(Az akadémia további leirása. – Szerző több tökéletesitést ajánl, amit
elismeréssel megfogadnak.)
A politikai tervkészitők akadémiáján nagyon jól mulattam. A tanárok mind
egy szálig mintha meg volnának háborodva. Az ilyesmi rendesen
elszomorit. E szerencsétlen tudósok terveket készitettek, melyeknek
segélyével meg lehessen győzni az uralkodókat, hogy kegyenceiket
bölcseség, tehetség és erény alapján válogassák; meg lehessen tanitani
minisztereket, hogy a közjóra gondoljanak; meg lehessen jutalmazni az
erényt, a képességet és a jó szolgálatokat; uralkodókat rá lehessen
vezetni saját érdekük felismerésére, mely abból áll, hogy népükkel jó
egyetértésben éljenek, hogy hivatalnokul hozzáértő emberek
választassanak meg más ily őrült agyrémeket, amikre ember még sose
gondolt, meg se értett. Látnom kellett ujra, hogy mégis igaz a régi
mondás, mely szerint nincs az a bolondság és képtelenség, amit a bölcsek
ne láttak volna igaznak.
Annyit azonban meg kell adni, hogy e tudósok között sok volt, aki nem
adta át magát egészen képzelődéseinek. Többek között megismerkedtem egy
orvossal, aki az uralkodás természetével és módszerével tökéletesen
tisztában lenni látszott. Ez a kitünő személy igen hasznos célra
forditotta munkálkodását, amennyiben oly szert igyekezett feltalálni,
amely a közügyek szereplőinek agybeli bántalmait gyógyitja s jótékonyan
hat mindama betegségre, melyek az állam szerveit kikezdték. Abban minden
iró és szónok megegyezik, hogy meglepő hasonlatosság van az emberi test
és az állam teste között: – nem kézenfekvő-e, hogy mindkét test
betegségeit gyógyitani és edzeni kell? Tudjuk, hogy nagy tanácsosok,
képviselők egészségét sokszor fölösleges és ártalmas nedvek zavarják,
melyek forrongásokban, heves kitörésekben nyernek kifejezést; hogy
sokszor a fej beteg, sokszor a sziv; hogy vonaglások állanak be; hogy az
idegek görcsösen összehuzódnak s ökölbe szorulnak a kezek, de különösen
a jobb kéz; hogy a test tele van renyheséggel, hogy sokszor szédül,
felfuvódik; hogy tele van mérges daganatok rothadó anyagával; hogy
savanyu és büzös gázok képződnek belsejében; hogy az emésztés zavaros s
romlott az étvágy. Azért hát azt ajánlja az az orvos, „hogy az
országgyülésen, az ülés három első napján orvosok jelenjenek meg, minden
szenátor mellett ott üljön egy és fogja a pulzusát: komolyan és
megfontoltan állapitsák meg a betegség természetét, a gyógymódot; legyen
ott a gyógyszerész, kézigyógyszertárral s mielőtt a képviselő leül s
megkezdődnék az ülés, vegyen be mindegyik hánytatószert, hashajtót,
étvágygerjesztőt, gyomorösszehuzót, béltágitót, idegerősitőt,
idegcsillapitót, zsongitó pasztillát, gyomorcseppeket, amint az egyes
esetek azt megkivánják. Az orvosság hatása szerint a következő ülésen
növelni, kisebbiteni lehet az adagokat.“
Ez a módszer nem kerül sok pénzébe a népnek és szerény véleményem
szerint szép hasznát vehetnők oly országokban, ahol az országgyülés
résztvesz a kormányzásban. Könyebben egyeznének meg, rövidülnének a
viták, néhány száj kinyilna s néhány becsukódnék. A fiatal képviselők
heves temperamentumát kissé fegyelmezné a hashajtó, az öregek tunyaságát
felvillanyozná; az együgyübb képviselők felriadnának álmukból s a
kötekedők lehülnének.
Továbbá: „általános a panasz, hogy az uralkodók kegyeltjeinek rossz az
emlékező tehetsége. Ez az orvos hát azt ajánlja, „hogy aki felkeresi a
minisztert, miután röviden és világosan előadta a dolgát, távozás előtt
az emlitett miniszternek fricskázza meg az orrát, vagy rugja egy kicsit
hasba, üssön a fülére, vagy dugjon tüt a körme alá, vagy csipje
kékre-zöldre a karját, nehogy elfelejtse. Aztán minden fogadónapon meg
kell ismételni ezt az eljárást, mindaddig, mig el nem intézte az ügyet,
vagy határozottan ki nem jelentette, hogy nem intézi el“.
Ugyancsak ajánlja, „hogy az országgyülés mindegyik képviselője, miután
véleményét kimondta és megvitatta, kötelezve legyen szavazatát az
ellenkező véleményre adni. Az eredmény bizonyosan az általános közjót
vonja maga után“.
Ha az országgyülésen a pártdüh tulheves, erre is van csalhatatlan
orvossága a derék tudósnak. Ime a módszer: végy száz pártvezért s
állitsd fel őket párosan, a koponyájuk alkata szerint, most hadd jőjjön
két derék sebész s fürészelje ketté a két koponyát oly módon, hogy a két
agyvelő egyformán legyen elosztva. A lefürészelt részek most
felcseréltetnek, ugy, hogy a kormánypárti képviselő az ellenzéki
képviselő felekoponyáját kapja a fejébe. Az nyilvánvaló, hogy ez az
eljárás nagy ügyességet igényel; de a tanár biztositott bennünket, hogy
nem maradhat el az eredmény, ha a mütét jól sikerül. Ugy érvelt, „hogy a
két fél-koponya majd megvitatja a dolgot odabent az agyban, hogy hamar
megegyeznek, hogy fegyelmezik a gondolatot s létrehozzák azt a
mérsékletet és megfontolást, mely annyira kivánatos oly fejekben, amik
azt képzelik, hogy az eszmék megértésére és azok vezetésére születtek“.
Ami a különböző agyvelők különböző értékét és mennyiségét illeti, a
tudós biztositott bennünket, hogy ez merő képzelgés.
Végighallgattam két tanár közt egy heves vitát, hogyan lehetne
kényelmesen és hatásosan emelni az adót, az alattvalók tulságos
megterhelése nélkül. Az egyik azt állitotta: „hogy egyszerüen meg kell
adóztatni a bünt és a bolondságot. Az összeget igazságos birák
állapitsák meg, a bünös vagy bolond rokonai és szomszédsága“. A másik
éppen ellenkezőleg ugy vélte, „hogy a test és lélek ama tulajdonságait
kell megadóztatni, melyekre legbüszkébbek az emberek. S a büszkeség
nagysága szerint állapitandó meg az összeg; de mindenki maga határozza
meg, hogy az mekkora legyen. Legnagyobb adót azok a férfiak fizetik,
akik a nők kegyében állanak, össze kell számolni e kegyek
nyilvánulásának számát és természetét; minden kalandot, amelyben részük
volt. De persze, ők maguk kell, hogy tanuskodjanak. Elmésséget,
bátorságot, udvariasságot ugyancsak magas adóval kell sujtani. Mindenki
becsületszavára bemondja, mekkora vagyona van ez erényekből. Viszont nem
lehet megadóztatni a becsületet, a bölcsességet s a tanultságot, mert
ezek oly tulajdonok, amit még az adókivetők sem hisznek el, s melyeket
magukban sem becsülnek sokra az emberek.
A nőket szépségük s a ruházkodásban való ügyességük arányában kell
megadóztatni, s legyen meg ugyanaz az előjoguk, hogy az adó nagyságát
maguk állapithassák meg. Hüség, szüzesség, szerénység adómentesek; ezek
megadóztatásából befolyt pénzből nem lehetne fenntartani még az
adóbeszedőket sem.
Hogy a képviselők az udvar érdekét szolgálják, ajánlatos, hogy állami
hivatalokért sorsot huzzanak. Sorshuzás előtt a képviselő kezest állit
és esküt tesz, hogy az udvar érdekeire szavaz, akár nyer, akár veszit.
Jutalmul aztán, amelyik veszitett, a következő sorshuzás alkalmából újra
részt vehet a sorshuzáson. Igy állandóan él bennük a remény és
várakozás, egyik se panaszkodik szószegés mián, minden baját a
szerencsére tolja: ennek válla erősebb és szélesebb, mint egy
miniszteré“.
Egy másik tanár széles tervezetet mutatott nekem, melylyel fel lehet
fedezni a kormány ellen történt összeesküvéseket. Minden államférfi
szorgosan vizsgálja a gyanus személyek étrendjét, hogy mikor és hányszor
esznek, hogy melyik oldalukon feküsznek az ágyban, hogy melyik kezükkel
törlik meg a hátuljukat, hogy milyen alaku, formáju és szagu az
ürülékük, milyen a tapintása, összetétele, milyen az emésztés, mely a
gondolatokra és tervekre hat. A tudós rájött, hogy az emberek sohase oly
komolyak s elmélyedők, mint mikor odakint vannak. Egyszer kisérletképpen
arra gondolt egy ily alkalommal, hogy lehetne legjobban megölni egy
királyt, s megvizsgálva a saját ürülékjét, azt zöldes szinünek találta,
megint más szinek jelentkeztek, ha népizgatásra, vagy a főváros
felgyujtására gondolt.
Az egész javaslatot nagy gonddal dolgozta ki és igen részletesen. De az
volt a nézetem, hogy az értekezés nem tökéletes. Ezt meg is mondtam a
szerzőnek és kértem, engedné meg, hogy néhány megjegyzést tegyek. Oly
szivesen és előzékenyen fogadta szavaimat, ami ritkaság irók és
különösen tervelők között. Azt mondta, hogy mindig örül, ha tanulhat
valamit.
Elmondtam hát, „hogy Tribannia királyságban, amelyet a benszülöttek
Langdennek neveznek és ahol utam folyamán nehányszor megfordultam, a nép
zöme leleplezőkből, tanukból, besugókból, vádlókból, végrehajtókból,
esküdözőkből, kémekből áll, melyek a miniszterek és hivatalnokaik
zsoldjával és zászlaja alatt egészen azok szolgálatában állanak. Ebben a
királyságban azok esküsznek össze, akik komoly politikus hirébe akarnak
kerülni, vagy azt szeretnék, hogy egy ingatag kormány össze ne düljön.
Vagy pénzöket féltik, az államkölcsön emelkedő és sülyedő árjában.
Először megállapitják, mely gyanus személyek vádolandók meg
összeesküvéssel, most minden irást és levelet összeszednek ellenük, őket
magukat vasraverik. Ez irásokat szakértőnek adják át, aki megfejti a
szavak, szótagok és betük titokzatos értelmét: például, kitalálják, hogy
az éjjeli edény titkos tanácsost jelent; a libasor országgyülést, a
dögvész hadsereget, a cserebogár miniszterelnököt; a köszvény főpapot,
az akasztófa államtitkárt; a szürő udvari hölgyet; a seprő forradalmat;
az egérfogó nyilvános állást; a feneketlen kut kincstárt; a csatorna
udvart; a bolondsipka kegyencet; az eltört cső törvényszéket; az üres
hordó generálist; a genyedező seb közigazgatást. Ha ez a módszer nem
elégséges, akkor két hatékonyabbat alkalmaznak, amit a tudósok
_Akrostikon_ és _Anagramma_ néven jelölnek. Minden kezdőbetünek
politikai jelentősége van. N politikai összeesküvést, B lovashadsereget,
L tengeri flottát, vagy ha összecseréljük a betüket, az elégedetlen párt
legmélyebb aknamunkájába nyerünk betekintést.[2] A tanár nagyon
megköszönte a felvilágositást és megigérte, hogy értekezésében felemliti
a nevemet.
Ezekután beláttam, hogy nem sok keresni valóm van itt, s feltámadt
bennem a vágy, hogy visszatérjek Angolországba.