Vígjáték 3 felvonásban. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 január
29-én.
Nem merjük, nem tudjuk elmondani e vígjáték meséjét, épen azért birálni
sem igen van kedvünk. Félünk, hogy belezavarodunk, pedig eléggé
figyelmeztünk és se szomszédaink beszélgetése, se a kegyetlen
zártszéknyitónő «tessék felkelni» kiáltásai nem zavartak birálói
kötelességünk teljesítésében. Azonban, úgy hiszem, nemcsak figyelmünk
fogékonytalanságában rejlett a hiba, hanem magában a szerzőben is. Úgy
összebonyolította a cselekvény szálait, hogy nemcsak személyeit játszsza
meg a félreértés, hanem közönségét is. Az expositió elég világos, de
mihelyt a bonyolódás megkezdődik, oly kevéssé értjük a szereplők
jellemét, oly kevéssé vagyunk elkészülve a történendőkre, oly sebesen,
egymást keresztülvágva, sőt itt-ott egymásnak ellenmondva történik
minden, hogy elvégre nem tudunk eligazodni. Szerző erős bonyodalmat
akart szőni s halmozott lett belőle, gyors menetűvé kivánta tenni művét
s úgy járt, mint a habari ember, a ki többé-kevésbbé érthetetlenné
válik. Lehet, hogy nyugodtan elolvasva, mindent gonddal összevetve,
tisztábban kivehetnők cselekvényét, de így, legalább mi, se eléggé
megérteni, se emlékünkben tartani nem voltunk képesek. Nem is szólunk
hozzá tüzetesen, de a mit itt-ott megjegyeztünk, röviden elmondjuk róla
nézetünket. A szerző az idegesség divatját kivánja gúnyolni, azonban nem
vehetni ki elég tisztán: vajon Vilma, a mű hősnője, igazán ideges-e vagy
csak affectált ideges. Ez gúnyt érdemel, amaz nem, ezt gyógyíthatja a
vígjátékíró, amazt bizzuk az orvosra. De akármelyik idegességet érti a
szerző, tagadjuk, hogy korunknak oly divatos betegsége volna, mint volt,
ha jól emlékszünk, a XVII-ik és XVIII-ik századnak. Menjünk tovább.
Vajon elérte-e a szerző czélját, kigyógyult-e Vilma idegességéből akár
komikai, akár más úton? Mi úgy vettük észre, hogy a darab végével ismét
újra lehetne kezdeni egy más darabot, mely szintén Vilma idegességét
vehetné tárgyul, csak hogy más körülmények között. Vilma alapjában az
maradt a ki volt, míg ellenben az orvos urak, tudniillik férje és
Bátorfi Kálmán, egészen elidegesednek s csaknem féleszüekké válnak. Egy
pár kisebb hibát is megjegyeztünk. A nejével szemben oly félénknek
rajzolt férj igen hamar, s igen nagyon neki bátorodik Bátorfi tanácsára,
Tárnoki Dezső úr pedig, a beszélyíró, oly együgyünek van rajzolva, hogy
nem hihetjük képesnek valamire való beszély írásra. Ő Bátorfi tanácsára
udvarol Vilmának, hogy féltékenységre gerjeszsze férjét, s így annál
hamarább elnyerhesse a férj rokonát Etelkát, a kit szeret, de a kinek
nőül vételét épen Vilma férje akadályozza. Jól van, de miért nem mondja
meg szeretett kedvesének, hogy ez csak csel, miért engedi, hogy ez
hütelennek gondolja s epeszsze magát érte? Mi szükség erre? Elég a
bonyodalom, s nem volt szükség még egy indokolatlannal is szaporítani.
Egyébiránt a mű jól kezdődik, a közönséget kellemesen lepte meg egy pár
részlet. Valóban a szerző nem egy helyt tesz tanuságot tehetségéről és
ügyességéről, de a mi fődolog, az mind el van hibázva: alapeszme,
bonyodalom, jellemrajz.
A _Divatos beteg_ czimű pályavígjátékról írt birálatunkat illetőleg,
színházunk egyik szorgalmas látogatójától, a ki egyszersmind e lap
figyelmes olvasója is, némi helyreigazító levélkét vettünk. E levélke
két pontban megrója birálatunkat. Im itt közöljük írója beleegyezésével:
«Ön azt mondja, hogy Vilmával gyógyulására nézve mi sem történt. Ez nem
áll. Ő elvonul a világtól, nem fogad el senkit és házánál dohányozni
tiltva van, mert idegeit bántja. Az első felvonásban, nézetem szerint,
eléggé indokolva megszivaroztatják, a másodikban bálba viszik, a
harmadikban maga ád bált. Nem elég gyógyulás-e ez? Vagy talán önt még az
is érdekli, hogy bál után vagy másnap mit csinál Vilma?» Nem állítottuk,
hogy Vilma gyógyulására mi sem történt, csak azt, hogy alapjában a végső
jelenetben is az, a mi az elsőben, s így nem gyógyult ki valódi vagy
affectált idegességéből, pedig a szerző ezt czélozta. A mit a levélíró
mond, mind igaz: Vilma szivarra gyujt, bálozik. Azonban csak ennyiből
állott-e az ő idegessége? Nem az volt-e főbaja, hogy szeszélyeivel és
féltékenységével kinozza férjét s nem épen ezen alapszik-e a vígjáték
bonyodalma? Hogy ebből kigyógyult volna, nem vettük észre. Kibékül ugyan
férjével, de e tekintetben oly kevés változáson ment át, hogy a jövő
felvonásban akár újra kezdhetnék. E mellett még az a baj is megvan, hogy
nem vehetjük ki tisztán, hogy Vilma szeszélye, féltékenysége mennyiben
valódi vagy affectált idegesség s általában drámai úton gyógyítható-e?
A második pontra nézve így nyilatkozik a levélke: «Hogy Tárnoki
beszélyíró együgyü, az igaz, de úgy látszik a szerző épen ilyet akart
rajzolni s ez magában, úgy hiszem, nem hiba. Azonban, hogy Tárnoki
Vilmának csak egy pillanatig is udvarolt vagy udvarolni akart, az nem
áll, mert Bátorfi akarta ugyan rábirni őt, de nem sikerült s csak azután
használt cselt, a látszatot akarván ellene feltüntetni s így arra
biztatá, hogy a bál folyama alatt nyerje ki Vilma megegyezését Etelka
birására; ő tehát nem udvarolt, hanem kérelmével tolakodott, minek aztán
Bátorfi a férj és Etelka előtt más szint adott. És ezen körülmény, nem
pedig a mint ön írja, Bátorfi biztatásai birták férfiasb föllépésre a
férjet, kivel elhitette barátja, hogy az egész neje viszonyáról suttog,
sőt egy iparlovagot e hírrel nyakára is küldött. Az sem áll, hogy Vilma
férje ellenezte volna a Tárnoki és Etelka közti viszonyt, sőt az első
felvonásban mondja is, «hogy nem tudom miért ellenzi nőm, de ő a házi
nyugalomért mindent tesz, mit neje akar». Nem vitatkozunk a tisztelt
levelezővel, megengedjük, hogy e pontban neki van igaza. Birálatunkban
bevallottuk, hogy nem értjük eléggé e darabot s azért tüzetesen nem
merünk hozzá szólani. Elismerjük hibánkat, lehet e jelenetet
egyben-másban félre értettük, mindamellett a mesének e része ily
pontosan elbeszélve sem győzött meg bennünket arról, hogy ide vonatkozó
gáncsunk épen minden alap nélküli volna.
_A divatos beteg_ czimü pályavigjátékról irt birálatunkra vonatkozólag,
szinházunk egyik szorgalmas látogatójától, ki egyszersmind a _Koszoru_
figyelmes olvasója is, némi helyreigazitó levélkét vettünk. Ez a levélke
két pontban megrója birálatunkat. Ime itt közöljük irója
beleegyezésével: «Ön azt mondja, hogy Vilmával gyógyulására nézve semmi
sem történt. Ez nem áll. Ő elvonul a világtól, nem fogad el senkit és
házánál dohányozni tiltva van, mert idegeit bántja. Az első fölvonásban,
nézetem szerint eléggé indokolva, megszivaroztatják, a másodikban bálba
viszik, a harmadikban maga ad bált. Nem elég gyógyulás-e ez? Vagy talán
önt még az is érdekli, hogy bál után, vagy másnap mit csinál Vilma?» Nem
állitottuk, hogy Vilma gyógyulására nézve semmi sem történt, csak az,
kogy alapjában a végső jelenetben is az, a mi az elsőben, s igy nem
gyógyult ki valódi vagy affektált idegességéből, pedig a szerző ezt
czélozta A mit a levéliró mond, mind igaz: Vilma szivarra gyujt,
bálozik. Azonban csak ennyiből állott-e az ő idegessége? Nem az volt-e
főbaja, hogy szeszélyeivel és féltékenységével kinozza férjét s nem épen
ezen alapszik-e a vigjáték bonyodalma? Hogy ebből kigyógyult volna, nem
vettük észre. Kibékül ugyan férjével, de ebben a tekintetben oly kevés
változáson ment át, hogy a jövő fölvonásban akár ujra kezdhetnék. E
mellett még az a baj is megvan, hogy nem vehetjük ki tisztán, hogy Vilma
szeszélye, féltékenysége mennyiben valódi vagy affektált idegesség, s
általában drámai uton gyógyitható-e?
A másik pontra nézve igy nyilatkozik a levélke: «Hogy Tárnoki beszélyiró
együgyü, az igaz, de ugy látszik, a szerző épen ilyet akart rajzolni s
ez magában, ugy hiszem, nem hiba. Azonban, hogy Tárnoki csak egy
pillanatig is udvarolt vagy udvarolni akart Vilmának, az nem áll, mert
Bátorfi akarta ugyan rábirni őt, de ez nem sikerült, s csak azután
használt cselt, a látszatot akarván ellene föltüntetni s igy arra
biztatá, hogy a bál folyama alatt nyerje ki Vilma beleegyezését Etelka
birására; ő tehát nem udvarolt, hanem kérelmével tolakodott; ennek
azután Bátorfi a férj és Etelka előtt más szint adott. És ez a
körülmény, nem pedig, mint ön irja, Bátorfi biztatásai birták férfiasb
föllépésre a férjet, kivel elhitette barátja, hogy az egész bál neje
viszonyáról suttog, sőt egy iparlovagot e hirrel nyakára is küldött. Az
sem áll, hogy Vilma férje ellenezte volna a Tárnoki és Etelka közötti
viszonyt, sőt az első fölvonásban mondja is, hogy nem tudom miért
ellenzi nőm, de a maga házi nyugalmáért mindent megtesz, a mit neje
akar.» Nem vitatkozunk a tisztelt levelezővel; megengedjük, hogy e
pontban neki van igaza. Birálatunkban bevallottuk, hogy nem értjük
eléggé a darabot s azért tüzetesen nem merünk hozzá szólani. Elismerjük
hibánkat; lehet, hogy némely jelenetet egyben vagy másban félre
értettünk, mindamellett a mesének ez a része ily pontosan elbeszélve sem
győzött meg bennünket arról, hogy ide vonatkozó gáncsunk épen minden
alap nélküli volna.