Vigjáték 1 felvonásban. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 deczember
11-én.
E vígjátékocskának nagyon csekély értéke van. Alapeszméjéből lehetne
alkotni valamit, de a szerző képtelen volt reá. Inventiója nagyon
szegény, alakjaiban nincs élet s általában vontatott, unalmas tréfa az
egész. Mindenütt látszik rajta, hogy csinálva van s a természetes
fejlemény helyét az író mesterkedése foglalja el. Meséje röviden az,
hogy Adél egy philosopháló leány, teli beszéli unokatestvére, Emma
fejét, a ki szeret és boldog, hogy addig ne higyen kedvesének, míg
tényekkel be nem bizonyítja szerelmét. A szerelmes leány hajol e
tanácsra s hidegen fogadja jegyesét, gondolván, hogy ha valóban szereti
őt így is szeretni fogja, ha nem, akkor inkább szakadjon vége mindennek.
Azaz hogy ezt tulajdonkép nem Emma gondolja, hanem Adél, szegény Emma
csak úgy elhiszi egy pár pillanatra. A jegyes átlát kedvese szándékán,
azt is észre veszi, hogy ez Adél műve. Szövetkezik kigyógyítására
nagybátyjával. Először is visszaküldi kedvesének a gyűrűt, ki erre
mindjárt megadja magát s egyesül a két szövetségessel Adél
megbüntetésére. Adél is szeret, mit eddig észre sem vettünk. Elhitetik
vele, hogy mind Emma jegyese, mind pedig az ő udvarlója elbujdostak
Amerikába, mivel elvesztették reményőket.
A philosopháló leány kezd kétségbeesni; ekkor a jegyes és udvarló
belépnek s mindnyájan boldogok. Mindjárt az expositió jelenete nagyon
hibás. A két leány hosszú és unalmas párbeszédében nem jelentkezik a
kedélynek olynemű mozzanata, mely kiindulási pontul szolgáljon a
cselekvény megindulásra. Emma elfogadja Adél tanácsát, mert a szerző úgy
akarja, de mi nem érthetjük miért. Mi sokkal élénkebb és könnyebben
megfogható lesz vala a jelenet, ha Emma valami semmiség miatt
összezördül jegyesével, mi sokszor megtörténik a legboldogabb
szerelmesek között is s ezt panaszolja el Adélnak. Ekkor lett volna
valami ok, miért Emma oly könnyen hajoljon Adél tanácsára, míg most
semmi sincs a szerző akaratán kívül. S ez így megy tovább is Szerző
mozgatja alakjait, mint a marionett bábokat, de csak maga tesz, beszél
mindent s nem alakjai. Mindamellett a cselekvény vontatva, nehezen
halad, talán épen azért, mert a szerző igen nagy erőfeszítéssel akarná
taszítani. Mire az a nagy szövetség a két leány ellen, kik valóban nem
valami félelmes ellenfelek. A nagybácsi meglehetősen szükségtelen
személy, nélküle könnyen megtörténhetnék az egész.
Továbbá, hogy mindkét leány ugyanegy módon gyógyul ki a tények
betegségéből, nem csak szegény inventióra mutat, hanem lélektanilag is
hibás. Azt értjük, hogy Emma a gyűrű visszaküldésére tüstént megadja
magát, ő úgy se jó kedvéből vállalta el e szerepet, de hogy Adélt is oly
könnyen legyőzze az első tény, holott ő elvből, csaknem rögeszméből
cselekszik, azt bajosan hihetni el. A párbeszédekben nincs se
drámaiasság, se könnyedség. Közönséges hirlapi nyelv sallangokkal
felczifrázva, mely alól itt-ott germanismusok kandikálnak ki.