Tragédia 5 felvonásban. Irta Katona József. Előadatott a Nemzeti
Szinházban 1866 május 28-án.
Hagyjuk Sardout, ki, egyik collegánk szerint a mint fennebb is emlitők,
kétségtelenül Molière lehetne, ha volna ideje hozzá, s térjünk át egy
magyar költőre, ki ugyan, ha akart volna sem lehetett Shakspeare, de
Shakspearevel sokkal több rokonságban van, mint Sardou Molièrevel.
Katona Józsefet értem, kinek Bánk bánja május 28-án került szinpadra.
Megvaljuk, kissé rosszul éreztük magunkat a szinházban. Bizonyos
melancholicus hangulat nehezült kedélyünkre. Szegény Katonát, ugy
látszik, hogy épen ugy üldözi a sors halála után, mint életében. Mig
élt, a censura művének csak kinyomatását engedte meg, s nem egyszersmind
előadatását is. Halála után enyhült a szigor s a szinmű a maga
valóságában adathatott elő, de csakhamar bekövetkezett a Bach kormánya,
Bánk bán leszorult a szinpadról, s midőn ujra megengedték, kegyetlen
törléseket tettek benne. Bach megbukott, de azért a legmonarchikusabb –
bár alkotmányosan monarchikus – költő szinműve a régi értelmetlen
törlésekkel adatik. Nem lehetne-e ujabban censurára küldeni? Nem
hiszszük, hogy a mostani censura kitöröljön oly helyeket, melyeket a
Metternich alatti censura megengedett, s melyek csak aesthetikai
tekintetben fontosak, de minden más egyébből ártatlanok. De Katona Bánk
bán-ját nem csak a Bach kormánya alatti censura tollazta meg, hanem a
szinházi rendezőség is. Kétszeresen megcsonkitott Bánk bánt kell
látnunk. Elismerjük a rendezőség jogát a szinművek szinpadra
alkalmazásában, s nem vitatjuk el ezt tőle egy Shakspeare irányában se,
de megkivánjuk, hogy e jog a maga korlátai közt s helyesen
használtassék. A rendezőség e szinművet egy pár oly kihagyással adatja,
melyeket helyeslünk. Az első jelenet kimaradhat, a Micz bán esetének
elbeszélése is a második jelenetben, de hogy a harmadik felvonásban,
Izidóra jelenete, a negyedikben a tizedik, tizenegyedik, tizenkettedik
és tizenharmadik rövid jelenetek miért maradnak ki, valamint az utolsó
felvonásban azok az ok nélküli kurtitások mire valók, teljességgel nem
értjük.
Katonát más tekintetben is üldözi a sors. Midőn szinműve megjelent, az
irodalom hidegen fogadta, a kritika mellőzte. A szinészeké az érdem,
hogy kiemelték a feledékenység porából. Most az irodalom méltányolja e
szinművet, de a szinészek, ugy látszik, nem igen kedvelik, mert ritkán
hozzák szinre, ha pedig szinre hozzák, rendesen elrontják. Ez előadást
valódi botránynak neveznők, ha Jókainé, Felekiné és Tóth nem képeznének
kivételt. Jókainénak Gertrud szerepe majd mindig sikerül. Ugy látszik,
inkább otthon van a méltóság, a büszke de hideg szenvedélyek, mint a
megolvadt érzések világában. Illett reá Ottó mondása: «Rettentő királyi
néném!» Felekinének az első jelenet nem sikerült ugyan, de annál inkább
a többi, kivált a harmadik és negyedik felvonásban. Felekiné Melindája
az első felvonásban igen tüzes és sértett volt. Melinda, az igaz, sértve
érzi magát, de egyszerű érzelmességénél fogva inkább szenvedő, mint
erélyes. Midőn Ottó térdel s ő előtte Bánk bánt említi, az inkább mélázó
hangulat, s csak a végén megy át némi erélybe. Leginkább méltányoljuk
Felekiné Melindájában azt, hogy a tébolyodott Melinda lucidum
intervallumait jól megkülönböztette a valódi őrült rohamoktól, melyeket
más szinésznőink összezavarnak. Tóth Biberachja kitünő volt, csak
kettőre figyelmeztetjük. Először midőn Ottónak tanácsot és porokat ad,
vigye jól félre Ottót s beszéljen lassabban, a mint a költő utasitásában
áll. Tóth a szin közepén oly hangosan beszélt, hogy az elrejtőzött Bánk
bán is könnyen meghallhatta. Másodszor, midőn Ottóval összevesz, egy pár
helyt tüntessen fel némi szenvedélyes fölindulást. E hideg, ravasz
embert csak egyszer hagyja el nyugodtsága s akkor is pórul jár; erre
sulyt helyez a költő. Lendvay Bánk bán szerepét teljesen tönkre tette.
Már külső alakja sem volt jó. Bánk bán nem ifjoncz, hanem ötven felé
járó férfiú, a mint azt Tiborcz szavaiból is kivehetni. Lendvay a
fönséges, önmagát emésztő, és mély szenvedélyű férfiú helyett, minden
tekintetben egy puzdori lármás ifjonczot állított elénkbe. Még ennél is
nagyobb baj volt az, hogy szerepét igen sok helyt nem értette. A sok
közül csak egyet említek, midőn a második felvonásban Bánk Biberachhoz
igy szól: