagyonukat eltékozolták, valami alacsony sorsu és kellemetlen nőt
vesznek el feleségül a pénze miatt, akit aztán gyülölnek és megvetnek.
Az ilyen házasságból többnyire idétlen, vérbajos és nyomorék gyermekek
származnak, két-három nemzedéken tul nem is él a család, hacsak az anya
nem okosabb és gyermekeinek apját a szomszédség és egészséges cselédség
köreiből nem válogatja, nehogy a család tönkremenjen. Elmondtam, hogy
beteg és gyönge test, petyhüdt arcbőr és soványság a nemesi vér
legbiztosabb jele. Éppen azért az egészséges, erőteljes külső nemes
családokban máris gyanus s ilyenkor a világ felteszi, hogy a valódi apa
holmi kocsis vagy más lehetett. A test tökéletlensége együtt jár a lélek
betegségeivel; nemeseink mind spleenesek, fáradtak, tudatlanok,
szeszélyesek, érzékiek és elbizakodottak.
E kitünő társaság beleegyezése nélkül nem lehet nálunk törvényt alkotni,
megváltoztatni, vagy felfüggeszteni; egyuttal belőlük alakul a
legfelsőbb, felebbezhetetlen biróság.