(Egy jelenség, a modern bölcsészet és asztronómia világitásában. – A
laputabeliek nagy fejlettsége az utóbbi tudományban. – Hogy nyomja el a
király a felkeléseket?)
Minden külföldi ember kiváncsi: én is, mielőtt tovább buvárkodtam volna,
engedélyt kértem a királytól, hadd tekinthessem meg a sziget
nevezetességeit. Szivesen megadta beleegyezését és tanitómat rendelte
mellém evégből. Főleg az érdekelt, milyen módon mozog és lebeg ez a
sziget a levegőben. Arról, amit megtudtam, természettudományi
pontossággal beszámolok az olvasónak.
A repülő vagy lebegő sziget alakja szabályos kör, melynek átmérője 7837
rőf, szóval ötödfél mérföld, és tizezer hold terület. Vastagsága
háromszáz rőf. Feneke, amit csak alulról lehet látni, kétszáz rőf
vastagságu sima gyémántdarab. Ezen nyugodnak a különféle kőzetrétegek, a
legfelső réteg dus humusz, tiz-tizenkét láb mélységü. A felület befelé
lejtőződik, ugy, hogy minden eső és csapadék apró patakokban a sziget
közepére folyik, ahol négy nagy medencébe gyül össze, mindegyik medence
félmérföld kerületü. Ezekből a medencékből a viz nappal elpárolog, ugy,
hogy nem önthetnek ki, de különben is a sziget fel tud emelkedni a
felhők és vizpárák fölé, ahol nem esik és nem csapódik le a viz. A
természettudomány szerint két mérföldnyi magasságban már nem igen
képződik felhő, amit ebben a városban is megfigyeltek.
A sziget közepén ötven rőf átmérőjü luk van: ezen keresztül a
csillagászok hatalmas csarnokba szállnak alá, amit éppen ezért _flandona
gagnolé_-nak, vagyis a csillagászok barlangjának neveznek: ez a felszin
alatt fekszik, száz lábnyira a gyémántlaptól. E barlangban husz lámpa ég
folytonosan, melyek, visszaverve a gyémánt ragyogását, erős fényt
árasztanak mindenfelé. A barlang tele van sextansokkal, kvadránsokkal,
látcsövekkel s más csillagász-műszerek állnak ott garmadában. Legnagyobb
látványossága azonban egy delejtű, rengeteg nagy, alakra olyan, mint
valamely szováta. Hossza hat rőf, középen három rőf vastag. Ez a delejtű
középen erős gyémánttengelyen forog, oly könnyedén, hogy egy ujjal
elmozditható. Körülötte négy láb mélységü gyémánthenger, melynek
átmérője tizenkét rőf: ez nyolc, hatlábmagas gyémántlábon nyugszik.
Homoru felének közepén tizenkét hüvelyknyi vályu van, ebben áll a
tengely és ebben mozog.
Ezt a követ semmiféle erővel nem lehet elmozditani, össze van kötve a
sziget alsó részét képező gyémántlappal.
E delejtü segélyével emelkedik és sülyed a sziget s siklik bármely
irányban. E tü egyik hegye vonzó, másik hegye taszitó erőt fejt ki: ha
már most a delejtüt felfelé irányitják, ugy, hogy a _vonzóerő_ fordul a
föld felé, akkor a sziget sülyedni kezd, ha a _taszitó_ végét forditják
a föld felé, akkor a sziget emelkedik: ha ferdén áll a delejtü, úgy
mozog a sziget is. E delejtüben az erők mindig párhuzamosak az
iránynyal.
Ilyen ferde mozgással irányitják a szigetet az ország különböző részébe.
Mondjuk, hogy _AB_ jelentse azt a vonalat, melyet képzeletben huzunk
keresztül _Balnibarbi_ tartományain. _CD_ legyen az iránytü, _C_ a vonzó
vége a tünek, _D_ a taszitó. Most forditsuk lefelé a taszitó végét,
akkor a sziget ferdén felfelé, _D_ irányában emelkedik. Elérve _D_-t, a
kő megfordul tengelyén, mire _E_ felé mozog a vonzó-vég, mire a sziget
ferdén _E_ felé sülyed, a tengely tovább mozog a vályuban, mig a tü
felveszi az _EF_ helyzetet, taszitó-végét lefelé irányitva, mire a
sziget _F_ felé mozog. Igy, változtatva a tengely állását, mozog a
sziget: emelkedik és sülyed; vagy, viszonylagosan ferdén emelkedik és
ferdén sülyed, miáltal más irányokban halad.
De meg kell jegyeznünk, hogy a sziget nem repülheti át a tartomány
határait: sem pedig nem emelkedhetik négy mérföldnél magasabbra. A
csillagászok, akik hosszu értekezéseket irtak erről, ugy magyarázzák e
jelenséget, hogy a delejező nem hat négy mérföldnél messzebb s hogy azok
a sajátságos ásványok, melyek a delejtüre hatnak, s melyek lent, a
szárazföldben vannak, éppen csak ebben a tartományban fordulnak elő s a
Föld más részeiben nincsenek is efféle ásványok. Már most, azokat a
földrészeket, melyek igy a delejtü hatása alatt vannak, könnyen
hatalmába keritette az uralkodó, főlényes helyzetében, de hatalma nem
terjed tul az ország határain.
Olyankor, mikor a delejtü függőlegesen áll a vályuban: a sziget egy
helyben lebeg: mindkét pontja egyenlő távolságban lévén a földtől, az
egyik lefelé huzza, a másik fölfelé taszitja a szigetet, igy aztán nem
áll be gyorsulás.
Erre a delejtüre megbizott csillagászok vigyáznak, ezek adják meg
időről-időre a szigetnek azt az irányát, amit őfelsége óhajt. Életük
nagy részét az égitestek vizsgálatában töltik: nagyitóüvegeik sokkalta
élesebbek és jobbak, mint a miéink. Legnagyobb csillagvizsgálójuk csak
három láb széles és mégis tisztábban mutatják a csillagokat, mint a mi
száz láb átmérőjü lencséink. Olyan felfedezéseket tettek, amilyenekről
nem is álmodnak az európai csillagászok: tizezer állócsillagot jegyeztek
fel: mi harmadrészéről se tudunk. Felfedezték a Mars két bolygóját, a
belső, a főbolygó, háromszoros, a külső ötszörös átmérőjének
távolságában kering; az első tiz, a másik huszonegy és fél óra alatt
kerüli meg a Marsot.
Feljegyeztek kilencvenhárom különféle üstököst és pontosan
megállapitották visszatérésük idejét. Ha igazak a megfigyelések,
kivánatos volna, hogy nyilvánosságra kerüljenek: az üstökösökről szóló
gyenge és hiányos elméleteket a csillagászati tudományok többi ágainak
tökélyére lehetne emelni általuk.
Ami a királyt illeti, ő volna a világ legkorlátlanabb uralkodója, hacsak
rá tudná venni minisztereit, hogy támogassák őt ebben, ezeknek azonban
többnyire a szárazföldön vannak birtokaik és meggondolva, hogy udvari
kegyencnek lenni nagyon bizonytalan állapot: inkább nem egyeznek bele,
hogy az országot rabszolgává tegyék.
Két módja van a királynak, engedelmességre birni a népet, ha valamelyik
város fellázad vagy megtagadja az adót. A szelidebbik eljárás az, hogy a
fellázadt város fölé emelik a szigetet, nem mozdulnak onnan, mire az
illető városra nem süt a nap, nem esik az eső, a lakókat elárasztja a
piszok, megfertőzi a betegség. Ha a felkelés nagyobbméretü, egyidejüleg
köveket is dobálnak le rájuk felülről, ami elől csak pincékbe és
barlangokba lehet elbujni, mig a házak tetejét összerombolják a kövek.
Végre, ha még tovább makacskodnak, vagy bujtogatják a népet: akkor az
utolsó ráció következik: az egész szigetet ráejtik a városra, amit ez
pillanat alatt emberestül, házastul porrázuz. Ez azonban nagyon
kivételes rendszabály, amihez csak utolsó esetben nyul az uralkodó:
nagyon kockázatos lépés ez, amit a miniszterek se igen mernek ajánlani,
mert nagy baj volna, ha gyülöltté válnék a nép előtt az a sziget, mely a
király dominiuma.
Van még egy másik ok is, ami végett ennek az országnak uralkodói nagyon
is óvakodnak az ilyen borzasztó eljárástól, hacsak végzetes kényszerüség
nem lép fel. Lehetnek ugyanis abban a városban, melyet összezuzásra
itéltek, magas sziklák, vagy tornyok, vagy kőoszlopok: már most egy
hirtelen zuhanás megsérthetné a sziget fenekét, avagy alsó lapját, mely
mint emlitettem, gyémántból van ugyan és kétszáz rőf vastag, mégis, egy
erős lökéstől megrepedhet, vagy megpattanhat valami tüztől, ami a
kéményekből száll fel. Éppen ezért a király, ha nagyon haragszik s
elhatározza, hogy megtöri a lázongó várost, mindig ugy rendeli, hogy
rendesen és óvatosan sülyedjen a sziget, részint alattvalói iránt érzett
gyöngédségből, részint talán attól tartva, hogy megreped a sziget
feneke, mely esetben, a tudósok véleménye szerint, a delejtü már nem
tudná felemelni a szigetet, hanem az egész tömeg lezuhanna a földre.
Egy régi törvény rendelete szerint sem az uralkodó, sem két idősebb fia
nem hagyhatják el a szigetet, a királyné is csak akkor, ha tul van a
gyermekágyon.